Csengery Kristóf

 Heritages. Balázs Fülei. Hungaroton

Fülei Balázs a közelmúltban készített egy lemezt, amelynek a Heritages – Örökségek – címet adta. A műsor első pillantásra heterogén, sőt, tarka: az elhangzás sorrendjében Bartók, Ginastera, Kodály, Lutosławski, Grieg és Gershwin művei – egy-egy magyar, argentin, ismét magyar, lengyel, norvég és amerikai szerző. Összeillenek? Látszatra nem, valójában nagyon is. Talán nem a szerzők, inkább a művek.

Tovább

(Beethoven: Complete Works for Cello & Piano. Ildikó Szabó, István Lajkó. Hungaroton)

A cselló felszabadítója a zenetörténetben az a zeneszerző, aki amúgy is a szabadság bajnoka, hiszen ő írta a „szabadító opera” gyanánt ismert műfaj fő művét, a Fideliót, és a 9. szimfónia kulcsfogalmát (Freude = öröm) sem volt nehéz Freiheitra (= szabadság) átértelmeznie Leonard Bernsteinnek egy történelmi jelentőségű koncerten, a berlini fal leomlásakor. Beethoven és a szabadság: két jó barát. Aligha lepődhetünk meg tehát azon, hogy a bonni születésű mester a csellót is fölszabadította, életművében olyan elképesztő gazdagságú és tökéletességű – nyolc lenyűgöző remekműből álló – csellórepertoárt hozva létre, amilyent sem előtte, sem utána soha senki nem teremtett az egész zenetörténetben.

Tovább

(Steve Reich: The String Quartets. Mivos Quartet. Deutsche Grammophon)

Aki otthonosan tájékozódik Reich zenei eszköztárában, ismerősként üdvözli a repetíciókat, fáziseltolódásokat, aszimmetrikus ritmusokat, a zakatoló formulák élményét, a rockzenét idézőn vad hangsúlyokat és a zenei folyamatok vágásszerűen éles, hirtelen szakaszváltásait. Igen, ez Reich világa, „stílusban vagyunk”. Ha hiszünk az állításnak, mely szerint a hang teszi a szerzőt, Reichnek kétségkívül van saját, máséval összetéveszthetetlen megszólalásmódja, s ez a jelentőség záloga.

Tovább

(Beethoven: Violin Sonatas Nos 2, 4 & 9 Kreutzer. Antje Weithaas & Dénes Várjon. Deutsche Grammophon–Deutschlandfunk)

A kiváló német hegedűművész, Antje Weithaas (1966) és Várjon Dénes (1968) arra vállalkozott, hogy felvételt készít Beethoven hegedű–zongoraszonátáiból. A sorozat első lemeze a közelmúltban jelent meg, három kompozíciót tartalmazva az A-tonalitás jegyében (op. 12, No. 2, op. 23, op. 47). Az összeállítás egyik előnye, hogy időrendben halad előre, tehát a három mű egymásutánját fejlődésvonalként is követhetjük. További előny, hogy a három mű közül a két szélső A-dúr darab a derűs energia jegyében szólal meg, míg a kettő között az a-moll szonáta dúlt és drámai, tehát kontrasztos középrészként funkcionál.

Tovább

(Chopin: Zongoraversenyek. Farkas Gábor, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, vezényel Vásáry Tamás. Hungaroton)

A Chopin-zongoraversenyek a konvenciótól nem egy vonatkozásban eltérő alkotások. Az érzékeny szólista felfigyel ezekre a rendhagyó tulajdonságokra – kétségkívül ilyen muzsikus Farkas Gábor (1981) is, aki nemrég készített lemezfelvételt a két Chopin-versenyműből a Rádiózenekar kíséretével, Vásáry Tamás vezényletével. Mennyire versenyművek ezek a versenyművek? Előadásmódjával Farkas érvényre juttatja a szólam virtuozitását, ahol kell, csillogón, sőt briliánsan játszik, de olvasata azt sugallja, hogy mint sok más előadó, ezeket a tételeket ő is inkább költői, személyes vallomásokként értelmezi, s nem a technikai tudás érvényesítése céljából született reprezentatív-virtuóz darabokat lát bennük.

Tovább

(Domonkos Csabay: Generations – Haydn, Beethoven, Czerny, Liszt, Wieniawski. Hungaroton)

Csabay Domonkos művészetével korábban nem találkoztam, ez a lemez volt számomra az ismerkedés. Ha már ismerkedés, legyen alapos, meghallgattam tehát egy korábbi lemezét is, amelyet a Naxos kiadó számára készített Liszt nemzeti témákra írt zongoraműveiből, s ez egyértelművé tette, hogy a művész magabiztosan mozog abban a zenei világban, amelynek fontos eleme a karakterábrázolás és a mutatós-technikás virtuóz zongorajáték.

Tovább

(MR Szimfonikusok, Riccardo Frizza – Müpa, április 25.)

Riccardo Frizza a 2022/2023-as évad eleje óta az MR Szimfonikusok vezető karmestere. Koncertjein nemegyszer tapasztaljuk, hogy előszeretettel hajlik maga felé a keze: örömmel mutatja meg a magyar muzsikusoknak és a magyar közönségnek részben az olasz szimfonikus repertoár kincseit, részben azokat az opusokat, amelyeket olasz táj, olasz kultúra, olasz temperamentum inspirált. Mindez természetes és helyeselhető: mindig van értelme egy francia muzsikustól francia zenét hallani, némettől németet, magyartól magyart – egy ország zenekultúrájának tradícióit azok ismerik legjobban, akik azt nem tanulták, hanem belélegezték: benne nőttek fel, benne éltek és élnek.

Tovább

(Misi Boros: Inspirations – Hungaroton)

Hátravan még a feketeleves, a Brahms-produkció. Boros Misi kifogástalanul tudja a kíméletlenül nehéz darabot, minden hangot hibátlanul lejátszik. Üzembiztos a produkció, és ebben az esetben is elmondhatjuk, hogy hitelesek a tempóvételek, élnek a ritmikai profilok. Azt is érzékeli a hallgató, aki esetleg korábban még nem találkozott a művel, hogy ennek a monumentális sorozatnak egyik rendkívüli tulajdonsága a karakterek, faktúrák, ritmikai mozgástípusok páratlan gazdagsága, mert Boros Misi ezt képes felmutatni. De sajnos olyan az egész tolmácsolás, mintha a művészt valamilyen belső gátlás minduntalan mérsékletre intené, visszafogva a mű robusztus erejét, tompítva a kontrasztokat, „háziasítva” a fenséges fenevadat, amelynek nyers indulatai hajlamaik szerint olykor nagyon is forrnának a tételekben.”

Tovább

(Mozart Double Concertos – Hungaroton)

Élmény a lemezen megszólaló zenék sokfélesége, amely még az azonos zeneszerző világán belül is érvényesül: a C-dúr kéthegedűs verseny kecses-csevegő könnyedsége, a D-dúr hegedű–zongora kettősverseny rekonstruált nyitótételének méltósága és nagyszabású pompája, és amivel a lemez kezdődik: az Esz-dúr sinfonia concertante bensőséges, mély tartalma és átszellemült költőisége. A két vonós, Kalló Zsolt és Paulik László mindvégig beszédesen és társalgó modorban játszik, feszes, de ugyanakkor rugalmas ritmikával, tagolt frázisokat formálva, élénk hangsúlyozással.

Tovább

(Budapesti Fesztiválzenekar – Müpa, március 9.)

Buchbindernél makulátlan a technikai kivitelezés, és nagy formátumú a zenélés. És nem csak ez a két komponens mutat egyensúlyi állapotot. Az is természetes, hogy a zongoraművész által játszott dallamokban, futamokban, figurációkban egyszerre él és hat az intellektus és az indulat, rámutatva: minden igazi előadóművésznek termékeny tudathasadásban kell a pódiumon munkálkodnia. Egyik énje lobog, a másik folyamatosan kontrollál, ellenőrzi a lángot, hogy el se aludjon, de le se tarolja tüzével az előadást.

Tovább

(Zenélő Kastély. Music from the Esterházy Palace in Tata. Erdődy Ensemble. EECD)

Az Erdődy Kamaraegyüttes előadásmódjának legfőbb jellegzetessége egyrészt telt a hangzás dús zamata, a pregnáns ritmika, másrészt a karaktergazdagság, amely felmutatja a művek tematikus invenciójának választékosságát, a hangulatok, megszólalásmódok széles skáláját. A hallgató a zenélésből áradó energiára is felfigyel: lendület, temperamentum uralja a tételek megszólaltatását.

Tovább

(Elisabeth Leonskaja, Farkas Róbert és a MÁV Szimfonikusok – Müpa, február 9.)

Azok közül, akik egykor közös produkciókban léptek pódiumra a zongoraművésszel, hetvenhét évesen teljes aktivitással a koncertélet jelen idejét képviseli az 1978 óta Bécsben élő Elisabeth Leonskaja, akivel Richter annak idején szívesen adott elő közösen négykezes és kétzongorás műveket. A grúz származású zongoraművésszel hagyományosan jó a magyar hangversenyrendezők kapcsolata: az elmúlt években nemegyszer hallhattuk Budapesten különféle eseményeken szólistaként és kamarazenészként egyaránt. A minap a MÁV Szimfonikus Zenekar hívta meg, hogy megszólaltassa Csajkovszkij G-dúr zongoraversenyét.

Tovább

(Berlioz: Les Nuits d’été – Harold en  Italie. Erato)

Michael Spyres (1980) rendkívül kifinomultan, tónusokban gazdagon, széles dinamikai skálán tolmácsolja a Nyári éjszakák dalait. Hajlékony hangja és plasztikus szövegmondása a sóvárgás, a bánat, a melankólia, az odaadás, a repesés, az öröm számtalan árnyalatát találja meg és közvetíti. Orgánuma különösen érzékenyen reagál a találékony és váratlan berliozi hangnemváltásokra.

Tovább

► Körner Tamás: Egy hályogko­vács emlékei. Arktisz Kiadó, Bu­da­pest, 2022, 226 oldal, 3600 Ft

A könyv lapjain sorra elénk lépnek a zenekar nagyhírű partnerei Yehudi Menuhintól Rudolf Barsajig, Solti Györgytől Schiff Andrásig, Pauk Györgytől Kurt Sanderlingig, Hans Peter Blochwitztól Kiri Te Kanawáig. Karmesterek, hangszeres szólisták, énekesek, sőt koncertrendezők, menedzserek, szponzorok, a nemzetközi kulturális élet fénylő csillagai és szürke eminenciásai. Kulisszatitkok sokaságát ismerjük meg: koncertek pénzügyi és műsorpolitikai hátterét, külföldi turnék nehéz vagy éppen mulatságos pillanatait, emberi erényeket és gyarlóságokat, amelyek a közönség előtt egyébiránt rejtve maradnának. Megtudjuk, hogy a Fesztiválzenekarnak nem sokkal az együttes állandósulása után hogyan lett próbaterme, s milyen burleszkbe illő kalandokat éltek át az iszákos fűtővel. Izgalmas részleteket olvashatunk a BFZ Alapítvány létrehozásáról, a bérletrendszer kialakításáról és arról, hogyan teremtett Örkény-egypercesbe illő helyzetet a zenekar koncertjeinek a szokásos 19.30-tól eltérő kezdési időpontja, amikor azt a gyakorlatban kellett érvényesíteni.

Tovább

(100 éve született Ligeti György. A Rádiózenekar koncertje – Zeneakadémia, ja­nuár 11.)

Ligeti születésnapja majd csak május 28-án lesz, de már most is akad olyan együttes, amely őt középpontba állító megemlékezéssel lép közönség elé. A Rádiózenekar 100 éve született Ligeti György című koncertje több szempontból is érdekes műsorral tisztelgett a zeneszerző életműve előtt. A hangverseny műsorán az első részben közvetlenül egymás után hangzott fel a korai Román koncert 1951-ből és a Hegedűverseny 1991/92-ből – vagyis izgalmasan nézett farkaszemet egymással egy mű a pálya kezdete és egy másik a kései korszak képviseletében.

Tovább

(Schubert: Piano Sonatas D 784 & D 959, Allegretto D 915 – Eric Lu. Warner Classics)

Van, aki érti/érzi ezt a világot, és van, aki nem. A fiatal kínai-amerikai zongorista, Eric Lu lelkének minden rezdülésével, minden idegszálával Schubert sugallatára hangoltan játszik. Hogy nagyszerű zongorista, azt már egy korábbi lemezét hallgatva megtudhattuk: a Leedsi Nemzetközi Zongoraverseny 2018-as győzteseként készített Chopin–Beethoven-felvételén makulátlanul kidolgozott produkciók sorjáztak. Az előadások zeneileg is számos értéket mutattak fel: Chopinnél (f-moll ballada, b-moll szonáta) a kifinomultság, a nemes tartás, a tragikum, Beethovennél (G-dúr zongoraverseny) a mű költőisége, meditatív-átszellemült hangja és a finálé eksztatikus ujjongása iránti fogékonyság fegyverezte le a hallgatót.

Tovább

(Beethoven, Stravinsky: Violin Concertos. Warnes Classics)

Vilde Frang lemezének különlegessége, hogy a Deutsche Kammerphilharmonie Bremen élén karmesterként korunk egy másik pompás hegedűse áll, a Frangnál tíz évvel idősebb Pekka Kuusisto. A zenekar kis létszáma tömör hangzást és mozgékonyságot generál, ez tartást ad a közös játéknak, és remekül aláhúzza a fogalmazásmód kamarazeneszerű részleteit. Az együttműködés felhőtlenül tökéletes, az atmoszféra természetesen oldott, Beethovennél a nagyság merevség nélkül, Stravinskynál a modenség csúnyaság nélkül valósul meg. Frang kifinomultan és árnyaltan, salaktalan hangon játszik.

Tovább

(Kapcsolódások. A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye – Zeneakadémia, november 24.)

Évtizedeken át hallgattam budapesti koncertjein, és persze lemezeken is a francia-ciprusi zongoraművész, Cyprien Katsaris játékát, és az igazat megvallva produkcióinak minden mutatós, vonzó vagy akár hódító jellegzetessége ellenére sem voltam soha egészen biztos abban, hogy virtuozitásában jelen van a liszti transzcendencia vagy a heroizmus mozzanata. Inkább úgy éreztem, ő is egy az ünnepelt „Liszt-virgások” közül – hajdan a Zeneakadémián zongorista berkekben így nevezték azokat különösebb szellemi mélység nélküli Liszt-előadókat, akik jó gyorsan tudtak Lisztet játszani.

Tovább

(The French Album. Works by Fauré, Ravel, Debussy. Izabella Simon, Dénes Várjon. Hungaroton)

Amikor zongorista zongoristával kamarazenél, történjék az egy hangszeren vagy kettőn, a két egyéniség olyan eggyé olvadására nyílik alkalom, amely soha nem valósul meg hegedű–zongora vagy cselló–zongora szonátapáros esetében, azokban ugyanis a két hangszer hangjának eltérő színe eleve megakadályozza a művészi „teljes hasonulást”, a két személyiség egymásba való átáramlását.

Tovább

(Vásáry Tamás és az MR Szimfonikusok Schubert-estje. Zeneakadémia, október 27.)

A süket fülek két évszázada nem akarják meghallani, hogy Schubert szimfóniái közül nemcsak a Befejezetlen és a Nagy C-dúr remekmű, hanem az összes többi is az. Ott a helyük a kánonban. Az ilyesmit nem keddről szerdára ismeri fel a közvélemény: évtizedek apró lépései kellenek hozzá. Ilyen apró, de hasznos lépés volt Vásáry Tamás és az MR Szimfonikusok Schubert-bérletének nyitóhangversenye, amelyen a zeneszerző 5., 1. és 3. szimfóniája szólalt meg: olyan művek, amelyeket tizenhat és tizenkilenc éves kora között írt.

Tovább
Élet és Irodalom 2024