2014 októberében Pegida – Patriotische Europäer gegen die Islamisierung des Abendlandes (Hazafias európaiak a Nyugat iszlamizálása ellen) néven új mozgalom bontott zászlót Drezdában. A mozgalom tagjai hétfő esténkénti sokezres demonstrációikkal megdöbbenést és vitát váltottak ki nemcsak a szász, de az egész német belpolitikában. A Pegidához hasonló – bár létszámukat tekintve kisebb – mozgalmak más német városokban is indultak. Frank Richter kiugrott katolikus pap az NDK végórái­ban, az 1989. őszi drezdai tiltakozások idején, a békés megmozdulások egyik vezető alakjaként, a Gruppe der 20 alapítójaként vált ismertté. 1989. október 8-án lelkésztársával, Andreas Leuschnerrel együtt a Prager Straßén körülzárt tüntetők tömegéből kiválva tárgyalást kezdeményezett a rendőrökkel, aminek köszönhetően a demonstráció vérontás nélkül végződött, és többek között ő érte el, hogy a város főpolgármestere egyezkedni kezdett a tiltakozókkal, és hogy az átmenet békésen zajlott le. Frank Richter 2009 óta a szászországi Landeszentrale für Politische Bildung (Tartományi Politikai Képzési Központ) igazgatója. 

A világhírű irodalomtudós-szemiotikus, Jurij Lotman egykori tanítványaként szerzett doktori fokozatot, 1999 óta Németországban él, újságíróként német és orosz nyelvű médiumok, többek között a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung munkatársa. Írói bemutatkozása, a családja történetét elmesélő Talán Eszter a 2014-es év egyik legnagyobb németországi könyvsikere, amelyet máris számos nyelvre lefordítottak, magyarul februárban jelent meg a Magvetőnél.

Az idén kilencvenéves Georg Klein sejtbiológus, immunológus és onko­ló­gus, aki 1957 és 1993 között az orvosi Nobel-díjat odaítélő bizottság tagja volt, Magyarországon született és Szegeden, majd Budapesten végezte orvosi tanulmányait. Svédországban 1948-ban telepedett le, ahol a Karolinska Intézet kutatójaként, később tanszékvezetőjeként a rákos megbetegedések kialakulásának sejtbiológiai, sejtgenetikai, virológiai vonatkozásait, valamint a rákos sejtek által kiváltott immunválaszok sajátosságait kutatta. Nevéhez fűződik a daganatok elleni védekezésben alapvető szerepet játszó természetes ölősejtek felfedezése, ami a modern immunológia egyik mérföldkövének bizonyult. Klein professzor világhírű tudósként írta első esszéjét. Számos könyvéből több magyarul is olvasható: A tudomány körül (Gondolat, 1994) és a Vak akarat és önző DNS (Magvető, 2001) után néhány éve a Szilárd Leó tízparancsolata (Corvina, 2008), legutóbb pedig az Üstökösök (Corvina, 2014) jelent meg.

A budapesti Goethe Intézetben nemrég pódiumbeszélgetést rendeztek Paul Celan és Gisèle Lestrange, e két rendkívüli művészegyéniség találkozásáról, kapcsolatáról, kettejük életművének kölcsönhatásáról. Paul Celan iránt, akit már életében a német költészet egyik legnagyobbjaként tartottak számon, a halála óta eltelt négy és fél évtizedben sem lanyhult az érdeklődés, ő mindmáig a huszadik századi német líra egyik legolvasottabb költője.

A Kiss Noémi által moderált beszélgetésen, amelyet a 2B Galéria Gisèle Celan–Lestrange rézkarcait bemutató kiállításához kapcsolódóan rendeztek meg, részt vett Bertrand Badiou, a párizsi École normale supérieure tanára, Bacsó Béla, az ELTE esztétikaprofesszora, Vivian Liska, a jeruzsálemi Héber Egyetem és az Antwerpeni Egyetem tanára, valamint Helmut Böttiger német író-kritikus. A francia Bertrand Badiou, Celan hagyatékának kezelője, egyebek mellett a költő levelezésének és hagyatékban maradt verseinek közreadója. Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel látta el Celan és Ingeborg Bachmann levelezését, valamint Celan életének talán legfontosabb dokumentumát, feleségével, Gisèle-lel folytatott levelezését.

2013 decemberében, hatvanadik születésnapja alkalmából a londoni Királyi Filharmóniai Társaság aranymedáljával, idén júniusban pedig II. Erzsébet brit uralkodó lovagi címmel tüntette ki Schiff Andrást. A zongoraművésszel 2003-ban megjelent könyvének társszerzője Berlinben találkozott.

Zenetudományi tanulmányai elvégzése után először a történelmi tánc területén futott be nemzetközi karriert. Táncosként és kutatóként, majd koreográfusként és tanárként vívott ki elismerést. Az évek során a historikus színjátszó technikák szakértőjeként szerzett hírnevet, operarendezőként XVII. és XVIII. századi operákat visz színre. Ma a historikus operaprodukciók világában az egyik legkeresettebb és legtöbbet foglalkoztatott rendezőnek számít. A Budapesti Fesztiválzenekar 2011‑ben indított új barokk sorozatának állandó közreműködőjeként rendszeresen jár Budapestre is.

A drezdai születésű, 51 éves író, aki nagy sikerű, Új életek és Adam és Evelyn című regényeiben a keletnémet politikai változásokkal foglalkozott, egy régebbi interjújában önironikusan „ügyeletes ossinak” nevezte magát, e minőségében ugyanis gyakori vendége volt a tévé- és rádióstúdióknak. Ingo Schulze szoros kapcsolatot tart fenn a magyar irodalommal, elmondása szerint már fiatalon is elolvasott mindent, ami az endékás időkben hozzáférhető volt. Ingo Schulze most az Európai Hidak című rendezvénysorozat Volt egy álmunk című zenés irodalmi estjére érkezett Budapestre.

Június 22-én, Lübeckben került sor a Stiftung zugunsten des Sinti- und Romavolks Otto Pankok-díjának átadására. Az Ute és Günter Grass által 1997‑ben, a szintik és romák javára létrehozott alapítvány célja a romák iránti megértés és tolerancia erősítése, valamint történelmük, kulturális és társadalmi helyzetük kutatása és bemutatása. Az alapítvány feladata azoknak az újságíróknak, szociálpolitikusoknak és művészeknek a támogatása, akik a romák – mindenekelőtt a németországi szintik – életével és problémáival foglalkoznak. A díjat Günter Grass betegsége miatt felesége, Ute Grass nyújtotta át az idei díjazottaknak. A 15 ezer eurós díjat az idén Zsigó Jenőnek, az 5 ezer euróval dotált támogatói díjat Junghaus Tímeának és a Gallery8-nak ítélte oda az alapítvány kuratóriuma. A beszélgetésre az idén nyolcvanhét éves Grass behlendorfi otthonában került sor. 

Június 11-én ünnepelte a világ Richard Strauss születésének 150. évfordulóját. Az év első felében világszerte 350 operaprodukció – köztük nyolcvan új – volt hivatott emléket állítani neki, a java azonban még csak most következik: a nyári zenei fesztiválokon és az ősszel kezdődő évadban számos hangversenyen és operaelőadáson hallhatjuk a huszadik századi zene e klasszikusának műveit. Magyarországon a Nemzeti Filharmonikus Zenekar vezetője évek óta módszeresen tűzi műsorára a Strauss-életmű nálunk soha nem játszott darabjait.

Nagybecskereken született, Belgrádban tanult, Újvidéken, Budapesten és amerikai egyetemeken tanított, volt író, szerkesztő, ügyvéd, nemzetközi jogász, igazságügy-miniszter. Zoknik a csilláron, életek hajszálon – Történetek az irattárból címmel jelent meg új könyve, amelyben összefonódik jogászi és írói életműve, hiszen jogeseteket mond el irodalmi formában.

A németországi Wolfsburg pályaudvara előtt álló szobor, amely egy kis embert ábrázol, lába mellett kofferral, az első olasz vendégmunkásoknak állít emléket. 1962-ben ide gördültek be Dél-Olaszországból – a Volkswagen Művek munkaerőhiányát csillapítandó – az első, többnyire munka nélküli és képzetlen olasz fiatalembereket szállító vonatok. Eredetileg csak egy kis pénzt akartak keresni, aztán hazamenni. Azóta olaszok legalább három generációja él Wolfsburgban: meghatározói a városképnek, ugyan őrzik identitásukat is, de haza már nem mennek. Első nemzedékükkel kezdődött a II. világháború utáni egyik legnagyobb népvándorlás, amelyet az otthoni kilátástalanság és a német gazdasági csoda munkaerőéhsége idézett elő. Margherita Carbonaro milánói műfordító és újságíró, egyebek mellett Thomas Mann, Herta Müller, Ingo Schulze, Terézia Mora és Uwe Timm műveinek fordítója oral history interjúkat készített, és ezek alapján írta meg La vita è qui/Das Leben ist hier címmel a wolfsburgi olaszok történetét, az emigránslét mindennapjait, a beilleszkedés és az integráció buktatóit – sorsokat, amelyeket amai Magyarországról gazdasági és politikai-közérzeti okokból ezerszám külföldre költözők és itthon maradt családjaik is érdekesnek és ismerősnek találhatnak. Margherita Carbonaróval egy hónapot töltöttünk együtt Straelenban, az Európai Műfordító Kollégiumban. Ott készült az alábbi interjú.

A hatvanhét éves René Jacobs, aki kisfiúként szülővárosa, Gent székesegyházának kórusában énekelt, majd énekesként lett világhírű, sosem készült karmesternek, a dirigálásba észrevétlenül nőtt bele; mert sosem csak saját szólamára koncentrált, világéletében a megszólaló zene egésze izgatta. A híres bázeli Schola Cantorum professzoraként kisebb projekteket irányított, majd különböző régizenei fesztiválok vezetőjeként egyre több oratórium- és operaelőadást dirigált. Mára ő az egyik legismertebb, a régi zenét korhű hangszereken és historikus előadásmódban vezénylő karmester. Most is ebben a minőségében tartózkodott néhány napig Budapesten, ahol az Orfeo Zenekarral és a Purcell-kórussal dolgozott. Nagyszámú CD- és DVD-felvétele némelyikét a kritikusok az adott mű legjobb felvételeként tartják számon. Művészetének jellemző vonása, hogy nagy fantáziával létrehozott előadásai tele vannak meglepetésekkel, és hogy produkcióit rendkívül alapos filológiai munka előzi meg, amiben nyilván szerepet játszik, hogy tanult szakmáját tekintve klasszika-filológus. Szerinte a filológusi gondolkodás meghatározó a gyakorlati zenélést és a zenetudományt ötvöző munkájában. Nagy érdeklődést váltott ki egyik legfrissebb lemeze, amelyen Pergolesi Septem verba a Christo in Cruce moriente prolata című, hét kantátából álló sorozata hallható.

„...a társadalmi folyamatokat megjelenítő színházat érvényesebbnek tartjuk a pusztán esztétizálónál. Naivitás lenne azt gondolni, hogy a színház beleszólhat a társadalmi folyamatokba, de az irántuk mutatott érzékenységünk találkozik a közönség érzékenységével” – mondta Máté Gábor abban az interjúban, amely 2012 őszén, a színház fennállásának harmincadik évfordulójára készült („Végtére is mink van még a kultúrán kívül?”, ÉS, 2012/44., okt. 31.). Ezt a társadalmi elkötelezettséget látszik erősíteni az utóbbi év néhány produkciója, például az egészségügy problémáit sokféleképpen megmutató Anamnesis, a Rükverc, a Virágos Magyarország, és nagyon erőteljes reakció a kivándorlás kérdéskörével foglalkozó új produkció, az Illaberek is.

Jörg Baberowski történész, a berlini Humboldt Egyetem tanszékvezető professzora, szakterülete a huszadik századi orosz és szovjet történelem. A sztálini terroruralomról folytatott kutatásai, amelyeket tavaly Felperzselt föld címmel jelentetett meg, rendkívüli visszhangot váltottak ki.

A Frankfurti Könyvvásár hagyományos fénypontja a Deutscher Buchpreis, a Német Könyvdíj kiosztása. Az idén a soproni születésű, de a rendszerváltás óta Németországban élő és németül író Terézia Mora új regényének, A szörnyetegnek ítélték oda a rangos díjat. Az írónő a magyar irodalom tolmácsolójaként is jól ismert.

Május 22-én volt Richard Wagner születésének 200. évfordulója. A bicentenáriumi évben világszerte könyvek sora jelent meg, kiállítások és rendezvények tömegén emlékeznek meg a komponistáról, az életműről és annak utóéletéről, nem megfeledkezve a Bayreuthi Ünnepi Játékok és a zsidók viszonyáról, a Wagner-klán szerepéről a Harmadik Birodalomban és a zeneköltő vegetáriánus étrendjéről. Magyarországon az Operaház az évforduló alkalmából A bolygó hollandi ősváltozatának bemutatójával készült, a MűPa-ban A nürnbergi mesterdalnokok produkciójával gazdagodott a Wagner-napok műsora, és megjelent két fontos új könyv is, egy Wagner-kalauz pedig 2014 tavaszán kerül a könyvesboltokba.

Amúgy kora újkori várostörténettel foglalkozik, de – lévén a Mérei-perben elítélt Litván György özvegye – az 1956 utáni megtorlások személyes sorsára is kihatottak. A 2000-es évek elején kutatni kezdte a titkosrendőrség anyagait, azokon belül az ellenzéki értelmiségiek lejáratására és bomlasztására irányuló belügyes tevékenységet. Kutatásainak eredményét Lejáratás és bomlasztás – tudósok, tanárok a titkosrendőrség látókörében című kötetében, amelyet a személyes érintettség és a részrehajlás nélküli elbeszélésmód közötti feszültség különösen izgalmas olvasmánnyá tesz, következetesen higgadt, elfogulatlan hangon tárja elénk.

Az 1933-ban Aradon született Eginald Schlattner a kortárs erdélyi szász irodalom talán legismertebb alakja. Önéletrajzi trilógiájának első kötete, a Fejvesztett kakas után megjelent magyarul a második kötet, a Vörös kesztyű is. A németül 2000-ben napvilágot látott kötet nagy vitát váltott ki a német nyelvű sajtóban, hiszen – az 1959-es brassói íróper jegyzőkönyveinek tanúsága szerint – a „hazaárulás feljelentésének elmulasztásában” bűnösnek talált Schlattner vallomása alapján ítélték el a per más vádlottjait.