Siba Antal

(Beszélgetős műsorok a Hír Tv-ben)

Ami általában a megváltozott Hír Tv-t illeti, a csatorna a tényleges közéleti szerepből visszazuhant a törzsi csatornák sorába, az Echo Tv és a TV2 társaságába. Az a nyitási szándék, ami mögött nyilván tetten érhetők voltak Simicska politikai szándékai, mégiscsak kivitte a televíziót a tényleges közéletbe.

Tovább

(Szenzációs négyes – RTL Klub)

Amit látunk, eléggé lapos. Mindenki abban jó, amiben amúgy is tehetséges, különösen igaz ez az énekesekre (Oláh Gergő, Kökény Attila), de ennek a produkciónak a lényege épp az lenne, miként a deklarált szándék hirdeti, hogy a hazai hírességeknek eredeti hivatásuktól eltérő produkciókat kell betanulniuk és élő adásban előadniuk. Ez ritkán jön össze.

Tovább

(Rejtett kamerás felvétel beregszászi magyarok állampolgársági esküjéről, ukrinform.ua)

A határőr felvételének néhány bemutatott kockája ebből a szempontból szívszorító élmény. Egy mozgó kiskamera elmosódó felvételén emberek állnak és mondják az eskü szövegét. A jognak, a morálnak, az emberi érzéseknek szörnyű összeütközése. Tudják mindahányan, hogy amit tesznek, az jogellenes, de dolgozik a nemzeti érzés, ezek ütköznek – legföljebb a fölvételt készítő határőr lelke lehet még ennél is ziláltabb, amennyiben mégiscsak spicli.

Tovább

(Tudósítások a badacsonyi gyilkosságról)

Ha ma Magyarországon valaki közbiztonsági helyzetet emleget, azonnal beugranak a migránsok, akik mindennek az okozói. Akkor is, ha momentán az országban szinte nincsenek is, hacsak hivatalos csatornákon, például letelepedési kötvények vásárlásával vagy a moszkvai vízumcsencselések segítségével be nem jutottak.

Tovább

(Az Alternative für Deutschland nevű párt funkcionáriusai mint átlagemberek a köztelevízióban)

A helyi rendőrkapitányságra ugyanis március elején érkezett egy meglehetősen részletes feljelentés, amely szerint több száz aláírást korábbi nyilvántartásokból másoltak át Fenyvesi Zoltán ajánlóíveire. (…) A fideszes politikust ez ügyben szerette volna szóra bírni a riporter, de az úgy tett, mintha nem hallaná a kérdést, majd végre megszólalt, és azt mondta: „Hazugság mindez, fake news, azt is mondhatnám. És természetszerűen meg fogjuk tenni a lépéseket, egyébként állok elébe a vizsgálatnak.” A jelenet után a képviselőjelölt vigyorogva távozott a helyszínről. A „fake news” azóta varázsszó lett, bármit kérdeznek szorult helyzetbe került politikustól, az vagy a privátszférára hivatkozik, vagy egyszerűen azt mondja: fake news.

Tovább

(Az angol futball szakértőjének hányattatásai a Spíler TV-n)

Mert mit is írt Kele: „(A legújabb Mészáros-vállalkozás terméke) a 2Rule jó és hasznos, mert mindent megmutat a kapzsiságból, ostobaságból és azokból a sógor-koma-haver alapon osztogatott hátlapogatásokból, amikbe a magyar futball a közpénzfürdőben dőzsölés közben – látszólag észrevétlenül – belefullad”. A legpontosabb megfogalmazás, amit a magyar futballal kapcsolatban sportriporter az utóbbi időben kinyilvánított.

Tovább

(Változások a Hír TV-nél)

Mi volt ez az elmúlt három év a Hír TV történetében? Megszabadulni természetesen soha nem tudott attól a közegtől, amelyik működtette, de ha azt nézzük, miket hozott felszínre a csatorna, akkor vannak tények, amelyek soha nem derültek volna ki. Ezeket nyilván Simicska Orbánnal kapcsolatos revánsa motiválta. Ennyiben morális alapja kérdőjeles. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Mint ahogy az is ténykérdés, hogy a Simicska-birodalom műhelyeiben dolgozók egyszer beleérezhettek abba, ami az újságírót újságíróvá teszi.

Tovább

(Csengetett, Mylord? ATV)

Itt van például Wilson kapitány. Annak a rendőrnek a típusa, aki mindig megjelenik, amikor lefő a tea, vagy elkészül Ms. Lipton legendás meggyeslepénye. Viszonzásképp nem tesz semmit, legföljebb néhányszor fölöslegesen intézkedik, eltereli a nem létező utcai forgalmat a városba induló főúr kocsija elől, vagy elzavarja a rongyszőnyeget áruló cigányokat, amikor a ház nagyasszonya, Ms. Levender épp rongyszőnyeget akar vásárolni a cuccoló cigányoktól.

Tovább

(Politikusok a képernyőn – RTL Klub, Hír TV, M1)

A vezető kormánypárt és a szövetséget színező kereszténydemokraták a pökhendi elzárkózásnak különlegesen lekezelő formáit alakították ki, melyek egyszerre mutatják ezeknek az embereknek a demokráciához való viszonyát, de természetesen azt is, intellektuálisan hol tartanak. Biztosan érzik az erőt, de hogy még mit éreznek, azt nem tudni. Arcukon a sértettség buta, tökéletesen üres változata, aminek nem tudni sem az eredetét, sem a történetét, semmit. Csak azt, hogy meg vannak sértve.

Tovább

(Futball-világbajnokság, M4)

Amúgy pedig már megint sikerült ebbe a világeseménybe jó mélyen beülteni a politikát, amennyiben a köztévé kifejezetten sportközvetítésekre szakosodott, mostanában nagynézettségű csatornája hírszerkesztésével, a hírek meglehetősen egyoldalú megfogalmazásával egyszeriben a migránsellenesség legkeményebb ökle lett.

Tovább

(Szöllősi György interjúja Kovács Ferenccel, a legendás futballistával, Echo TV, Célfotó)

A miniszterelnök négy vagy öt éve még úgy méltatta Kovácsot, hogy „a volt nagytekintélyű játékosokat és edzőket különösképpen meg kell becsülnünk, mert a meglévő építőkockákat ők tudják összecementezni”.

Szöllősi mint a Nemzeti Sport főszerkesztője, továbbá a Sportújságírók Szövetségének elnöke, Puskás-ügyi kormánymegbízott, az alakuló Puskás Intézet igazgatójelöltje és így tovább számos ilyen kérdést föltehetett volna, de nem tett. 2017-ben neki az volt a legfontosabb kérdése Kovácshoz, milyen volt a mezítlábas bajnokság. Pedig mint jól tájékozott szakírónak tudnia kellett volna arról (bizonyára tudott is), hogy Kovács lelkét nagyon nyomta, hogy semmibe vették egy fontos munkáját.

Tovább

(Fogyasztói önszabályozás és politikai önkényeskedés a magyar televízióban)

Helyes, hogy a gyermekeket védi a törvény, ráadásul önszabályozó keretek között, ami bizonyos szempontból a legvalósabb képet adja a reklám – ahogy szakemberek mondják – nyaggató erejéről. Végigszenvedve azonban egy soha nem látott, igazságtalan, agresszív és minden arányosságot felrúgó választásireklám-háborút némi naivitással, de föltétlen jogosultságot érezve kérdi a televíziónéző: miért nem védi valamilyen erő a választópolgárt is?

Tovább

(Tudósítások, vélemények a kormánysajtóból, 888.hu, Echo Tv)

Mondanom sem kell, a másik három szaktárs, Bencsik András, Lovas István, Huth Gergely meg sem szólalt, bár gyanítom, nem azért, mert torkukon akadt volna a szó, vagy elakadt volna a hangjuk a megbotránkozástól. Hanem azért, mert abban a televízióban többnyire ez a természetes hang, direkt nem mondom, hogy polgári, mert ők maguk is tudják, hogy nem az. Ez a hang az, amelyik a Kossuth térről tudósító 888.hu hangja is, ezért aztán most mitévő legyen a Kossuth téren tüntető polgár.

Tovább

(Beszélgetős műsorok az ATV-ben)

Korábban Rónai Egon és újabban Simon András ugyan mindent megtesz azért, hogy normális vita alakuljon ki, ez ebben a műsorban azonban képtelenség. A vitához önálló gondolkodású, szuverén emberek kellenek, de mintha a kormánypárti oldalon ülők nem a maguk urai lennének, hanem intézetüket szervilisen képviselik, legyen szó Mráz Ágoston Sámuelről (Nézőpont), Lánczi Tamásról (Századvég) vagy Stefka Istvánról (Pesti Srácok). Ezek az emberek olykor teljes ártatlansággal és meggyőződéssel vallják, hogy a baloldal médiafölényben van a jobboldallal szemben, hogy a média minden szereplője kap állami támogatást, legutóbb egyikük azt találta mondani, hogy a „kormányzati televíziók minden országban a kormányzatot képviselik”.

Tovább

 (Választási műsorok)

A TV2-t nem nézzük, józan mértéktartás: az ember választási műsort olyan csatornán, amelyiken a bemondók és mindenki, aki arra jár, elmondja, kire szavaz, higiénés okok miatt kihagy.

Tovább

(Képernyőn futkosó üzletemberek és államférfiak választás előtt – sorrendben: Hír Tv, a Hír24 videója, hvg.hu-video, mandiner.hu-videó)

Kövér László házelnök még nem verekszik, csak nem válaszol, és aki ezt zokon veszi: „Ezt, hogy tetszik képzelni? Azt mondtam, hogy nem. Erre hátulról az orrom alatt dugja a mikrofont. Ez Ön szerint milyen viselkedés? Riporter: Ez a sajtófolyosó, és itt talán szabad kérdezni. Kövér: Nem, nem szabad. Ha azt mondom, hogy nem, akkor nem szabad. Sehol a világon.” A kérdés amúgy az volt, hogy milyen hatással van a politikusra a hatalom.

Tovább

(Televíziós vadászműsorokról)

Nézek egy 1989-ben készült tévébeszélgetést (Hazai tükör, január 6. Magyar Televízió 1.). A riporter a pártközpont valamelyik kiemelt erdészetének fővadászával beszélget, azt szeretné elsősorban megtudni, milyen is volt egy olyan vadászat, ahol például Kádár János is jelen volt. Ez a kérdés akkor még majdnem tabunak számított, a fővadász is úgy beszélt, mintha a pártvezető bármikor előtoppanhatna a csenderesből, bármit is jelentsen ez. Oldalt nézett, hátra nézett, aztán, mint aki valami egészen különleges titkot ad ki, belehajolt a riporter arcába: „Kádár elvtárs nagyon jól lőtte a fácánt, és jól ment a futóvadra is. De hát az még a hetvenes években volt” – mondja a fővadász, idézve a gyönyörű időket: Brezsnyev elvtárs meg jól bánt a vadásztőrrel, mondta, mert aki egy titkot elmond, később nehéz leállítani. Ez mindenesetre akkor komoly riporteri teljesítmény volt.

Tovább

(Az Al-Jazeera dokumentumfilmje a hazai médiahelyzetről)

A magyar médiahelyzet egyre inkább a nemzetközi érdeklődés homlokterébe kerül, jellemző, hogy már az Al-Jazeera stábja is kíváncsi, mi folyik itt.  A közszolgálati magyar médiahelyzetről készített riportot a csatorna angol nyelvű adása,  a riportban pedig két köztelevíziós munkatárs is részletesen beszél a köztelevíziónak nevezett, de voltaképpen a kormánymédia vezető erejének számító csatorna belső működéséről. Mindketten eltakart arccal, elváltoztatott hanggal jelennek meg a műsorban, mert azt mondták, félnek a következményektől.

Tovább

(Az Olaf-ügy a magyar televíziókban)

A magyar televíziózás jórészt még ma is helyhez között, nehezen mozdítható, olyan, mint egy színpadra állított sokmázsás zongora: az nagy valószínűséggel ott marad a zárófüggönyig. A híradók még rendben lennének, mert munkatársaik megjelennek ott, ahol lehet, tájékoztatókon, helyszíneken, ahol történik is valami. Ezt követően szinte minden: háttér. Ami bejön a székház ajtaján, az ott van, de a csatorna nem sok lépést tesz az ügyek irányába. Ez a tényleges helyzet, és nem tudni, hogy ez vajon technikai vonatkozású, koncepcionális természetű, vagy van a harmadik eshetőség: egyszerűen lustaság.

Tovább

(Híradó-tudósítás Lázár János lakossági fórumáról, Hír Tv)

Mégis kikről beszélt Lázár, amikor azt mondta, jót tesz a közmunkásoknak, ha elfáradnak, mert akkor nem lesz erejük lopni? Hol nem látja ebben a mondatban Hidvéghi Balázs a tolvajokat, akik csak azért nem lopnak, mert estére elfáradnak? Nyilván cinikus, romlott és, amint a felvételeken tisztán látható, jól szabott zakójukba és puha nagykabátjukba a hatalomban eltöltött idő alatt jól belehízott úgynevezett politikusok mondják ezeket. Nem érthető, miért nézik le ennyire embertársaikat.

Tovább
Élet és Irodalom 2024