2015 jelentős fordulópont az Európai Unió történetében. Ukrajna, a görög válság, a Grexit réme, az eurózóna válsága, a gazdasági növekedés beindítására tett, eddig nem túl eredményes erőfeszítések, az angol kormány tervezett referenduma, illetve javaslata az Európai Unió reformjára, az illiberális demokrácia kihívása Magyarországon, majd Lengyelországban, az euroszkepticizmus térnyerése több tagállamban már önmagában is nehéz feladatokat rótt az európai intézményekre, az euró­pai politikára. A több száz ember értelmetlen halálát okozó, brutális párizsi merényletek, amelyeket ott született és felnövekedett másod-, harmadgenerációs bevándorlók, azaz európai polgárok követtek el, még drámaibb problémákkal szembesítették Európát. S mindezt mintegy betetőzte a menekültek számának korábbról sosem ismert mértékű emelkedése, a „menekültáradat”, amelynek következtében mára a menekültügy az európai politika központi témájává vált rövid és hosszú távon egyaránt.

„Az elmúlt két hónap »forradalmi« törvényei és konkrét személyi döntései lényegében kiiktatták az alkotmányból a hatalommegosztás szervezeti biztosítékait, és ezzel az emberi jogok garanciáit" - írta a lap 29. számában Halmai Gábor Búcsú a jogállamtól című cikkében. Az írás egésze borús jövőképet fest a magyar közállapotokról, egy megállapítása szerint az sem kizárt, hogy az új alkotmány továbbra is magában foglalja majd az alkotmányosság elveit, ahogy az 1989 előtti alkotmányszöveg is tartalmazta szinte valamennyi fontos alapjogot, csak éppen az azok megvalósulását biztosító garanciák hiányoztak. „Ahogy ez a helyzet ma is Latin-Amerika számos országában, vagy éppenséggel Oroszországban." Halmai írása vitát váltott ki, melynek alapkérdése: kell-e búcsúzni a jogállamtól? Eddig az Ara-Kovács Attila-Eörsi Mátyás-szerzőpáros Mindennek vége? (2010/32., aug. 13.) és Radnóti Sándor: „Mert nem ijeszt, mi csak ijeszthet" (2010/33., aug. 19.) című írását közöltük.