(J. S. Bach: 6 Suites for Cello Solo – István Várdai. Brilliant Classics)

Várdai hat csellószvit-felvételén a legfontosabb a tételek megformálása nyomán a karakterekből kirajzolódó, végtelenül gazdag és komplex világkép. A teljességélmény. Várdai megmutatja, hogy ebben a hatszor hat tételben Bach éppúgy képes volt felvázolni az egész emberi játékteret és mindazt, ami körülveszi, ahogyan tette ezt a Wohltemperiertes Klavier negyvennyolc prelúdiumában és fúgájában. Érzések, gondolatok, indulatok, lelkiállapotok lenyűgöző változatossága ‒ a bachi emberábrázolás shakespeare-i nagyságával szembesülünk az értő és megjelenítő hitelű interpretáció jóvoltából.

(Grigorij Szokolov koncertje, Müpa, február 28.)

Nézd csak, ez itt az ujjam végén az ujjbegy, itt  a köröm, a körömágy, itt a bőr egy kicsit érdes, ez itt az első ízület, ez a második. Szokolov ezekkel a »szabatos zongorázásaival« sajátos »zeneanatómiai leckéket« ad hallgatóinak. De mivel ő a paradoxonok művésze, meg sem kell kérdeznünk, hogy mindez tönkreteszi-e az élményt, elveszi-e a hatás spontaneitását. Fogalmam sincs, miért és hogyan, de nem teszi tönkre, nem veszi el. A zene továbbra is tud mindent: szeretni, szenvedni, támadni és menekülni, vádolni és védekezni.

(Lorenzo Coppola, Régi Zeneakadémia Kamaraterme, február 18.)

„Ilyen egy született muzsikus, egy istenáldotta tehetség, aki egyfelől azonosul a hangszerével, olthatatlan tudásszomjjal igyekezvén az instrumentum minden titkát kikutatni és a lelkéig hatolni, másfelől minden zenét úgy játszik, mintha az üdvössége függne az interpretációban megnyilvánuló odaadástól. Igazi zenész és igazi virtuóz.”

(A Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje, Óbudai Társaskör, február 3.)

Mivel mások számára is példaértékű, nem lehet elégszer elismételni, milyen rokonszenves, ahogyan az LFKZ régi tagsága, érezvén az idő múlását, féltékenység nélkül, szeretettel és örömmel adta át a stafétát a zenekarban egymás után helyet foglaló fiataloknak. Azt pedig kiváltképp fontos tisztán látni, milyen lényeges, hogy ezt sok éves munkával, fokozatosan tette, egy hosszú időre szétterített tapasztalatátadási folyamat során, annak érdekében, hogy a fiatalok ne csupán átvehessék ama bizonyos stafétát, de előtte még a know-how minden fortélyát is elsajátíthassák elődeiktől.

(Mozart: Complete Piano Sonatas. Fazil Say. Warner Classics)

Az elmúlt években, amikor Say koncertjein újra és újra elkedvetlenedtem a művész ízlésficamaitól, mindig nyugtalanított ez a korai, eszményi élmény: ha ez a lemez igaz volt, ha ez a teljesítmény létrejöhetett, akkor ennek a zongoristának mégiscsak nagyszerű művésznek kell lennie, csak valami, úgy látszik, folyton belezavar” az összképbe. Most itt egy lemez, amelybe nem zavar bele semmi, amely tehát maga a boldogító tökéletesség.

(Magyar kincsek/2: Matuz 70, Vigadó, január 7.)

Amit ő hozott a fuvolázás világába, azt csak nagyon kevesen tudják. Nem egyszerűen tovább rajzolta azt a fejlődésvonalat, amelyet előzőleg mások húztak meg tevékenységükkel a hangszer történetében, hanem valami egészen újat kezdett. Matuz nem csupán fuvolaművész, hanem felfedező és feltaláló.

(Transcendental. Daniil Trifonov plays Liszt. Deutsche Grammophon)

Leginkább mégiscsak erről szólnak a Transzcendens etűdök éppúgy, mint a Paganini-etűdök: arról, hogy a cél az emberfeletti nehézségű (Liszt korában sokáig csak a szerző által megszólaltatott) darabok eszményi megszólaltatásával eljutni a kifejezőkészségnek (és nem a technikai készenlétnek) egy olyan felfokozott állapotába, amelyben a darabok költői víziója, érzelmi és indulati potenciálja méltóképpen érvényesül.

(Budapesti Fesztiválzenekar, Leonidas Kavakos, Fischer Iván, Zeneakadémia, december 5.)

Folyamatosan beszélt hozzánk ez a Bartók-Hegedűverseny – ez volt az előadás egyik fontos élménye. A másik az a magától értődő kapcsolat, amely a játékos és hangszere között volt megfigyelhető. A hangszer mint testrész, mint a kezek, az ujjak meghosszabbítása. Ebben az organikus kapcsolatban még a hangszépség igénye is más, kevésbé művi, a szépségeszmény harmonikusan magába fogad egy-egy karcosabb vagy salakosabb hangot is. Más szóval: Bartók Hegedűversenye Kavakos hangszerén életműködésként hatott.

(Giordano: Andrea Chénier. Warner Classics DVD)

Olyannyira a korról és a kor által generált konfliktusokról szól, hogy nehéz volna elképzelni egy, a Regietheater szellemében fogant rendezést, amely más időbe, más térbe transzponálja a cselekményt. A Covent Gardenben régóta otthonos David McVicar (1966) nem is próbálkozik effélével. Pszichológiai realista koncepciója korhű díszletek között és hiteles jelmezekben tárja elénk a cselekményt, de hála az igényes és árnyalt színészvezetésnek, a figurák elemző és pontos megjelenítésének, egy pillanatig sem érezzük az „ilyet már láttam” élményt.

(Körner 70., Pesti Vigadó, november 8.)

Hamar Zsolt értő vezényletével a Fesztiválzenekar kiválóan kísért, de talán nem téved a kritikus, ha azt állítja, hogy a közönség figyelmét mindvégig elsősorban a három szólista kötötte le. Az az önfeledten játékos „labdázás” ugyanis, amelyet Baráti, Várdai és Várjon a mű témáival és motívumaival megvalósított, rendkívül megragadó és hatásos jelenség: ama ritka helyzetek egyike, amikor a versenymű műfaján belül hamisítatlan kamarazenei gondolkodás érvényesül.

(David Fray zongoraestje. Zeneakadémia, október 14.)

 (Schubert: 5. szimfónia; művek hegedűre és zenekarra. Capella Savaria, vezényel Nicholas McGegan, hegedűn közreműködik Kalló Zsolt)

(Erik Satie 150 – MR Márványterem, szeptember 13.)

(Händel: Arminio. Decca)

(The Menuhin Century – The Virtuoso & his Landmark Recordings. Warner Classics)

(Béla Bartók: Complete Works. Decca)

(Brahms: String Quartets Opp. 51 & 67; Piano Quintet Op. 34. Alban Berg Quartett, Elisabeth Leonskaja. Warner Classics)

(Live from Buenos Aires: Martha Argerich, Daniel Barenboim. Deutsche Grammophon)

(Christina & Michelle Naughton: Vi­sions. Warner Classics)

(Natalie Dessay: Baroque. Erato)