Báron György

(Az Úr hangja. Magyar film. Rendező: Pálfi György.)

Pálfi nem tartozik a magyar film nagy monomániás alkotói közé. Merőben eltérő filmeket készített eddig, ám gondolkodásában mindig fölfedezhető valami meglepő frissesség, ami különleges helyet biztosít számára az új magyar filmművészetben, s generációja egyik legizgalmasabb alkotójává teszi. Ezt folytatja most Az Úr hangjával – könnyedén, játékosan beszélve a mozgókép nyelvén, s azon belül a saját, eltérő hangfekvésekben megszólaló, mégis összetéveszthetetlen hangján. 

Tovább

(Dawson City - A megfagyott város. Rendező Bill Morrison. A Verzió Filmfesztivál bemutatója.)

Ami valaha izgalom és érzelem volt a vásznon, az egy évszázaddal később fájdalmas költészetté párolódik. Az eltűnt idő himnuszává. Valahol minden régi film ezt a melankóliát sugározza – Bill Morrison műve ily módon egészen közel került a mozizás lényegéhez. A megfagyott időről szól a pompásan eltalált kísérőzene is: Alex Sommers és az izlandi Sigur Rós jégbe dermedt, éteri üvegmuzsikája.

Tovább

(Nyitva. Rendező Nagypál Orsi. X – A rendszerből törölve. Rendező Ujj Mészáros Károly. Trezor. Rendező Bergendy Péter.) 

Ami közös mindegyikben: a teljes életidegenség, a szem- és fülbántó konstruáltság. Történetek, amelyek nem a való élet, hanem a forgatókönyvírói önkény logikáját követik. Vegyük sorra.

Tovább

(Egy nap. Magyar film. Rendező: Szilágyi Zsófia.)

Bátor és eredeti munka ez, s bár a merészség nem esztétikai kategória, ebben az esetben meggyőző esztétikai következménye van: egy tökéletes pontossággal végigvitt redukcionista-minimalista filmforma. Mert az igazi kérdés, amelyen a tehetség áll vagy bukik, nem a mesében, hanem az elbeszélés formájában rejtezik: hogy az alkotó képes-e hiteles, életszerű helyzeteket teremteni – s ebben Szilágyi Zsófia érett filmművészként lép elénk.

Tovább

 (A sértés. Libanoni–francia–ciprusi–belga–amerikai film. Rendező: Ziad Doueiri.)

Nézőként hajlamosak vagyunk már az első percekben lecövekelni rokon- és ellenszenvünket, elvégre erre az esendő reflexre épül a hollywoodi tucatmozi. Ziad Doueiri filmjének meggyőző erénye, hogy kimozdít bennünket ebből a kényelmes beidegződésből. Szó sincs róla, hogy megvonná rokonszenvét, s vele a miénket Yassertől, csak éppen a mélyére néz a fortyogó indulatoknak, s megpróbálja azt is megérteni, akinek a nézetei és tettei minden józan ember számára elfogadhatatlanok. Nem azzal foglalkozik, hogy ki a jó és ki a rossz, elvégre ez volna a könnyebb út, hanem azzal, mindez hogyan alakulhatott így.

Tovább

(15. Jameson Cinefest Nemzetközi Filmfesztivál, Miskolc, szept. 14–23.)

Nem mindig ért egyet az ember a fesztiválzsűrik döntésével, ezúttal azonban nem lehetett vitás, hogy az amúgy erős mezőnyből a legjobb műnek adta a fődíjat a Krzysztof Zanussi vezette grémium. Lám, milyen kevés kell egy jó filmhez: néha csak egy szoba, benne egy játszó, s egy virtuózan megírt forgatókönyv. Semmi csillogó látvány, külsőség – már amennyiben egy arc képe nem izgalmas látvány -, a sztori a képzeletünkben pereg, mi állítjuk össze, a film hősével együtt, az izgatott hangokból.

Tovább

(Remélem legközelebb sikerül meghalnod :). Magyar film. Forgatókönyvíró-rendező: Schwechtje Mihály)

Nem ismerek filmet, amely Schwechtjéénél pontosabban ábrázolná ezt az új elgépiesedett-elidegenedett kultúrát és nyelvet. A konfliktus alapja, hogy tizenéves hőse éppen ezzel a technicizált, elszemélytelenedett kommunikációval él vissza. A két amatőr szereplő, Herr Szilvia és Vajda Kristóf meglepően érett alakítással rukkol elő, s ez nem pusztán a jó szemű casting érdeme, annak is köszönhető, hogy karakterük életszerű, körüljárható, benne a játszók magukra és társaikra ismerhetnek.

Tovább

(Tegnap. Magyar–francia–német–holland–svéd–marokkói film. Rendező: Kenyeres Bálint.)

Kenyeres magabiztosan és gördülékenyen beszéli a mozgókép nyelvét. A film stílusa egységes, minden beállításnak jelentése van, a kirobbanóan tehetséges fiatal operatőr, Fillenz Ádám pompás totálokban mutatja meg a hős elveszettségét az idegen városban, majd a sivatagi tájban. Érett, kiérlelt mozidarab a Tegnap, amely nem hagy kétséget alkotója kivételes tehetsége felől. Ugyanakkor – s ezt talán a szokatlan kihordási idő is magyarázza – a második órában már túlérleltnek tűnik.

Tovább

(Könnyű leckék. Magyar dokumentumfilm. Rendező: Zurbó Dorottya. Kilenc hónap háború. Rendező: Csuja László.)

Nincs az a tévétudósítás, amely megrázóbb, hitelesebb képet nyújtana a szomszédunkban dúló háború valóságáról. Amatőr frontfelvételei váltakoznak az otthon várakozó családtagokat mutató profi filmképekkel. Csuja, akárcsak Zurbó, kivételes érzékenységgel képes közel kerülni hőseihez, úgy belakni magát az életükbe, hogy ne zökkentse ki őket a mindennapjaikból. Elérni, hogy ne kíváncsiskodóként, hanem partnerként kezeljék, akinek meg akarják mutatni magukat, hírt adni a sorsukról, mert ez nekik is fontos. Kétségtelen, kettejük közül Csujának nehezebb a dolga.

Tovább

(Férfiak fecskében. Angol film. Rendező: Oliver Parker. Ízlés szerint fűszerezve. Olasz film. Rendező: Francesco Falaschi.)

Mindkét forgatókönyvíró alapfokú receptkönyvből dolgozott, innentől minden az arányokon és a fűszerezésen múlik. Miként az olasz film eredeti címe mondja: Quanto basta, vagyis éppen elég. Visszatérő fordulat ez az itáliai szakácskönyvekben, arra utalva, hogy rendes szakács, mint azt Lénárd Sándortól és Váncsa Istvántól egyaránt megtanulhattuk, nem konyhamérleggel és vekkerrel áll a tűzhelyhez, hanem „gondolomformán” adagolja a hozzávalókat. Ebben az olasz változat rendezője, Francesco Falaschi kifinomultabbnak bizonyul brit kollégájánál, Oliver Parkernél. Az angol film humora helyenként idétlen és harsány, az olaszé visszafogottabb, elegánsabb.

Tovább

(Manifesztum. Német film. Manifesto. Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. Rendező: Julian Rosefeldt.)

Cate Blanchett, ez a nagyon nagy színésznő különböző élethelyzetekben, különböző személyiségek personáját felöltve elmondja azon művészeti mozgalmak kiáltványait, amelyek a XX. század elejétől a végéig rázták meg a kulturális szcénát. Ha csak a szövegeket figyeljük, így együtt, egymás mellett felhangozva a visszhangos kiállítótermekben, önmagában is megdöbbentő és tanulságos az a naiv lendület és hit, amely süt belőlük, minél inkább távolodunk az időben, annál erősebben.

Tovább

(Ramen shop – Ízek a múltból. Szingapúri–japán–francia film. Rendező: Eric Khoo)

A film arról szól, hogy innovatív ifjú szakács hőse bebizonyítja, mégis elkészíthető, nem is akárhogy, elvégre egyetlen akadálya van csak: a nemzeti szűkkeblűség, azaz a gasztronacionalizmus, amely a jogos mell-, illetve pocakdöngetés egy pontján gyomorbajos ellenségeskedésbe csaphat át, jól ismerjük ezt.

Tovább

Tovább

(Merülés a szerelembe. Német–spanyol–francia–amerikai film. Rendező: Wim Wenders.)

Miként Nick Cave több puszta rocksztárnál, Wim Wenders több világhírű filmrendezőnél. Ismerünk nála nagyobb, következetesebb mozgóképművészeket – hamarjában most, hazabeszélve, Tarr Bélát említeném –, ám az a pozíció, amit Wenders a modern kultúrában elfoglal, tökéletesen egyedi, rá szabott, pontosabban ő szabta-formálta magára. Nem tudok filmesről, aki következetesebben-tudatosabban vállalná a kulturális emlékezést, a szellem továbbörökítését, ezen belül elsősorban – de nem kizárólag – a mozi múltjáét.

Tovább

(Japán Filmhét. Toldi mozi, jún. 4–8.)

Öt japán klasszikus pergett a Toldiban, három Ozu és két Mizogucsi, amelyek visszavittek minket abba az időszakba, amikor a film még egyszerű volt és tiszta – alighanem ezt az örömöt fejezte ki a nézőtéren feltörő spontán taps. (…) Egyetlen negyedórás jelenetet ragadnék ki mindössze az öt estéből, ha valaki soha egyetlen Ozu-filmet sem látott (beleértve a leghíresebbet, a Sight and Sound 2012-es szakmai voksolásán minden idők legjobb filmjének megszavazott Tokiói történetet), csak ezt nézi meg, talán érteni fogja, miről beszélek.

Tovább

(2001-Űrodüsszeia. Angol–amerikai film. Rendező: Stanley Kubrick.)

Félve írom le, mint Kubrick művészetének tántoríthatatlan tisztelője, s az Űrodüsszeiáról is szép emlékek őrizője, hogy – csalódást okozott. Tudjuk, nincs avulékonyabb művészet a mozgóképnél. Meglepő, hogy mely műveket rágott meg az idő vasfoga, s melyek maradtak meg érintetlenül, eredeti, csorbítatlan szépségükben. Minden moziműfaj közül a sci-fi van kitéve a legnagyobb veszélynek.

Tovább

Tovább

(2. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, Szeged, máj. 9–12.)

Az operatőrök találkoznak és versenyeznek itt, ebben rejlik a Tisza-parti mustra különlegessége. Mert a kamerás emberre a nagy világfesztiválok kevés figyelmet fordítanak: ott a sztárok, komolyabb helyeken a rendezők állnak az előtérben – kivéve, ha egy-egy operatőr sztárstátuszba kerül. Mint Zsigmond Vilmos. Jó ötlet volt hát, hogy szülővárosában, Szegeden, özvegye, Susan R. Zsigmond védnökségével, megrendezzék annak a szakmának – művészetnek – az ünnepét, amelynek az egyik legnagyobb mestere volt.

Tovább

(A másik oldal. The Other Side of Every­thing. Szerb–francia–katari dokumentumfilm. Rendező: Mila Turajlić.)

Magam kötelező iskolai tananyaggá tenném. Nem pusztán azért, mert megrendítően erős munka, amelyben ritka harmóniában egyesül a személyes sors és a történelem; elsősorban azért, mert kristálytiszta modelltörténet, amely rólunk szól, a mi múltunkról, jelenünkről, s félő: a jövőnkről.

Tovább

(Genezis. Magyar film. Rendező–forgatókönyvíró: Bogdán Árpád.)

A forgatókönyvíró-rendező mindhárom történetszálat egymásra rímelő érzelmes feloldással varrja el, a romagyilkosságok szörnyű valóságát feláldozva a hollywoodi dramaturgia oltárán.

Tovább
Élet és Irodalom 2018