Balassi, Márai, Esterházy – ez a három név határozza meg életművét. Fordításaival az elmúlt tíz évben került a lengyel irodalmi élet homlokterébe, noha már a hetvenes évek elején eljegyezte magát a magyar irodalommal. A varsói egyetemen szerzett magyar szakos diplomát, a hetvenes évek vége óta Magyarországon él, jelenleg Dunakeszin, mérnök férjével és négy gyermekével. Márai Sándor lengyelországi diadalútja nagyrészt neki köszönhető, de a lengyel Esterházyt is – noha fordították már előtte –, valójában ő teremtette meg. Ma a magyar–lengyel irodalmi kapcsolatok egyik legaktívabb munkása, fordításait több díjjal is jutalmazták.

Azt, hogy a színház egykor a vallási élet része volt, akár úgy is mondhatnánk, hogy a vallás egykor a színház része volt, bár a két állítás homlokegyenest ellentmond egymásnak. Hisz az utóbbi a művészet szekularizációját annak autonómiájából eredezteti, míg az előbbi a vallás primátusára helyezi a hangsúlyt. Így vagyunk a rituális színház múlt századi reneszánszával is, amely jól mutatja, hogy a színházi alkotókban évszázadok múltán is ott a vágy, hogy megleljék ama hajdan létezett Theatrum Mundi ma lehetséges változatát, igaz, nem annyira a vallásos eszmeiség feltámasztása, inkább a jelenlét intenzitása és a néző szellemi aktivitása miatt, amely szemükben az eltűnt „szakrális színház” irigylésre méltó vonása. Természetesen ez az állítás is megfordítható, amit

A legendás Latin-Amerika- és Afrika-szakértő íróriporter, Ryszard Kapuściński tanítványa, barátja, életrajzírója, maga is kiváló Latin-Amerika-specialista, most írja harmadik riportkönyvét a földrészről. Három évvel mestere halála után ugyancsak felkavarta a kedélyeket Kapuściński non-fiction című művével (vö. Kapuściński fikciók nélkül, ÉS, 2010/14., ápr. 9.), amely tavaly ősz óta Háborúk és forradalmak költője címmel magyarul is olvasható (vö. Vas Viktória: Kapuściński mint önmaga hőse, ÉS, 2012/4., jan. 27., Ex libris, ÉS, 2012/14., ápr. 6.). Könyve megjelenése alkalmából a Lengyel Intézet meghívására Budapesten járt, akkor készült az alábbi interjú.

Andrzej Wajda már a hatvanas években filmet készített egyik elbeszéléséből, a nálunk is bemutatott Légyfogót, majd megjelent egy kötetnyi novellája is magyarul, ám az 1981-es lengyel hadiállapot bevezetése után az emigrációt választotta, így Amerikában írt nagy sikerű drámáit – a Svábbogárvadászatot, az Antigoné New Yorkban címűt, A negyedik nővért – csak a nyolcvanas évek végétől tűzhették műsorra színházaink. Az idei könyvfesztiválra hozta ki az Európa Könyvkiadó legújabb regényét, a Good night, Jerzyt, amelynek hőse a zseniális misztifikátor Jerzy Kosinski lengyel–amerikai író, akinek szenzációs kar­rierje végül nem akármilyen botrányba fulladt. A könyvpremier alkalmából Budapesten járt a szerző, itt kérdeztük.

Nina Sayers egy kislányos, fehérlelkű, törékeny, vonzó, naiv balerina, aki eddig alig kapott számottevő szerepet, de lám, itt a nagy pillanat, visszavonul Beth, az eddigi sztár abban a New York-i balettszínházban, ahol Darren Aronofsky Fekete hattyúja játszódik, most tehát megvan az esélye, hogy megkapja a Hattyúk tavában az elvarázsolt Odette, az ártatlan fehér hattyú szerepét. Igen ám, de a színház nagyot akar dobni a bemutatóval, s ugyanazzal a balerinával kívánják eljátszatni Odiliát is, a fekete hattyút, aki ármányt sző Odette ellen, és elcsábítja az ifjú herceget, aki a fehér hattyúnak a szabadító szerelmet jelenti. Annál is inkább, hisz az eredeti Csajkovszkij-balettben is a fekete „bámulatos hasonmása" a fehér hattyúnak.

Ruszt József: Napló 1962-1969. Rekviem

Bóna László: A méreg, ami éltet

Az ÉS könyve januárban - Zbigniew Herbert: Fortinbras gyászéneke. Fordította Csordás Gábor, Gimes Romána, Körner Gábor, Nagy László, Tőzsér Árpád. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2009. 420 oldal, 2800 Ft