Kassák alkotásokban megjelenő apaképe elválaszthatatlanul összekapcsolódik a szintén a műveiből kirajzolódó istenképével. Az Isten sokaknak támasz az élet viszontagságainak elviselésében. A tudatos énen felüli, a bajoktól megóvó, a bűntől megváltó erő. Olyan „létező”, akihez lélekben fordulni lehet. Aki „tanácsot ad”, aki „megvigasztal”, mint a jó apa. A gyermek Kassákban lázadását megelőzően egybefonódott a vallásos érzet és az apja iránti feltétlen bizalom.

Kassák önéletrajzi történésekből, érzelmi elemekből épülő szabadversének címe: A ló meghal a madarak kirepülnek. Mit jelképez a ló? Mit a madár? Hogyan függ össze a ló halála a madarak szárnyalásával? A hosszú költemény első sora: „Az idő nyerített akkor azaz papagájosan kinyitotta a szárnyait mondom széttárt vörös kapu”. Az utolsó sor pedig: „én KASSÁK LAJOS vagyok / s fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár”. Miért csupán a címben szerepel a ló? Miért említi a költő magát csupa nagybetűvel? És miért repül el az orosz teakészítő eszköz? A költeményben a látszólagos értelmetlenség és kuszaság mögött újszerű szerkezetesség és fontos mondandó rejlik. Gyarló hétköznapi nyelven: az életrajzi elemeket szokatlan képekkel és érzelemkifejező hangalakzatokkal tagoló hosszúvers arról szól, hogyan lesz az önmaga helyét kereső, írói ambíciójú szakmunkásból alkotó művész – Kassákból KASSÁK.

Kassák „a szabadság és az emberi igazságosság” nevében tiltakozott 1938-ban a készülő sajtótörvény és az első zsidótörvény ellen, felróva írótársainak passzivitásukat. De azokkal sem volt elégedett, akik hangot adtak a zsidók diszkriminációja miatti felháborodásuknak: „Milyen különös jelensége napjainknak, hogy a manifesztum aláírói, mikor szót emeltek a zsidók magyarságát kétségbevonó és ezen az alapon szerzett jogaikat megnyirbáló javaslat ellen – ugyanakkor nem felejtik el őskeresztény származásukat, faji hovatartozásukat nagyon is feltűnően kihangsúlyozni. Nem gondoltak rá az irat szerkesztői, hogy a vallásukkal és fajukkal ilyetén való hivalkodás a védőknek a védenceiktől bizonyos elkülönülését is jelenti? […] azok a kultúremberek, akik túljutottak a merev doktrínákon, akik előtt nem bűn zsidónak lenni – azok nem is hivatkozhatnak keresztény erényeikre a zsidókérdés vitájában.”

Írásom az 1937 és 1942 közötti fél évtized magyarországi szellemi csatározásairól szól. Baljós, vészhozó időszak volt ez a néhány év. Csak utólag látszik így. A fasizmus térnyerése és a második világháború első szakasza a kortársak zömét nem elborzasztotta, hanem reménnyel töltötte el. A szociális ígérgetésekhez, a bővülő munkalehetőségekhez a tömegeket sikeresen elbódító nacionalista demagógia és zsidóellenesség társult. A hatalmon lévők bűnbaknak kiáltották ki a zsidókat, s évről évre szűkítették gazdasági és szellemi mozgásterüket. A vezetők a visszakapott területekért cserébe Hitler hol kényszerű, hol lelkes kiszolgálóivá váltak. A két évtized óta nem sok változást megélt politikai elit uralmát immár nem a baloldal fenyegette, hanem a szélsőjobb. Az 1939-es parlamenti választásokon a demokratikus ellenzék pártjai – mindenekelőtt a kisgazdák és a szociáldemokraták – törpepártokká zsugorodtak, megizmosodott viszont a sokszínű szélsőjobb: a nyilasok, a nemzetiszocialisták és más nevű csoportosulásaik, nem kis gondot okozva az állambiztonsági szerveknek. A sztálini politika következtében is tovább gyengülő magyarországi kommunisták a legális munkásmozgalomba beépülve készültek a kedvező időkre.