Roza Szarkiszjan hegyi-karabahi származású színházi rendező családja még a kilencvenes évek közepén, a karabahi háború miatt költözött Ukrajnába, Roza gyakorlatilag ott nőtt fel. A donbaszi háború már több éve zajlott, mikor H-effect címmel előadást rendezett. A színészektől, akik mind veteránok és/vagy menekültek, azt kérte, próbálják meg a hamleti dilemmát – lenni vagy nem lenni, cselekedni vagy szembenézni a saját cselekvésképtelenségeddel – a saját háborús tapasztalataik fényében színre vinni. A maroknyi színészen keresztül a háborús generáció sok arcára rálátni, az Ajdar radikális jobboldali önkéntesétől a donecki, rendszeresen összevert transz menekültön át a harctérről sebesülteket evakuáló lvivi profi színészig. Nők és férfiak. A színházi próbafolyamatból, amely leginkább drámaterápiára emlékeztet, Hamlet-szindróma címmel aztán dokumentumfilmet rendezett Elwira Niewiera és Piotr Rosolowski. Mire a film elért a filmfesztiválokra, a szereplők fele újra a fronton volt.

Tavaly, 2020 őszén megjelent Mészöly Miklós két fontos műve, a Film Okszana Jakimenko, illetve a Megbocsátás Alina Scseglova orosz fordításában, egy Georgij Jeromin által vezetett kis kalinyingrádi kiadó, a Phoca Books gondozásában (Fil’m, illetve Proscsenyije címmel). A két fordítóval Mészölyről, a fordítás kihívásairól és a magyar irodalom oroszországi helyzetéről beszélgettünk.

Mikor nemrégiben megjelent Ransmayr Cox vagy az idő múlása című regénye, a kritikai recepció egyöntetűen fontosnak találta a regény nyelvi megformáltságát, a szöveg mondatainak szépségét. Kevesebb figyelem jutott arra, hogy mi a funkciója a Cox tökéletesre csiszolt mondatainak, hogyan nyitnak ablakot a világra, mit takarnak ki belőle – és hogy egyáltalán milyen ez a világ.

Nem azért voltak szembeszökőek a Cox mondatai, mert annyira ritkán lehetne szépprózával találkozni kortárs szövegekben. A furcsaságot inkább az okozza, hogy első ránézésre a nyelv leginkább a mesélés eszköze, szépsége így mintha főképpen a történet fényében lenne értelmezhető. Egy utazó, egy angol órásmester egy ismeretlen világba, Kínába érkezik, ahol a császár megbízásából egyre lehetetlenebb feladatokat kell elvégeznie. Megszokott, egyébként derékba tört életét felfüggeszti, és a segítőtársaival együtt azzal tölti az idejét, hogy a mindig és mindenkinek másképpen múló időt mérő órákat készít a császár szeszélyei szerint. A császár az idő ura, így az általa rendelt órák elkerülhetetlenül a felségsértés gesztusai – csak egy idegen számára nyitott egyáltalán a lehetőség, hogy a kísérlet vakmerősége és a benne rejlő kísértés ne legyen a tehetetlenségig bénító, hogy csak felségsértés legyen az idővel és így a császárral való játék, és ne árulás.

Perényi Roland: A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten. Szociális riportok a 19–20. század fordulóján. Napvilág Kiadó, Budapest, 2018, 169 oldal, 2900 Ft

Perényi Roland könyvének két tárgya van. Az egyik – a címből is sejthetően – a századfordulós Bécs és Budapest nyomora, a rapid urbanizáció következtében folyamatosan súlyosbodó lakhatási válság és növekvő egyenlőtlenségek. A nyomort azonban nem közvetlenül, társadalomtörténeti, szociológiai szemszögből vizsgálja a könyv, hanem egy reprezentációtörténeti szűrőn keresztül. Igazi tárgya a szegénység bemutatásának új műfaji eszköztára: a szocioriport, a szociofotó és – kisebb mértékben – a film, illetve ezek úttörői, a riporterek és az újságírók.

E szerepjáték nem pusztán az utazó alakjának toposzairól, hanem a műfaji építőkövekről is szól; hitelességén áll vagy bukik a Rongyos ékszerdoboz esztétikai- és leíró programjának sikere. Az érdeklődést kultúrfölénnyel vegyítő, századeleji férfi póza izgalmasan vegyíthető lenne a pozíciójában bizonytalanabb (vagy csak más), kortárs kelet-európai nőével. Ilyen értelemben izgalmasan kapcsolódhatna a posztkolonialista útleírás kortárs, nemzetközi törekvéseihez is: a nemi és kulturális perspektívaváltás segíthetne frissen látni az unásig stilizált tájat, sőt, az unásig ismert perspektívát is. Megbolygatná a hatalmi viszonyokat és ezáltal az esztétikai kereteket. A bécsi utazó szerepével játszó, aztán saját hangján közbevágó narrátor olyan, egymás ellen kijátszható szemléleti formákat kínál fel, melyek kontrasztját tökéletesen illusztrálhatná az általuk leírt Kelet-Európák különbsége. Az útleírás így túlléphetne a puszta ismeretterjesztésen, és a megismerésről magáról mondhatna valami érdemit.

Azon gondolkodtam, hogy valószínűleg a templombajárók jobban bírják az intenzív osztály rituáléját, a mindennapos bemosakodást, hogy aztán csak nézel, hallgatod a pittyegést, nem nézel a szomszédos ágyakra, mert lehet, hogy kicsit megkönnyebbülnél, ha azok még rosszabbul néznek ki. A mama lábkörme tűzpiros, a petyhüdtségtől az arca szinte kortalan, csak a kinyíló szájába sandítva látni a kopott fogakat, megnyugtató bizonyíték, hogy akkor mégiscsak élt már annyit, hogy belül öreg legyen.

Alex Bandy: A csokoládé-gyilkosság. Egy filozófus másik élete. Akadémiai Kiadó, Budapest, 2014. 680 oldal, 4900 Ft

Láng Benedek: A rohonci kód. Egy történelmi rejtély nyomában

Ferenczi Attila: Vergilius harmadik évezrede

Ritoók Zsigmond: Vágy, költészet, megismerés. Válogatott tanulmányok