Váncsa István

Horvátország felkérte Magyarországot légtere védelmére; konkrétan múlt hét pénteken, a visegrádi négyek és a Közép-európai Védelmi Együttműködés országai honvédelmi minisztereinek informális találkozóján kérte fel. Ez olyan biztos, mint az, hogy mi vagyunk a legegységesebb ország Európában, utóbbit pedig személyesen a magyarországi forradalom vezetője közölte, arra tehát akár mérget is vehetünk.

Tovább

Az elmúlt szerda a magyarországi közműcégek fekete napja volt, ezt nyugodt lélekkel állíthatjuk annak ellenére, hogy a jelen cikket lapzárta előtt, azaz még kedden hoztuk tető alá. Két okból vagyunk ennyire magabiztosak. Először azért, mert a miniszterelnökséget vezető államtitkár megígérte, hogy a szolgáltatók szorulni fognak, márpedig amit az aranyszájú államtitkár megígér, arra mérget is vehetünk. Másodszor azért, mert tudvalévő, hogy a magyarországi közműcégek számára az elmúlt mondjuk másfél évnek úgyszólván valamennyi szerdája (továbbá hétfője, keddje és így tovább) dokumentálható módon éppoly fekete volt, mint a mostani, erről ugyanis maga a centrális erőtér gondoskodott, márpedig ha ő a csákányt kézbe veszi, akkor ott kő kövön nem marad.

Tovább

A grillsütők hossztengelyük mentén félbevágott olajoshordókból készültek, a fél hordókat és a felettük elhelyezkedő rostélyt betonvasból hegesztett állványzat tartja megfelelő magasságban. Bennük nem faszén parázslik, hanem közönséges tűzifa, ontják a füstöt, ám az senkit se zavar, a szél úgyis azonnal elviszi. Valójában persze nem azonnal viszi el, így aztán a rostélyok körül fáradhatatlankodó urak estére már úgy festenek, mintha hetekig lógtak volna a kéményben, ami pedig a kolbászünnep közönségét illeti, innen senki se virágillatúan tér haza. 

Tovább

Húsz szerencsés magyar diák tanulhat a macedón egyetemeken, jelentette az MTI február elsején, ennek mi roppantul örülünk. Nem is tudjuk, mikor örültünk ennyire utoljára, ötvenkettőben vagy ötvenháromban, rég volt. Most csak azért írtuk ide ezt a szívderítő információt, hogy cikkünk valami pozitív felütéssel induljon.

Persze a folytatása se lesz másmilyen.

A magyar ember mindenkinél jobban szereti az oroszokat, és sok atomreaktort akar, ezt állapította meg a legfőbb közvélemény-kutató intézet, amely a közvéleményt a Nemzeti Ügyek Kormánya nézőpontjának megfelelően, vagyis az egyedül tudományos módszerrel kutatja. 

Tovább

Magyarországon éppen puccs van. A magyar kormány puccsot hajt végre a saját népe ellen. Tíz évre titkosított, hosszú távra szóló szerződést köt Oroszországgal a magyar nép életét döntően meghatározó kérdésben: az energia kérdésében. Úgy, hogy arról mi semmit nem tudunk.

Föntieket nem mi mondjuk, hanem Orbán Viktor mondta 2008-ban, utalva a Déli Áramlatról szóló magyar–orosz kormányközi megállapodásra, amiről tudvalévő, hogy Magyarországot semmire se kötelezte. Most viszont maga Orbán Viktor utazott Moszkvába azzal az alig palástolt céllal, hogy Mária országát a paksi erőmű bővítése fejében eladja az oroszoknak, őróla tehát az első bekezdésben foglaltakat tízszer, százszor jogosabban lehetne elmondani.

Tovább

Abban a hiszemben nőttem fel, hogy az emberek többsége nagyjából épeszű. Butának talán buta, de nem bolond. A szüleim, a rokonok, a szomszédok és általában a falubeliek nem hittek semmifajta fantazmagóriában, sőt, amennyire én láttam, nem hittek egyáltalán semmiben. Áradt a propaganda, akár a vörösiszap, de a nép gondolkodását csak annyiban befolyásolta, mint időjárást a rigófütty. Ami kézzelfogható, ami a padláson van, a kamrában vagy a veremben, az van, már amíg a végrehajtó el nem viszi, a többi nem érdekes. 

Tovább

Kövér házelnök fegyelmezési gyakorlatát immár az Emberi Jogok Európai Bírósága tárgyalja, vagyis Magyarország függetlenségének sárba tiprása folytatódik. Remélhető, hogy ez ügyben újabb békemenet indul, ezúttal egyenest Strasbourgba, nyilvánvalóan oda is végig gyalog, élén ugyanazokkal az urakkal, akik ebben a szerepkörben önmagukat már többször kitüntették. A távolság ezer kilométer, jól kilépve két hónap alatt oda-vissza megjárható, télvíz idején nem egy leányálom, de hát a menetelő magyar ember az időjárás viszontagságairafittyet hány.

Tovább

Kiutat kínálunk, írja Mesterházy Attila, az olvasó pedig szétnéz merengve és okos fejével biccent, nem remél. Noha közben tudja, hogy kiút csakugyan létezik, rokonságában és ismeretségi körében már sokan rátaláltak, főképp a fiatalabbak közül, húztak is el rögtön, mint a vadlibák. A többiek mennek utánuk folyamatosan, aki pedig marad, azért marad, mert számára a kiút ilyen vagy olyan oknál fogva nem járható.

Tovább

Veszélyben a nemzet. Ezt nem mi mondjuk, egy sajtótájékoztatón hangzott el, ott azonban azt is közölték, hogy a veszélyben lévő nemzetet a békemenet meg fogja védeni. Mi ezen a tájékoztatón nem voltunk jelen, részint, mert ilyen helyekre nem járunk, részint, mert vakon megbízunk az MTI-ben, a magyar sajtó elitalakulatában, ahol ma már csakis a szakma legkiválóbbjai teljesítenek szolgálatot. Amit ők leírnak, abban hiba nincs.

Tovább

Kormányunk a rezsicsökkentés első szakaszában nem tudományos alapossággal járt el, hanem becslésekre hagyatkozott. Ezt maga a miniszterelnök mondta a minap a rádióban, az épp aláírni készülő orbánhitűek kezében pedig egy pillanatra megállt a plajbász. Dolgozó népünk mindeddig úgy tudta, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere általában, gazdaságpolitikája pedig különösképpen sziklaszilárd tudományos alapokon nyugszik, legalább olyanokon, mint a szép emlékű tudományos szocializmus, sőt ha lehet annál is szilárdabbakon.

Tovább

Az a cél, hogy mind több gyermek részesüljön keresztény nevelésben, hogy szívja magába óvodás- és iskoláskorban azokat az értékeket, amelyeken Európa és Magyarország felépült, mondta Hoffmann Rózsa múlt hét kedden, amikor az idei tanévet először megnyitotta. Utána még számos alkalommal megnyitotta a tanévet, fel se tudjuk sorolni, hányszor és merrefelé, elsőként mindenesetre az egri bazilikában.

Tovább

Segíteni akarja az élelmiszerválság leküzdését? Egyen több tücsköt – olvasta Wildschwein úr a minap a Forbes egyik címében, s ezen kissé elábrándozott. Már látta is magát az acapulcói öböl partján, fehér padon ülve, háta mögött a kikötői kapitányság, táskájában egy üveg alaposan behűtött Monte Xanic Chenin, kezében barna papírzacskó, amiből ropogósra sült sáskát, szöcskét, tücsköt nassolgat. A tücsök, mint élelmiszer, roppant egészséges, fehérjében, vasban és kálciumban gazdag, egyszersmind zsírszegény. 

Tovább

Magyarország legnagyobb uzsorásának a helyében sokat gondolnánk mostanában Hodorkovszkijra. Persze a zsebkendőnket nem sírnánk tele, Oroszországban pénzért bármi megkapható, Hodorkovszkij tehát szükséget nyilván nem szenved semmiben. Ha netán Lenin múmiáját akarná hálótársnak, személyesen a fegyintézet parancsnoka szállítaná le neki – legalábbis így képzeljük ezt mi, akiknek a pálpusztai sajt beszerzése is krónikus problémát okoz. Magyarország legnagyobb uzsorása – a magyarok vezetőjének szóhasználatával az elnök úr – persze nem tutyimutyi alak, meg nem is beszari, olyanokból ritkán lesz multimilliárdos, továbbá nyilván kellőképp optimista, mi viszont az ő helyében ebből valamicskét visszavennénk.

Tovább

„Tudom, hogy ez az ügy heves indulatokat korbácsolt föl, és azt is tudom, hogy az ítéletet követően a szenvedélyek még magasabbra fognak csapni. Viszont mi jogtisztelő nemzet vagyunk, a bíróság pedig döntött.” Ez az idézet nem Orbántól való, mint gondolnánk, hanem Obama közleményéből, amelyet múlt vasárnap adott ki, azután, hogy egy floridai bíróság felmentette George Zimmerman polgárőrt, aki a fegyvertelen Trayvon Martint tavaly februárban agyonlőtte.

Obamában nyilván föl se merült, hogy minősítse a bíróság ítéletét, ugyanis a civilizált világban ez nem szokás.

Tovább

Paplant rabolt H. Béla budapesti hajléktalan, ezért a múlt héten tizenegy év fegyházat kapott. Összehasonlításképp idézzük fel, hogy két évvel ezelőtt egy pápai ember benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta az élettársát, és ő is tizenegy év fegyházat kapott. A paplanos H. Béla büntetését ehhez képest talán kissé túldimenzionáltnak vélhetjük, hiszen ő senkit nem próbált hamuvá égetni, csupán egy paplanra vágyott – igaz, ehhez szükség volt némi erőszakra, a paplan szintén hajléktalan tulajdonosa ugyanis ellenállt. H. Béla tehát kiosztott néhány baráti tarkón legyintést, ámde kokiról, sallerről szó se esett.

Tovább

Sajtófotó az EurActiv egyik oldalán, méltatlankodó, sértődött és tanácstalan embert ábrázol, arckifejezése a fakó lován vágtató Edward királyé, akit a velszi tartomány népe igazából meg se érdemel. Az illető embert Erdog˘annak hívják, Törökország miniszterelnöke, korábban ő is focista volt, most pedig egyre kevésbé érti azt a felfordulást, ami a birodalmában kibontakozik.

Tovább

Nemzeti dohányboltokra azért van szükség, hogy kevesebb fiatal dohányozzon, hangoztatta kedden Fónagy János, az ország népe pedig egyetértően bólogatott. A nemzeti dohánybolt nem rés, de erős bástya a dohányzás elleni küzdelem frontján, ahogy Lázár frakcióvezető is megmondta. Személyes tapasztalataink alapján ehhez csak azt tudjuk hozzátenni, hogy fél évszázaddal ezelőtt, amikor rászoktunk a dohányzásra, nem voltak nemzeti dohányboltok, ezért is szoktunk rá. Kommunista dohányboltok voltak, amelyekben öt szál Fecske egy forint tíz fillérbe került, kis papírzacskóban adták, viszont nemzeti öntudatra való nevelés nem járt hozzá. Világos instrukciók híján pedig könnyen megtéved a fiatal, aztán az lesz belőle, ami. 

Tovább

Bajnai Gordon rezsinövelő kezet fogott Mesterházy Attila bércsökkentővel (sőt implicite Portik Tamás bűnözővel is), tehát „összeálltak azok, akik egyszer már tönkretették Magyarországot”, ahogy ezt a kormánypárt szóvivője megfogalmazta. Hogy mért álltak össze, az nem kérdés, azért, hogy Magyarországot még egyszer és végérvényesen romlásba döntsék. Ez a dolog causa finalisa, s mint ilyen, kézenfekvő. Talányosabb a causa efficiens, ami föltehetőleg abban áll, hogy Bajnai és Mesterházy előtt más alternatíva egyszerűen nincs is. Ha már az ember politikusnak állt, akkor a hatalom megszerzésére kell törekednie, ugyanis a politikus, aki nem akarja a hatalmat, hasonlatos ama kurvához, aki nem akar kufircolni, márpedig az ilyen kurva létezése fogalmilag kizárt.

Tovább

Nem, a kormánynak ilyen ígérete nem volt, ilyet nem tud mutatni, mondta Varga Mihály az ATV április hetedikén sugárzott Szabad szemmel című műsorában. Olyan természetességgel mondta, mintha azt kellett volna elmagyaráznia Mészáros Antóniának, hogy Szijjártó Péter eljövetelét Nostradamus, a közkeletű tévhittel ellentétben, nem jósolta meg. Hangneme pallérozott, mondatai többnyire jól fésültek, van elejük és végük, van bennük alany és állítmány, sőt értelem is. Politikusnál ez ritka. Varga Mihály a maga hűvös, tartózkodó, visszafogott stílusával és tárgyszerű, átgondolt beszédmódjával a nézőben már-már valamifajta respektust kezd ébreszteni. Viselkedni tudó, civilizált, intelligens európai úriember, akiről csakugyan elhihető, hogy késsel-villával eszik, a tévénéző tehát nem is igazán érti, hogy került oda, ahová került. Ha viszont képes volt közöttük megmaradni, nem lehetséges-e vajon, hogy azok mégse annyira barbárok? Lehet, hogy a New Statesman, meg úgy általában az európai és az amerikai sajtó, politikai hovatartozástól immár teljesen függetlenül, félreismeri őket valamiképp?

Tovább

Az Alaptörvény negyedik módosítása újabb ürügyet adott az Orbán-kormány elleni nemzetközi puccskísérletre, mondta Kövér László a lehető legjobb pillanatban, egy nappal a nemzeti ünnepünk előtt. Már-már kezdtük elfelejteni, hogy Orbán ellen internacionalista puccs van folyamatban, pedig erről maga a miniszterelnök beszélt bő egy évvel ezelőtt. Igaz, ő azt is mondta, hogy a puccsot levertük, de az is lehet, hogy nem mondta, noha mégis. Ezt úgy kell érteni, hogy tavaly februárban a Fidesz–KDNP évadnyitó frakcióülésén a miniszterelnök, legalábbis a hírek szerint, elsősorban az ellene irányuló puccs részleteit taglalta, a Magyar Nemzet is ekképpen értesült. Kósa Lajos szerint viszont a kormányfő nem puccsról, hanem csak világ-összeesküvésről ejtett volna szót, ami persze mindjárt másképpen hangzik. Nem kétséges, hogy Szaniszló Ferenc leendő Táncsics-díja ekkor már érlelődött. Később Lázár János a leghatározottabban tagadta, hogy Orbán a puccs szót akárcsak egyszer is a szájára vette volna, most pedig megszólalt Kövér, és közismert tényként említette, hogy volt puccs, és ezt maga a miniszterelnök jelentette be akkoriban.

Tovább
Élet és Irodalom 2024