Bodoky Tamás

Amerikai becslés szerint globálisan 7400 milliárd dollárra rúg az off­shore-központokban elhelyezett vagyon értéke, ami annak ellenére tovább növekszik, hogy a gazdasági válság miatt a nemzetállamok évek óta korlátozni próbálják az offshore cégek mozgásterét a világgazdaságban. Magyarországon is egyre népszerűbb az offshore cégek alapítása, tucatnyi cég hirdeti ez irányú szolgáltatásait a gazdasági sajtóban és az interneten. Az adóparadicsomokban bejegyzett cégek alapításának hivatalos indoka az „adóoptimalizáció" vagy a „vagyontervezés", valójában azonban gyakran arra szolgálnak, hogy elfedjék a valódi tulajdonos kilétét, összeférhetetlenséget vagy érdekkonfliktust leplezzenek.

Tovább

Minél fontosabb ügyről van szó, annál nehézkesebben ítélkeznek a bíróságok az energiaszektor cégeit érintő közérdekű adatigényléses perekben. A titkolózó állami vállalatok akár több évig is húzhatják az időt, az ítéletek pedig rendkívül változatosak, egymásnak élesen ellentmondó döntések születnek. Az MVM szerint a bíróságok félreértelmezik a törvényt, amikor az adatkérőknek kedveznek, a TASZ viszont úgy véli, hogy az állami áramszolgáltató alkotmányos jogok érvényesítését szabotálja rosszhiszeműen. Az adatvédelmi biztos átvenné ezt a hálátlan feladatot a bíróságoktól, de a hivatala meg fog szűnni.
Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

Tavaly decemberi napirend előtti felszólalásában a Sukoró-ügyhöz hasonlította a Grupo Milton „ujpátyi megapláza" néven emlegetett beruházásának tervét Gulyás Dénes fideszes országgyűlési képviselő - aztán megfenyegették és elhallgatott. A Bajnai-kormány tavasszal az utolsó pillanatban, a közvélemény nyomására tett le arról, hogy 35 milliárd forinttal támogassa a cégcsoport sávolyi motorversenypályáját, az építkezés ezután rögtön félbeszakadt. Pécsen százmilliárdos, azóta feledésbe ment fejlesztések ígéretével vásárolt önkormányzati ingatlancsomagot ugyanez a társaság, Székesfehérváron pedig az önkormányzati választások után is sikerült belterületté minősíttetniük egy 121 hektáros földterületet. A cégcsoport korábban többrendbeli csalásért és okirat-hamisításért elítélt tulajdonosa bőkezűen támogatta Orbán Viktor kedvenc focicsapatát.

Tovább

Tovább

Tovább

Tovább

„A BKV korrupciós ügyei eltörpülnek az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt.-nél (MVM) folyó gazemberségekhez képest" - interpellálta tavaly a miniszterelnököt a Fidesz, a kormányváltás óta viszont nem háborgatták ezt a csontvázat. A Nemzeti Nyomozó Iroda másfél éve vizsgálja az állami áramszolgáltatónál és egyes leányvállalatainál 2007-2008-ban lebonyolított, tízmilliárdos nagyságrendű vagyonvesztést okozó tranzakciókat. Forrásaink szerint a nyomozás már fényt derített az offshore cégekhez vándorolt eurómilliók sorsára, azt viszont nem tudjuk, hogy az eredményhirdetés miért várat magára.

Tovább
Élet és Irodalom 2024