Valaki fia
Nem szerettem vele, mert büdös volt a szája, annyit nyeldekelt szégyenébe. Merthogy nem volt apám, csak néha látogatta anyámat egy kinyalt alak Pestről, lovas kocsin jött, és pödörte a bajszát. Az úgy bánt velem, mintha a tulajdona volnék, ugorj, fiam, hozzad, fiam, aztán mielőtt lerészegedett volna, ragaszkodott hozzá, hogy megtanít dekázni, de labdát sose hozott, rám ripakodott, mintha én volnék a vétkes, hogy ebbe a nyomorba ő nem mutogat semmit.
A gyanú
Hosszú csend, a Janek leöblíti a nagykést a vájdlingban, majd hirtelen az asztallapba vágja. Hiába szaglásznak itt a zsaruk, hogy ki kaszálta le a Vidutát a kurva tanyáján, mikor kiveri a szemüket az igazi probléma. Ezek meglopnak minket, asszony, vonja le a következtetést, még a szemünk is kicsórják. Mire föl jöttek volna elő a föld alól, hova ez a fennhéjázás, hogy ők is valakik? Aztán még aznap elbandukol a hályogoshoz meg a kacska lábú fuvarosemberhez, hogy megszervezzék a figyelőszolgálatot. Felváltva fogják lesni a gonosztevőket, és beindítják a riadóláncot, egy hosszú fütty a jel, ha kidugják azt a rút lapos pofájuk a barlang száján. Mint futótűz, terjedt el a faluban, hogy a Tudorék nem emberek, hanem a kénes pokolból túrták fel magukat e világra, rabolják a kisdedeket, szüzeket esznek, asszonyok tisztességén ejtenek csorbát. Csepülni kell őket, szétütni fokossal, kettévágni fejszével kutacstól, hogy se életük, se írmagjuk ne maradjon. Odáig hergelődtek a tanácskozásban, hogy elhatározták, mielőtt újra belopakodnak a faluba a veszedelmes bűnözők, kifüstölik őket a barlangból, mert a barlang is a falué, nem efféle fajzatoké.