Egyáltalán mi történt ’68-ban? Volt-e közük a nyugat-európai és amerikai egyetemeken végigsöprő diákmozgalmaknak, a Quartier Latinben barikádokat emelő francia fiataloknak a Prágai Tavaszhoz? A varsói Nemzeti Színházban betiltott nemzeti klasszikus miatt utcára vonuló tüntetőkhöz, majd az ezt követő kísérteties antiszemita kampányhoz? A Magyarországon akkor bevezetett „új gazdasági mechanizmushoz” (amit rég elfelejtettünk) vagy a rock „nagy generációjához” (amire azért még emlékszünk)?

„A Sipos” Párizsban, aki mindenről tud, ami a magyar irodalomban és színházban történik, a hetvenes-nyolcvanas években már fogalom volt. Titokban hallgattuk, de egyre nyíltabban hivatkoztunk rá. Impozáns tájékozottsága – nemcsak a magyar és a francia, de a globális művészeti trendekben is – lefegyverzően hatott. Persze hogy ismerte a hazai kánont, a hivatalosat is, a nem hivatalosat is, mégis úgy tűnt, csak mondja-mondja a magáét az éterben, mindentől függetlenül. Ez volt benne a jó, a manipulálatlansága.