Ketten egy új könyvről – Markó Béla: Bocsáss meg, Ginsberg. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 168 oldal, 2990 Ft

A címadó vers azonban több szempontból is elgondolkodtatott. Ginsberg Üvöltésének a vulkanikusság, az indulatnak csak a nyelv általi megzabolázhatósága adja azt az elemi erőt, amely sugárzik belőle, és az, hogy a beszélő kizárólag abban különbözik azoktól, akikről beszél, hogy ő nem pusztult el. Ezzel szemben Markó versében valamiféle fölényt érzek, ami leginkább a hatalomról szóló passzusban nyilvánul meg. „…hihetetlenül messze van már a remény, / hogy virággal le lehet győzni bármiféle hatalmat. // Nem lehet legyőzni, drága Ginsberg!” (140-141.) Ez a megszólítás valahogy paternalista szerintem, a többet tapasztalt, nehezebb körülmények között élt ember beszélget így azzal, akinek „bezzeg könnyű volt”.

A kötet egysége, mint minden Markó köteté, hibátlan. Az Erdélyi dal után öt ciklus következik, melyeket egy-egy tágasabb téma kapcsol össze, és amelyek nagyjából ugyanolyan súlyúak. Érdemes megemlíteni, hogy a költő soha nem hagyja ki az erdélyi témákat, sem az erdélyi nagyokat. Nem törődik azzal, hogy ki hallott Haller József képzőművészről vagy Király Lászlóról, csak azzal, hogy őt, a beszélőt hogyan érintik ezek a témák-élmények-emlékek-tapasztalatok. Az irodalom általánossá növekvő szenvedélye mindig a legszemélyesebb élményekből fakad.

Hajnóczy Péter, Petri György, Oscar Wilde, Ady Endre, Cs. Gyímesi Éva. Egyre jobban érdekelnek azok, akik nem tudtak mást tenni, mint amit tettek, holott abba pusztultak bele végül. És a „pusztulás” itt nem puszta szóvirág, hanem a halál brutalitása is. Hiszen ez a szegény Ady, akit hol úgy idéznek, mintha kormányszóvivő lett volna, hol meg úgy legyintenek rá cé ligás történészek, mint aki eladta magát, ő tehát gesztusok tömegével vadította el magától a barátait, kispolgári mércével mérve borzalmas életet élt, soha nem ragaszkodott igazán senkihez, és mégis mindvégig tisztán látott, már amennyire emberként egyáltalán tisztán lehet látni.

Mégis? Talán ez, a nárcizmus paroxizmusa a legfőbb titok. A névsorból senkire nem lehet ráfogni a más emberhez való ragaszkodás vádját, holott többek esetében teljesen nyilvánvaló, hogy nagyon szerettek volna igazán szeretni. Csakhogy Wilde Bosie-szerelmében is ott motoz a póz fura levegője, Cs. Gyímesi Éva pedig, Kolozsvár híres irodalomtanára és irodalomértelmezője, élete végén Istenhez próbált közeledni.

Azt hittük, azt reméltük, mindenről a ceauşizmus/a kádárizmus tehet. Levéltárakban kutakodunk, fogcsikorgatva megsiratjuk a besúgó apáinkat, és próbálunk tovább lépni, bár esetleg mi gurulunk dühbe a legjobban, ha valaki Szilágyi Domokos besúgó múltját csak szóba hozza. A kommunizmus vezette be az egymás iránti kölcsönös bizalmatlanságot, a tabuk társadalmát, az abortusztilalmat, a melegek, az alkoholisták, a más vallásúak elleni ellenszenvet, a kommunizmusban vált annyira hamissá az „önkritikát gyakorolni” képmutató műfaja. A kommunizmus után harminc évvel azonban még mindig ugyanott tartunk, és előtte is ott tartottunk. Ha a Horthy-rendszer képes volt úgy maradni a köztudatban, mint a siratni való aranykor, akkor ott tartottunk, nem vitás. „Ha valaki a kádárizmus iránt érzett mély gyűlölete miatt nem gyűlölte eléggé a horthyzmust, mert nem jutott ideje, energiája vagy figyelme rá, vagy nem látta elég világosan a két korszak között az összefüggést, akkor ennek a könyvnek az olvasása közben mintegy pozitív módon pótolhatja a mulasztást. Most már ennek a névtelen, elnyomott emberi lénynek a tönkretett élete miatt is gyűlölni fogom a Horthy-korszakot. Ezért a megvilágosító élményért igen hálás vagyok a szerzőnek.” – írja Nádas Péter az Önkéntelen vallomásban, a Horthy István özvegye emlékezéseiről szóló esszéjében. Az özvegy bizonyára nem értette, miről is beszél ez az író. Amúgy is, ez egy zsidó, nem tudtad? Ja, az más.

Július 21-i számunkban Reményi József Tamás nyílt levelet intézett írótársaihoz, melyben határozottan bírálta a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának minden hasonló intézménnyel szembeni kivételezett helyzetét, és ezen keresztül a közreműködésre felkért írók cinikus hozzáállását: „Látom, nem is olyan lassan a pénzzel együtt egyre többen elfogadjátok majd, hogy a Tőletek elvett és egy bábukézben megnövelt összegeket, mindazt, amit a Ti kivéreztetett írószervezeteitektől, pályázó társaitoktól, kiadóitoktól, lapjaitoktól, Tőletek magatoktól zároltak, megcsapoltak, megvontak, immár megjuhászodva itt visszakaphatjátok” – írja Reményi, kérve a felkérteket, hogy személyükkel ne legalizálják a torz és aránytalan támogatást.

A Népszava július 29-i száma összeállítást közölt, amelyben Szőcs Géza, aki az ÉS-ben válasz nélkül hagyta Reményi levelét, a napilap megkeresésére általánosságban reagált, mondván, „a tehetséggondozó, vagy akadémia, vagy kft., bárhogyan nevezzük, azért szúrja sokak szemét, mert az uralkodó véleményformáló centrumok, kánongyártó műhelyek, megmondó monopóliumok érdekeit sérti”.

Vita kerekedett az Élet és Irodalomban, melyben megszólalt Krusovszky Dénes (A közép széle és vége, 2017/32., aug. 11.) és Grecsó Krisztián (Menekülő helyőrség, 2017/33., aug. 18.). E heti számunkban Demény Péter, Fehér Renátó, Kőrössi P. József és Selyem Zsuzsa írását közöljük.

Közléseinkre felhívtuk Orbán János Dénes és Szőcs Géza figyelmét véleményük megírására kérve őket.

Richard Flanagan: Keskeny út északra. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2016, 476 oldal, 3999 Ft

Alig lehet kiemelni valamit, mert minden pontos és feszesre húzott. Flanagan mélyen lát: „Még mindig meg tudta döbbenteni magát – hogy milyen könnyedén és energikusan hazudik, manipulál és csap be másokat –, és úgy érezte, önértékelése reálisan alacsony. Nem ez volt az egyetlen hiú vonása, de a legnevetségesebbek közé tartozott.” (28.) Ennél szondásabban nem lehet látni egy embert, akinek a történetét meséljük.

Ketten egy új könyvről - Peer Krisztián: 42. Jelenkor Kiadó, Budapest, 2017, 78 oldal, 1699 Ft

A hasonlóság az élethelyzeteké. Mint Rostás Eni remek interjújából kiderül, Peernek a Mocsár Zsófival való életük közben is bűntudata volt: miért köt magához egy magánál 17 évvel fiatalabb lányt, mikor ő maga egy vizesnyolcas. Egy új, nehéz kezdet végződött tehát Zsófi halálával, és egy új, nehéz kezdet kezdődött vele. A versek beszélője akkor is lezárt egy életet, most is, és a magány meg a bűntudat akkor is ott motozott, most is ott szaggat.

Balogh Attila: A lélek infarktusai. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2016, 96 oldal, ármegjelölés nélkül

A lélek infarktusai „válogatott és újragondolt versek” gyűjteménye. A költő kivette a „numero…” kezdetű címeket, átírta a szövegeket. Ezzel a világ nem változott, a versek azonban igen. A Domonkos Istvánra, Szilágyi Domokosra, Halmosi Sándorra emlékeztető szómágia, a váratlan kapcsolású képalkotás megmaradt, a versek másmilyenek lettek. A kisalakú, 96 oldalas gyűjtemény erős kötet.

A szlovákkérdés ma

Krajňak: Carpathia 

Monika Kompaníková: Az ötödik hajó

Viťo Staviarsky: Fekete cipők fehér fűzővel 

Jánk Károly: Álomidő. Bookart Kiadó, Csíkszereda, 2016. 200 oldal, 3290 Ft

De mit gondol a költészetről Jánk? A legfontosabb állítás az, hogy „minden vers csalás, / mert megidézni nem tud szótlanul” (Álom a nyomokban, 7.) Ha pedig erre nem képes, akkor ki kell cselezni valahogyan, hiszen Jánk mégiscsak versben közöl: azok közé tartozik, aki nem is ír egyebet. A költő nem tesz mást (és ezzel szintén közel kerül a Pilinszky-Nemes Nagy-hangulathoz), mint hogy a szóközöket, az elhallgatásokat beszélteti. Ezért olyan jellemző erre a lírára a kihagyásosság, a parabolisztikusság, s nem véletlen, hogy Kemény István szép fülszöveget írt a válogatáshoz.

Markó Béla: Kerítés. Kalligram Kiadó, Pozsony, 2016. 128 oldal, 2500 Ft

Ketten egy új könyvről - Kertész Imre: A néző. Feljegyzések 1991–2001. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2016. 311 oldal, 3990 Ft

De hát ki volt Kertész Imre, mi ez a gyűjtemény? Egy ember, aki nem bosszúvágyért lihegve jött vissza Auschwitzból, hanem valahogy úgy, mint aki már korábban mindent megértett, és semmin sem lepődött meg. Egy ember, aki nem giccset írni jött haza a lágerből (ezért fakad ki többször is Spielberg ellen), hanem olyan tárgyilagosan elmondani mindent, ahogy nyilván lehetetlen (Primo Levi többek között ezért lett öngyilkos), de éppen ez a lehetetlenség a szép benne, már amennyire egyáltalán beszélhetünk szépségről ebben a kontextusban.

Markó Béla: Elölnézet

Markó Béla: Fűszál a sziklán

Markó Béla: Rekviem egy macskáért

Elek Tibor: Markó Béla költői világa

Szijj Ferenc: Agyag és kátrány. Fény­leírás. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2014. 152 oldal, 2490 Ft

Fehér Renátó: Garázsmenet. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2014. 64 oldal,1990 Ft

Csiki László: Hazugok szigete. Korunk–Komp-Press Kiadó, Ko­lozsvár, 2013. 160 oldal, 4600 Ft

Marta Petreu: Márta jelenései. Németi Rudolf fordítása. Palamart Kiadó, Budapest, 2014. 112 oldal, ármegjelölés nélkül

Mozdonytűz. Fiatal írók antológiája. Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy–Fiatal Írók Szövetsége, Kolozsvár–Budapest, 2014. 156 oldal, ármegjelölés nélkül