„Mi ezt robotpilóta-üzemmódnak nevezzük”
A horvát bővítést már eleve annyira komplikálttá tették, hogy ezeknek az országoknak nagyon fel kell készülniük, ha minden követelményt teljesíteni akarnak. Egyfelől úgy érezzük, hogy ez a követelményrendszer már majdnem teljesíthetetlenné válik, mozgó célponttal van dolgunk, amit jóformán már lehetetlen megcélozni. Másfelől a folyamatot egyre jobban átpolitizálják.
Brexit, avagy a kollektív demokratikus öngyilkosság
A 2016-os referendumnak egyáltalán nem az volt a célja, hogy megkérdezzék a népet, érdemes-e az Egyesült Királyságnak az Európai Unióban maradnia. Taktikai manőver volt David Cameron részéről: abban a szent meggyőződésben, hogy a többség úgyis a maradás mellett dönt, a népszavazás ígéretével a konzervatívokhoz akarta csábítani az Európa-ellenes UKIP heccpárt minél több szavazóját.
Ukrajna, pillanatnyilag
Ahhoz, hogy Ukrajna talpon maradjon, az erkölcsi és jogi megtisztulásnak kell végbemennie, de ahhoz, hogy talpon maradjon, nem szabad túl gyorsan és túl kiterjedten végbemennie – vagyis az erkölcsi elvek kompromittálódnak egy olyan országban, ahol a szovjet reflexektől elszakadva igazából most zajlik a nemzeti ébredés.
Mellékhatások
A Medián jelentése szerint 2015 végére a Fidesz megerősödve került ki a belpolitikai hadműveletekből. Ismét számíthat a biztos szavazók abszolút többségére. A többiek messze lemaradva. 2015 legfőbb, minden mást háttérbe szorító politikai témája Magyarországon a „migránsválság” (menekültkérdés) volt. Ez azért érdekes, mert az eseménysorozat gazdasági kihatása minimális, a demográfiai még annál is csekélyebb. Terrorcselekmény nem történt, mint 2009-ben sorozatosan, amikor nem bevándorlók voltak a tettesek. Vagyis a „migránsválságnak” nem kellett volna mindent elsöprő belpolitikai témává lennie.