Várkonyi Benedek

Sokszor előfordult már a történelemben, hogy egy ország egyik részét, rendszerint a hatalom ellenzőit megvetette a hatalom, szinte kiközösítette. Ma is látni ilyet. Komolyabb diktatúrákban pedig olyan törvényeket hoznak, amelyek a tiltakozókat hosszú-hosszú évekre börtönre ítélhetik. Oroszországnak mindig is voltak nagy szellemei, közöttük ott van Tolsztoj, Dosztojevszkij, Sztravinszkij, Malevics, Gyagilev, és persze még rengeteg alkotó. Közülük sokan tiltakoztak, ha nem tetszett nekik valami, de volt olyan is, aki inkább a csöndes alkotást választotta. Ma Oroszországban megint olyan világ van, amelyben nem jó tiltakozónak lenni. Sokan félnek, a bátrabbak kockáztatnak. A tiltakozások története a diktatúrák története is. Hetényi Zsuzsa irodalomtörténész jól ismeri az orosz kultúrát, és persze annak „tiltakozástörténetét” is.

Tovább

Látjuk, a huszonegyedik század már kezd szépen hasonlítani a huszadikra. Elirigyelte tőle a háborút, és némelyek – talán sokan is – nosztalgiával gondolnak vissza a régi, hadiérzülettel teli időkre. Azt hittük, hosszú lesz a béke; de hát, ha a történelem kis léptékét nézzük, hosszú is lett. Akkora háború, mint amit Ukrajna ellen indított Oroszország, háromnegyed évszázada nem volt a Földön, igaz, 1945 után rá is fért az emberiségre a pihenés, a náci Németország keltette világkatasztrófából még máig sem tért magához teljesen.

Tovább

Amikor remekművet olvasunk, elmerülünk a varázsban, egy regény vagy vers birodalmában, és csak később eszmélünk arra, hogy azt szerző írta, és nem az igazi életben voltunk. Amikor erre rájövünk, elgondolkodunk azon, hogyan jöhetett a világra ez a páratlan mű. Hogyan élhetett a szerző, mit csinált, amikor éppen nem írt, kivel és mit levelezett, és pontosan azt írta-e le, amit olvasunk. Ilyenkor az írót a színpadon látjuk, de kíváncsiak vagyunk a díszletre és a kulisszára is. Egy-egy mű kritikai kiadása ezeket próbálja meg megmutatni. József Attila vagy Kosztolányi Dezső közelmúltbeli kritikai kiadásai is értelmeznek, múltat és szöveget kutatnak. A Literatura című folyóirat 2021/1. száma a kritikai kiadásról szól. Veres András irodalomtörténész a mélybe ereszkedik, amikor kritikai kiadásokat szerkeszt.

Tovább

A belarusz erdőkben fölháborító dolgok történnek. Kiszolgáltatottakat használnak föl, úgy akarnak velük játszani, mint sakkozó a figurákkal. A menekülők közül több mint tízen meg is haltak. Emögött gonosz szándékot látunk. Ám ez csak a távoli fölháborodó nézőpontja, miközben ezzel alighanem a jognak is kezdenie kell valamit. Ha ugyan ezt nem csak a naiv, de igazságot kereső gondolja. Nagy Boldizsár nemzetközi jogász, a CEU tanára ezért ennél sokkal összetettebbnek látja a belarusz–lengyel határ mai világát.

Tovább

Gellért András: A rúdtáncosnő fegyvere – Karantén bestiárium. Kultúrbarlang Kiadó, Budapest, 2020, 190 oldal, 3190 Ft

Apró tárcák vannak előttünk, torzított hangon szólnak; minden, amiről szó van, a valóságból jön, nincs itt egyetlen pont, amely ne a jelenvaló életből eredne. És akkor is a valóságot látjuk, amikor a szerző kissé meglendíti a fantáziáját. Az abszurdból valóságos lesz, csak azért, mert a valóságunk is bizarr. Karinthys éllel veszi elő a hatalom körül zsongókat, például az udvari zenészeket, Sokát és Órefet; emlékszünk még Kosztolányi, Karinthy vagy Babits őrületére, amikor minden szót és minden mondatot megfordítottak, csak hogy egyetlen pillanatra se hagyják békén a nyelvet.

Tovább

Ismerünk a történelemből kíméletlen hatalmakat. Amelyek nincsenek tekintettel lélekre és testre, gyengeségre és szerencsétlenségre. Amelyek csak a saját érdekeikre vannak tekintettel, és céljuk semmi más, mint a hatalom maga. Efféle erő sújtja hosszú évek óta az Evangéliumi Testvérközösséget és vezetőjét, Iványi Gábort. Ez a közösség szinte csak a bajbajutottakért él, és cserébe állami köszönet helyett adóbehajtókat kap. A Wesley János Lelkészképző Főiskola már régen nem csak lelkészeket képez; figyelmének középpontjában ott vannak a társadalom bajai is. Nagy Péter Tibor szociológus és oktatáskutató a Wesley tanára, így jól ismeri a saját bajaikat is.

Tovább

Tovább

Milyen kormány az és milyen emberek azok, akik csakis magukénak mondják a jövőt? Akik évtizedekre választanak vezető állami tisztségviselőket; akik sok-sok választási négy évet akarnak, mintha csakis ők lennének ebben az országban. A jogra hivatkoznak azok, akik – ha nekik úgy jobb – fittyet hánynak ezekre a jogokra. Jogállamot mondanak, de a bíróság által megítélt pénzt nem akarják megfizetni. Nagyratörő vágyak és kisszerű jellemek. A szabad választáshoz demokrácia kell, nem színlelt jogállam. Erre volna jó az alkotmány, de már az is magántulajdonban van. Halmai Gábor jogász nemzetközi tekintély. Az Európai Unió által alapított, firenzei székhelyű Európai Egyetem Intézet összehasonlító alkotmányjog-professzora. Tíz éve él külföldön, de továbbra is foglalkozik a magyar alkotmányos rendszerrel.

Tovább

Tilmann Lahme: A Mannok
Manfred Flügge: Nagyváros lélek nélkül
Oliver Hilmes: A fekete özvegy
Benjamin Balint: Kafka utolsó pere

Tovább

A kortárs vagy „mai” zene évszázadokon át nem volt luxus, sokakat érdekelt. Gustav Mahler szimfóniáiért – kivált Amerikában – állítólag megőrültek, és még Bartókért is rajongtak. Ám a XX. század második felétől a modern zene már mintha kezdett volna hóbort lenni. Karlheinz Stockhausent sokan afféle kísérletező különcnek tartották a hatvanas években, amikor Magyarország bezárkózott saját magába. Ajtón lakattal – ez a címe Dalos Anna zenetörténész könyvének, melynek az alcíme: Zeneszerzés a Kádár-kori Magyarországon. Dalos Annának ezen kívül a közelmúltban megjelent egy angol nyelvű Kodály-monográfiája is, amelyet a University of California Press adott ki; és ő az egyik szerkesztője a Járdányi Pál és kora című tanulmánykötetnek is.

Tovább

Tovább

Báthori Csaba eddig verseket, esszéket írt, és rendületlenül fordított. Most, hatvannégy évesen olyan könyvvel jött elő, amellyel csak nyolcvanon túl szoktak, és azt is csak kevesen. Az a címe: Szó szerint minden; ezerkétszáz oldal, benne az élete, a világirodalom, a múlt, miközben saját koráról – a miénkről – eléggé szigorú hangon beszél. Mert ez interjúkönyv, de ha más szögből nézzük – akár a trükkös rajzokat –, akkor óriási méretű esszét látunk.

Tovább

Tovább

Vannak regények, amelyeknek saját léte is külön regény. Sorsuk van, néha hányattatáson mennek keresztül, máskor meg a csúcsra érnek. Ez a hullámzás biztosan független az író szándékától, aki állandóan a csúcson szeretné látni alkotását. A regény életébe persze beépül a szerzőé is, különösen akkor, ha az negyvennégy éves korában meghal. Francis Scott Fitzgerald 1924-ben megírta A nagy Gatsby című regényét. A nevezetes jazzkorszak világa ez, amely azóta már nosztalgiává távolodott Amerikában és Európában is. Különös, hogy e műnek most egyszerre három fordítása is „él”; a legutóbbi az Európa Könyvkiadónál jelent meg, és Wertheimer Gábor munkája.

Tovább

Tovább

Száz esztendő korszerűség – ez tiszteletet érdemel. Még akkor is, ha a művészetben a tisztelet kétes dolog, elvégre az újonnan jövők éppenséggel sokszor tiszteletlenül bántak az elődökkel. Alkotásaikat lenézték, esetleg nevettek rajtuk, vagy azt gondolták, szakítani kell a múltjukkal, mert csakis így lehet új utakra indulni. Száz éven át korszerűnek maradni nagy teljesítmény, kivált, ha a mesterekben és növendékekben nem is volt ilyen szándék. Mert nem szándékkal alkottak; nem a hatás érdekelte őket, hanem az anyag, amellyel dolgoztak. Nem kifelé néztek, és nem azt figyelték, mi a kelendő, hanem energiákkal teli izgatott lelkük diktált. Mertek kísérletezni, ahogyan a gyerek is próbálgatja az újat, az ismeretlent. Ezért is tudtak évtizedekkel előre korszerűek lenni, hogy azután egy évszázadon át művészek maradjanak.

Csakhogy a Bauhaus, ez a bonyolult fogalom nem tisztán művészet. Mert az intézmény legelőször is iskola volt, nemzedékszervező, hogy újat hozzon, és új művészetre neveljen. Ahogyan Walter Gropius, a Bauhaus szíve írta egy levélben: „bel- és külföldről özönlöttek a fiatalok, és nem azért, hogy funkcionális lámpákat tervezzenek, hanem hogy részeivé legyenek egy közösségnek, amely az új embert készül megteremteni, új környezetével együtt”. A nagy háború végével újra indult a világ, de az a kor mégiscsak jó volt arra, hogy lendületet kapjon az élet, hogy új dolgokkal lehessen előrukkolni. Halottakkal és válsággal teli idő volt ez, ám fölbukkantak a korszerűsítők, hogy Weimar reményteli légkörében olyannal jöjjenek elő, ami korábban még nem volt.

Tovább

Péter Nádas: Almanach. For­dí­totta Marc Martin, Phébus Kiadó, Paris, 2019, 336 oldal, 22 €

Arra számítunk, hogy ama elegáns növénygyűjtemények egy darabjával találkozunk, amelyekben az írók megfigyeléseket, gondolatokat, ízeket szoktak összegyűjteni; ezeket az olvasó szívesen veti egybe saját tapasztalataival. De az Évkönyv egészen más, még ha bizonyos értelemben ez is engedelmeskedik a műfaj szabályainak. Benne vannak a munkák és napok; a meg nem érkező tél, a kert ápolása, a fukszia dugványa, a kaszálás – oly nehéz – művészete, a kerti gép vásárlása, beszélgetés a szomszéddal. [...] A szabadságról és a hatalomról, a behódolásról szóló feltárás a legkeményebb oldalak forrásául szolgál. Nádas Péter a nyolcvanas évek végének fordulóján ír. Magyarországról 1989 novembere előtt kezdett fölemelkedni a vasfüggöny. Az események nem jelennek meg, de természetesen inspirálják azt a filozófiát, amely kitérőket tesz Titus Livius és a római birodalom felé. A legkonkrétabb, legregényszerűbb részek fölidézik az író emlékeit, a gyermekkorát, „a kommunista terror” alatti szerelmeit. Sőt, a mű elején az évkönyv elindításához nyilvánvalóan azért nyit új füzetet, hogy „hozzáférjen az emlékeihez”, és nem azért, mert az az „utolsó, képzeletbeli menedék”. [...] Az, ami az emberek között történik – akik megismerkednek és találkoznak –, foglalkoztatja a regényírót. Ám az is nehéz, hogy leírja azokat a szálakat, amelyek közte és egy ismeretlen között szövődnek.

(Claire Devarrieux: Nádas Péter szabad alakzatokban. Libération, 2019. május 17.)

Tovább

Gazdaságtörténészként dolgozott, de ezt a tudományt szerinte nem nagyon becsülték Amerikában. Ezért ment hosszú időre Németországba. A gazdaságot nem számok halmazaként látja, hanem inkább olyan világfolyamként, amely hatással van az emberi élet minden területére, a hosszára, sőt az ember magasságára is. Ma Amerikában élő nyugdíjas, de le nem venné a szemét az ottani gazdaságról, amely „még sok problémát fog okozni az emberiségnek”. Nemrégiben a Magyar Tudományos Akadémián előadást tartott A trumpizmus diadalának gazdaságtörténete címmel. Vérbeli pesszimista, bár a szavaiból az derül ki, hogy erre alapos oka van, talán azért, mert átlátja a világot.

Tovább

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2022