György Péter

(William Kentridge kiállítása a Szépművészeti Múzeumban október 16-ig látható.)

William Kentridge 1955-ben született Johannesburgban, ahol azóta is él. Az apartheid társadalmában nőtt fel, és nem akárhogyan. Apja, Sydney Kentridge védte Nelson Mandelát 1956–1961 között a hazaárulás-perében, melyben 156 embert tartóztattak le.

S ő védte Steve Bikót, az apartheid elleni küzdelem jeles képviselőjét, sőt Desmond Tutut is. Nehéz megítélni, mindez miként hatott William Kentridge életére és művészeti tevékenységére, de az bizonyos, hogy munkásságának centrumában az apartheid rendszer urbanisztikai, esztétikai, etikai, emberi következményei állnak, s az egyes témák, szereplők, helyszínek visszatérnek. Mint azt a mostani budapesti kiállításon látható, táncot, lázadást, örömet és végül gyászt bemutató film, valamint a pasztell, szénnel rajzolt, majdnem észrevétlenül elmozduló grafikák és a zene montázsát használó, nagyszerű alkotás is bizonyítja.

Kiált lágyabban játszd a halált”

(Celan: Halálfúga, Lator László fordítása)

Tovább

Tovább

Tovább

Nyilván számos különbség van Balázs János festészete s a Füstölgésekből is összerótt költészete és Farkas Noémi munkássága között. És mégis, helyes döntés volt egymás mellett bemutatni azokat. Mert egy dologban bizonyosan azonosak. Egyikük sem döntötte el, hogy roma/cigány vagy magyar művész-e, pontosabban, nem döntöttek a kettő között, s miért is kellett volna azt tenniük. A kettős, azaz meghatározatlan identitás jelentőségét felbecsülhetetlennek látom. Romának lenni, úgy, ahogy akármelyikük akarja, egyben azt is jelentheti, hogy úgy magyarok, amint azt teszik, tehetik.

Tovább

(Növények országa, Budapest Galéria, megtekinthető július 24-ig.)

A kiállítás tud a természet, tehát a növények országa és az otthon közti megbonthatatlannak hitt és mégis oly gyakran felbomló viszonyának problémáiról, mivel ennek a kritikai megjelenítése, nem kis mértékben annak tárgya. Az esztéta és a kurátorok beszélgetése olyan esemény lehet, amiért is a kortárs galériákra mindannyiunknak nagy szüksége van.

Tovább

Az ÉS könyve júniusban – Szántó András: A múzeum jövője, 28 párbeszéd. Fordította Szegedy-Maszák Zsuzsanna. Szépművészeti Múzeum, Budapest, 2022, 111 oldal, 3200 Ft

Szántó András 1988 óta él New Yorkban, s azóta, változó szerepekben, munkakörökben, eltérő nézőpontokból, de mindig a kortárs művészettel, és egyre félreérthetetlenebbül a múzeumokkal foglalkozott. A könyv eredetileg angolul jelent meg 2020-ban, a Hatje Cantz kiadásában Berlinben. The  Future of the Museum, 28 Dialogues másként és mást jelent angolul, mint magyarul. Szántó az egyetem elvégzése óta, a Columbia Egyetemen vezetett újságírói programot,  majd a Metropolitan Museum of Artban múzeumvezetői  megbeszélések szervezésével foglalkozott, s a New York-i Sotheby Művészeti Intézetének előadója is volt.

Tovább

Tovább

(Előhívás, Ludwig Múzeum, megtekinthető augusztus 28-ig.)

Amit ezzel a kiállítás kurátorai elvesztettek, az nem más, mint a genius loci iránti érzékük. S ennek okai kisebb részben könnyen beláthatóak, hiszen a nemzetek feletti internacionális, univerzális művészeti világ melletti elkötelezettségnek is szerepe volt ebben a döntésben. Ám valóban nehéz megértenünk, hogy egy, a globális militarizmus rekonstrukcióját bemutató videósorozat miért tűnhetett bárkinek érdekesebbnek, mint azoknak az előítéleteknek a gyűjteménye, melyek egyes franciák, hollandok, ausztrálok, olaszok magyarokkal kapcsolatos álláspontját rögzítik. S ott voltak, bemutatásra várva a Magyarországról szóló külföldi sztereotípiák, a magyarok szerint. Megannyi, kölcsönös félreértésekre épülő vélemény, melyek vizuális megjelenítése ugyancsak a művész munkájának pontosságát és a projekt végiggondoltságát bizonyítják.

Tovább

(Jovánovics Tamás kiállítása az Einspach Galériában május 24-ig látható.)

Az érzékeny, saját félelmekről, szorongásokról szóló párbeszéd pontosan érzékelteti, hogy a geometrikus absztrakció egyrészt elvesztette egykori politikai radikalizmusát, társadalmi szerepéből következő jelentéseinek rendjét, tehát az új világba való belépés megjelenítésének kérdését. Az addig ismeretlen társadalmi rend vizuális felidézésének semmi köze nem lehetett a spektakuláris terekhez, építészethez, lévén hogy semmiféle historikus előzmény nem állt rendelkezésre, melyet úgymond ki lehetett forgatni, újra lehetett volna írni. Ellenben mára a geometrikus absztrakció új, individuális távlatokat nyithat meg, illetve mélységeket fedezhet fel.

Tovább

(Szirtes János kiállítása a Várfok Galériában május 28-ig látogatható.)

Nyilván nem véletlen, hogy a Várfok Galéria rendezői a Studio 5-öt választották autentikus partnernek, s nem egy újabb performanszra kérték fel Szirtest. Talán nem is annyira a tér fizikai adottságai, inkább a hely kulturális szelleme miatt dönthettek így. (Amúgy az utca túloldalán lévő Várfok Project Room mind a teret, mind az ott rendezett kiállításokat tekintve alkalmas a mára történeti eseményekké, gyakran fontos dokumentumokká vált hajdani performanszokról készült felvételek bemutatására.) Meglehet, tévedek, de úgy vélem, Szirtes mai szerepe valóban a festőé, akinek helye vitathatatlan a kortárs magyar művészeti világban, ahogyan az egykori, mára dokumentumokká lett, performanszokat megjelenítő felvételek kurrens bemutatása is fontos lenne – egy jelentős részben eltérő, az egykori szubkultúra iránt érdeklődő szerény, de igen hűséges közönség számára.

Tovább

Tovább

(Csodálatos történet?, Kassák Múzeum, 2022. január 28. – május 29.)

 A kiállítás nem foglal állást a direkt, aktuális politikai kontextusok bármelyikének megfelelően. Amit látunk, olvasunk, megfelel Roland Barthes Semlegesség normájának, elvének. S épp ez teszi lehetővé, hogy az az emberi dráma, amelyet megértek, azok számára is igaz legyen, akiknek semmi közük nem volt, s ma sincs, a kommunizmushoz. Így válik igazzá a nagyszerű amerikai történész, Stephen Kotkin műve, a Magnetic Mountain, Stalinism as a Civilization. S ennek lettek az áldozatai azok, akik a hívei voltak egykoron.

Tovább

Tovább

Tovább

(Elhallgatva, 2B Galéria, megtekinthető április 8-ig.)

Akármint is, a Hunyadi úton készülő műnek félreérthetetlen jelentősége van a női szerepek létrehozásának, a kiszolgáltatottság, a megalázottság felidézésének, s ugyanakkor az emlékezés és az azonosulás közti radikális különbségnek a láthatóvá tételében, amit a most megvalósulás előtt álló tér nem pusztán beláthatóvá, hanem tapinthatóvá, láthatóvá, bejárhatóvá tesz, azaz a lélek és test egységének dokumentációjává. Ami az elmúlt háborúk idején megtörtént, az eltérő történelmi korszakokat, más társadalmakat, háborúkat idéz fel, foglal magában. Mindezt egyetlen térben megjeleníteni igazi, csendes „áttörés”, amely a köztéri emlékművek narratív zsánerszobrászatának politikai divatja idején olyan lehetőséget kínál a megértésre és felidézésre, amely tényleg független bármiféle aktuálpolitika normáitól. S végül, de nem utolsósorban: mindhárom alkotó Szlovákiában él.

Tovább

(Mladen Miljanović kiállítása az acb Galériában április 15-ig látható.)

A militáris eseményeket rögzítő térkép ironikus kifordításának remek példája volt a 2015-ben, az OFF Biennálé részeként megrendezett Magyarország hadművelet, mely egy katonai akció vizuális lenyomatát imitálta. Ugyanakkor a jelentések persze radikálisan eltértek a jelektől. Egy áthúzott, általában megsemmisített elemre utaló jel magyarázata a „kommunista örökséget” kritizáló képek múzeumi szerepe volt. Az Ukrajna felől érkező „támadások” az artworld kontextusában, azaz a galéria mindennapi és szimbolikus világának valóságában, a kortárs művészet társadalomkritikáját jelentették.

Tovább

(Birkás Ákos kiállítása a Einspach Fine Art and Photography galériában.)

Birkás hosszú betegség után, hetvenhat évesen, 2018. június 10-én halt meg. Munkásságának feldolgozása követhetné a fenti előadásban elhangzott mondatai egyikét. „Az a művészet, amelyik a maga idejében nem kap nyilvánosságot, az a művészet nincs.” A helyzet tehát az, hogy addig beszélhetünk az ő idejéről, amíg munkái, akármint is, de folyamatosan jelen vannak a nyilvánosságban. Az a tény, hogy hosszú évtizedek után Hans Knoll mellett most már Einspach Gábor is részt vállal ebből a feladatból, mindenképp üdvözlendő, fontos lépés. A kiállított munkák itthoni bemutatása tovább erősíti és árnyalja az életművet.

Tovább

Tovább

(Fajó János kiállítása a Deák Erika Galériában, megtekinthető március 4-ig.)

A falakon látható nonfiguratív képek és a három asztalra kitett „játékok” együtt pontosan idézik fel munkássága egészét: kiszámíthatóság és kiszámíthatatlan egyediség egyensúlyát. Azaz Fajó, fiatalkorán túl, élete végéig a nonfigurativitás mellett köteleződött el, de ez nem jelentette azt, hogy ne kereste volna, ne változtatta volna meg újra és újra a belső arányokat. Az ornamentika és dekorativitás kérdései mindig felmerültek, ahogyan a geometriai és a biológiai formákat is újraírta, újraértelmezte.

Tovább

Tovább
Élet és Irodalom 2022