A Dórik
Szeretik, ha nézed őket, ahogy a Krisztina körúton megélénkülő forgalmat figyelik. A város irodaépületei ontják magukból az embereket, akik most autókon, buszokon, kerékpárokon, rollereken, robogókon igyekeznek maguk mögött hagyni munkaállomásaikat, hogy másnap ott folytassák, ahol előző nap abbahagyták: egy újabb sor az Excel-táblázatban, egy újabb diszkrét pillantás a Facebookra a telefonon az asztal alatt, egy újabb törés a Milka csokiból a teásbögre mellett. „Látod? Ezek a kis irodaházas emberek azért dolgoznak, hogy végre cigizni mehessenek a bejárat elé, hogy megbeszéljék, milyen volt a hétvége, hova mentek inni vagy kirándulni.” „Vagy hogy mennyire nem mentek sehova”, teszed hozzá, mert akarod, hogy tudják, érted őket, pontosan tudod, miről beszélnek. „Hogy mennyire nem mentek sehova. Ez jó.” Mosolyognak, és mint egy legyezőt, széttárják a lábujjaikat.
Hogy körbevegyen az űr
Születésnapom volt aznap, és mivel semmi jobb nem jutott eszembe, délután lementem sétálni a Palotavárosi tavakhoz. Teltek a percek, de a séta valahogy nem akart önmaga lenni. Ha a tó körül keringő kocogók közül valaki odalépett volna hozzám, és megkérdezi, mit csinálok, némi feszengés után azt hazudtam volna, hogy sétálok. Pedig csak imitáltam az egészet. Kétségbeesetten próbáltam felvenni a helyes tempót, egy séta tempóját. A karjaim lengésére koncentráltam, hogy ne tapadjanak mereven a testemhez, de ne is lengjenek ki túlzottan. Nem akartam nevetségessé válni, nem akartam, hogy odajöjjön valaki és megkérdezze, mit csinálok. Próbáltam elbújni a lődörgésben, a nézelődésben. A nádast figyeltem, ahogy borzolja a szél, a sárgára festett tízemeleteseket, amik a délutáni nap fényében még sárgábbnak tűntek. Csikkeket és energiaitalos dobozokat számoltam a szemetesek környékén, a futók öltözékén a fehér csíkokat, a tóparti fákról felszálló madarakat: 12, 4, 12, 4. Valahogy mégis úgy éreztem, hogy nem sikerül a mimikri, nevetségesen nyilvánvaló minden igyekezetem, és még járókelőnek sem vagyok nevezhető, nemhogy sétálónak. Egy séta akarása volt ez, semmi több.
