KOVÁCS ZOLTÁN-TARNÓI GIZELLA:
Virágot Mihaliknak
Évi rendes közgyûlését tartotta nemrégiben a Sasad Rt. — megalakulása óta a negyediket —, s mint eddig már három alkalommal, úgy most sem fizetett osztalékot a részvényeseknek. A tagság elkeseredése egyre nagyobb. És nem pusztán az osztalék sokadszori elmaradása miatt, hanem azért is, mert a Sasad Rt. a szemük láttára, az õ kárukra lesz egyre kisebb, hiszen a menedzsment az elmúlt években a cég leányvállalkozásain keresztül hozzávetõleg két és félmilliárd névértékû részvényt forgatott át egy olyan gazdasági társaságba, amelynek ma már nem is a Sasad Rt. a tulajdonosa, hanem az átforgató, vagyis saját elnök-vezérigazgatójuk, dr. Mihalik László, tulajdonostársai pedig ifj. Mihalik László és Pálfiné Mihalik Natália. A szûkebb család. Idõsebb Mihalik az említett közgyûlésen kifejtette, hogy a Sasad tõzsdére készül, ezért van szükség a részvények koncentrálására, ami közgazdaságilag természetesen érthetõ, a tagság nem is ezt, hanem azt nem érti, hogy mindez miként járhat együtt az Rt és a részvényesek látványos elszegényedésével, de legalábbis fizetésképtelenségével. A hajdani ötezer hektár helyett nevesítés, kárpótlás és az indokoltnál tetemesebb földeladás és -átadás miatt ma már 1300 hektárra zsugorodott földön mûködik az Rt, s míg fénykorában a termelõszövetkezet egy közepes nagyságú falunak nyújtott megélhetést, ma alig néhány száz embert foglalkoztat.
Egyébként pedig hogy miként szolgálhat példaként épp a Sasad Rt. a nemkívánatos külföldi földvásárlási lehetõségekre, az ma még beláthatatlan.
Mihalik László a rendszerváltásig a szocialista agrárszféra középkáderének megszokott életét éli (legfeljebb csak több helyszínen, mint az átlag: ez a tizenharmadik munkahelye). Pártos kiállás, váratlan lecsapás befolyásos emberekre — alapjában unalmas, érdektelen élet, amit olykor színesít csak egy-egy nagyobb hal, például a frissiben kinevezett Hütter Csaba miniszter vendégül látása, egyébként inkább csak mûbalhék. Hangos és látványos botrány a szövetkezeti postabontó ajtaja elõtt, amiért fölbontják Németh Miklós miniszterelnök állítólagosan hozzá intézett magánlevelét — a veszekedés helye jól kiválasztott: közel a porta, a büfé, az ebédlõ, a titkos ügykezelés, így tengernyi ember értesülhetett arról, hogy a magyar miniszterelnök személyes levélben fordult dr. Mihalikhoz. Karrier ez is, kicsit szocialista, kicsit simlis, kicsit bugris, viszont egészen meggyõzõ tud lenni kézbesítõ asszonyok, titkosító elõadók és éppen arra járók körében, akik — ne feledjük — egyszer még szavazni fognak fontos közgyûléseken, s már nem is olyan messze az idõ.
Mostan azonban még a kádári simlik. A közpénzbõl fizetett tetemes telefonszámlák, a szövetkezeti TMK-val fölújíttatott magánépületek, és persze a múlt rendszer speciális vívmányai, a közép- és felsõkáderi lét alapelemei: a nem szigorú számadású bizonylatok, a készletek “elfekvõvé” nyilvánítása, a leszállított ár, a szolgálati gépkocsi sofõrrel, plusz a benzinpénz saját használatra is. A szolgálati lakásban üzemel a 06/26/49065 hívószámú telefon. Termelõüzemtõl került dr. Mihalik kizárólagos használatába, az állomás a Sasad nevén fut. Évi díja 150 és 200 ezer forintra rúg, ami ma már nem mondható magasnak, akkoriban azonban ez havi bontásban is nagyobb összeg, mint egy dolgozó átlagos havi keresete. Ne feledjük, 1987-88-at írunk. A villanyfûtésû, nem éppen átlagos családi ház energiaköltségét ugyancsak a cég állja, téli hónapokra vetített 30-40 ezer forintos terheléssel, a tizenkét havi fûtési díj két sasadi fizikai dolgozó egész évi bruttó munkabére. Aztán persze unalmas lesz az is, az ember mégsem képes egész életét végigtelefonálni, még ha az ingyen van is, a lakás fölfûtésének is vannak határai — különben fölpüffednek a bentlakók —, ilyenkor új fellegek lovagolandók meg, Mihalik gazdasági igazgató elhatározta hát, hogy elnök lesz. Még éppen jó idõben, mert közeledik a rendszerváltás.
A korábbi elnök, Czinczok György 1989. december 30-án kéri nyugdíjaztatását. Ez némiképp meglepi a tagságot, hiszen korábban errõl nem volt szó. Távozása körülményeirõl máig ellentmondóak az információk. Tartja magát egy vélemény, miszerint Mihalik megzsarolta õt a hollandoknak vagonszámra szállított virághagymák és a Sasad által gyártott Leó-jégkrém ügyének feltárásával, kétségtelen azonban, hogy a politikában is új szelek fújdogálnak már. A tagok úgy vélekednek, hogy a korábbi elnök tisztában volt azzal, kinek adja át a vezetést, de nem is bánta, mert azt is tudta, hogy távozta után a pokol elszabadul, s a várható hanyatlással bizonyíthatja, hogy a Sasad történetében a tizennégy évével õ volt a leghatalmasabb, s ahogy magára hagyta, máris tönkrement.
Mihalik sejti, hogy egy szimpla választáson õ aligha nyer, ezért rettenetes elõkészítõ munkába kezd. Ugye, 1990-et írunk, és bár a korábbi elnök megbízatása csak júniusban jár le, hasznosnak látszik egy mielõbbi, lehetõség szerint márciusi választás — s mintha a Sasad életében ez egy jelentéktelen ügy volna —, összekapcsolva a zárszámadó és terv-elfogadó közgyûléssel, meg is rendezik. Sürgõs a bonyolítás azért is, mert ugyanebben a hónapban rendezik negyven év után Magyarország elsõ szabad választását. Azon ugyanis szabadon választanak a polgárok, nem volna jó addig várni a sasadival, ráadásul az újonnan megválasztandó elnök majd elmondhatja, hogy nagyjából a kommunista rendszer megdõltével egy idõben került az elnöki székbe.
Megalakul a Jelölõ Bizottság, s egyszerre, egy idõben több helyütt is megjelennek a bizottsági tagok és bejelentik, hogy a többi munkahelyen is Mihalik a jelölt. Elõkerül az önéletrajz is, amit ott helyben felolvasnak, és amibõl legott kiderül, hogy Mihalik a pártállam üldözöttje (ez igaz is, ha nem is politikai okból). A kõkemény agitáció ellenére több helyen is fölvetõdik, hogy hirdessenek pályázatot az elnöki posztra, ám hogy mégis egyedül Mihalik neve kerül a szavazólapra, azt az idõ rövidségével indokolják (máig nem tudni, hogy ki hova sietett), továbbá hogy a Sasad életében többes jelölés még nem volt (ennyit a pártállam elutasításáról). Mindehhez járul még az, hogy akkoriban már tartanak Mihaliktól. Ekkorra érnek be ugyanis a korábbi pártállami simlik gyümölcsei: Hütter miniszter látványos fogadásának gyümölcse, üvöltözése a Németh Miklóstól érkezett állítólagos magánlevél felbontása miatt, s fõleg azért, mert látható: nyerje esetleg bárki más is a választást, ilyen elnökhelyettessel képtelenség együtt dolgozni. Mindehhez járul továbbá Mihalik ordibáló stílusa. Jóérzésû emberek ma is könnyes szemmel gondolnak egyik-másik fórumra, amikor az elnök egészen egyszerûen kiüvöltözte õket a terembõl. A választás módszere egyébként a tõrõl metszett diktatúra: de e kategórián belül is az elképzelhetõ legocsmányabb, javaslom, ha másért ne, elrettentésül írjuk ide. Mint tudjuk tehát, egyetlen jelölt van, de szavazáskor még csak az igen vagy nem bejelölésének a lehetõsége sem adott, ugyanis aki egyetért, annak nincs más teendõje, mint urnába dobni a cédulát. Aki nem ért egyet a jelölttel, annak nemleges szavazata csak úgy érvényes, hogy bemegy a fülkébe, és ott helyben húzza át a jelölt nevét, de ez még mindig nem érvényes, ha nem ír be mindjárt ellenjelölti nevet. Hogy ez miért fontos, az csak a társaság további történetének ismeretében lesz majd érthetõ, noha már akkor is minden nyilvánvaló. Ami az imént vázolt módszerhez kapcsolódik még, az a körülmények együttese. A szavazásra a zárszámadó közgyûlés szünetében kerül sor, azaz fél óra alatt kell ezerháromszáz szavazónak voksolnia, egy-egy szavazófülkére kétszáz ember jut. A közgyûlésen szigorú rendben osztják fel az üléstermet, hogy az föntrõl áttekinthetõ legyen, s hogy ez megfelelõ eredménnyel jár, az aligha vitás, ha tudjuk: az akkori ellenszavazók közül a következõ évben már senki nem dolgozik a Sasadnál.
Mihalik elnök lett tehát, és energikusan lát a téesz részvénytársasággá alakításához.
A feladat egyszerre látszik könnyûnek és nehéznek, hiszen akkoriban minden, ami a korábbi korból maradt — mint pl. a téesz —, az hivatalból üldözendõ, nehézséget okoz viszont az, hogy a jogszabály egy úgynevezett “lebontásos fázist” iktatott be, ami annyit jelent, hogy elõször minden téesz-tagnak névre szólóan meg kell kapnia a földjét, s majd ha ez megtörtént, dönthet arról, hogy óhajt-e földje révén részvényessé lenni. A Sasad vezetése mintha nem vette volna elég komolyan ezt a törvényi rendelkezést, ugyanis anélkül készíti el az átalakulási tervet, hogy rendezné azok helyzetét, akik nem kívánnak téesz-tagok lenni, továbbá alapjában véve formális, voltaképpen tartalmi hibát vét, amikor még a tagosítás elõtt nyilatkozatot kér a téesz-tagoktól. Ilyenformán õk voltaképp nem egy konkrét földterületrõl rendelkeztek, hanem legföljebb valamiféle eszmei hányadról — a Legfelsõbb Bíróság további kilenc pontban megállapított hiba mellett e kettõre hivatkozással is utasította el az átalakulási kérelmet, így a Sasad 1992 januárjától újra termelõszövetkezeti formában mûködik tovább.
Ideológiai vita veszi kezdetét, noha alapjában véve gazdálkodási kérdésrõl van szó. Ideológiaivá avatja mindenek elõtt az, hogy egy sok rossz, többé-kevésbé a múlt rendszerhez kötött gazdálkodási formát váltott volna föl egy másik, egy minden szempontból kapitalista formáció, és ezt akadályozta meg ítéletével a bíróság. Vagyis a részvénytársasági formát ambicionáló Mihalik az új, a korszellemhez jobban igazodó elképzelést képviseli, szemben mindenki mással, aki ellentmond. Hogy a nagy sietségben saját jogi apparátusa tévedett vagy nem tévedett, hanem bízott a bírósági slendriánságban, azzal immár nem foglalkozik senki. Õ maga is hatékonyabbnak látja eleinte azt, ha ebben a kritikus pillanatban beveti a már korábban is a közelében sertepertélõ média-gyorsosztagot: sikeres piár-munkával bármi rendezhetõ. Úgy gondolja, hogy aktivizál néhány akkoriban éppen spiccen lévõ újságírót — így például Havas HenrikSasad história címmel figyelemreméltóan rövid idõ alatt irodalmi fércmunkát lapátol össze (a gratulációkat egy metáll-bordó Mercédeszben fogadja), Juszt László pedig tévéinterjúk sorát szervezi számára a Nap-tévében —, de jól mozgósítható közgazdasági szatócsokat is fölvonultat, így például a késõ-kádári korban speciel innovációban nyomuló Mezei András költõt. Mihalik azonban azt is tudja, hogy bár a média fontos, hosszú távon, amikor az ügyek túlkerülnek a hangulati tartományon és érdemben dõlnek el, ahhoz a föntebbi színezõk már kevesek. Megszerzi hát a jelentõs átalakulásoknál rendre felbukkanó Sárközy Tamás szakértelmét: vele tekintik át a sikeres átalakuláshoz szükséges korrekciókat, sõt, a professzor, hogy minden rendben történjék, vállalja annak az átalakuló közgyûlésnek a levezetõ elnöki tisztét is, amelyiken a megfelelõképpen alulinformált és a sok ordibálástól már amúgy is nagyjából kedveszegett, helyenként megfélemlített tagság majdan megszavazza az átalakulási kérelem újbóli benyújtását.
Az újbóli átalakulást elõkészítõ közgyûlést 1993. március 16-ra hívják össze. A tájékoztató szövege szerint a részvénytársasággá alakulást a tagok több mint 32 százaléka kezdeményezte, majd a szöveg figyelmes továbbolvasása a mostani helyzetre tekintettel különösen fontos, amikor már nyilvánvaló, hogy az akkori ígéretekhez képest minden másként alakult: “A szervezeti változás elsõdleges célja az eddig felhalmozott vagyon eredményes mûködtetése, amely egzisztenciális biztonságot és hosszú távú munkalehetõséget jelenthet aktív szövetkezeti tagok és alkalmazottak számára, ugyanakkor ez elõnyös a nyugdíjas szövetkezeti tagok és nem szövetkezeti tag üzletrész-tulajdonosok számára is.” Hogy azonban a kiválni szándékozó tudja, merre hány centi, a közgyûlés elõtt a téesz-elnök minden szakcsoportvezetõt egyenként magához hívat. A bensõséges beszélgetések legfõbb mondandója, hogy ajánlatos együtt tartania csapatát, a renitenseknek ugyanis munkahelyük megszûnésével kell számolniuk.
Az Rt vagyonát a DRT Hungary Kft. — melynek korábbi magyarországi ügyvezetõje, Kupa Mihály éppen aktív pénzügyminiszter — értékelte a 1992. június 30-i állapot szerint, éspedig hozzávetõleg öt és fél milliárd forintra. A neves szakember cége valószínûleg az alelnökasszony révén kamatoztathatta szaktudását az Rt-ben, ugyanis Székelyné Jakab Enikõvel évfolyamtársak voltak. Az 1993. szeptember 21-i Vagyonmegosztó Közgyûlés meghívójában közlik a tagsággal, hogy két megoldás között választhat. Ha részvényes lesz, földjét egységesen 4000 Ft/aranykorona értékben váltják részvényre. Megjegyzendõ, hogy ez az érték akkor lenne reális és arányos, ha a Sasad egész földtulajdonán mezõgazdasági termelés folyna, tudni kell azonban, hogy a föld nagyobbik része belterület, budaörsi vagy Budapest környéki, egyre jobban felkapott építési terület. Ha a tag nem szándékozik részvényessé lenni, természetesen kiválhat. Földje lesz ugyan, de — mint azt már mindenki elõre tudja — munkahelyét elveszíti. A Vagyonmegosztó Közgyûlés elõtt mindenkit egyenként felkeresnek, és egyszerre két papírt kap aláírásra: az egyik a neki járó föld helyét és nagyságát határozza meg, a másik egy nyilatkozat, hogy a földet beviszi az Rt-be. Aki csak az egyiket írja alá, annak földje ma már sokat ér, de munkahelye már több mint három éve nincs. A napi megélhetésért küzdõ nagy többség akkor még nem sejti, hogy sokáig ragaszkodása ellenére sem marad meg munkahelye, csak éppen földje sem lesz.
Az Rt-vé alakulás idõpontjának közeledtével nagyon felgyorsulnak az események, az igazgatóság tennivalója rengeteg. Az év elsõ hét hónapjában hozott mindössze tizennyolc határozattal szemben az év hátralévõ részében több mint negyven határozat születik. Dönteni kell mindenekelõtt arról, hogy melyik már meglévõ kft-ben ki lesz a vezetõ, illetve milyen új kft-ket kell létrehozni, milyen személyi felállással. A személyi döntések különösen érdekesek annak tükrében, hogy az igazgatósági üléseken rendre jelen lévõ vezetõk névsora így fest: Mihalik László, Bukvai József, Székelyné Jakab Enikõ, Dobos Csaba, Kátai Péterné, Zalay Etele, Preiner Kálmán és Gyúró Ferencné. Nos, csak a Sasad Rt. 100 százalékos tulajdonában lévõ Pénzügyi és Vállalkozói Központ Kft. (PVK) és a Sasad Vagyonkezelõ Kft. élén nem kerül sor változtatásra, az ügyvezetõk: Mihalik és Székelyné, a fõkönyvelõ is mindkét helyen Gyúró Ferencné marad. Személycserére kerül sor azonban a Sasad Vagyonkezelõ Kft. 100 százalékos tulajdonában lévõ Sasbusiness Kft. élén, az új ügyvezetõ Gyúróné (és hogy ne kelljen sok idõt tölteni az információk átadásával, a fõkönyvelõ is Gyúróné), a Sasflóra Kft-ben, az új ügyvezetõ Preiner Kálmán, a fõkönyvelõ pedig a már jól bevált Gyúróné. (A Rt sok cégének alapos ellenõrizhetõsége kitûnõen megoldott, a Sasad Rt. Felügyelõ Bizottságának elnöke ugyanis Gyúróné.) Néhány nap késéssel a Sasfruit is új ügyvezetõt kap Bukvai József személyében. Új kft-ket is létrehoz a Sasad Vagyonkezelõ: a Sasinter ügyvezetõje Barabás Péter, a Sasvállalkozásé Kátai Péterné. Valamennyi régi és új kft fõ tevékenységi köre az ingatlanhasznosítás.
Az Rt-vé alakulás utáni jegyzõkönyveire már kezdettõl különös gonddal ügyel a vezetõség: az aláírt példányokat nem kárhoztatják irattári kezelésre, valamennyit saját szekrényeikben, fiókjaikban tárolják féltõ gonddal. Nem is szabad másra bízni az ügykezelést, kívülállótól ugyanis nem várható el a bonyolult akták közötti aktuális eligazodás. A vagyonmérlegekbõl például néha több változat készül, függõen attól, hogy ki elõtt kell ecsetelni a cég vagyoni helyzetét, a kisrészvényesek elõtt-e, akkor ugyanis minél kevesebb a vagyon értéke, annál jobb (alacsony árfolyamon lehet részvényt venni), vagy az aktuális hitelkérelem címzettje elõtt, amikor nyilván minél magasabb a vagyon értéke, annál nagyobb összegû hitelt lehet kapni.
Az elsõ reményteljes akciók egyikeként 1993 novemberében a Sasad Rt. 10,72 millió értékben 100 ha földet apporttál a Sasbusiness Kft-be, és ezzel az addig egymillió forint törzstõkéjû kft immár összesen 11,72 milliós vagyonából 91,5 százalékos tulajdonrészt szerez az ugyancsak Sasad tulajdonban lévõ Sasad Vagyonkezelõ 8,5 százaléka mellett. E lépés jelentõsége csak néhány nappal késõbb válik érthetõvé.
Az elnök vezérigazgatónak ennél is több dolga van, hiszen elõ kell készítenie a terepet a Sasad vagyonának és részvényeinek befogadására. A terep egy saját érdekeltségû kft. Szerencsére megy minden, mint a karikacsapás. A dr. Mihalik László, Mihalik László és Pálfiné Mihalik Natália tulajdonában lévõ Mitrade Kft. 1993. november 9-én (éppen azon a napon, amikor az Rt-t bejegyzik) megvásárol egy Medical Surgery Center nevû egymillió forintos alaptõkéjû amerikai céget. Ez azért ügyes húzás, mert ha valaki az Rt-vé alakulás környékén kutat majd Mihalik által újonnan alapított kft-k után, nem talál ilyet. A régi kft új neve Vállalkozó Vezetõk Kft. lesz, székhelye nem Mihalik lakása — mint a Mitrade-é —, hanem egy Kiss János altábornagy utcai cím, ügyvezetõje pedig Várnai Ferenc.
Az alább következõ rész megértéséhez különleges figyelemre és türelemre van szükség. Üzlet üzletet követ, eladás, vásárlás és fordítva. Ráadásul a folyamatos hitelakciók miatt a cég különbözõ egységeinek jelzálogterhelései át- és átszövik a gazdálkodást, mára gyakorlatilag kiismerhetetlenné és többé-kevésbé megérthetetlenné tették a belsõ terheléskapcsolati struktúrát. Csak az alapelv világos: a Sasad Rt. Mihalik-érdekeltségnek alacsony áron ad el, majd száz százalékon vásárol vissza. Az eladási és a visszavásárlási ár közötti tetemes különbözet pedig nyilván benne marad az éppen aktuális Mihalik-érdekeltségben.
Az igazi akciók azon az it-ülésen indulnak, melyen Mihalik ünnepélyesen bejelenti, hogy az Rt nem jogerõs bejegyzése megtörtént. A 1993. november 24-i ülés legelsõ határozata arról rendelkezik, hogy a Sasad Rt. Sasbusinessben néhány napja szerzett 10,72 milliós üzletrészébõl 67 százalékot eladhat a Vállalkozó Vezetõk Kft-nek (a Mihalik-családnak). Bár ezzel a V.V. Kft. többségi tulajdonossá lesz a Sasbusinessben, az üzlet a Sasad számára igen jónak látszik, hisz a néhány napja még 7,85 millió értékû tulajdonrészért 67 millió forint folyik majd be az Rt kasszájába, ennyi ugyanis az eladási ár. Egyelõre nem is érti az ember, hogy egy Mihalik miként köthet ilyen feltûnõen aránytalan üzletet a Mihalikok kárára. Igaz, a vevõ némi haladékot kap, a fizetési határidõ 1994. december 15. Az it egy ültõ helyében dönt arról is, hogy a tagi részvények felvásárlására vegyen fel hitelt a Vagyonkezelõ (50 milliót), és arról, hogy a 70-es út mentén lévõ területekbõl a Sasad eladhat 68 ha-t a Vagyonkezelõnek, 190 millióért. (Ez utóbbi ügylet fizetési feltételeirõl nem döntenek ugyan, de sejthetõ, hogy a Vagyonkezelõ is haladékot kap, hiszen a részvényvásárlásra is hitelt kell felvennie.)
Az érdekeltek szerencséjére nem csak õk igyekeznek mindent dicséretes sebességgel intézni, nem henyélnek partnereik sem. Az OTP Pest-Buda Kereskedelmi Banki Fiók Vállalkozási Iroda munkatársaiban remek partnerre találnak, az alig néhány napja megemelt alaptõkéjû Sasbusiness november végére már ígérvénnyel rendelkezik 900 millió forint hitel folyósítására. Ennek ugyan elõfeltétele a Sasad kezességvállalása, ám az it máris dönt, a Sasad vállalhat kezességet, persze nem minden további nélkül: cserébe jelzálogjogot kell kérnie a másik két tulajdonostól, azaz a Sasad Vagyonkezelõtõl (ügyvezetõ Székelyné, a tulajdonos Sasad Rt. képviselõje Mihalik), és a V.V. Kft-tõl (ügyvezetõ: Gyúróné, tulajdonos: Mihalik). A hitelszerzõdést 1993. december 16-án írják alá. Az elsõ 200 millió forintot a hitel aláírásának napjától folyósítják. Ez a dátum kísértetiesen egybeesik azzal a nappal, amikor megkezdõdik a kisrészvényesek részvényeinek felvásárlása a Sasad Rt. központjában, A felvásárlási ár — „A” típusú részvénynél a névérték 25, „B”-nél 20 százaléka — nem lep meg senkit, az Rt-vé alakulásról szóló értesítõ kézhezvétele elõtti napon már ajánlatot kaptak erre levélben a Góg Rt-tõl. Ebben az idõben a dolgozók — akik a korábbi években ahhoz szoktak, hogy bár havi keresetük nem magas, azt évrõl évre kiegészíti a viszonylag magas nyereségrészesedés — már tudják, az átalakulási nehézségek miatt a 93-as év nyeresége minimális, osztalékra nemigen alapozhatják év közben elhalasztott vásárlásaikat, és a karácsony is közeleg. Megrohanják a Sasad-központ éttermében leválasztott felvásárló helyet, ahol a hivatalos bonyolító ugyan a Góg Rt, de az adásvételt a központ dolgozói intézik. A bizonytalankodóknak — akik remélnek még valamit a Sasadtól — maga az elnök-vezérigazgató és helyettese, Székelyné ad végsõ lökést, a már számos alkalommal jól bevált módszerrel példát mutatnak: látványosan sorban állnak a felvásárló-pultnál, 25 százalékért megszabadulnak részvényeik egy részétõl (igaz, egy emelettel följebb Mihalik vásárlóként pótolja az eladott részvényeket).
Nem csoda, ha az elnök-vezérigazgató az it és fb közös, 1994 januári ülésén örömmel számolhat be arról, hogy az elmúlt 10-15 napban a Góg Rt. bonyolításában már 400 millió Ft névértékû részvény cserélt gazdát 20-25 százalékos árfolyamon, vagyis mindössze 80-100 millió forintért.
Ugyanezen az ülésen az elnök megcsillantja annak lehetõségét, hogy a volt téesz tartalék-alapból képzett szolidaritási alap részvénycsomagjára — névértéke 517,85 millió Ft, kezelésével a tagság a Sasad Vagyonkezelõ Kft-t bízta meg — ugyancsak volna vevõ 25 százalékon, mégpedig a Sasbusiness Kft (ne feledjük, a 900 milliós OTP-hitel elsõ adagjából még alig költhettek!), ám ennek sajnos akadálya a szövetkezeti törvény vonatkozó rendelkezése, miszerint a Sasad egy éven belül visszavásárolhatja ezeket a részvényeket (mint akadályt, azt fel sem veti az elnök úr, hogy ehhez az eladáshoz hozzá kellene járulnia az fb-nek is). A Sasbusiness természetesen csak akkor veszi meg a részvénycsomagot, ha a Sasad lemond visszavásárlási jogáról. Mihalik elõadja azt is, hogy sajnos a törvény a részvények visszavásárlását a kibocsátó Sasad számára csak 100 százalékon teszi lehetõvé, ráadásul kamattal növelt értéken, és mivel a Sasadnak nem lesz ennyi pénze, lemondhat törvény által biztosított jogáról. Gyors döntést hoz az it: a Vagyonkezelõ eladhatja a részvénycsomagot. A mindig a jó gazda gondosságával eljáró elnök-vezérigazgató ezúttal is résen van: feltételül szabja, hogy a Sasbusiness az addig a Sasad Vagyonkezelõ Kft. által egy korábbi, 800 milliós OTP kötvénykibocsátás óvadékaként letétbe helyezett részvénycsomagot — kiegészítve 600 millióra — helyezze letétbe a Vagyonkezelõ helyett az OTP-nél. Feltétel persze az OTP hozzájárulása. Ha ez meglesz — és hogy ne lenne meg, hiszen az OTP-t vagy nem érdekli, hogy a részvények a névérték 25 százalékán cserélnek gazdát, vagy ha érdekli is, tisztában van azzal (mindenekelõtt a Székelyné által aláírt vagyonkimutatások révén), hogy az óvadék lényegesen többet ér, mint amennyiért gazdát cserél —, akkor az óvadék fejében a Sasad jelzálogjogot ad a Sasbusinessnek 16 ha földre, 150 millió értékben.
A következõ évek a racionalizálás és az ingatlanforgalmazás jegyében telnek. Egymás után szûnnek meg a gazdaságtalanul mûködõ szakcsoportok — egyre több az ilyen, hisz fejlesztésükre utoljára a 80-as évek közepén szánt pénzt a téesz korábbi elnöke —, 1996 végére az alkalmazottak száma már a hatszázat sem éri el. A rámenõsebbeknek azonban sikerül önállósulniuk, és így megtarthatják munkahelyüket. Nincsenek sokan, ugyanis az it egy határozata arról rendelkezik, hogy a Sasad az önállósuló kft-kbe beviszi a mûködéshez szükséges eszközöket, amit azután a dolgozók kivásárolhatnak azonban ha részvénnyel fizetnek, a részvény a névérték felét éri csak. Ez alól mindössze két kivétel akad, a diósdi Kesztyûgyártó és Forgalmazó Kft. és a Dulcit Ízesítõ Anyagokat Gyártó Kft., amelyek elsõkként önállósulnak, és — egy külön errõl született it határozat révén — náluk a dolgozók részvénye 100 százalékot ért. Ez a gesztus állítólag azt hálálta meg, hogy a dolgozók hajlandók voltak késleltetni önállósulási törekvéseiket, kivárták és megszavazták az Rt-vé alakulást. Az ekképpen papíron a Sasadhoz került 68,78 millió forint névértékû részvénycsomag a valóságban a Sasbusinesshez kerül, ugyanis sorsáról azonnal dönt az it: neki adja el, a névérték 25 százalékáért.
Hatalmas, embert próbáló munkát végez négy év alatt a sokfelé és sokféle minõségben elkötelezett Sasad vezetés minden egyes tagja. Évrõl-évre vállalja például a népszerûtlen feladatot: kiáll az egyre szegényebb kisrészvényes kör elé és beismeri, hogy már megint nem futja osztalékfizetésre. Minthogy ezzel egy halódó szervezet látszatát kelti, sikerül a részvények értékét a névérték 20-25 százalékán tartania, sõt, a kisrészvényesek egymás közötti forgalmában még 15 százalékot sem érnek. (Egy hitelkérelemben, melyben a Sasbusiness szeretne 250 millió forinthoz jutni, meg is fogalmazzák a következõket:„Az alapító kisrészvényesek részérõl rendkívül erõs az igény részvényeik értékesítésére.(1300 nyugdíjas van közöttük) Vélelmezhetõ, hogy egy újabb részvényvásárlási akcióval a névérték 20 százalékán újabb 1-1,2 milliárd Ft névértékû részvény felvásárlására lenne lehetõség.”)
Az ingatlan adásvételek még ennél is bonyolultabb feladatokat rónak az it-re. Miután a cég korábbi önmagához képest alig termel, a bevételt — négy év alatt mintegy 4 milliárd forintot — föld- és üzletrészeladásából kell elõteremteni (Frank-tanya, Budapark, Schöller, Faiskola, Sastej, M0 melletti területek, Taurus Trading, Floracoop, benzinkút-helyek Budapest és Budaörs határában stb.). Persze ebbõl sem futja mindenre, a kötvény- és hitel-kamatok, a nyereséget nem termelõ központi apparátus sok pénzt emészt fel. A Sasad 1996-ban — fennállása óta elõször — nem tudja megõrizni likviditását, több mint fél éven át egyre növekvõ APEH és tb-adósságot görget maga elõtt. Eközben számos, a külsõ szemlélõ számára átláthatatlan adásvételt kell bonyolítaniuk mind a földekkel, mind a részvényekkel. Egyetlen követhetõ, közös vonása az aktusoknak az, hogy amikor a Sasbusiness vásárol, a vételár mindig alacsony, amikor meg a Sasad, akkor mindig magas. (Az elõbbinek ugye tulajdonosát, az utóbbinak elnök-vezérigazgatóját hívják Mihaliknak.)
Nem egyszerû nyilvántartani azt sem, hogy az it-tagok közül ki, mikor, milyen minõségben vesz vagy ad el, és hogy tulajdonképpen jól járt-e vagy rosszul. Ügyelni kell arra is, hogy a Sasbusiness a 900 millió forintos hitele visszafizetési határidejének hosszabbításáért mindig idõben forduljanak kérelemmel az OTP-hez (nem mindig sikerül, 1997 februárjában az OTP értesíti Gyúrónét, hogy a Sasbusiness adóssága már 1 milliárd felett van). Egy-egy nagyobb részvényakció után a Sasbusinessnek részvénycseréket is végre kell hajtania, megszerezve hozzá az azokat óvadékként õrzõ OTP hozzájárulását (“A” és “B” típusú részvényeket cserélnek névre szóló “D”-re). Át kell látni azt is, hogy a Sasad részvényeit mikor kell értékén alulinak tûntetni fel (például a közgyûléseken a kisrészvényesek elõtt), és mikor piaci értéken mutatni be, vagyonértékelõ szakcégek véleményére hivatkozva (például hitelhosszabbítási kérelem mellékleteként). Ügyelni kell, hogy a Sasad tulajdonába kerülõ részvények mindig idõben cseréljenek gazdát (a törvények szerint legfeljebb egy évig birtokolhatja), és néha bizony nem könnyû megbízható vevõt találni. De a kiváló vezetésnek ez is sikerül, mégpedig az idei közgyûlés elõtt. A Realbank 1997. február 11-én 320 millió forint névértékû részvényt vásárol a Sasadtól teljes áron — ritka az ilyen elõnyös adásvétel a Sasad Rt életében. A Sasad ezt meg is hálálja, cserébe még aznap 320 millió forint névértékû Realbank részvényt vesz — ugyancsak névértéken. Abban is sikerül megállapodniuk, hogy amíg egymástól vissza nem vásárolják egymás részvényeit, addig a Realbank mindig a Sasad vezetéssel együtt szavaz a közgyûléseken (a megállapodás 1999 végéig érvényes, akkor hosszabbítható).
A tulajdonviszonyokat valószínûleg a legbennfentesebbeknek is rendre alaposan tanulmányozniuk kell mielõtt hitelkérelemhez fedezetet kínál bármelyik Sasados cég, bizonyítja ezt egy, a Sasbusiness 900 milliós hitelének meghosszabbításáról szóló szerzõdés melléklete, mely a Sasbusiness Kft. biztosítékait sorolja fel. Lássunk egy ilyen fogalmazványt a bonyolultabbak közül betûhíven.
1. „Szerzõdõ felek:
2. Prolongálás miatti többletfedezet igény
3. Sasbusiness Kft 100 ha terület, amelybõl 50 ha 791 MóFt, 50 ha 400 MóFt, összesen 1.191 MóFt
4. Összes fedezet: 4.309 MóFt”
Nem csoda, ha a fenti bokros teendõk közepette alig kap hangsúlyt az a tény, hogy 1996. májusának 16. napján a V.V. Kft. (a Mihalik-család) 100 százalékos tulajdonosa lesz a Sasbusinessnek, mégpedig azzal, hogy a Sasad Rt. maradék vagyonrészét névértéken, 2,85 millió forintért vásárolja ki. Ez a Sasbusiness egyik legügyesebb akciója, ugyanis addigra — egy korábbi kimutatás szerint, amikor még a Sasad Rt. és a Sasad Vagyonkezelõ Kft. is résztulajdonos volt a Sasbusinessben — a Sasbusiness vagyonát képezte 2, 47648 milliárd névértékû Sasad részvény (a Sasad tulajdonának 49 százaléka), és a két, a Sasad által eredetileg a 10,72 millió értékben apportált 100 ha-s ingatlanok is 1,191 milliárd forintot értek már.
Az se csoda, hogy a közgyûléssel elfelejtették megosztani a már említett 1997. március 20-i Tájékoztató amúgy a részvényesek számára bíztató adatait, mely szerint ugyanis az eredetileg 4,9 milliárd jegyzett tõkéjû Sasad földvagyonának mindössze 46,6 százalékát értékeltetve is több mint 13 milliárdot ér a Sasad tehermentes vagyona (a jegyzett tõke 263 százaléka).
A szövevényes ügyletek szabályos bonyolítása kiváló ügyvédek közremûködését teszi szükségessé. Érdekes, a Sasad közelében sokaknak szottyan kedve személyesen is részt venni az ingatlan-ügyletekben. Így járt ezzel Bánáti János ügyvéd úr is (a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke), akinek irodája munkatársai között tudhatja Mihalik László jelenlegi feleségét, dr. Kovács Juditot is. Ügyvédi praxis ide vagy oda, csak a rutinos ingatlanforgalmazók közelsége adhat bátorságot ahhoz, hogy fejest ugorjon egy bonyolult ingatlan-vásárlásba Budaörs határában, a Rupphegyi út sarkán. A vételár 20 millió készpénz, és — 25-20, esetleg 15 százalékon vásárolt — 10 millió forint névértékû részvény. Gyermekeit (Gábort és Kristófot) és Benyó Miklóst Bt-be tömörítve, félhektárnyi földet vesz a Sasadtól. Dr. Bánátiné — a végsõ szerzõdést fogalmazó és ellenjegyzõ ügyvéd — remélhetõleg megfelelõen képviselte a gyermekek érdekeit. Egy biztos, ment minden, mint a karikacsapás, a Sasad Rt. belépése a bt-be, majd kilépése onnan, a föld apportként való bevitele és az új tulajdonos földhivatali bejegyzése mindössze 8 napot emésztett föl idén áprilisban. Megérhette, hisz a szemközti, egyharmad akkora telket egy évvel korábban 20 millióért vette meg a Shell.
A legutóbbi hetek üzletei sem kevésbé érdekesek. A legdicséretesebb az, hogy még találnak ingatlant, amely semmiféle jelzálogjoggal nem terhelt, és amelynek tulajdonlapjában kiismeri magát a vásárló. A Madár-hegy ilyen volt. Így jutott májusban a Kispesti Önkormányzat 120 millióért három ha földhöz, és így jutott egy nappal késõbb másfél hektárhoz 9 millióért jut egy, a Kispesti Önkormányzatnál nyilván lényegesen szegényebb kft. Öt magánszemélyt június elején részesítettek a kft-hez hasonló „szociális juttatásban”. Belvárosi, Sasad tulajdonú lakásokat vásárolhattak 60-70 ezer forintos négyzetméteráron, ám készpénzre alig volt szükségük, a vételár nagyját Sasad-részvényekkel fizethették meg, melyeket névértéken vettek figyelembe.
Van mibõl rulettezni az éjszakában, Mihalik László most már megnyugodhat. A részvények többsége ugyan még nem tulajdonosként van a kezében — a március 20-án kelt Tájékoztató szerint a Sasad részvényekbõl csak 49 százalékot tulajdonol egy befektetõ csoport (Sasbusiness Kft.) —, azonban míg õ maga áll a Sasad élén, nincs mitõl tartania, mert a részvények 6 százalékát birtokló Realbank — mint már tudjuk — kötelezte magát, hogy együtt szavaz a Sasad Rt. által kijelölt személlyel. Az Rt vezetése csak többségi tulajdonosi döntéssel váltható le. Hogy akár egy emberöltõn át Mihalik László maradjon a Sasad élén, csak annyit kell tennie, hogy utasítja Várnai Ferencet, a család tulajdonában lévõ Mitrade Kft. ügyvezetõjét, hogy mint tulajdonos utasítsa Gyúrónét, hogy mint a Sasbusiness ügyvezetõje szavazzon Mihalikra mint Sasad Rt.-elnökre. 1999 végéig van még bõven idõ visszavásárolni a Realbanktól a részvények 6 százalékát (ha nem sikerülne, hosszabbítható a jogosítvány), vagy felvásárolni még néhány százaléknyi részvényt a már csak párszáz kisrészvényestõl. Ez utóbbi tûnik olcsóbbnak, hiszen évek óta nem bombázták részvény-vásárlási ajánlattal a kisrészvényeseket, így az egyre szegényedõ és egyre idõsebb részvényesek alig várják, hogy a névérték akár 10-15 százalékáért is, de valaki végre vegye meg tõlük az ép, egyetlen osztalékszelvény levágásával sem csonkított, szekrényben porosodó részvényeket.
De vajon mit tesz majd Mihalik László, ha már senki nem zavar bele a képbe? Amikor már alig van közönsége a közgyûléseknek? Vajon megmutatja a budaörsi lakosoknak, hogy õ akár még a Sasad felvirágoztatására is képes? Merész és kecsegtetõ befektetésekkel munkát ad mindazok kezébe, akik régen is a Sasadnál dolgoztak? Vagy óvatosan õrzi a még megmaradt értékeket? Bármelyiket tenné, sikeres elnök-vezérigazgatói tevékenysége immár nagyobbrészt saját zsebét duzzasztaná. Mihalik legutóbbi lépései azonban azt sejtetik, hogy tervei más irányúak.
Legújabban utazik a világban a köztársasági elnök oldalán —Kína, Mongólia, Svédország, legutóbb Dél-Amerika —, és vevõt keres a Sasad-részvényekre. (Információink szerint mindeközben politikusi karriert épít.) Törekvései nem eredménytelenek, mint azt jelzi az 1996. december 11-én az OTP-hez írt hitel-hosszabbítási kérelmében Gyúró Ferencné, a Sasbusiness Kft. ügyvezetõje. A határidõ újbóli meghosszabbítását azzal indokolja, hogy a hitel-visszafizetés és az esedékes kamatok fizetésének fedezete a Sharif Husszein Bin Nasszer-ral, a jordán királyi család tagjával még március 23-án aláírt részvény-adásvételi szerzõdést, amely szerint a vevõ 15 millió USA dollár vételárért a Sasbusiness Kft tulajdonát képezõ Sasad Rt. kibocsátású részvényekbõl 1 milliárd 287 millió 600 ezer forint névértékû részvénycsomagot vásárol.
Ez a reményteljes üzlet egyelõre nem jött össze — a közvetítõ bank a vevõ pénzének eredetét vizsgálja —, ezért a Sasbusiness kénytelen volt 1997. március 18-án szerzõdni az Angio Kft-vel olyan ügyfelek felkutatására, akik a fenti részvénycsomagot hasonló áron, azaz legalább 15 millió USA dollárért megvásárolnák. Hol van már az az idõ, amikor a részvénytársasági átalakulás célját a sasadiak gazdagodásában, munkahelyek teremtésében látta!
Hol vannak az ideológusok és hol a közgazdák! Hol van Mezei, hol van Havas, és hol van ma már Sárközi professzor! Ezzel szemben tény az, hogy munkahelyek alig vannak ma már, osztalék nincs, viszont Mihalik magánvagyona közelít a tízmilliárdhoz. Igaz, ha megjön a jordán, akkor egy esetleges beruházás után némelyik sasadi még lehet liftesfiú vagy szobaasszony — amint azt legújabban mint lehetséges perspektívát emlegetnek a környéken.