Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke 1999. június 30-án a Honvédelmi Minisztérium ünnepségén, az új vezérkari fônök, Fodor Lajos tiszteletére rendezett fogadáson szomorúan beszélgetett. Göncznek ugyanis olyasmihez kellett asszisztálnia, amihez semmi kedve nem volt: az általa nagyra becsült Végh Ferenc leváltásához. Az elnöknek a konfliktus során ismét szembesülnie kellett azzal, milyen kevés eszköz áll rendelkezésére akarata érvényesítéséhez a mindenkori kormánnyal szemben. A kormányzat és Végh közötti vitát csak azzal a nagyon drasztikus eszközzel akadályozhatta volna meg, ha megtagadja Végh felmentését, ami gyaníthatóan hatalmas botrányt és óriási feszültséget keltett volna a kormány és a köztársasági elnök között. De a köztársasági elnököt semmi nem ösztönözte arra, hogy kemény legyen, mert Véghért sem a kormányban, sem az ellenzékben nem állt ki semmiféle politikai erô. A sokáig a politikai elit támogatását élvezô vezérkari fônök mögül 1999 nyarára elfogyott a politikai legitimáció.
Véghnek tavaly nem elôször gyűlt meg a baja a politikusokkal. Az 1998-as országgyűlési választási kampány során a vezérkari fônök szétküldte beosztottjainak a Fidesz választási programját. Többek véleménye szerint Végh jóhiszemű volt, hiszen a kormány honvédelmi politikája a katonák elôtt ismert volt, a Fideszé viszont nem, s Végh egyszerűen csak meg akarta ismertetni kollegáival az akkor már kormányzásra esélyes Fidesz programját. Ugyanezen emberek szerint a katonai vezetés a kisgazdákkal is tárgyalt, készülve arra, hogy az akkori ellenzéki párt is a hatalomba kerülhet.
Keleti György, az akkori honvédelmi miniszter, szocialista politikus nagyon feldühödött, amikor a fülébe jutott a Fidesz-program szétküldése, és azt fontolgatta, hogy kezdeményezi a miniszterelnöknél Végh felmentését. A minisztert akkor ugyan le lehetett beszélni errôl a szándékáról, de egy évvel késôbb, amikor Végh lemondása újra szóba került, ez a történet is szerepet játszott abban, hogy az ellenzékbe szorult szocialisták nem túl lelkesen álltak ki a vezérkari fônök mellett. Végh ugyanis szerintük megsértette azt az íratlan szabályt, amely szerint a többpárti demokráciában a vezérkari fônök sem kelthet olyan benyomást, hogy bármelyik pártnak kedvez, mert politikusok szemében ez a megbocsáthatatlan és elfelejthetetlen bűnök közé tartozik.
Az új kormány hivatalba lépését követôen semmi jel nem mutatott a késôbbi konfliktusra, a hatalomra kerülô politikusok informálisan sem jelezték, hogy megszabadulnának Véghtôl. Olyannyira nem, hogy az addig altábornagyi rangot viselô tábornokot vezérezredessé léptették elô.
Mind a Végh-pártiak, mind a Véghgel szembenállók tavaly október-novemberre teszik a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkari fônök közötti viszony megromlását. Ennek elsô jele egy levél volt, amelyben Szabó János honvédelmi miniszter arra kérte Véghet, hogy Sajner Gyula ezredes, Végh szóvivôje ne nyilatkozzon a sajtónak. Ezzel a vezérkari fônök önálló megszólalási lehetôségeit csökkentette a minisztérium. Decemberben, egy újabb levélben már a vezérkari fônök szuverenitását is korlátozta volna a miniszter, amikor azt írta, hogy Végh Ferenc ezután csak Wachsler Tamás közigazgatási államtitkárral való konzultáció után nyilatkozhat bármirôl is. Végh nyilvános szerepléseinek szűkítésén túl a levél egy másik mozzanatot is tartalmazott, ami már a vezérkari fônöknek a hivatali hierarchiában elfoglalt helyét érintette. A miniszter arra utasította Véghet, hogy vegyen részt a közigazgatási államtitkár által tartott heti értekezleteken. Ez durva támadás volt a vezérkari fônök-hadseregparancsnok ellen.
Végh mint vezérkari fônök és hadseregparancsnok a miniszterelnök és a köztársasági elnök közreműködésével kapta a megbízatását. A törvény szerint a vezérkari fônököt a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki, és hivatalba lépése után a kormánynak és a köztársasági elnöknek alárendelten dolgozik. A kormány nevében a honvédelmi miniszter adhat neki utasításokat, ugyanakkor a hadsereg fôparancsnoka a köztársasági elnök. Békeidôben a kormány, háború esetén a köztársasági elnök a vezérkari fônök felettese. Ez a konstrukció 1989-ben alakult ki, az utolsó kommunista kormány idején. A cél az volt, hogy a miniszterelnök és a köztársasági elnök egymás ellensúlyaként gyakorol hatalmat a hadsereg fölött, figyelembe véve, hogy a hadsereggel kapcsolatos napi ügyek ugyanúgy a kormányhoz tartozzanak, mint mondjuk az egészségügy.
Végh vezérkari fônökként a törvények szerint a miniszter alá rendelten dolgozott, a politikai államtitkárral körülbelül egy szinten. Wachsler Tamás közigazgatási államtitkári posztja viszont az államigazgatási hierarchiában eggyel e szint alatt helyezkedik el, azaz Wachsler nem felettese a vezérkari fônöknek. Amikor azt javasolta, hogy a vezérkari fônök személyesen legyen jelen az ô beosztottai, a helyettes államtitkárok számára tartott értekezleten, akkor a vezérkari fônök státusát igyekezett lerombolni. Wachsler ugyanis azt a koncepciót képviselte, hogy rossz az 1989 után kialakult rendszer, azaz a vezérkar a minisztérium mellett működô, párhuzamos struktúra, élén a vezérkari fônökkel, akit csak a miniszter utasíthat. Miután a vezérkar látta el a hadsereg napi működtetésével kapcsolatos feladatokat, gyakorlatilag két katonai minisztérium működött, a HM és a vezérkar. A Wachsler-féle koncepciót egyébként nem az államtitkár dolgozta ki, hanem Fehér József, a Horn-kormány szocialista minisztere, a Keleti György vezette minisztérium közigazgatási államtitkára. A két szervezet különállása ugyanis már az Antall-kormány számára is rengeteg konfliktust okozott. Az ezzel kapcsolatos vita a sajtóban az integrációról szóló vitaként jelent meg.
A Fidesz vezette kormány programjában jóváhagyta az integráció gondolatát, s azt a hadseregreform részeként akarta megvalósítani. Wachsler államtitkár azonban már a reform megvalósulása elôtt meg akarta törni a vezérkari fônököt, szimbolikusan, és a napi ügyek szintjén is bizonyítani akarta az integráció létrejöttét. Azzal, hogy a vezérkari fônököt igyekezett maga alá gyűrni, a vita komoly fordulatot vett. Már nemcsak arról volt szó, ki mit nyilatkozhat, hanem arról is, ki és milyen módon irányítja a hadsereget.
A hadsereg vezetôi maguk is provokálták a minisztériumot: a hadsereg költségvetése ügyében 1998 ôszén a vezérkar tábornokai is megszólaltak a sajtóban, több pénzt kérve a katonák számára. Ezt Wachsler közigazgatási államtitkár nagyon rossz néven vette, szerinte ezzel a vezérkar túllépte hatáskörét. Egy Véghhez küldött levélben azt kérték, a vezérkari fônök biztosítsa, hogy a vezérkar munkatársai csak a minisztériummal egyeztetve nyilatkozzanak.
A leveleket mindig Szabó János miniszter írta alá, de a minisztériumon belül közismert volt, hogy a leveleket Wachsler Tamás készítette saját komputerén. A vita végig Wachsler és Végh között folyt, a miniszter csak mellékszereplôje volt a történetnek.
Végh válaszlevelet írt dühében, és azt kérte, ne levelekben utasítgassák, ugyanis a vezérkari fônökkel való kapcsolattartást egy, a miniszter által kiadott utasítás szabályozza. Ha a miniszter másfajta kapcsolattartást tart szükségesnek, akkor írjon új utasítást - érvelt. A levelet a vezérkarnál működô jogászok segítségével írta, így a vezérkar és a minisztérium vitája egyre elkeseredettebb jogszabály-értelmezési vitává vált.
A minisztérium válasza Végh további korlátozása volt: a vezérkari fônöknek háromnaponta jelentenie kellett volna, kivel találkozott s mirôl beszélgetett az illetôvel. A levélben az is szerepelt, ha nem hajtja végre az utasítást, fegyelmit kap. Végh válaszában ezt az utasítást a parancsnoki jogkör korlátozásának nevezte. A minisztérium újabb levele még szigorúbb feltételeket szabott: már huszonnégy óránként kellett Véghnek jelentenie arról, merre járt, kivel beszélt. Ha nem teszi, parancsmegtagadásért feljelentik a Katonai Fôügyészségen - állt a levélben. A vita e néhány levél során a nyomásgyakorlástól a legdurvább fegyelmi büntetéssel való fenyegetésig jutott. A szigorú parancsuralmi rendszerben működô hadsereg vezetôjének feljelentése parancsmegtagadásért a vezérkari fônök autoritásának aláásásához és a katonai és civil vezetôk közti kapcsolat végleges megromlásához vezetett volna. De már a büntetés puszta ígérete is azt mutatta, hogy a minisztérium vezetése csak a legszélsôségesebb eszközökben bízik. A rendszerváltás óta eltelt évek egyik legdurvább konfliktusává növekedett a minisztérium és a hadsereg parancsnok-vezérkari fônök leveleinek hangneme és tartalma.
Nemcsak Végh Ferenc személye körül dúlt a vita, hanem a hadsereggel kapcsolatos elképzelések körül is. Végh számos javaslata elôterjesztésekor kudarcot vallott, a mögötte álló apparátus egy része magára hagyta, a minisztérium és a vezérkar hivatalos üléseinek vitái feszültek voltak, a döntéseket pedig folyamatosan elnapolták.
A hadsereget érintô döntéseket a honvédelmi miniszter hozza, s ezeket a vezérkari fônök köteles végrehajtani. A döntések a Honvédelmi Minisztérium Katonai Kollégiuma ülésein születnek, a minisztériumi és vezérkari munkatársak, közöttük a vezérkari fônök jelenlétében. A kollégium azt a célt szolgálja, hogy a miniszter által egy személyben meghozandó döntések elôtt a minisztérium és a vezérkar még érvelhessen javaslatai mellett.
1998 ôszétôl a kollégiumi ülések legfontosabb témája a hadsereg átalakítása volt. Wachsler Tamás közigazgatási államtitkár koncepciója szerint jelentôs mértékben, akár több tízezer fôvel kell csökkenteni a hadseregben foglalkoztatottak számát, s a hadseregrôl le kell választani minden olyan egységet és funkciót, amely nem tartozik fô feladatai közé.
Amikor Végh leváltása mellett kellett érvelni, a nyilvánosság elôtt arra hivatkoztak a kormányzati emberek, hogy a hadsereg átalakítását illetôen Végh nem végezte el feladatát. A Végh-pártiak szerint azonban ez nem igaz: Végh beterjesztette a hadsereg vezetési rendjére, szervezetére, fegyverzetére s a középtávú koncepcióra vonatkozó elképzeléseket, de ezeket a minisztérium sorra elutasította, hivatkozva arra, hogy a hadsereg terveinek magvalósítására nincs pénz. Ugyanakkor a tervezetekbôl kiderült, Wachsler és Végh másfajta hadseregben gondolkodnak.
Az egyik leghevesebb nézeteltérés a katonai kórházak körül bontakozott ki. Nem a téma fontossága miatt, hanem azért, mert a kórházak sorsával kapcsolatos elképzelések megmutatták, mennyire eltér a minisztérium és a vezérkar gondolkodása. Wachsler államtitkár azt képviselte, hogy nincs szükség külön katonai kórházakra, azokat át kell adni a civil egészségügynek. Végh a hadseregben uralkodó álláspontot pártolta, miszerint a katonai balesetek speciális jellegűek, egy lôtt seb, egy vegyi anyagtól származó sérülés kezelése sajátos szakképesítést igényel, ezért a kórházakat meg kell tartani. Wachsler a vita egy pontján azt mondta, nagyon örül, hogy megismerte a vezérkari fônök álláspontját, ugyanis végre kiderült, nem képes megszabadulni a szocializmusból örökölt gondolkodástól, amibôl fakadóan a katonák minden addigi játékszerükhöz ragaszkodnak.
A kollégium ülésein Keleti György minisztersége alatt is zajlottak heves viták, a résztvevôk egy része szerint azonban ilyen, a vitapartnereket személyükben is támadó, egymás szakmai felkészültségét megkérdôjelezô, a másikat jelzôkkel minôsítô vitákra nem volt példa. A kollégium ülései a résztvevôk egyöntetű véleménye szerint a Végh-Wachsler viták színterévé váltak. A vezérkar által beterjesztett tervezeteket általában Wachsler Tamás megkérdôjelezte, sokszor csak annyit mondva, a vezérkar véleményét tekintsék csupán vitaindítónak. A Végh-pártiak szerint Wachsler egyszerűen el akarta lehetetleníteni Véghet: a vezérkar javaslatainak folytonos szétbombázásával "a tehetetlen vezérkari fônök" képet igyekezett kialakítani róla.
A másik vitatott ügy a vezérkar és a minisztérium integrációja volt. Végh Ferenc vezérkari fônök nem értett egyet azzal a közigazgatási államtitkár által képviselt állásponttal, miszerint a vezérkar egy párhuzamos minisztérium. Wachsler a nyilvánosság és a szakmai fórumok elôtt is azzal érvelt, hogy a vezérkar fekete doboz, százmilliárdok sorsáról dönt ellenôrizetlenül, miközben azokért a miniszter és a minisztérium viseli a politikai felelôsséget. A vezérkari álláspont szerint ez a vélemény teljesen megalapozatlan, hiszen a hadsereg költségvetését a minisztérium állítja össze, a kormány a minisztérium és nem a vezérkar javaslatáról dönt, a minisztérium bármely egysége bármikor bármit ellenôrizhet a vezérkarnál.
A leghúsbavágóbb vita azonban akörül folyt, hogy a vezérkari fônök egyszerű helyettes államtitkár-e, s mint ilyen, a közigazgatási államtitkár beosztottja legyen, vagy maradjon a jelenlegi rendszer, amelyben a miniszter alárendeltje. Végh mindent megtett, hogy a Wachsler-féle koncepció megbukjon.
Göncz Árpád köztársasági elnökként és a hadsereg fôparancsnokaként rendszeresen, havonta-kéthavonta fogadta Végh hadseregparancsnok-vezérkari fônököt, hogy meghallgassa az aktuális ügyekrôl. Végh az egyik ilyen találkozón elmondta, mekkora vita van a vezérkar és a minisztérium között a hadsereg irányításáról, az integrációról. A köztársasági elnök arra kérte, foglalja össze egy feljegyzésben az addig elhangzottakat. Végh azt írta, hogy a vezérkar minisztérium alá rendelése a Varsói Szerzôdés idején létezett struktúra újraéledését jelentené. Végh érve azon a sokak által osztott nézeten alapult, hogy a minisztériumba integrált vezérkar a hadsereget kiszolgáltatná a parlamenti pártok akaratának: a miniszter, valamint vezetô beosztottjai alá rendelt hadseregvezetés kénytelen lenne a közvetlen feletteseikké lett politikusok kívánságai szerint dolgozni, s egy-egy kurzus, akarva-akaratlanul a katonai felsô vezetést is az adott kurzus kiszolgálójává tenné. Ezzel a rendszerváltás egyik legfontosabb vívmányának, a hadsereg politikai erôktôl való távoltartásának egyik legfontosabb gátját bontanák le.
Göncz egy tárgyaláson óvatlanul hivatkozott erre a dokumentumra Wachsler Tamás elôtt. A Honvédelmi Minisztérium vezetésének fogalma sem volt a dokumentum létezésérôl, Végh Ferenc ugyanis nem szólt róla - állítják minisztériumi alkalmazottak. Az közismert volt, hogy Végh és Göncz rendszeresen konzultálnak, a találkozókat Végh Szabó János honvédelmi miniszternek is bejelentette. Egy Véghgel nem szimpatizáló minisztériumi ember szerint Végh a miniszter elôtt letagadta a dokumentum létezését, ám Göncz Árpád felhívta a minisztert, s arra kérte, ne bántsák a vezérkari fônököt a dokumentum elkészítéséért.
A minisztérium politikai vezetése számára Végh az alapvetô szolidaritást sértette meg, amikor Göncznél, tudtuk nélkül, bírálta ôket. A Varsói Szerzôdés emlegetése pedig felháborította a demokratikus választások eredményeként hatalomra került politikusokat.
A Végh-pártiak szerint a vezérkari fônök eljárását nem lehet kifogásolni. A hadsereg fôparancsnokaként a köztársasági elnöknek joga van kikérni a legfôbb katonai vezetô véleményét, akinek kötelessége a legjobb tudása szerint tájékoztatni az elnököt.
Végh a köztársasági elnökön kívül a NATO-országok támogatásában is reménykedett. Azt hitte, azok majd megvédik ôt. Legalábbis ezt mondogatta munkatársainak - állította egy nem Végh-párti minisztériumi alkalmazott. Véghnek erre meg is volt minden alapja, mert a menesztésérôl szóló hírek hallatán az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Hollandia budapesti nagykövetei a Honvédelmi Minisztériumnál kifogásolták esetleges felmentését - mondták el diplomáciai források.
Arra hivatkoztak, Végh Ferenc tökéletesen látja el a feladatát, a NATO vezetôi bíznak benne, szakmailag felkészült. A meglehetôsen feszült találkozón Peter Tufo, az USA budapesti nagykövete volt a legvehemensebb. A nagykövetek tiltakozása nagyon komoly lépésnek számít, hiszen egy szuperhatalom, valamint a NATO bástyájának számító két ország nagykövete állt ki Végh mellett. Peter Tufo az Országház folyosóján, képviselôk elôtt is azt mondta, "Hagyják békén Véghet" - állította egy szemtanú.
Végh azonban elszámította magát, vélik kormányzati emberek. Orbán Viktor miniszterelnök nagyon bedühödött, amikor azt tapasztalta, hogy a nagykövetek bele akarnak szólni Végh sorsának alakulásába. A miniszterelnök nagyon érzékeny mind saját, mind országa szuverenitására, állította több kormányzati szakember, akik szerint ez a kísérlet csak még eltökéltebbé tette ôt abban, hogy Véghnek mennie kell. A miniszterelnök a köztársasági elnök számára írt feljegyzést sem vette jó néven. Egy politikus szerint a kormányfô a miniszterei elleni támadásokat kormánya és személye elleni támadásként értékeli. Végh akciójával megsértette azt a szolidaritást, amit a miniszterelnök elvár a magas rangú beosztottaktól.
Az ÉS-nek adott interjúkból az derül ki, hogy Wachsler Tamás közigazgatási államtitkárként azért válhatott kulcsszereplôvé, mert sem a miniszter, sem Homoki János, a kisgazda politikai államtitkár nem elég erôs a minisztériumon belül. Szabó János miniszterrôl még a koalíciós partnerek is azt állítják, hogy nem foglalkozik szakmai ügyekkel. Többen egyszerűen csak "katasztrófasújtotta területnek" aposztrofálják a kisgazdák vezette HM-et. A minisztériumot valójában irányító Wachsler a honvédelmi bizottság tagjaként évek óta igyekezett minél többet megtudni a hadseregrôl, s nagy eltökéltséggel és szívós munkával látott hozzá elképzelései megvalósításához. Szabó János viszont nem kíván komolyan részt venni a minisztérium szakmai-politikai irányításában, csak a legnagyobb döntések meghozatalát tartja fenn magának. Wachslerben ideális államtitkárra talált, aki helyette irányítja az apparátust. A tartalmi kérdésekben a miniszter vagy Wachsler pártján volt, vagy nem döntött egyik oldal mellett sem. Végh menesztésében is ingadozó volt: aláírta ugyan a Wachsler által fogalmazott leveleket, s ezzel jóváhagyta az államtitkár elképzeléseit (hiszen csak a miniszter utasíthatja a vezérkari fônököt), azonban személyes beszélgetéseikben nyugtatgatta Véghet, hogy nem kell ügyet csinálni a levelekbôl, ô bízik benne, számít a munkájára.
A Végh-pártiak egy része is elismeri azt, amit a Végh Ferenccel nem szimpatizálók gyakran hangoztattak interjúink során, hogy a vezérkari fônökkel "elszaladt a ló". Végh osztatlan politikai és sajtótámogatást élvezett, a NATO-kompatibilis magyar tábornok mintaképe lett. A NATO-országok katonai vezetôi teljesen elfogadták, ami nem kis dolog, mert minden nyilvános dicséret ellenére a NATO katonai vezetôi komolyan rettegtek attól, milyen lesz együttműködni a pályájuk nagy részében a Varsói Szerzôdésben szocializálódott katonákkal. Végh meggyôzôen adta elô a NATO iránti lojalitást, jól beszélt angolul - eltérôen számos más magyar vezérkari tábornoktól, akik csak oroszul tudtak. Végh azonban körülbelül 1998-ra túlnôtt önnön szerepén: a többpárti támogatás és a NATO-csatlakozás miatt úgy érezte, nyilvánosan lobbizhat több pénzért a hadseregnek, és a hadseregreform kezdeményezôje lehet. Végh magabiztosságát az is növelhette, hogy a honvédelmi minisztérium kisgazda vezetése sem politikailag, sem szakmailag nem volt erôs, szakértôik nem voltak, így a katonák feletti politikai kontroll gyenge maradt. A vezérkari fônök úgy érezhette, ebben a vákuumban az ô szakmai kötelessége elvégezni a sürgetô feladatokat, mert a hadsereg reformja akkora jelentôségű, hogy a kialakult politikai helyzet miatt nem lehet abbahagyni.
Véghnek azonban, a magyar hadsereg tábornokainak jó részéhez hasonlóan, nem volt politikai érzéke, holott ezen a poszton, ahol állandóan politikusokkal kell érintkeznie, erre szükség lenne, fôleg, ha nem csak passzív szereplô akar lenni. Beterjesztette például az önkéntes hadsereg koncepcióját, ami pedig egy Végh-párti szakember szerint is teljesen képtelen ötlet, mert annyi pénzt igényelne, amennyi belátható idôn belül nem áll az ország rendelkezésére. Más alkalommal egy katonai rendôrség koncepcióját terjesztette a HM Katonai Kollégiuma elé. Egy ilyen elôterjesztés a parlamentben hatpárti egyeztetést igényel, érinti a Belügyminisztérium alá tartozó rendôrséget, a katonai ügyészségeket, azaz jelentôs átalakítással jár. Végh ezt anélkül javasolta, hogy egyeztetett volna a politikusokkal, kiszagolandó, lenne-e ennek politikai támogatása, illetve jóváhagyná-e a minisztérium. A feladatok minisztérium és a vezérkar közötti megoszlásáról szóló vita jogosságának egyik példájaként pedig fegyelmit akart adni egy vezérkari beosztottjának, aki a minisztériumnak adatokat szolgáltatott a hadsereg pénzköltésérôl - állította egy minisztériumi szakember. Ugyanis Végh felfogása szerint a minisztérium csak úgy léphet ilyen ügyekben, ha a miniszter felkéri a vezérkari fônököt, adjon tájékoztatást a témában, azaz a vezérkar munkatársai csak a vezérkari fônöknek engedelmeskedhetnek, tudta nélkül nem tehetnek semmit. E lépésekkel azt a benyomást erôsítette a minisztérium munkatársaiban, hogy nem képes koordinálni, s minden alkalmat megragad, hogy a minisztériumot kiiktassa a hadsereg irányításából: kész helyzetek elé állítja ôket akkor, amikor már nem képesek érdemben beleszólni a döntésekbe, s így a vezérkar álláspontja érvényesül, korlátozva ezzel a hadsereg feletti civil kontrollt.
A Végh-pártiak közül többek szerint tavaly ôsszel a vezérkari apparátus is megneszelte a vitát, és Végh háta mögött néhányan a minisztériumnak szolgáltattak információkat, ami jelezte, a vezérkari fônök iránti lojalitás nem töretlen.
Végh számára azonban intézményi mozzanatok is lehetôséget teremtettek a lavírozásra: a köztársasági elnök és a miniszter irányítása alatt működô hadseregparancsnok-vezérkari fônöknek két fônöke van. Hármójuk viszonyát, jogosultságait ugyan törvények írják le, de a fogalmakat - például az utasítás fogalmát - a politikusoknak kell értelmezniük. A vezérkari fônök addig képes együttműködni a politikusokkal, amíg e fogalmak értelmezésében, a napi gyakorlatba való átültetésükben egyetértenek. A vezérkari fônök-hadseregparancsnok teljesen ellehetetleníthetô, ha olyan vitákba keverik, mint keverték Véghet: döntenie kell, lojális marad-e a kormányhoz, miközben a kormánynak minden eszköze megvan ahhoz, hogy képtelenné tegye ôt munkája elvégzésére.
A tavaly év végi, ez év eleji viták tavaszra elcsendesedtek, a légi és szárazföldi erôk menesztett vezérkari fônökei helyére februárban a Végh által javasolt személyek kerültek. A NATO tavaszi, Jugoszlávia elleni hadjárata idején a források egybehangzó véleménye szerint e vita nem okozott gondot a hadsereg irányításában. Orbán miniszterelnök, ahogy ezt egy tévéinterjújában is mondta, arra kérte a vitatkozókat, hogy függesszék fel a polémiát, s e kérésnek mindenki eleget is tett. A miniszterelnök rendszeresen részt vett a Végh által tartott vezérkari tájékoztatókon, ahol nyoma sem volt a vezérkari fônök és a minisztériumi vezetôk közötti feszültségnek. Egy minisztériumi alkalmazott szerint azonban Végh bizalma jelentôsen megnôtt attól, hogy a miniszterelnök rendszeresen vele konzultált, és nem Szabó miniszterrel, s azt hitte, élvezi Orbán Viktor támogatását, s ez felhasználható a minisztériummal folytatott vitáiban.
Végh Ferenc azonban tévedett. Nyárra a minisztérium vezetése döntött a menesztésérôl, s ehhez megnyerték a miniszterelnök támogatását is. A miniszterelnök által felkért Póda Jenô miniszterelnökségi helyettes államtitkár már nem azért tárgyalt Véghgel, hogy a vitákat elsimítsa, hanem azért, hogy távozásának körülményeit tisztázza.
Egy Végh-párti informátor szerint Véghet sokan arra biztatták, tartson ki, ne mondjon le. Akik nem biztatták, azzal érveltek, hogy a köztársasági elnök megtagadhatja ugyan a felmentését, de a kormányzat légüres térbe kényszerítheti, ellehetetlenítheti a hadsereg elôtt. De ellenállnia is csak a következô elnökválasztásig lehetne, hiszen a Göncz Árpád utáni, a jelenlegi kormánykoalícióhoz közel álló elnök nyilvánvalóan menesztené. A másik érv az volt, hogy a Végh menesztésérôl szóló hírek nyári megjelenése, majd a kormányzat által nyíltan is hangoztatott szándék ellen egyetlen politikus sem tiltakozott komolyan, azaz nincs erô, amelyre támaszkodhatna.
Végh tehát meghátrált, s a kormány júliusban felmentette ôt tisztségébôl, Göncz Árpád pedig jóváhagyta a döntést.
Végh Ferenc történetének iróniája, hogy utódja, Fodor Lajos azzal a feltétellel vállalta a vezérkari fônöki posztot, hogy a miniszter megígérte neki, a minisztérium nem a Wachsler-féle tervezet alapján jár el, s a vezérkari fônököt nem sorolják be a közigazgatási államtitkár alá - állította egy katonai kérdésekben jól értesült szakember. Az utóbbi hetek fejleménye pedig az, hogy a minisztérium és a vezérkar integrációja ügyében Fodor tábornok ugyanazt az álláspontot képviseli, amit elôdje képviselt, azaz a vezérkar, önállóságát megtartva, a miniszter alá rendelt vezérkari fônök irányításával dolgozna. Ugyanezen forrás szerint Fodort nagyon elgondolkodtatta az a tény, hogy külön parancsban, azaz külön kinevezésként kapta meg a honvédség parancsnoki és a vezérkari fônöki kinevezését, amit elôdei együtt kaptak meg. Ez annak a jele lehet, hogy ha a Wachsler-féle tervezet nyer, a minisztérium szétválasztaná e két posztot, s Fodor dönthetne: a miniszternek alárendelt hadseregparancsnok akar-e lenni - de úgy, hogy megfosztanák a vezérkari apparátustól -, vagy vezérkari fônökként helyettes államtitkár, aki a közigazgatási államtitkár beosztottjaként a hadsereg irányítása helyett tervezôi, stratégiai feladatot látna el.
Wachsler Tamás továbbra is ragaszkodik elképzeléseihez, de a Magyar Hírlap múlt heti információja szerint ma már saját kormányában is kisebbségben van, ugyanis a kormány honvédelmi kabinetje a vezérkar javaslatait fogadja el. Ugyanazokat, amelyeket Végh Ferenc képviselt vehemensen, s amelyek melletti kiállása a felmentés egyik érve volt.
Wachsler az egyik parlamenti képviselô szerint a kormányon belül is veszített befolyásából: szeptemberig a miniszterelnök foglalkozott a hadseregreformmal, ám szeptember óta Kövér László titkosszolgálati minisztert tette meg a téma felelôsének.
Végh története azt mutatja, hogy Fodor széke addig biztos, amíg a minisztérium erôs kezű államtitkára, Wachsler Tamás, a gyenge, ám funkciójánál fogva erôs honvédelmi miniszter, illetve a kormány nevében eljáró Kövér László miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök megbízik benne. Ha bármelyikükkel ellentétbe kerül, s ráadásul a mögötte álló katonai-szakmai apparátus is megosztottá válik, megismétlôdhet az elôzô történet. A katonai források szerint ugyanis a vezérkari fônök nem tehet mást, mint hogy a hadsereg véleményét képviseli, ami jelen pillanatban a vezérkar önállóságát, s a minél kisebb létszámleépítést jelenti. Ha nem ezt teszi, a beosztottjai s a hadsereg "darálja le". A kérdés, hogy ugyanazt várja-e el Fodortól a jelenlegi politikai vezetés, amit számon kért Véghen is. Ugyanilyen nagy kérdés az, vajon Fodor mindig fel tudja-e majd mérni, mennyire szabad önállónak lennie, s önállóan cselekednie. Fodor azonban már a Fidesz-vezette kormány embere, így valószínűleg nehezebben alakulhat ki bizalmatlanság közte és az ôt kinevezô politikusok között.