XLIII. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM, 1999. OKTÓBER 15.

A juhok szigete

- Bernáth István műfordító- irodalomtörténésszel beszélget J. Gyôri László -

Az északi irodalmak megismertetésére szakosodott Polar Könyvkiadó jelentette meg William Heinesen: Elkárhozott muzsikusok című regényét. A fordító, Bernáth István javaslatára hozták létre az ELTE bölcsészkarán 1979-ben a Skandináv és Németalföldi Tanszéket. 1966-1995 között a Világirodalmi Lexikon fômunkatársa, kereken 1300 cikkével megalapozta a skandináv és holland-flamand irodalmak magyar kutatását. Mintegy húsz fordításkötete jelent meg, eleinte versfordítások: Goethe, Hölderlin, Brecht, Verlaine, skandináv verses antológiák, késôbb hat kötetben az európai realista próza "aranykori" kezdeteit jelentô, XIII. századi izlandi sagák. Összesen négy évig élt, tanult, oktatott Izlandon, Norvégiában, Amszterdamban és Dél-Afrikában.

- Tanár úr, azon töprengtem az emlékeim között kutatva, hogy jelent-e már meg valami magyarul a számomra eddig ismeretlen William Heinesentôl, mert ez a regénye olyan kihagyhatatlanul klasszikusnak tetszik.

- Sajnos eddig csak versei jelentek meg antológiáimban, meg egy elbeszélése hangzott el a rádióban, dramatizálva. Ez a regénye akkora hatást tett rám, hogy a 60-70-es években több lektori jelentésben is ajánlottam kiadóknak, nem is utasították el, de nem is adták ki. Viszont egyik kedves hallgatóm a szakdolgozatát errôl a regényrôl írta, és mit tesz isten, most, hogy néhány éve egy kis könyvkiadót alapított, majdnem elsô dolga volt, hogy felkért a lefordítására.

- Magyarul Feröer szigeteknek írják és mondják azt a helyet, ahol ez a könyv íródott.

- Az ottaniak Föroyarnak írják és mondják, a för juhokat, az oyar szigeteket jelent, magukat pedig föroyariaknak. Nem értem, miért nem jó a magyar akadémiai helyesírásnak úgy, ahogy ôk használják. A Feröer sem nem fonetikus átírás, sem nem angol vagy német vagy dán.

- Ötvenezer ember él ott, a dánon kívül meglehetôsen archaikus, saját nyelvüket beszélik. Mennyiben különbözik a kettô?

- Hat-nyolcszáz évvel. A föroyari - az elszigeteltségbôl fakadóan - egy régebbi nyelvállapotot ôriz, akárcsak a vele rokon izlandi. De pontosítani kell: a föroyariak föroyariul beszélnek, a dán csak a második hivatalos nyelv, és egyben az elsô, kötelezô idegen nyelv is.

- Ahol ilyen archaikus nyelvet beszélnek, nyilván erôsen élnek még a népi tradíciók. A népköltészet és a mondavilág még benne lehet a köztudatban.

- Világszerte ismerik a skandináv balladákat, amelyek legalább olyan híresek, mint a skót vagy francia balladák. A föroyariaknál a balladakultusz - egyedülálló módon, a ballada szó eredeti "ballata", tehát "táncolt" értelmében - úgy él tovább, hogy nemcsak éneklik balladáikat, hanem táncolják is. Egy elôénekes recitálja a strófákat, a kórus énekli a refrént, és közben körtáncban fonódnak össze az emberek. Mellesleg Arany János 1862-ben már írt egy recenziót egy angol könyvrôl, amely a dán balladákról szólt. Ebben kiemelte a föroyariaknak ezt a rendkívüli szokását. Az angol könyv alapján még a tánc koreográfiájáról is írt. Minden bizonnyal valami még megvan ebbôl a hagyományból, bár nyilván ez is szükségképpen kopik. Nekem még 1966-ban sikerült magnóra fölvenni néhány ilyen, lábdobbantásokkal kísért összművészeti produkciót. De nem lehet büntetlenül egyszerre globalizálódni és megôrizni a régi szokásokat is.

- Varázsos világot idéz fel Heinesen regénye. Ugyanakkor ezek az elvarázsolt figurák mintha nagyon alaposan ismernék az európai kultúrát. Egy számunkra kibírhatatlan idôjárású szigeten élnek, az óceáni vihar ledönti az embert a lábáról, szakad az esô, mintha dézsából öntenék, messze esnek mindentôl, és közben európai klasszikus zenét játszanak, és ismerik az európai irodalmat. Az egyik regényalak Kierkegaard-ról írt fiatalkori könyve folytatásaként egy második, hasonló mű írásával múlatja az idôt, ott, az isten háta mögött.

- Ez azért érdekes, mert fölveti a patriotizmus és nacionalizmus problémáját. Egy ilyen semmi kis, elszigetelt helyen - ahol nemcsak a nyelv okozza az elszigeteltséget, hanem a földrajzi elzártság is - nincsenek ideológiai korlátozottságok, egy patrióta közösséget nem a vallási vagy politikai nézetei tartanak egybe, hanem a köznapi gyakorlatuk. A szigetek Dániához tartoztak a XIV. század óta, régóta írástudó emberek voltak, olvasottak, tájékozottak. Közel esik Anglia, Dánia, Skócia és az Orkney-szigetek. Mégis Dánia volt a meghatározó, hiszen adminisztratíve odatartoztak, sokáig a dán volt az egyház és az oktatás nyelve.

- Közép-kelet-európai észjárással azt gondolnánk, a dánok szörnyen népszerűtlenek lehetnek. Mennyire terheli meg a történelem ezt a viszonyt? Milyen a szigetlakók identitása?

- Tessék elképzelni Dániát a gyarmatosító hatalmak, az angolok és a franciák sorában! A föroyariak mindig megpróbálták érvényesíteni jogaikat, de "szabadságharcaikat" inkább csak a kíméletlen dán kereskedelmi monopólium ellen folytatták - ami egyúttal védte is ôket a vadabb angol és német kereskedôktôl -, 1850 után pedig a dánok nyelvi és egyházi pöfetegsége ellen. Gyarmati viszonyukat inkább csak a romantikus idôkben jellemezték olyasmivel, hogy "Koppenhága utcáit föroyari halzsírral világítják ki". Tehát a kivilágított nagyvárosi utcák fényűzését az ô kiszipolyozásuk tette lehetôvé. Bár nemigen nyertek volna semmit a függetlenséggel. A XX. század eleje óta egyenrangúak, Föroyar Dánia egyik autonóm megyéje, ott ülnek a dán parlamentben, saját bélyegeik vannak, saját pénzük van, hadsereget pedig soha nem is akartak. Még azt is megtehették, hogy ôk nem léptek be az Európai Unióba a dánokkal együtt.

- Heinesen egyidôs volt a századdal, 1991-ben halt meg. Ô volt a legjelentôsebb föroyari író?

- Több volt annál, intézmény volt, a legnagyobb kulturális személyiség. Reneszánsz ember, verseket is írt, festett, rajzolt, zenét szerzett, zongorázott és díszletet tervezett. 28-29-ben újságírónak készült Dániában, majd hazatért, s amíg írásból meg nem tudott élni, apja szállítmányozási cégénél dolgozott. De már a negyvenes évektôl szabadfoglalkozású író. Írt többek közt négy-öt jelentôs regényt, amelyek Skandinávián túlra is eljutottak. Lefordították ôket egy sor nyelvre. Ô maga egyébként dánul írt, mert nem akart megszorulni abban a karanténban, amelyet a föroyari nyelv jelent. Az ugyanis olyan kis nyelv, hogy nemigen vannak fordítói. Magyarországon nem lett volna indokolt németül írni, hiszen bármikor akadtak olyanok, akik érdemleges szinten fordítottak magyarról valamilyen világnyelvre. Heinesennek föroyari nyelven nem lett volna sok esélye. Ezért "nagyanyanyelvén" írt - egyik nagymamája dán volt -, ami lehetôvé tette, hogy olvassák ôt Dániában és dánból lefordítva szerte a nagyvilágban. Egyébként néhány könyvét visszafordították az anyanyelvére is. Közben húsz éven át volt az irodalmi Nobel-díj várományosa.

- García Marquez kapcsán ismertük meg a mágikus realizmus fogalmát. Heinesennél is valami hasonlót érzünk. A történet ellebben a valóság talajától.

- Ahogy a szuverén regények általában, és nem csak azért, mert írója költô is volt. Hanem azért, mert egy mikrokozmikusan teljes, reális, némiképp pikareszk és tündéri világot tudott teremteni. Azon kívül meg fôszereplôi egy habókos harangozó fiai, akik apjuktól a zene imádatát örökölték. A központi figurák mind egy szálig tehetséges műkedvelôk, zene- és énekkari tagok vagy szólisták, akiknek - napi foglalatosságaik mellett - minden szabad percét a zene művelése vagy az ebben való bosszantó akadályozottság tölti ki. És mágikus a regény attól is, hogy ezt a szépségben való élést minduntalan az elkárhozás veszedelme övezi. Vadászik rájuk egy puritán vallási szekta és egy ügyes, amerikai stílusú bűnözô is, aki mintegy a Föroyarra is bepillantó "korszerűséget" jeleníti meg. Végül a műkedvelô tengerészek, iparosok, tanítók közül csak egy szál, csodás tehetségű hegedűművész kamasz fiú menekül meg, ô is csak úgy, hogy elhajózik.

- Mennyire jellemzô Heinesenre az Elkárhozott muzsikusok? A többi regénye is ugyanebben a félig költôi, félig reális világban játszódik?

- Kicsit durva egyszerűsítéssel úgy mondanám: kétféle regényt írt. Az egyik típus ilyen, mint az Elkárhozott muzsikusok, sok helytörténeti elemmel, kvázi-jelenkori folklórral, közvetlen utalásokkal népköltészeti alakokra. A másik típus - két csodálatos történelmi regénye tartozik ide - vadabb, szenvedélyesebb, dánellenesebb. Ezek cselekménye a föroyari identitás kialakulásának idején, a XVII. században játszódik. Talán legnagyobb regényének történetében családi vonatkozások is vannak: valamelyik ükapjának egyik rokonát a dánok lefejezték Koppenhága piacterén. Ez a rokon kibérelte az akkori dán ÁPV Rt.-tôl a monopóliumot a szigeteken, de tizenöt év múltán lebukott, rájöttek ugyanis, hogy csak a felét fizette be annak a pénznek, amit kellett volna. Elég durván torolták meg. Nem ez a történet gerince, csak színezi a regényt, és színezi az író személyiségét.

- Egy ötvenezres populációban mindenki rokona a másiknak.

- Igen, ha megkaparjuk. Sôt, a Muzsikusok alaposan meg is kaparja: a váratlanul felbukkanó fiatal bűnözônek, aki a Föroyaron született, nem tudni, ki az apja, és hét tisztes polgár is vetekszik az apaságért, noha legvalószínűbb, ahogyan pusmogják, hogy tulajdon nagyapját illeti ez a cím.

- Hogyan jut el az ember a Föroyar szigetekre?

- Ma már csak egy óra repülôvel Koppenhágából. Én még mindkétszer hajóval jártam ott, egy-egy ötnapos izlandi hajóút másfél napos félidejében. Heinesent mindenképp meg kellett látogatnom, akkora híre volt. Az irodalomtörténészek és a kritikusok annyira lelkesedtek érte, és három dán költô és író ismerôsöm is a lelkemre kötötte, mindenképpen keressem fel az általuk oly nagyra becsült és személyében is szeretetreméltó Heinesent, és adjam át üdvözletüket. Kétszer jártam, éjszakáztam nála - este 11 és hajnali 3 közt fogadott a világos júliusi éjszakában -, nagyon barátságos, nyílt és vendégszeretô volt. Egyébként ugyanott megismerkedtem egy hajóáccsal is, aki a hajók kormánykerekének esztergálását mondhatta szűkebb szakterületének. Ez az ember meghívott a lakására, és mutatott nekem egy kéziratot: éppen Shakespeare Szentivánéji álomját fordította föroyarira. Amikor négy év múlva másodszor jártam a Föroyaron, akkor volt a bemutató, és a díszleteket Heinesen festette. Az elôadás szereplôi pedig mintha ebbôl a regénybôl léptek volna elô.