A fél ország megint a kisgazdákon mulat. Pedig a fél országnak most nincs igaza, jobban tenné, ha nem nevetgélne, ha ugyanis a parlament elfogadja valami önkívületi állapotból kifolyólag bizonyos Orosházi György kisgazda képviselô javaslatát, akkor itt tíz perc leforgása alatt nem lesz nevetnivalója az országnak.
Vagy épp ellenkezôleg, eljô a Kánaán.
Orosházi képviselô tudniillik nem kevesebbet javasol indítványában, mint hogy az Országgyűlés érvénytelenítse az összes, 1949 júliusa és 1990 májusa között hozott törvényt, de nem ám csak százat vagy ezret, hanem tényleg az összeset, mert ezek a törvények mind a kommunista (szocialista) diktatúrában születtek, nem a népakaratot fejezik ki, azaz nem demokratikusak. Márpedig ma is érvényben vannak, tehát nem beszélhetünk demokráciáról, holott pedig demokrácia van kimondva.
Az indítvány elég nagy visszhangot váltott ki. Alkotmányjogászok és ellenzéki politikusok kezdtek el káoszról, anarchiáról beszélni. Volt, aki csak egyszerűen lehülyézte az indítvány szerzôjét, de volt, aki szelíden arra hívta fel a figyelmet, hogy ha csak egyetlen órára törvény nélkül marad az ország, megszűnik az alkotmány, érvénytelenné válik minden korábbi, törvénybôl származtatott rendelet, jogszabály, ideértve minden adásvételi szerzôdést, miképpen a házasságok is maguktól felbomlanak, különben pedig azonnal ki kellene engedni a börtönökbôl az elítélteket, Magda Marinkóval az élen, elvégre a továbbiakban már csak törvénytelenül lehetne benntartani.
Egyedül Pokol Béla szeme csillogott hamiskásan a javaslat hallatán, ezt még egyeztetni fogjuk a frakcióban, mondta olyan ábrázatot vágva, mintha épp modellt állna valamelyik Hieronymus Bosch-festményhez.
Mármost én azon vagyok meglepôdve, hogy miért van meglepôdve bárki is ilyen indítvány hallatán. Igaz, némi fennakadásra számítani lehet majd a polgárság körében. Attól mondjuk nem tartok, hogy Magda Marinkó holnap már a Váci utcában sétálgat, s idônként robbant egyet, s hogy üresek lesznek a börtönök, mert semmivel se lesz kaotikusabb a közbiztonság, mint most, törvényidôben, vagy hogy beállít két marcona ember a lakásomba valami hamis szerzôdéssel, hogy ez a lakás ettôl fogva a miénk, ez a nap bármely percében elôfordulhat.
Mondjuk az már zavarna, hogy érvénytelenítik a válóperemet, és akkor akaratomon kívül újra házas leszek, elsô házas, mert akkor hogyan lehettem válóper nélkül másodszor is házas. Igaz, már eleve a két házasságom is érvénytelen volna. Akkor viszont bármelyik feleségem visszavihetné a válópernél nekem ítélt ingóságokat, amelyek persze nem az enyémek, sohasem is voltak azok, de nem is az övéké, hanem mondjuk a bútorbolté, melynek pultjánál adásvételi szerzôdést kötöttem bútorokra vonatkozóan, mely szerzôdés persze megint érvénytelen, tehát most már tényleg bármikor jöhet két marcona ember, hogy mindenemet elvegye, ott vagyunk, ahol a part szakad.
Illetve, ott se, mert meg se születtünk. Az arról szóló papír megint érvénytelen. Ám mindez még mindig nem biztos, hogy káosz. Ez voltaképp egy idôutazás, Orosházi képviselô bezár az idôgépbe, biztonsági öv bekötve, visszamegyek a kommunizmus elôtti idôkbe, ott agyonverem apámat, anyámat a fáskamrába zárom és nem adok neki enni, ebbôl kifolyólag nem lesz nász, meg se születek, igaz, akkor viszont bele se tudok ülni ötven évvel késôbb Orosházi idôgépébe; színtiszta paradoxon.
Nem létezem, s nem vagyok egyedül.
Azért ezt képzeljük el; itt van a hatalom, s nem tud mit kezdeni a prehistorikus idôkbôl itt maradt lakossággal. Mint tudjuk, az emberiség története Orbán Viktor születési évében kezdôdött, s az ember mint olyan - ezt is a Fidesztôl tudni - 1989-ben mászott le a fáról, valahol a Hôsök tere környékén, szép júniusi napon. Aki ezután született, külön alfaj, a tudás és országlás kizárólagos birtokosa, aki viszont annak elôtte, az elôember. Nehogy már az elôember törvényei szerint kelljen élnie az egész országnak.
Ám ez idô szerint az elôember törvényei alapján épül az ország, az elôember a nagy, szôrös mellét veri és artikulálatlanul ordít, törvényre, jogra hivatkozik, reprodukálva ezzel a káoszt, anarchiát, újra és újra. Már a nyelvet se érti. Vegyük észre: az intelligens hatalom kommunikálni akar, de nem tud. A prehistorikus idôbôl ittmaradt nyűg az új magyar nyelvet nem beszéli. Mondjuk, a hetente szóra azt mondja, hogy az biztos azt jelenti, hogy minden héten, holott az annyit tesz, hogy háromhetente vagy még azt se. Ha mondjuk egy nemzetközi sportszövetség, teszem azt, futballszervezet, kikéri magának az új alfaj miniszterének eljárását, akkor az idôalagút sötétebb végérôl azt kiáltják, botrány, törvénysértés, holott az frenetikus siker, jogszerűség. Ha egy idôközi választáson az elôemberek képviselôje nyer, akkor az nem nyerés, hanem súlyos vereség, mert valójában az új alfaj nyert, tudniillik nem ment el szavazni, hanem fürdeni ment és mustot ivott, márpedig aki fürdeni megy és mustot iszik, az kizárólag az új alfajra szavazna, ha elmenne.
A nyomorult elôember nem érti azt se, mi közeli és mi távoli, mi szakszerű és mi csak politikai indíttatású, a helyreigazítást mint fogalmat nem ismeri, elveszik tôle a videokazettáját, nem érti, hogy az miért önkéntes odaadás, kvázi karácsonyi ajándék. Nem tudja felfogni, hogy kinek a szájából titok a titok és kiébôl nem, s nem érti, ha egy kormánypárt összes vezetôje egy jegybankelnök kirúgatása után fel volt háborodva annak idején és aláírta a Chartát, akkor most miért esik neki ugyanannak a bankelnöknek, meg mi az, hogy idegenszerű, nem közénk való, s hogy párbeszédet kell folytatni velük.
Mármost ez a társaság hivatkozik állandóan törvényre, jogra.
Eljött az idô, amikor már a törvény van útban.
Parlamentet bezárni nem egészen legitim. Bankelnököt leváltani se, kompromittáló anyagokat eltüntetni, lehallgatással vádolni bizonyíték nélkül, médiától ötszáz embert kirúgatni aláírási jog, bírói bejegyzés nélkül, mindent magunk alá rendelni, bűnös fôváros szerzôdését kettétépni eléggé döcögôs, rámennek az idegek is, lehet pszichiátriára járni, közértben jelenetet rendezni. Nem eléggé hatékony ez így, plusz a külföld, elôemberek szintén.
Ha viszont egy-két órára egyáltalán nem volna semmiféle törvény, rendet lehetne tenni. Parlamentet, minden létezô szervezetet, ellenzéket, koalíciós partnert, bűnös Budapestet nem létezônek nyilvánítani, visszazavarni az idôalagútba, hogy meg se születhessen, végleg berendezkedni térben és idôben, az idôalagútban végül is teljesen mindegy, hogy merre indul az ember, nagy, setét lyukat lát a végén, mely egyre közeledik.
Jó szerencsét! - kellene ilyenkor mondani, de akkor meg már minek.