Alulírottak, a biztos pártválasztók által frusztrált, a magabiztos választópolgártársaink által visszataszított magyar polgárok, úgy döntöttünk, hogy mivel nem tudunk dönteni, megalapítjuk a Bizonytalan Pártot. Ha jól látjuk a hétvégi idôközi választásokat és a legutóbbi felméréseket, a "bizonytalan, nem szavazna" rovatot, már most 39 százalékot kapnánk, ha indulnánk. De nem indulunk, valószínűleg, habár nem lenne rossz mégsem.
A Bizonytalan Párt célja a hatalom megragadása, esetleg. És akkor még mindig felmerül a kérdés, mit csinálnánk vele, ha megragadnánk, errôl még mindenképpen beszélnünk kell. Távol áll tôlünk a népszerűség hajhászása, a szociális demagógia, de nem is zárjuk ki alapvetôen, ki tudja, mit hoz a holnap. A politikában inkább balra és jobbra állunk a középtôl, mint nem. A gazdaságban és a kultúrában egyenlô esélyeket akarunk mindenkinek, nem mintha ebben egyetértenénk, van közöttünk, aki csak magának akar egyenlô esélyeket, de errôl még nem szavaztunk, nem tudom, kellene-e. Határozottan állíthatjuk, hogy fingunk sincs, mit gondolunk a világról és benne a saját szerepünkrôl.
Többnyire az alkotmány talaján állunk. Székhelyünk Budapest vagy Szeged, esetleg. Hogy mennyi lesz a tagdíj, még nem tudjuk, és azt sem, hogy az mire lesz elég. Hol van még a tavalyi hó.
Jutja eszembe egy anekdot: a fiatal izraeli hadsereg újoncai elôtt mond beszédet a tábornok. Annál a mondatnál, hogy "és jegyezzék meg katonák, a mi szótárunkból hiányzik a félelem szó", Kohn rekruta karja a magasba lendül. "Tábornok úr, a majrénál nézték már?"
Debreczeni József politológus most odanyilatkozott - idézi a Népszabadság -, hogy a Fidesz népszerűségcsökkenésében "szerepet játszhat az is, hogy a sajtóban elôtérbe állított Orbán-bánya ügyet nem sikerült kellôképpen ellensúlyozni."
A tisztázninál nézték már?
(Mi, újságírók is nagyon, nagyon szerettük az életet)
A szegedi Délmagyarországba azért jönnek a szebbnél szebb és izgalmasabbnál izgalmasabb meghívók, mert mindenki tudja, az egész világ tudja, hogy mi, zsurnaliszták nagyon, nagyon szeretjük az életet. Például hogy Kormány-Kelebia válogatott mérkôzést rendeznek a hét végén. Elôtte rangos elômérkôzés lesz, a magyar mozdonyvezetôk válogatottja játszik a jugoszláv mozdonyvezetôk válogatottja ellen. Ópusztaszeren kétezer méteres szendvicset csinál a magyar nép táplálkozástudományi célzattal. És ha még ez sem elég, hírül adhatjuk, hogy egy budapesti munkás művelôdési házban break-táncverseny lesz.
Harminc esztendején túljutott élsportolónk nyilatkozott vala a tévében: "Hát igen, benne vagyok a harmadik ikszben." (Nem akarom kiábrándítani szegényt, de mintha immáron a negyedik ikszben járna...) Ám ez hagyján. Tudniillik - egy biztató edzést követôen - még ezt is mondá a szentem: "Éreztem a feelinget."
Mit mondjak, mióta ezt hallottam, I also feel the érzés. (Mely utóbbi történetesen a legkevésbé sem vegyes.)
Ezt nézd meg, öregem - mondja a barátom, és kezembe nyom egy meghívót a Magyar Feltalálók Egyesülete jubileumi díszünnepségének részletes programjával.
A program a Budavári Mátyástemplomban kezdôdik, ahol dr. Ladocsi Gáspár tábori püspök, vezérôrnagy megszenteli az egyesületi zászlót és a Szent Jeromos egyesületi ikont. A Szent Jeromos fohász (kürtre komponálva) és a Géniusz Szignál felcsendülése után az ünneplô közönség (feltehetôen zárt rendben) átvonul a Magyar Kultúra Alapítvány Corvin termébe, ahol kezdetét veszi a világi ünnepség. Az ünnepség után fogadás (jobbról), majd oszolj. A díszünnepséget kétnapos nemzetközi konferencia követi "A jövô feltalálása" (Let's invent the future) címmel.
Ez nem lesz könnyű dolog, mert úgy tűnik, hogy rossz irányba kutatjuk. (Egy dakota mondás szerint, ha fordítva ülsz a lovon, nem azt látod, hová mész, hanem azt, hogy honnan jössz.)
Aranydiplomákat osztott a Budapesti Műszaki Egyetem. Megannyi ôsz öregúr, megbecsült, nevet szerzett tudós, akik ötven éve, 1949-ben vették át diplomájukat. Többek között a kémiai Nobel-díj kitüntetettje, Oláh György professzor, aki csak az esemény kedvéért utazott haza Amerikából. A díszes meghívón az egyetem fölhívta a figyelmet a remélt megjelenés mellett arra is, hogy az aranydiplomával pénzjutalom jár; talán hogy ha az öregdiákok eddig még nem alapozták volna meg egzisztenciájukat, ezzel most ez is bekövetkezik.
A professzorok odamentek, átvették. A három darab, ropogós ezrest.
Rendkívül élvezetes, izgalmas esszét közöl a Balkon legutóbbi száma a kitűnô Sebôk Zoltán tollából. A Piroska farkasa című szöveg a jól ismert mese "pszichoanalitikai indíttatású" interpretációival igyekszik leszámolni. Sebôk szerint a mesét lenyűgözô fantáziával és példátlan csökönyösséggel, kizárólag az elfojtott szexuális vágyak szemléltetésére használók (ki beszél itt a gyerekekrôl?) tökéletesen hiányát szenvedik az észérveknek. Ahhoz viszont nem férhet kétség, hogy a szöveg egy tipikus nietzschei figurát elevenít meg, történetesen a farkasét. Nem vitatkozom, ez a gondolat is szép. Inkább örüljünk, hogy a Grimm-fabula ilyen gazdag értelmezési mezôvel bír, de azért hadd tegyek néhány megjegyzést:
A Sita nevű kongói öklözôrôl, Koko minapi ellenfelérôl olvasom a Népszava sportrovatában: "Tudta: akkor sincs esélye a "félkezű" Kováccsal szemben, ha neki hat karja nô, mint Síva istenasszonynak."
Hát igen, manapság a másneművé átoperálások divatját éljük. Azt azonban nem hiszem, hogy Pardávi asszony különösebben örvendeznék, megtudva, hogy férjébôl, Sívából nô lett. Még az sem jelenthet igazi vigaszt az asszonyka számára, hogy férjura - cserébe - az eddigi négy kar helyett plusz kettôhöz jutott.
Diego de Torres y Villaroel (1693-1770) spanyol költô írja A leghíresebb rablók nem az országúton vannak című szonettjében:
"A hegyeket átfésülni csak ábránd,
a tolvaj nem megy el remetének,
s nem szagos-fű közt űzi hivatását.
Kutassa csak fel a törvény evégett
az udvart, a rablók legfôbb tanyáját,
meglátja majd, ott csapatosan élnek!"
Ez a széplélek tudhatott valamit!
Hogyan is mondja Keats? Igaz, mert szép, szép, mert igaz. Nos, ezek a terzinák olyan szépek, hogy még egy Pintér Sándor is elolvadna a gyönyörűségtôl, ha a szeme elé kerülnének.