1993 június végén a Fiatal Demokraták Szövetsége (Fidesz) parlamenti frakciójának tagjai a nyári szünet elôtti utolsó hétvégi megbeszélésükre gyultek össze Somogyaszalón, a Panoráma Hotelben. A tanácskozás feszültnek ígérkezett, miután a párt egységét alaposan megtépázta az a nem sokkal azelôtt kirobbant botrány, amelynek során kiderült: az államtól ingyen kapott, volt Tiszti Kaszinó eladásából a Magyar Demokrata Fórummal közösen közel másfél milliárd forint bevételre tettek szert (amin a két párt körülbelül fele-fele arányban osztozott). A frakció tagjai többek között arra vártak magyarázatot a párt vezetésétôl, hogy gazdasági szakértôik, Simicska Lajos és Varga Tamás mire fordították az akkor igencsak tetemes summának számító összeget. Az ülésrôl írásos feljegyzés nem készült. A résztvevôk emlékei és hevenyészett jegyzetei szerint Orbán Viktor pártelnök és Kövér László frakcióvezetô "zavaros beszámolót adott a pénzügyekrôl, amelyrôl mindenki tudta, hogy buzlik". A szóbeli tájékoztatás ugyanis felettébb pontatlan volt, és utólag csupán annyi rekonstruálható: a pénzt követhetetlen módon szétterítették a Fideszhez közeli gazdasági vállalkozások között. Ezek közül információink szerint a Fico Kft. 440 millió forintra tett szert, amit az késôbb különbözô arányban továbbosztott az Arzenál Kft., a Quality Party Service Kft., a Draft Kft. és a Best Lízing (késôbbi Auto-Classic) Kft. között. A Millennium Rt. további 10, míg a történetünkben késôbb kulcsszerepet játszó Quality Invest Rt. 102 millió forintot kapott a székházból származó bevételbôl. A röpködô milliókat az ülésen többen megkísérelték összeadni, ám a visszaemlékezések szerint ezt Kövér László "igen határozott hangon" tiltotta meg. A pénz nagyobb részének tényleges sorsáról emiatt a párt legbelsô köreiben is kevesen tudnak, amit egy, a Fidesz akkori gazdasági ügyeit ismerô informátorunk azzal magyarázott, hogy "valójában az volt a kérdés, hogy mekkora az a legkisebb összeg, amit nem lehet üzleti célokra fordítani, hanem muszáj a pártnak adni". Ez a frakcióhétvége mindenesetre késôbb szakadást okozott a párton belül, és alapjául szolgált annak a ma is élô vélekedésnek, hogy a Fidesz jelenlegi vezetôinek anyagi jólétét a székházakból származó pénzek alapozták meg.
"A székházpénzekkel kapcsolatos trükkök" az Orbánhoz húzó politikusok számára viszont azt jelentették, a Fidesz lehetôséget kapott arra, hogy valós pénzügyi háttérrel rendelkezô, szervezett politikai erôvé váljon. Egy belsô informátorunk szerint a pártfinanszírozás szabályozatlansága minden pártot arra kényszerített, hogy szukös pénzügyi forrásait különféle gazdasági tevékenységekbôl származó bevételekbôl egészítse ki. A Fidesz élen járt ebben, amit a párt vezetôi azzal is alátámasztottak, hogy "sikerült megszerezni a két legjobb gazdasági szakértôt", jelesül Simicska Lajost és Varga Tamást. Vita leginkább csak arról folyt, hogy milyen vállalkozói tevékenységekbôl lehet pénzt szerezni. A párton belül ugyanis sokaknak szúrta a szemét, hogy a két szakértô "a Fidesz neve mögé bújva" klasszikus vállalkozói tevékenységet folytat, szerintük ugyanis az autókölcsönzés és -lízingelés, valamint a vendéglôüzemeltetés nem egyeztethetô össze a politikai arculattal. Többen arra is gyanakodtak, hogy az ebbôl származó bevételeknek csak töredéke vándorol a párt kasszájába. Ezeket az érveket a párt felsô vezetése azonban rendre lesöpörte az asztalról, és még a székházügyet követôen sem egyeztek abba bele, hogy legalább "házon belül átvilágítsák a pénzügyeket". Ez a magatartás sok, magát ôsfideszesnek valló tagban is azt a képzetet erôsítette, hogy a "fiúknak valami vaj van a fejükön". Azt azonban kevesen feltételezték, hogy a különféle pénzügyi manôverek a vezetôk személyes érdekeit és nem a párt gyarapodását szolgálják.
Ennek tükrében viszont nem világos: milyen érdeke fuzôdött a Fidesznek ahhoz, hogy több vállalkozása szerepet vállaljon a pártelnök családjához kötôdô privatizációs tranzakciókban, melyek során jelentôs ásványi vagyon felett rendelkezô bányavállalat tulajdonjogát szerezték meg egy Vértes hegység melletti kis faluban, Gánton. Az egykori Pannolit Kôbányászati Vállalatról levált Dolomit Kft.-t - amelynek Orbán Viktor édesapja, Orbán Gyôzô 1976-tôl üzemvezetôje, majd pedig ügyvezetôje volt - 1992-ben hirdettette meg eladásra az Állami Vagyonügynökség megbízásából eljáró Dunaholding Rt. A pályázatra információink szerint két érvényes ajánlat érkezett: az egyik a dunaújvárosi Forma Bt.-tôl, amely egy osztrák építôipari cég nevében szállt ringbe, a másik pedig az a lap- és könyvkiadással foglalkozó Centum Kft. volt, amely korábban Századvég Kft. néven muködött. Ebben a vállalkozásban szinte a Fidesz teljes felsô vezetése megfordult: Orbán Viktor pártelnök mellett ügyvezetôi posztot töltött be Kövér Szilárd (Kövér László testvére) és Simicska Lajos is. A Fidesz egyik vállalkozása tehát a pártelnök édesapjának munkahelyét próbálta magánosítani - elsôre azonban sikertelenül.
A Forma Bt. ugyanis névérték feletti (150 százalékos) ajánlatával gyôztesként került ki a párharcból, ez azonban messze nem jelentette azt, hogy meg is szerezte a bányát. Az akkori privatizációs szabályok értelmében ugyanis a dolgozókat és az általuk alakított gazdasági társaságokat elôvételi jog illette meg, így a gyôztes pályázó csak abban az esetben válhatott tulajdonossá, ha ôk lemondtak errôl a jogukról. A Dolomit Kft. dolgozói azonban éltek a lehetôséggel, és igényt jelentettek be a 25 millió forintos törzstôkéju vállalkozás teljes tulajdoni hányadára, és id. Orbán Gyôzô négy társával, illetve a többi dolgozót tömörítô Karbonát Kft.-vel és Szikla Bt.-vel együtt 1992 májusában a bánya tulajdonosa lett. A mintegy 41 millió forintos piaci értéku vállalatot a dolgozók kedvezménnyel, jóval a névérték alatt vehették meg, és összesen 21 millió forint körüli összeget fizettek érte. A privatizáció egyik "frappáns" lépéseként a Dolomit Kft. is beszállt a tranzakcióba: a Kereskedelmi Banktól felvett úgynevezett E-hitel és kárpótlási jegy ellenében saját maga harminc százalékát (névértéken 7,5 millió forintnyi törzsbetétet) vásárolta meg 11,2 millió forintért. Ennek lehetôségét egyébként a jogszabályok nem zárták ki, ám az ügyletet ismerôk szerint ez az önprivatizációs gyakorlatban "meglehetôsen tipikus húzásnak" számított, miután a törvények értelmében az így megszerzett tulajdonrészt egy éven belül értékesíteni kell. A lépésnek szakértôk szerint az lehetett az oka, hogy a dolgozók nem rendelkeztek elegendô pénzzel a vállalat teljes felvásárlásához, ezért annak tôkéjét is fel kellett használniuk a tranzakcióban. A cég legnagyobb tulajdonosa mindenesetre magánszemélyként az ügyvezetô, Orbán Gyôzô lett a maga 1,6 millió forint névértéku törzsbetétjével, amit harmadáron, 556 ezer forintért vásárolt meg.
A Dolomit Kft. - noha a Centum Kft. tulajdonszerzése sikertelenül végzôdött - a privatizáció lezárultával is szoros szálakkal kötôdött a Fideszhez. A kezdetektôl a felügyelôbizottság tagja volt például egy friss diplomás történész, Schlecht Csaba, aki - a Magyar Posta terjesztési osztályán tett hároméves kitérôt követôen - a Centum Kft. terjesztési igazgatója lett, késôbb pedig meghatározó szerepet játszott a párt vállalkozásainak "tisztára mosásában". Alig egy évvel a privatizációt követôen a vállalat tulajdoni szerkezete is átalakult, és ismét felbukkant egy Fideszhez közeli vállalkozás, jelesül a székházpénzbôl 102 millió forinttal "feltôkésített" Quality Invest Rt. Ez a cég a tagok törzsbetétjeibôl vásárolt meg összességében 4,75 millió forint névértéku tulajdoni hányadot, elôttünk ismeretlen vételáron. Egy biztos: az alig fél év múlva, 1993. szeptember 22-én tartott taggyulésen a Quality Invest Rt.-t képviselô Kövér Szilárd bejelentette, hogy a korábban megszerzett üzletrészt jóval névérték alatt, 1,2 millió forintért eladja a Dolomit Kft.-nek. Egyben lemondott arról az elôvételi jogáról, ami a Dolomit Kft. korábban megszerzett és értékesítésre váró harmincszázaléknyi tulajdoni hányadára vonatkozott, és hozzájárult ahhoz, hogy ezt az üzletrészt a tagok, törzsbetétjeik arányában névértéken, halasztott fizetéssel megvásárolhassák. Ez az elsô pillantásra bonyolultnak tunô tranzakciósorozat az általunk megkérdezett szakértôk szerint "tipikus készpénztranszfernek" tekinthetô, amelynek lényege, hogy a magas árfolyamon (általában névérték felett) vásárolt üzletrészt késôbb a vételár töredékéért értékesítik. Az ügylet a Fidesz gazdasági tevékenységét ismerô forrásaink szerint "magán viseli Simicska Lajos keze nyomát, akinek az volt az álláspontja, hogy mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen". A Quality Invest Rt. ezzel a "nagylelku" lépésével biztosította id. Orbán Gyôzô és társai számára, hogy a bányaüzem véglegesen a tulajdonukba kerüljön.
A Fidesz-cégek bábáskodása a Dolomit Kft. körül tehát nagyban hozzájárult ahhoz, hogy abból késôbb a térség egyik meghatározó bányavállalata legyen, és megalapozta az Orbán család további gazdasági terjeszkedését.
A zurös kezdet ellenére az üzem jó kezekbe került, hiszen Orbán Gyôzô a kôbánya minden zugát jól ismerte, ekkor már tizenhat éve dolgozott ott. A nyolcvanas évektôl kezdve többször járt Afrikában (Líbiában és Ghánában), ahol kôbányák megnyitásában, illetve feldolgozósorok telepítésében segédkezett. A gánti üzem elôtt két munkahelye volt: elôször a csákvári gépjavító állomáson dolgozott gépésztechnikusként, majd az alcsútdobozi Egyetértés Termelôszövetkezethez ment, ahol elôször lakatos melléküzemág-vezetô, majd muszaki vezetô lett. A debreceni egyetemen szerzett gépész-üzemmérnöki képesítéssel a zsebében került Gántra.
A község egyébként Fejér megye egyik legkisebb - nyolcszáz lelket számláló - települése, a Vértesi Tájvédelmi Körzetben fekszik. Ez a privatizáció során okozott is némi bonyodalmat, miután a természetvédelmi hatóságok sokáig nem akarták jóváhagyni a bányához tartozó egyik telek használatbavételét, mivel az a központi nyilvántartás szerint védett övezet volt. Csaknem egy évig tartó huzavona, egyeztetés és levelezés után derült ki, hogy a gánti kôbánya egész területe hasznosítható, ugyanis nem része a tájvédelmi körzetnek. Ez fôként azért volt kulcskérdés, mert a közel ötvenhektáros terület alatt rejtôzô, több mint nyolcmillió tonna dolomitot külszíni fejtéssel - azaz robbantással - hozzák a felszínre. Ehhez pedig úgynevezett robbantási védôövezeteket kellett kialakítani, ezért a Dolomit Kft. újdonsült tulajdonosainak égetô szükségük volt a vitatott területre.
A természetvédelmi hatóságokkal szemben megnyert csatát követôen a gánti kôbányában teljes gôzzel beindult a termelés, és a Dolomit Kft. röviddel a privatizáció után nyereségessé vált. Bár egy 1991-ben készült muszaki szakértôi vélemény a bányát és a hozzá kapcsolódó infrastruktúrát meglehetôsen "lepukkantnak" találta - a gépek 90 százaléka nullára leírt vagy elavult berendezésnek számított -, az új tulajdonosok életet leheltek a vállalatba. A cég fokozatosan növelte árbevételét, amiben nem kis szerepet játszott, hogy korábbi megrendelôit (Arbau Kft., Baumit Kft., Betonútépítô Rt., Zalakerámia) nem veszítette el, ráadásul a térségben beindult útépítések miatt újabb kereslet mutatkozott az útalapozáshoz szükséges, általuk kitermelt dolomitra. A társaság árbevétele 1994-ben elérte a 120 millió forintot, adózott nyeresége meghaladta a nyolcmilliót. Bár id. Orbán Gyôzô 1995 februárjában, a felügyelôbizottság egyik ülésén arról számolt be, hogy "a cég piaci helyzete kedvezôtlen, több konkuráló cég muködik a körzetben, és ezért az ipari felhasználás felé kell elmozdulni, mivel a nagy útépítések leálltak", a Dolomit Kft. továbbra is nyereséges maradt, és nemcsak a bánya berendezéseinek korszerusítésére, hanem további terjeszkedésre is futotta.
Az elsô kísérlet azonban rögtön kudarcba is fulladt, miután a Pusztavám közelében található külfejtésu szénbánya megnyitásához a természetvédelmi hatóságok nem adták áldásukat. Ezt Orbánék tudomásul is vették, idôközben megszerezték viszont a Zámoly külterületén fekvô disznóhegyi kôbányát, ahol egyelôre nem folyik termelés. 1996 elején egymillió forintos törzstôkével az Orbán család (Orbán Gyôzô és felesége, illetve ifjabb Orbán Gyôzô) megalapították a Gánt-kô Kft.-t, amely két újabb bánya - a Zámoly körzetében lévô forráspusztai kavics-, illetve a Felcsút közeli homokbánya - kitermelési jogát szerezte meg. Ezek a bányák területre meglehetôsen kicsinek számítanak ugyan (tíz-, illetve háromhektárosak), ám általuk az Orbán család vállalkozásai lényegében az összes, építôiparban használatos alapanyag kitermelésére képessé váltak. Forrásaink szerint ez azt jelzi, hogy Orbánék "megfontolt, hosszú távú terjeszkedést folytatnak", és a többi - kôvel, kaviccsal és mészkôvel foglalkozó - bányavállalkozóhoz hasonlóan a nagy állami útépítések beindítására várnak.
Ennek egyik bizonyítéka lehet, hogy id. Orbán Gyôzô - a vetélytársakhoz hasonlóan - bányászati kutatási engedélyt kért Borsodban. A tervek szerint ugyanis jövôre tovább épül az M3-as autópálya, és miután az építôipari alapanyagok árának jelentôs részét teszi ki a szállítási költség, csak azoknak a vállalkozóknak van esélyük a beszállításra, akik a közelben vannak. Hasonló módon számíthatnak arra is, hogy várhatóan jövôre megkezdôdik az M7-es autópálya rekonstrukciója, amelynek elôkészületei már most is folynak. Ennek a 297 millió forintos elôkészítô beruházásnak a kivitelezôje az a Magyar Aszfalt Kft., amelynek résztulajdonosa a gánti kôbánya fontos megrendelôjének számító Arbau Kft. is. Arról azonban nem sikerült megbízható információt szereznünk, hogy a munkálatok során felhasználtak volna a gánti kôbányából származó alapanyagot is.
Az igazi áttörésnek azonban az 1997-es év számított. Ebben az idôszakban a cég nettó árbevétele az elôzô évi 153 millió forintról 249 millióra nôtt, az üzleti tevékenység eredménye pedig 9-rôl 52 millió forintra emelkedett. Ennek nyomán az adózott eredmény az elôzô évi félmillió helyett 42 millió forint lett. Ebben forrásaink szerint nem kis szerepet játszott, hogy a Dolomit Kft. 1997-ben az egyik legnagyobb magyar vállalat, a Dunaferr Rt. beszállítójává vált. A nyersvasgyártásban fontos alapanyagnak számít a mészkôtartalmú dolomit, azonban a vállalatóriás beszállítóinak igen szigorú minôségi elôírásoknak kell megfelelniük. Mint azt a Dunaferr marketingigazgatója, Schneider Mihály elmondta: korábban csak az iszkaszentgyörgyi, majd a magyaralmási kôbányából szállítottak a vasmunek, azonban a szigorodó környezetvédelmi elôírások miatt - melyek Dunaújvárosban megszüntették a dolomit törését - a vasmu Gántról is rendelt követ, miután akkor csak itt álltak rendelkezésre a szükséges kôtörô berendezések. Egy évvel késôbb a másik két bánya is beszerzett ilyeneket, így jelenleg Gántról a szükséges dolomitmennyiség húsz százaléka érkezik, a másik két bányából szállítják a fennmaradó 40-40 százalékot. Az árak között nincs lényegi eltérés, miután a három bánya ismereteink szerint "szorosan együttmuködik egymással", és az ár szempontjából "lényegében felosztották egymás között a piacot".
A kilencvenes évek második felére mindenesetre az Orbán család egy egész kis bányabirodalmat épített ki Fejér megyében. Olyannyira jól ment, hogy a korábban családi bázisnak számító alcsútdobozi házat a Dolomit Kft.-nek értékesítették, ôk maguk pedig egy székesfehérvári villába költöztek.
A vállalkozások terjeszkedése azonban ekkor sem állt meg, sôt: átlépték Fejér megye határát is. A Zala megyei Hahót községben azonban nem fogadták kitörô örömmel az Orbán család érkezését: az általuk a település határában megnyitott tôzegbánya egy máig húzódó per tárgya, amely a helyiek jelentôs részébôl komoly indulatokat váltott ki. Ennek oka, hogy a falu külterületén fekvô 210 hektáros, korábban a helyi szövetkezet tulajdonában álló földterületen közel kétszázan osztoznak, akik fôként kárpótlási jegyek ellenében szereztek itt tulajdont. Azt azonban kevesen tudták, hogy a föld mélye olcsón kitermelhetô ásványi anyagot - többek között a virágföldek alapanyagául szolgáló tôzeget - rejt. Nem így Orbán Gyôzô és fia, illetve társaik, Kappel Gizella bányamérnök és férje, Kappel Róbert, a Veszprémi Bányakapitányság dolgozója, akik együtt, egymillió forintos törzstôkével Hahót-Tôzeg Kft. néven újabb vállalkozást hoztak létre a terület hasznosítására. Ôk idôben kapcsoltak, és a helyi termelôszövetkezettôl megszerzett tízhektáros területen geológiai kutatásokat kezdtek, majd az eredmény birtokában a teljes területet úgynevezett bányatelekké minôsíttették. Ez a bányatörvény értelmében azt jelenti, hogy - noha az ásványi anyagok az állam kizárólagos tulajdonát képezik - a bányatelekké nyilvánítással a vállalkozó kap jogot a terület alatt rejtôzô ásványi vagyon kitermelésére és hasznosítására. Ez azonban a földet birtokló tulajdonosokra nézve meglehetôsen hátrányos, miután ettôl kezdve a bányavállalkozó beleegyezése kell a bányatelken fekvô ingatlanok adásvételéhez. Amikor ez kiderült, elszabadult a pokol: a helyiek fuhöz-fához szaladgáltak fellebbezésükkel, ám hiába. A Pécsi Bányakapitányság 1997. szeptember 30-án bányatelekké nyilvánította földjüket, amelyen - a december 18-án jóváhagyott muszaki terv birtokában - meg is indult a kitermelés. Mint az egyik helybeli elmondta: "Annyira mohók voltak, hogy meg sem várták az engedélyeket, hanem a tulajdonukban álló földön rögtön elkezdték a bányászást." A sietség érthetô: a tôzeg óriási üzlet, kitermelés költségei igen alacsonyak, miközben köbméterének piaci árfolyama ezer-kétezer forint között mozog. A bányatelek pedig legalább 1,7 millió köbméternyi kitermelhetô tôzeget rejt, ami közel 350 millió forintos bevétellel kecsegtet.
A helyiek azonban nem adták fel, és formai hibára hivatkozva - a bányatelekké nyilvánítás elôtt nem tájékoztatták a terület összes tulajdonosát - megtámadták a Bányakapitányság határozatát. Ezzel párhuzamosan pedig panaszt jelentettek be, mivel szerintük felmerül az összeférhetetlenség gyanúja: Orbán Gyôzô egyik társa, Kappel Róbert ugyanis ma a Veszprémi Bányakapitányság helyettes vezetôje (abban az idôben dolgozója volt). Mint azt egyik sértett 1997. december 22-én írott panaszos levelében megfogalmazta: "Ezen lefödésre határozottan tiltakozunk, sérelem ért bennünket, mert kiszolgáltatottá tett bennünket a kft. javára, aki e területhez ingyen jutott hozzá. Ezzel a tulajdonosokat hátrányos helyzetbe hozta, a szabad értékesítést megakadályozta (piacgazdaság) (...) A kft ehhez így hozzájutott, a kapitányság dolgozóinak segítségével történhetett meg, akik kihasználták hivatali beosztásukat, hogy jogtalan elônyhöz jussanak." A kitermelés azonban a jogerôs határozat és az érvényes muszaki terv birtokában folyt tovább - az "okvetetlenkedôk" pedig ajánlatot kaptak a vállalkozástól földjük megvásárlására. Ez azonban csak olaj volt a tuzre, miután az ajánlat az egyik sértett szerint "pofátlanul alacsony" volt. Egy hektár földért 40 ezer forintot kínáltak, miközben az érintettek legalább egymillió forintra taksálták értékét. Ezt a pénzt szerintük más vállalkozások (osztrák kertészek és a közelben található másik tôzegbánya) megadták volna, ám a bányatelekké nyilvánító határozat miatt meg volt kötve a kezük.
Ezt a "róka fogta csuka" helyzetet az Országos Bányászati Hivatal 1998. április 2-i határozata sem oldotta fel, amely a földterület bányatelekké nyilvánítására vonatkozó határozatot megsemmisítette ugyan, azonban a muszaki tervet jóváhagyó határozatot nem vonta vissza. Így az a sajátos helyzet állt elô, hogy egy nem létezô bányatelken érvényes muszaki engedéllyel termelhettek tovább. Új eljárást kellett lefolytatni, ami 1998. augusztus 19-én, a helyszínen tartott meghallgatáson érte el csúcspontját. Orbán Gyôzô itt azzal érvelt, hogy ha nem nyilvánítják a területet ismételten bányatelekké, akkor "ô a közel 200 ingatlantulajdonost nem fogja vételi ajánlattal megkeresni, és a terület továbbra is gazos-bokros állapotban marad". Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a területen fekvô ingatlanok bárkinek bárhol eladhatók, a tulajdonosok keze nincs megkötve. Ezt a kijelentését azonban a helyiek tamáskodva fogadták, miután többen még azt sem tudták, hogy pontosan hol helyezkedik el az általuk megvásárolt ingatlan. Az ott rögzített jegyzôkönyv szerint "Sz. J. felszólalásakor az indulatok elszabadultak, az addig is nehezen fenntartható rend üvöltözésbe ment át. A jelen lévô személyek majdnem egymásnak estek. Rendet a polgármester sem tudott csinálni. Az indulatok a jelenlévô volt földkiadó bizottság ellen irányultak, akit részrehajlással vádoltak. (...) Sz. J. kifogásolta - üvöltve -, hogy még mindig nem tudja, hogy hol van az ô területe, közben megfenyegette P. L.-t, a volt földkiadó bizottság elnökét, és felhívta a figyelmét, hogy ezt még erôsen meg fogja bánni, és a bíróságon feljelentést fog tenni. Ezt követôen az indulatok ismét elszabadultak, nyomdafestéket nem turô szavakat lehetett hallani, ami a bányakapitány részérôl rendôri segítség bevonásának mérlegelését jelentette. Erre azonban nem került sor, ha nagy nehezen, de sikerült rendet teremteni a tárgyalóhelyiségben (ahol a Zalai Napló szerkesztôje is jelen volt)".
Az indulatokkal azonban a tulajdonosok nem mentek semmire: a Pécsi Bányakapitányság 1998. augusztus 25-én ismét bányatelekké nyilvánította a vitatott földterületet, amelyen azóta is folyik a tôzeg kitermelése. Volt, aki azóta beadta a derekát, és alacsony áron értékesítette földjét a Hahót-Tôzeg Kft.-nek. Néhányan azonban - többszöri fellebbezés után - perre mentek a bányakapitányság ellen, és a pécsi közigazgatási bíróságon keresik igazukat a szerintük "a földet elértéktelenítô" határozattal szemben.
Annyi hozadéka mindazonáltal volt az ügynek, hogy az Országos Bányászati Hivatal Kappel Róbert összeférhetetlenségére vonatkozóan belsô vizsgálatot rendelt el. Ez azonban eredménytelenül zárult, miután Kappelék nem várták ki a vizsgálatot, hanem a Hahót-Tôzeg Kft.-ben meglévô tulajdoni hányadukat még ezt megelôzôen értékesítették, és ma már az Orbán család a vállalkozás kizárólagos tulajdonosa. Ez a vizsgálat késôbb bányászkörökben számos találgatásra adott okot, különösen akkor, amikor idén június elején új vezetôt neveztek ki az Országos Bányászati Hivatal élére Malárics Viktor veszprémi bányakapitány személyében. Malárics régóta ismeri Orbán Gyôzôéket, miután a tulajdonukban lévô négy Fejér megyei bánya a veszprémi bányakapitányság hatáskörébe tartozik.
Ismereteink szerint azonban nem a személyes kapcsolat volt a döntô Malárics kinevezésében, ôt ugyanis bányászkörökben jó szakembernek tartják, és úgy tudják, hogy az új elnök jó kapcsolatban volt a régivel. "A bányászati hivatal másodfokú hatóságként jár el vitás ügyekben, amelyekre az elnöknek vajmi kevés befolyása van, így aztán nem sok értelme lenne úgymond saját embert ültetni oda" - mondta egy, a hivatalt régóta ismerô nyilatkozó annak a találgatásnak kapcsán, hogy az Orbán Gyôzôhöz fuzôdô személyes kapcsolata szerepet játszott-e Malárics Viktor kinevezésében. Ráadásul az érintett, Malárics Viktor úgy vélte: Orbán Gyôzôhöz nem fuzte bensôségesebb kapcsolat, mint a többi térségbeli vállalkozóhoz.
Orbánék egyébként mindössze egyszer, Hahót ügyében kerültek a hivatal látókörébe. "Se bevallási, se fizetési fegyelmet soha nem sértettek, mindig pontosan befizették a bányajáradékot, és az ellenôrzések is simán mentek náluk" - mondta a Bányászati Hivatal egyik nemrégiben menesztett magas rangú dolgozója. Egy másik informátorunk Orbán Gyôzôt "korrekt bányavállalkozónak" írta le, aki mindig betartotta az elôírásokat és soha nem szállt be fölösleges vitákba. Ennek egyik példája, hogy Vértessomlyón - két év huzavona után - tavaly nyáron végül maguk álltak el egy kôbánya megnyitásától, amelyet sem a természetvédelmi hatóságok, sem pedig a helyiek nem támogattak.
Összességében tehát úgy tunik: bár a kezdô lökést az üzlet beindításához kétségtelenül a Fidesz-közeli cégek adták, más karriertörténethez hasonlóan itt is igaz a mondás, "ha nem vizsgálod az elsô milliómat, tiszta vagyok". Az viszont érthetetlen, hogy miért maradt ez az ügy máig homályban. A témával eddig egyetlen napilap, a Blikk foglalkozott tavaly szeptemberben, miközben a család gazdasági tevékenysége információink szerint részét képezi az úgynevezett megfigyelési ügynek is. Az annak alapjául szolgáló dokumentumok azonban forrásaink szerint "hemzsegnek a tárgyi tévedésektôl, és készítôik felületességérôl tesznek tanúbizonyságot". Tudomásunk szerint az Orbán-vállalkozásokkal kapcsolatban ilyen megjegyzések szerepelnek benne: "a nem látható (in situ) bányavagyon, az alig ismert Gánt (ahol a bánya fekszik) lehetôséget teremt akár több milliárd forint mozgósítására is. (...) Az jellemzô, hogy a cégek telephelyei az Orbán család lakcímei is. (Bár megkezdték a Gyôrbe történô megjelenítôdést. Lehet hogy Orbán Viktor ezért szeret Gyôrbe szerepelni?)".
A bányák esetében jóval több figyelmet érdemel a Quality Invest Rt. tevékenysége. Ez a cég ugyanis meghatározó szerepet játszott a Fidesz életében, és egyike volt azoknak a vállalkozásoknak, amelyek a pénzt gyujtötték a párt számára. Felbukkanása az Orbán család vállalkozásai körül azt a feltételezést látszik erôsíteni, hogy a Fidesz vezetôjének esetében - legalábbis a kezdeti idôszakban - nem volt éles a határvonal a párt számára végzett tevékenység és a személyes gyarapodás között. Ennek tisztázása várhatóan a hatóságok feladata lesz. Információink szerint a szabad demokraták a Fidesz-közeli cégek ügyében tett beadványát a Legfôbb Ügyészség a napokban átadta a Budapesti Rendôr-fôkapitányságnak, ahol tavaly ôsz óta folyik a nyomozás Josip Tot és Kaya Ibrahim, illetve a nevükkel fémjelzett vállalkozások ellen.
A cikkben szereplô információk gyujtésekor az újságírásban honos módszerek széles skálájából kellett választanunk. Számos dokumentum áttanulmányozása mellett körülbelül harminc személlyel folytattunk háttérbeszélgetéseket. Ezek mindegyike 1999 július eleje és augusztus közepe között történt. A cikk megírása elôtt szerettük volna id. Orbán Gyôzô véleményét is meghallgatni, ô azonban azzal zárkózott el, hogy soha nem ad interjút.
Mivel a cikk témája és a benne szereplô információk jellegüknél fogva számos üzleti, politikai és személyes érdeket sértenek, az információk ellenôrzése és bizonyítása igen nehéz volt. Ellenôrzöttnek tekintjük azt az információt, amelyrôl írásos vagy egyéb technikai eszközzel rögzített bizonyítékunk van, illetve amelyet legalább kettô, de lehetôség szerint több, egymástól független forrás részleteiben is megegyezôen hozott tudomásunkra. A források védelme érdekében a cikkben ôk nem nevesítettek. Ahol egy-két mondat idézôjelek között szerepel, az azt jelenti: forrásunk szó szerint így fogalmazott a háttérbeszélgetés során. Amikor közvetett beszédben idézünk valakit, az azt jelenti: forrásunk tartalmát tekintve pontosan a leírtakat mondta, legfeljebb más szavakkal. Amikor egy információ pontosságáról nem vagyunk meggyôzôdve, de közlését mégis nélkülözhetetlennek tartjuk a történet megértése szempontjából, ott ezt a szövegben külön jeleztük, az ilyen információk közlését mindazonáltal igyekeztünk elkerülni.
Ô beteg, én gyanútlan szemlélô, alkalmi elmeápoló. Én vagyok az idegesebb, ô csak ül, akár egy vakációzó szobor, néha fel-felpillog, röntgenez karbunkulus szemeivel és ingatja fejét.
- Éheznek az ápoltak. Volt olyan idôszak, hogy húst alig kaptak, csak csontot. Ha virslit fôztek, három kapott egyet, aztán egy felet, a takarítónôk meg a nôvérek zsebe viszont tele virslivel. Mikor én ezt szóvá tettem, megtiltották, hogy bemenjek az ebédlôbe - mondta mindezt nemrég jegyzôkönyvbe Lali mamája.
Egy nappal késôbb levél is érkezik az otthonba. Figyeljenek oda, mert a betegek kiveszik a szemétkosárból a maradékot és megeszik. Valószínu, nem kapnak elég ennivalót. A tea egyenlô a vízzel, se íze, se színe, csak buze. Tudnivaló, mindenki valamilyen módon fogyatékos, de azért nagyon sok ember felméri, mit eszik, mit iszik.
Kérdem Lalit, valójában mi a helyzet.
- Minden nagyon jó - bólogat.
- Félsz?
Mered maga elé.
- Mikor kaptál utoljára tejet?
- Teát adnak.
- Itthon mennyi tejet iszol?
- Napi egy litert.
- Hány kiló vagy?
- Ötvenegy, de voltam nyolcvan is.
Most épp pöndülôben, három hét alatt három kilót magára kapott.
- Dolgoztatnak?
Összekulcsolja kikericssárga, nikotinos ujjait. Az erôsebbeket beosztják a kanászatba, talicskázzák a disznószart, le is robbannak pár hét alatt. Lali rég bedobta a törülközôt. Ô már semmire nem alkalmas, újságolja diadalittasan. Csak üldögél a társalgóban és alszik.
- Mindig alszok.
- A gyógyszerektôl?
- Adnak eleget.
Abszolút tudományosan, és ez Lalinak nagyon tetszik. A bécsi iskola szerint ugyan vétek folyamatosan gyógyszerezni bizonyos skizofréneket, világosított föl bennünket nemrég az igazgatónô egy szülôi értekezleten, de Lalit még nem érte utol ez a felismerés. Ô már este nyolckor alszik. Néha azért megnézi még a tévében a Szerencsekereket.
- Meg is fejted?
Rázza a fejét.
- Tényleg meztelenül alszol néha?
Meztelenül, micsoda förtelmes rágalom. Egyébként párszor tényleg nem volt rajta pizsama, hagyták, bár megfenyegették, ha odahugyozik, agyonütik.
Lali ezen jót derült, mint ahogy rajtam is, amint arról faggatom, mennyit cigizik.
- Sokat.
Hirtelen felpattan, és a konyhaajtó elé masírozik. Haptákba vágja magát, kölyökbájjal topog, könyörög.
- Anyukám, kérek szépen egy egész szál Symphoniát. Anyukám.
- Mondja meg, mit csináljak? - csapódik ki a szúnyogháló.
- Így megy ez félóránként. Amikor legutóbb hazahoztam, egy szálat se szívott. Nem tudom, mi ütött belé.
Lali elégedetten nyúl zsákmánya után.
- Ül. Ül.
Sercen a gyufa, a lábujjáig leszívja a füstöt.
- Mennek össze a betegek. Nem volt ez mindig így. A fiam huszonhét éve otthonlakó. Tizenhét évesen adtam be, mert nem bírtunk vele itthon. Hol megszökött, hol verekedett. Most már megnyugodott, nem bánt senkit. Láthatja.
- Nem hozza végleg haza?
Lali arca felderül, dorombol, hálásan fújja rám a füstöt.
- Hatvanhét éves vagyok, minden héten megyek hozzá. Látok, amit látok. Hiába panaszkodunk, nem változik semmi.
Tényleg nem. A januári szutykos hó alól már rég kifúródtak a rügyek, mire az otthonban merészen döntöttek, engedélyezik a betegek, illetve a hozzátartozók érdekvédelmi fórumának összehívását. A gramofoneffektbe fulladt csatározásból az intézményvezetés került ki abszolút diadalmasan. A vitát pedig végleg lezárandó, kôbe vésték, az élelmezési norma adott, a fejkvótát nem léphetik túl. Mindehhez a megyei hivatal fôtanácsosa szikáran még hozzátette, hozzanak létre a szülôk egy alapítványt.
Alapítványt? És mire költik a gondozási díjakat?
A doktornô, a fôtanácsos aszszony hivatali ketrecében szelíden kérlel, ne egyem meg. No, most az egyszer...
- Mire kíváncsi?
- Télen miért nincs rendes futés?
- Valószínu, rekonstrukciós hiba. Majd utánanézünk.
- Állítólag a betegeknek kevesebb pénzt adnak, mint amennyit aláíratnak velük.
- Ez elképzelhetetlen.
- Mikor ellenôrizték utoljára a szóban forgó intézményüket?
- Komplex vizsgálat két éve volt, semmi kirívót nem találtunk.
- Miért nem tartanak rendszeresen szülôi értekezleteket?
- Tartunk, majd magát is meghívjuk.
Ettôl akár meg is nyugodhattam volna. De nem, én balga hívogatni kezdtem a fôjegyzôt. (Elárulom, ezt még Lali sem helyeselte.) Persze, utánanéznek, legyek türelmes, mert a lakók és Lali azok. Nekik majdnem mindegy, egy év vagy egy hónap. Alszanak. Szunyókálnak a ronda nagy árnyaink, árnyékaink homályában. Próbálok magam is ebbe beletörôdni, amikor hivatalos levelet hoz a posta. Konyhám szürke kövezetére bukfenceznek a kusza sorok.
Megtudom, ami egyébként is tökéletesen világos, a panaszokat tényleg nem vizsgálták ki. És nem is minôsítették. Szentséges ég, ha ezt meg is teszik! Továbbá sajnálatos, hogy a jogos észrevételekre nem reagáltak, és ezért újságírót kértek fel. Valószínuleg a történteknek kedvezôtlen visszhangja lesz. Ennek megelôzésére kellett volna törekedni. Tíz napon belül igazgatói intézkedést kér a fôjegyzô úr. Harminc napon belül pedig a szülôk, hozzátartozók, gondnokok összehívására adott parancsot.
Az elsô sorban ülök. Lali mellém telepszik. A szokásosnál is mélyebbre horgasztja fejét. Már tudom, ilyenkor veszettül fél. Pedig tudhatná, nem beszélek szilvakék foltjairól, forradásairól a hátán. Megverték. A fene tudja, mit csinálnak, ha nem vagyunk velük. Rendcsinálás, hát persze, az élet sója. És show-ja.
Lalimat csakhamar karon fogják, kivezetik a terembôl. Hagyja. Valaki azért kintrôl bekiabál.
- Szörnyu, hogy mi van itt. Sajnáljanak!
Míg tisztogatják körülöttünk a levegôt, az igazgatónô idegesen fészkelôdik, majd kenetteljesen szólal meg.
- Beteg emberekrôl van szó. Ezt sose felejtsék el - emeli fel a Toulouse-Lautrec skiccelte mutatóujját. Lali ettôl rögvest sírva fakadna, ha látná. De nem látja, a folyosón ugrál, mert zsibbad a lába. Érszukület, világosította föl nemrég az igazgatónô. Ezzel minden elintézve.
- Emberek, de beteg emberek. Mind a háromszázan az otthonban. Ezek több mint felét senki sem látogatja. A skizofrénia megfelelô gyógyszeres terápia mellett kordában tartható. Ezt tessék tudomásul venni - csuklott el cselesen a hangja.
És mit ad isten, senki nem akarja tudomásul venni. Siklók siklanak, viperák marnak. Hová tunnek a karórák? A cipôellátás nulla, a betegek papucsban, mezítláb császkálnak. Miért nem kötnek rájuk életbiztosítást? Mondják meg, ha itt a vég! Géppel, árammal dolgoznak, és hülyét kap az ember, ha rágondol, zárlatos lesz valami. Kiszolgáltatott gyerekek. Hallani hatvan kilométerrôl is a telefonban. Csak nyilvános fülkékbôl tárcsázhatnak. Nem tudni, kinek mennyi a nyugdíja. Jenô fogait meg kellene csináltatni, Laliét is, sóhajtok föl magamban, már csak négy van a szájában. Az új ingeket, a tréningeket ne raktárban ôrizzék, adják a betegekre.
Levegô után kapkodunk, az igazgatónô feltunôen hamar hozzájut. Sajna, jegyezné meg Lali. Tán még mindig a folyosón ugrál.
- Kikérem magamnak - szerel szabálytalanul az igazgatónô, majd könnyeket csal a szemébôl. - Tegyük széppé betegeink mindennapjait. Segítsük ôket boldoggá lenni.
Szédülten elszivárgok. Lali a röhögéstôl csapkodja a térdét, majd könyörgôre fogja. A tömött, zöld saszlák zuhanni készülnek.
- Anyukám, kérek egy egész szál Symphoniát!
Közben igyekszem szórakoztatni.
- Barátod?
Rázza a fejét.
- Barátnôd?
Felnyerít.
- Szeretlek, jöjj vissza hozzám! - Billeg a feje, jár a keze, lába. Tangóharmonikázna, ha volna mivel.
- Pénz?
Furcsán néz rám.
- Kit szeretsz a legjobban? - tejmelegen ömlik odabentrôl a kérdés.
- Anyukámat!
Lalié egy egész szál Symphonia