KÁNTOR PÉTER:

Vendégség

Vannak, akik soha nem jönnek.
Ott van Elijáhu, illetve csak a terítéke
meg az üres szék, ô maga sehol.
Illetve úton van mindig, de sosincs nála
se térkép, se cím, se telefonszám,
és csak bandukol, bandukol, bandukol és
bandukol Elijáhu, és az Úr közben
nem gyôzi cserélgetni a lábán a sarut, csizmát,
a cipôt, a bakancsot, nesze, nesze,
Elijáhu mind elnyûvi, és nem volt még cím,
ahova odatalált volna, szék, asztal,
pedig Elijáhu nem ismer pihenést,
ô, az erô fölötti utak bajnoka,
nem áll meg a kirakatok elôtt nézelôdni,
nem ül le sörözni, de még egy kávéra se,
hiszen tudja Elijáhu, hogy várják nagyon,
sokan várják, és kitartóan,
vagy legalábbis úgy tesznek, mintha várnák ôt,
holott – de ezzel nem foglalkozhat Elijáhu,
csak siet örökké, és közben eltelik az idô,
jól, rosszul, de eltelik mindig,
elfogy az étel és elfogy az ital is,
kiürülnek a tálak, a tányérok, a poharak,
kivéve azt az érintetlen teli poharat,
az asztal népe elfárad, és örül, hogy lefekhet,
de van, aki sajnálkozik, hogy máris? ilyen hamar?
még valamit szeretett volna mondani, kérdezni,
vagy másképp válaszolni, amikor kérdezték,
vagy nem is tudom – nem is tudja,
valaki harap még egy kis maradékot,
a házigazda feláll, ablakot nyit,
és betódul a levegô sóhajtozva,
és megreccsen egy nagy ruhásszekrény.
– Figyelj csak!
– Késô van. Majd legközelebb.

{short description of image}

NÁDASDY ÁDÁM:

Vendégség, elsô ünnepen

Homályos, hogy kerültem és miért
a terpeszkedô, barlangos úriházba.
Akárhány ablakon kinéztem, földszint volt,
oroszlánkarmos kád, nagy hôkülönbség,
a bútorok testén fehér huzat,
mint mozgássérülteken, akikrôl
példásan gondoskodnak, ugyanúgy
kellett a félsötétben kerülgetni ôket,
tisztelettel és kicsit ingerülten.
A néni, talán Jolán, váratlan pontokon
a falból lépett ki, gôzölgô tállal,
vagy csirkecsontos tányérmaradékkal,
majd eltûnt homályos járataiban.
A rokonság közös rutinja lángolt
minden arcon; az óriási, magányos,
külön szobában elhelyezkedô,
gazdagon boázott fenyôfa mellett
is rutinosan mentek el, bár egyszer a kutyát
rajtakaptam, ahogy kekszért fölugrált.

{short description of image}


KOVÁCS ANDRÁS FERENC:

Angyalfia, senki lánya

(Karácsonyi szekvencia)

Áll az apa keservében
Játszadozva, mintha régen,
Gyermekként a fa alatt.
Mintha tán csodára várna –
Bár egy angyal árva szárnya
Sem suhintja a falat.
Mintha volnék, mintha várnék,
Míg a gömbön ring az árnyék,
S elkereng a mennyezet.
Gyertyák glóriája reszket:
Bölcsek engem nem kerestek,
Erre csillag nem vezet.
Jöjj, karácsony, légy te vendég!
Légy, miképpen megjelenték
Pásztorok s a mágusok!
Légy vigasz, örökre játék!
Lágy viasz körömre ráég...
Hó ha hull – csak sárlucsok.
Hány szerettem, mennyi vendég
Jött el ünnepelni, szent ég,
Éji jégen énekelt!
Tapsikolt Krisztinka lányom –
Körben forgott, mint karácsony,
Míg az évek fénye telt.
Jaj, karácsony, térj be reggel,
Végre víg vendégsereggel,
Hozd el újra gyermekem!
Játsszon itt Krisztinka, Fanni –
Tudjak egy kicsit kacagni,
Lépjen angyal lelkemen.
Mintha várnék, mintha volnék
Csillagától megrabolt ég,
Rezzenékeny, tiszta táj.
Mintha másnak sorsa lennék:
Önmagamba szálló vendég,
Tûnt öröm, mely visszafáj.
Áll az apa bánatában,
Csillagszóró éjszakában,
Vár, görnyed a fa alatt...
Nem jön angyal, senki lánya –
Isten súlya, ûr magánya
Roppantgatja a sarat.

{short description of image}

PETRI GYÖRGY:

Aki bújt, aki nem bújt, BUÉK

Vendégség? Csapdahelyzet.
Ha már mindenképpen muszáj,
akkor inkább mi megyünk vendégségbe,
a kötelesség letudható
a házigazda társadalmi rangja szerint
whiskey-vel, tokaji aszúval vagy fél liter
bundapálinkával, és mi méltányos idôhatáron belül
– másfél-két óra – lelécelhetünk.
Merôben más a helyzet,
amennyiben hozzánk jöttek vendégek:
nagyon kifinomult
szertartásmesteri érzék szükségeltetik
a vendégek kellô, ámde mégse bántó,
rugalmas kirúgásának kezdetéhez:
a vendégeltávolítás terén
tapintatosnak és méltányosnak kell lennünk.
Például a notórius szófosót
rábízzuk egy amúgyis hallgatag félrészegre;
a gátlásos, de kibontakozni vágyó társaslényt
rábízzuk egy csupafül hölgyre
(hátha egyéb konkáv szerve is megnyílik az illetô felé),
ám ha semmiképp sem akar senki kirohadni
a látó-, halló- és fôleg alvásterembôl,
akkor jöhetnek az erôsebb eszközök:
falhoz vágunk egy üveg vodkát
(közben titkon kinyitjuk az összes csapot,
mígnem a lakás elárad, ja, és ne feledjük,
bele minden shampont, hogy hab is legyen),
ha ettôl se mennek el: gyors bemetszés szikével
a hangulatlámpa zsinórján,
s reá egy pohár sert!
Olyan kék szikrák fognak pattanni,
s akkora durranás lesz,
hogy a legelvetemültebb vendégek is
riadtan kászálódnak és hülyén hebegnek,
hogy kellemes ünnepeket, meg BUÉK,
és ha mind kirúgvák, nejem ellenôrzi még
a klozettermeket,
felsóhajt: tiszta a levegô,
végre elôvehetjük a whiskey-t,
meg a kilenc éves konyakot,
azt a még Párizsból hozott
Grand Marniert.