XLV. ÉVFOLYAM, 37. SZÁM, 2001. szeptember 14.

RAJNAI ATTILA RIPORTJA:

Olaj a bűzre IX.

A szervezett ásványolaj-bűnözésről szóló riportsorozatunkban (ÉS, 2000/25., 26., 28., 30., 34., 38., 50. és 2001/15.) bemutattuk a maffiatársaira is tanúvallomást tévő első magyar koronatanút, Nógrádi Zsoltot, elsőként írtuk meg a család olajszőkítés közbeni lebukásának történetét, az édesapa, Nógrádi József nyomtalan eltűnésének körülményeit. Bemutattuk a birodalmi méretű honi olajszőkítés főbb fejezeteit, elsőként készítettünk interjút Flaisz Ferenccel, akit a koronatanú a Bács-Kiskun megyei olajmaffia főnökének nevez, és még az előtt, hogy az olajbizottság nyilvánosságra hozta volna a Nógrádi-féle tanúvallomást, utánajártunk néhány, a tanú által megvallott tény igazságtartalmának. Feldolgoztuk a jövedéki engedélyekkel és az üzemanyag-vámolásokkal történő visszaéléseket, a visszaszorításukra alkotott törvények parlamenti vitáját, a hozzájuk fűzött érdekesebb módosító javaslatokat, és bemutattuk az olajozás legújabb kori módszereit is. Tudósítottunk a soltvadkerti Nógrádi-ház előtt történt kézigránátos merénylet helyszíneléséről, beszámoltunk a koronatanú körül zajló nyomozások ellentmondásairól, és felvillantottuk a megyeszékhelyen zajlott benzinkút-építési láz érdekesebb momentumait. A Nógrádi-vallomás alapján megindult nyomozás állásáról is rendre közöltünk részleteket, és a Nógrádi Zsoltot mozgató szálak bemutatása mellett rávilágítottunk dr. Pintér Sándor ellentmondásos közéleti szerepléseire, a rendőri jelentések kuszaságaira, néhány olajos büntetőper kimenetelére, valamint az olajbizottság következetlenségére. A riportsorozat április 13-án megjelent részében azt jártuk körbe, mitől "zörög a haraszt" azon közéleti személyiségek körül, akiket a koronatanú a vallomásában megemlített. Ma azt a névtelen levelet elemezzük, amely alapján 2001. augusztus 29-én megtalálták Nógrádi József holttestét.

Olyan ez a levél, akár egy mély, hipnotikus álom. A mondatok egymáshoz való gondolati viszonya és tagoltsága azt sugallja, mintha írójának minden erejét össze kellett volna szednie, hogy képes legyen visszaidézni a pirtói környéket. Talán ott volt azon az éjszakán. Talán segítette is a több mint százkilós Nógrádi József bálázózsineggel összekötözött, fekete nejlonfóliába csomagolt holttestét a soltvadkerti lakhelyétől mintegy tizenöt kilométerre fekvő, volt Tegzes-major rég kiszáradt kútjába ejteni, és talán ő is dobálta az építési törmeléket a kútban lévő áldozatra. Valószínűbb azonban, hogy a levél írója nem volt ott azon az éjjelen - a szövegben a három ismétlődő létige egy korábbi állapotot, főként annak elvesztését hangsúlyozza -, ám jól ismeri a környéket, és a holttest helyéről kapott információt utolsó emlékei szerint próbálta megfogalmazni. Hiszen 1998. október 25-én, amikor Nógrádi József, szabadidőruhában, a vasárnapi ebéd főzését megszakítva elsétált otthonról, a Tegzes család csaknem kétszáz éves pirtói kúriájának már a maradványai sem látszódtak, rég eltűnt a házat körülvevő udvar és az öreg fákkal övezett út is. A környékén lakók szerint a kilencvenes évek derekára a kúria lényegében már nem létezett, körülbelül 1995-re tehető a levél által felidézett táj létezésének legkésőbbi határa. Ezt a birtok tulajdonlapja is igazolja. A rendszerváltást követően, miután a Pirtói Termelőszövetkezet megszűnt, a romos kúria őrizetlen maradt. Privatizátora gyorsan eladta egy Franciaországból hazatelepülni szándékozó magyar disszidensnek, aki sódert és építőanyagot hordatott az épülethez, amit szándékában állt felújítani, de a munkába már nem tudott belekezdeni - infarktust kapott, és meghalt. A környéken ez hamar kitudódott, a kúria maradványait, az építőanyaggal együtt, széthordták az emberek. A birtokot, a kutat és a fasorral övezett utat pedig teljesen benőtték az akácfák és a bokrok.
      Vajon miért nem a mai állapotokat írja le a levélíró? Valami akadályozta vagy akadályozza abban, hogy a környékre látogasson? A levelet Pirtótól jó húsz kilométerre, Kiskőrösön adták fel. Ha a bejelentő csak a soltvadkerti főútról letekintett volna a kúria irányába, láthatta volna, hogy a környék külleme teljesen elüt a levélben vázolttól, és inkább valahogy így volna leírható: a holttestet megtalálhatják, ha a soltvadkerti útról lehajtanak a pirtói szeszfőzde mellett, átmennek a selymesi vasúti átjárón, le egészen a szőlőtáblákig, a mellettük elterülő akácosnál látnak két, a többi közül kimagasló öreg jegenyenyárfát, azok tövében, bokrokkal benőve találnak majd egy régi, kiszáradt kutat.

Érzelmi időutazás

A legvalószínűbb, hogy a levél írója nyolc-tíz éve járt utoljára ezen a környéken. Amikor a "kastély jellegű" kúria tatarozása nem kezdődött el, és még látszott az odavezető utat szegélyező öreg fasor. Ezt az időpontot erősíti a levél tájleírásában az utolsó mondat második fele is: "mögötte, tavat kotortak pár éve". Ezzel az emlékképpel az írás tárgyilagossága elvész, és az érzelem felé billen, hiszen az üzenet szempontjából annak már semmi jelentősége, hogy mi van a titkot rejtő hely mögött. A tó élmény, akárcsak a szőlő, a traktorgumi és a kastély. Ezekre egy holttest fellelhetőségének három év utáni anonim megüzenéséhez egyszerűen nincs szükség. A levél írója feltehetőleg hosszan elnézte, ahogyan a gépek hatalmas gödröket vájnak a pusztában, majd később vizet hordanak bele. Az emlékképnek lényegében csak időmeghatározó funkciója van, az üzenet írója nagyjából meghatározza a felidézett tájkép létezésének idejét. A két halastavat ugyanis nem napjainktól, és nem is a gyilkosság évétől, 1998-tól számítva néhány éve, hanem 1988-ban kezdte kotorni a szövetkezet, és a kúria mögöttit fejezte be utoljára, 1990-ben. Tehát ezekre az évekre tevődik a "pár év". Természetesen nem vethetjük el a manipuláció lehetőségét sem, azt, hogy a bejelentő szándékosan írta le a környék mintegy tíz évvel ezelőtti állapotát, szót sem ejtve arról, milyen volt az 1998 októberében, amikor a holttestet a kiszáradt kútba ejtették. Ez azonban - a szövegben felsorolt részletes emlékképek organikus kapcsolódása és a mindvégig pontos időbeliség miatt - nem valószínű. Arra az estére egyetlen mondat utal: "Egy elbontott ház udvarának kútjában, téglákkal bedobálva." A levélíró e képen fordította át a tett végrehajtójától kapott üzenetet, amely talán így hangozhatott: a halottat, tudod, annak a régi kastélynak az udvarára vittük, a házat már elbontották, ott volt az a régi kút, abba tettük, és téglákat dobáltunk rá.
      Az üzeneten végigvonuló érzelmi szállal a levélíró nemcsak egy csaknem tíz évvel ezelőtti környezetet rekonstruál, hanem egyben a saját korát is behatárolja. Nem valószínű, hogy harmincöt-negyven év fölötti ember írta, és az sem valószínű, hogy gazdálkodó vagy földműves lenne. Ugyanis egy középkorú vagy annál idősebb ember nem részletezte volna az üzenetet, hanem tudta volna, akár minden hasonló korosztályú a környéken, hogy ez a terület egy régi nemesi családé volt. A település italboltjában még a legutolsó alkalmi munkás is csak Tegzes-kúriának nevezi a széthordott "kastélyt". Ráadásul a helybéliek számára a Tegzes-birtok elátkozott hely, ezért a nevét szinte mindenki ismeri. "Halottakat rejtett mindig az a föld" - mondják az idősek Pirtón. A helytörténeti iratok szerint a babona alapja az, hogy a tizenkilencedik században a Tegzes család itt bújtatta egyik leszármazottját, aki részt vett az 1848-as szabadságharcban. A férfi hamarosan meghalt, de a család, félve a megtorlástól, nem merte vállalni a nyilvános temetést, ezért a halottat a kúria kertjében hantolták el. A történelmi adatok szerint a következő halottra mintegy száz évet kellett várni. Az ötvenes években egy jugoszláv kém menekült be a kúria melletti erdőbe. Az államvédelmisek körbevették, a jugoszláv pedig főbe lőtte magát.
      Miért nem valószínű, hogy egy gazdálkodó írhatta levelet? Azért, mert ha a bejelentő értett volna a földműveléshez, akkor a területet körbevevő növényeket nevükön nevezi, akárcsak az ott élők, akik egy arra járót útbaigazítanak. Ha távolról mutatnak a volt majorra, akkor az akácosból kimagasló két jegenyenyárfa a támpontjuk, a közelebbi tanyákon pedig azt a csaknem száz éves eperfát említik útbaigazításul, amely a holttestet rejtő kút közvetlen közelében van. Szóval feltehetőleg egy műszaki beállítottságú, kissé gyerekes felfogású fiatalemberről lehet szó, aki régi "nagy" élményei alapján idézte fel a környéket.

Az utolsó év

De vajon ki járhatott mintegy nyolc-tíz éve utoljára azon a környéken, aki azt is tudta, hogy Nógrádi Józsefnek szőlőtáblája volt a környéken, és akinek tudomása volt ennek a szűk és zárt körben élő embernek a meggyilkolásáról is, valamint a tetem helyéről. Ráadásul ennek a körnek az egyik legfiatalabb tagját, Nógrádi Zsoltot, úrnak szólítja és magázza, akárcsak valamennyi, egyszerű emberek által írt tisztelő és biztató levél, amilyeneket a koronatanú azóta rendszeresen kap, amióta az olajbizottság elé állt. Mindeközben az írásában egyszerű fogalmazási készséget felmutató fiatalember ért a számítógéphez, a névtelen levelet ugyanis azzal írta, emellett ismerte az olajos koronatanú megváltozott, fóti postacímét is. A fogalmazás egyszerűsége azonban túlzottan mesterséges. Írója megpróbál butuskának látszani: elütéseket, helyesírási hibákat vét a szövegben, mintha nem lett volna idő a javításra, miközben elbíbelődik azzal, hogy a mondatvégi pont után kettőspontot tegyen, sőt - mintegy önmaga fontosságát is kiemelve - a holttestet rejtő település nevét, PIRTÓT, nagybetűkkel írja le.
      Mindezek alapján az a legvalószínűbb, hogy ilyen személyiségjegyekkel ebből a körből maga a koronatanú járt akkoriban utoljára arra. Ugyanis az 1990-re, a tókotrás utolsó évére utaló "pár év", valamint a kúria szinte teljes megsemmisülése előtti (1994-96) években adta el Nógrádi József a szőlőjét, és ezzel megszakadt az a rendszeresség, amikor is a koronatanú édesapja fiaival kijárt erre a környékre. Az összesen húszhektárnyi szőlőt 1984-ben - a telepítésükkel egy időben - harminchat volt szövetkezeti dolgozó vette ki bérművelésre. Nógrádi József hatezer négyzetméteres táblát művelt, és az 1993-as szüretet követően a szőlőt adásvételi szerződéssel eladta birtokszomszédjának, a pirtói Rigó úrnak. A szőlőtábla úgy háromszáz méterre van attól a kúttól, ahol 2001. augusztus 29-én, szerdán a holttestét a rendőrök megtalálták. A kutat és környékét a Nógrádi gyerekek is jól ismerték, Zsolt sem tagadja, hogy míg apjuk régen a szőlőt járta, addig ők gyakran a régi "kastély" körül játszottak. Ezt erősítik meg a környékbeliek vallomásai is. A két évtizede szinte egész nap errefelé legeltető tehénpásztor szerint Nógrádi József rendszeresen kihordta a szőlőbe a fiúkat, a birtok eladása után azonban senki nem látta többé arra a gyerekeket. Egyébként már a szőlő eladását megelőző két évben is alig járt ki a család. "Beindult az olaj, és Jóska hajósi bérmunkásokkal kezdett el dolgoztatni, mert már nem volt annyi ideje, mint annak előtte" - vallja az egyik ottani szőlősgazda. A teljes erőbedobással megkezdett olajszőkítésnek az lett a vége, hogy az év végén, 1993. december 8-án este, Nógrádi József és hat társa megbukott a Kiskunhalas, Alsószállás 10. szám alatti Beszedics-tanyán. A rendőrök körbefogták a birtokot, a szalmával elfedett üzemanyagtartályokat és a kamionokat, amelyekbe éppen szivattyúzták át a szőkített olajat. A főútról épp akkor kanyarodott arra Nógrádi Zsolt egy vevővel, azonban mivel a nagy hó miatt felfutott egy hóbuckára, meglátta a tanya körül a kék villogókat. Azonnal visszafordult, hazament, "kitakarította a lakást" a házkutatás előtt, majd az éjszakát a megyeszékhely egyik szállodájában töltötte. Körözést adtak ki ellene, mert az őrizetbe vettek azt vallották, hogy a szőkített olaj Nógrádi Zsolté. A koronatanút egy darabig Flaisz Ferenc bújtatta, majd Budapesten lakott. Mivel ismeretlen helyen tartózkodott, a kiskunhalasi ügyészség 1994. április 6-án felfüggesztette az utána való nyomozást. Ezt követően, 1994. április 25-én, a nagyszülei segítségével megvette azt a fóti családi házat, ahol napjainkban is lakik. 1993 év vége után tehát Nógrádi Zsolt már csak inkognitóban járhatott Pirtó környékén.

Jelenlegi kérdés

"Hú de megváltozott itt minden, na még abból is lesz balhé, hogy a műemléki kastélyt széthordták" - mondta izgatottan Nógrádi Zsolt 2001. augusztus 31-én, pénteken, amikor először nézte meg azt a helyet, ahol az édesapja holttestét megtalálták. Érdekes, hogy nem utazott azonnal a helyszínre, pedig a levelet előző hét csütörtökén, 2001. augusztus 23-án találta meg fóti postaládájában. A bélyegző szerint a levelet Kiskőrösön adták fel előző nap. Tartalmát még aznap telefonon beolvasta a szabadságát töltő dr. Kovács Lajos ezredesnek, aki az ORFK-n a "döglött ügyek" osztályát vezeti, és több mint két éve nyomoz már Nógrádi József rejtélyes eltűnése ügyében. Augusztus 27-én, hétfőn a Bács-Kiskun megyei bűnügyi nyomozók az ORFK felügyelete mellett megszállták a Pirtó környéki földeket, és harmadnapra ráleltek a leggyanúsabb, használaton kívüli kútra. "Ez a hely magáért beszél" - mondta az egyik megyei nyomozó, amikor a kútba leküldött tűzoltó jelentette, hogy a törmelék alatt lévő nejlonban nagy valószínűséggel egy holttest van. Való igaz, csak nagyon kevesen ismerhették ezt a kutat. Talán nem is hiába kívánt a bejelentő levelének végén önhitt fölényességgel "sok sikert a kereséshez". De vajon miért éppen most érkezett ez a levél, miért nem akkor, amikor nyilvánosság révén nyakig ért az olaj? Mert alábbhagyott a közfigyelem, amelyből a sok sem elég? Vagy netán az apai örökség miatt, ami nem mondható valami soknak, ha két embernek kell megosztoznia rajta. A soltvadkerti főutcán lévő, leromlott állagú családi háznak csupán a huszonhat százaléka van Nógrádi József nevén, a többi az elhunyt feleségének családjáé. Az apának csak egy ötven négyzetméteres lakása volt Pesten, a kilencedik kerületben. Van még a nevén egy vagyontalan kft. és egy kevéske Matáv-részvény. A levél végi jó kívánságok azonban nemcsak írójára, hanem a keresőkre is ráférnek, mert hiába van holttest, amit a nyomozók oly régóta szerettek volna már megtalálni, ha nincs gyilkos, akit a bejelentő feltehetőleg érzelmi okok miatt nem adott fel. Hiszen ha ezt a levelet a lelkiismeret íratta volna, akkor már a gyilkos nevét is tudnánk. Ráadásul a levélíró leleplezte magát a gyilkos előtt, megfeszítette a köztük lévő viszonyt, és veszélyes játékba kezdett. A cinkos félig elárult valamit. Vajon mikor árulja el az üzenet második felét? A gyilkos és az áruló netán egyetlen ember? Nem valószínű, mert a bivalyerős és súlyos Nógrádi Józsefnek nemhogy az élő, a holt testével is nehezen bírhatott egy ember. A csaknem hároméves holttesten a hatósági orvos nem állapított meg halált okozó fizikai sérülést, a feltételezés mérgezés irányába mutat, a gyilkosság gyanúja pedig Nógrádi Ádámra összpontosul, aki utolsóként látta élve az édesapját, és aki a szabadidőruhája alapján azonosította is a halottat. De ő már apja eltűnésekor minden elmondott, ezért jelenleg a baráti körét hallgatják ki rendőrök. Ádám szerint a "végén még a seftjei miatt fogják lecsukni". A családi körben elkövetett gyilkosság feltételezése azonban rengeteg kérdést hagy nyitva. Vajon ki volt az, aki elcsalta otthonról Nógrádi Józsefet, aki nem akart a háza körül mutatkozni, akivel kénytelen volt egy kevésbé forgalmas helyen találkozni? Hiszen több tanú is látta a koronatanú apját, amikor utoljára végigment a főutcán. Az apa nemcsak azért gyalogolt, mert csak a közelbe ment, hanem azért is, mert Ádám fia előtte összetörte a kocsiját. Netán egy férjes asszony hívta? Egy informátor? Egy régi üzlettárs, aki valamilyen oknál fogva nem mert a környéken megjelenni? Nem valószínű, hogy olajos ügylet lehetett, mert 1998-at írtunk, és az olajszőkítést szinte el is feledték már. Feltehetőleg újabb névtelen levelek fogják majd feloldani a jelenlegi kriminalisztikai patthelyzetet. Szeptember 5-én már érkezett is egy kézzel írott levél Soltvadkertre, amelyben a koronatanút megfenyegették: tartsa a száját, különben az apja sorsára jut. Blöff vagy önsajnáltatás? Nem tudni. Valószínű azonban, hogy nemsokára egy neveket tartalmazó írás is érkezik majd, amely újra lendít egyet azon az ingán, amelyet 2000. június 8-án a parlament olajügyeket vizsgáló bizottsága előtt löktek meg először.

 


Vissza az idei számokhozVissza az idei számokhoz