XLIV. ÉVFOLYAM, 38. SZÁM, 2000. szeptember 22.

VAS GÁBOR RIPORTJA:

Csak egészség legyen, a többi nem számít

A gyógyszergyártók egy része a magyar piac elhagyását fontolgatja, a betegek egyre nehezebben fizetik ki a patikai számlákat, új, originális készítményhez a normatív kasszából nem kapnak támogatást, a tb gyógyszerkasszáját pedig rendre fel kell tölteni. Ideje tehát felkészülni a rendszerbe kódolt ellátási zavarokra. Mindeközben Frajna Imre, a Társadalombiztosítási Alapokat felügyelő államtitkár egyértelmű sikerekről nyilatkozik, és az egészségügy irányítói koncepciókat gyártatnak a gyógyszer-támogatási rendszer átalakításáról - gyakran a piacon is érdekelt szereplőkkel. Az összeférhetetlenségi aggályok nemcsak a szakértőket érintik: az OEP gyógyszerügyi főosztályvezetője is egészen a közelmúltig piaci szereplő volt, felesége ma is az.

"Ne szakmázzunk, itt pénzről van szó" - hangzott el egy gyógyszergyárvezető szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) egyik magas rangú vezetőjének szájából az idei gyógyszerár-tárgyalásokat leginkább jellemző mondat. Hogy mennyire igaz a kijelentés, jól jelzi a társadalombiztosítási alapokat felügyelő államtitkár, Frajna Imre több nyilatkozata is, melyekben hat-nyolcmilliárd forintos éves megtakarítást prognosztizált arra az esetre, ha a rendszerben érintettek mindegyike a kormány tervei szerint működik a következő egy évben (az OEP-főosztályvezető Kőrössy Péter ugyanezen logika alapján egy-kétmilliárdos megtakarítást vár 2000-re). Több gond is akad azonban az elképzeléssel, hiszen a kormány, miközben egyszerre kívánja csökkenteni a tb és a betegek kiadásait, bármennyire szeretné is, (még) nincs hatással az orvosok felírási szokásaira, csak részben van hatással a patikusokra, és a legkevésbé a betegekre képes nyomást gyakorolni, akik, ha akarják, idén is kifoszthatják a tb gyógyszerkasszáját.
      A gyógyszerekre idén elkölthető keretet 135 milliárd forintban határozta meg a költségvetés (ennek 73 százalékát szeptemberig már kifizette az OEP), ami a tavaly ténylegesen elfogyott csaknem 140 milliárd forintnál még nominálértékben is kevesebb. Egy, a vényellenőrzés hatékonyságát elemző, a kormány elé szánt pénzügyminisztériumi előterjesztés már áprilisban 151-155 milliárd forintos tényleges gyógyszerköltést prognosztizált ez évre, így amikor nyáron Lampé Zsolt OEP-főigazgató bejelentette, hogy 12 milliárddal kiegészítik az eredetileg zártnak tervezett gyógyszerkasszát (havi ötszázalékos keretnövekedéshez még nem kell költségvetést módosítani), ezzel még mindig csak 147 milliárd volt meg a várhatóan szükséges 155-ből. Ami tehát csak akkor tartható, ha az érintett szereplők 3-8 milliárd forintot megtakarítanak. Vélhetően éppen ennyit sikerült az ártárgyalások során kierőszakolni a gyógyszergyárakból, ami viszont előrevetíti, hogy új készítmény - igazodva az elmúlt két év hagyományaihoz, és minden ellenkező kormányzati nyilatkozat ellenére - most sem juthat fel a normatív támogatási listára. Kőrössy Péter, az OEP gyógyszerügyi főosztályvezetője arra azonban felhívta a figyelmet, hogy csak a normatív támogatási lista maradt változatlan az elmúlt két évben, az alacsony forgalmú, különösen drága, úgynevezett külön keretes készítmények közé, melyek a "nagy" gyógyszerkassza részét képezik, csaknem 200 támogatandó újat vett fel a biztosító.
      Májusban már a "gyógyszer-támogatási előirányzat túllépését mérséklő intézkedésekről" tárgyalt a kabinet, miközben a gyártók feszülten várták, hogy valaki végre tárgyaljon velük a gyógyszerárak emeléséről. A három nagy tömörülés, a Magyarországi Gyógyszergyártók Szövetsége (Magyosz), az Innovatív (korábban Nemzetközi) Gyógyszergyártók Egyesülete (NGYE), illetve a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Érdekvédelmi Egyesülete 1999 nyara óta nem tudta realizálni sem az inflációból, sem a dollár-forint árfolyamváltozásból fakadó veszteségeit, jobb híján levelezett a rendszer törvényi felelősével, az Egészségügyi Minisztériummal, s Gógl Árpád miniszter folyamatos baklövésein mulatott, illetve leváltásának dátumát latolgatta. Pedig gyógyszerügyben Gógl Árpád és minisztériuma mellékszereplő: az orvosságok árait kormányrendelet határozza meg, melyre a szaktárca gyakorlatilag nem tud hatni, még a tárgyalásokon sincs jelen, tehát információja is vajmi kevés van, holott felelőssége a gyógyítás minden szegmensében törvénybe vésett.
      A gyártók egyébként tíz éve nem tudták realizálni veszteségeiket az árakban. A rendszerváltást követően ugyanis mindössze egyszer - 1995-ben, a Bokros-csomag évében - volt arra példa, hogy a gyógyszerek termelői, illetve importára az inflációval azonos mértékben nőjön. Amint egy gyógyszergyár-vezető fogalmazott, akkor "rá is fért a gazdaságra egy kis infláció".
      Mindettől függetlenül a betegek érzik, folyamatosan nő az orvosságok ára, ezért rendkívül hatásosak voltak az elmúlt évek "a gyógyszergyárak az egészség vámszedői" típusú nyilatkozatai, holott a gyógyszerár-inflációt (amit a térítési díjak alapján, tehát a patikai árból számít a Központi Statisztikai Hivatal) nem csupán a termelői árak növekedése, hanem a támogatások csökkenése is okozta. A Magyosz adatai szerint az elmúlt tíz évben, változatlan, 1990-es áron számítva mindössze hatmilliárd forinttal nőtt a támogatás összege: 18-ról 24 milliárdra. Például a tavalyi 26 százalékos patikai inflációból mindössze 6 százalék származott termelői árnövekedésből, a többit (20 százalékot) a támogatás csökkentése okozta.
      "A gyógyszergyáraknak legkésőbb az EU-csatlakozásig kell kihúzniuk - vélekedett Török Ede, a SmithKline Beecham, a világviszonylatban is az egyik legjelentősebb gyógyszergyár hazai leányvállalatának üzletfejlesztési igazgatója -, akkor ugyanis a gyógyszerek árát kötelezően a közösségi átlaghoz kell közelítenie Magyarországnak, hogy elkerülhető legyen a gyógyszerfronton korántsem egységes unióban számos jogi vitát kiváltott reexport (a lényegesen eltérő árszintből fakadó spekuláció)". Tekintve, hogy az uniós gyógyszerárak sokszorosan meghaladják a hazait, mindenképpen fel kell készülnünk tehát a következő években a folyamatos kisebb vagy az egyszeri, jelentős áremelésre, amire, tegyük hozzá, nyilván leginkább a gyógyszergyártók várnak.

Veszedelmes viszonyok

Az idei ártárgyalások körüli felhajtás annak ellenére volt a leghangosabbak egyike, hogy most a nagy szervezetek vezetői ilyen minőségükben nem is vehettek részt a tárgyalásokon. Az OEP képviselőivel szemben ugyanakkor nem (voltak) szigorúak a követelmények, hiszen részt vett a tárgyaláson több olyan szakember is, aki, ellentétben a Társadalombiztosítási Ár- és Támogatási Bizottság (TÁTB) megalakulásáról szóló kormányrendelet szigorú előírásaival (amely még az ártárgyalásokra nem vonatkozott), egyidejűleg "gyógyszert, egészségügyi terméket gyártó vagy forgalmazó (...) gazdasági vagy közhasznú társaság tulajdonosa, vezető tisztségviselője". Kőrössy Péter, az OEP gyógyszerügyi főosztályvezetője például a Jókai Patika Kft. tulajdonosa volt a közelmúltig, ami az ártárgyalások esetében jogilag nem kifogásolható, ám a bennfentes kereskedelem lehetősége fennállt. Kőrössy felesége (a TÁTB esetében kizáró ok a közvetlen családtag érintettsége), Starc Judit a fenti cég mellett az Aurancia Bt.-t is képviseli, amely ugyancsak patikát üzemeltet.
      Kőrössy Péter nem is tagadja mindezt, mint mondta, az OEP és a PM kötelékében is számosan vannak olyanok, akik maguk vagy családtagjaik révén érintettek korábbi vagy jelenlegi gyógyszergyári kötődésükkel, ám - mint mondta - ha teljesen "tiszta" személyek vesznek részt a folyamatban, akkor a hozzáértés volna megkérdőjelezhető. Az OEP-főosztályvezető ezért azon cégekkel, melyeknél korábban dolgozott, nem tárgyal, s ezt az utat követik munkatársai is. A TÁTB-ben való részvételt szabályozó kormányrendelet azonban nem ad lehetőséget ilyen különbségtételre, a norma szövege kategorikusan tiltja az érintettek jelenlétét, eszerint tehát az ártárgyalások kormányzati szereplőinek többsége nem lehet majd tagja a bizottságnak.

Például a Mol

Az 1999 nyara óta tárgyalásra váró gyógyszergyárvezetők tárgyalni vágytak mindenáron - ez vezetette őket nyár elején az egységesen bejelentett 8,5 százalékos áremelés ötletéhez is. Igaz, ma már e lépést legalábbis részleges kudarcnak tekintik, hiszen a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) árkartell gyanúja miatt eljárást kezdeményezett a három nagy érdekvédelmi tömörülés ellen, melynek során az egyes cégek adtabázisait is átvizsgálta bizonyítékok után kutatva. A múlt héten lezárult eljárásban a gyógyszergyárak védekezésével szemben ("gazdasági szükségszerűség az áremelés") nyilván bizonyítékként értelmezhették volna, hogy utóbb az ártárgyalásokon a gyártóknak tetemes árcsökkentéseket kellett végrehajtaniuk a piacon maradáshoz. Ám a GVH végül nem büntetett, mindössze a már amúgy is hatálytalanított áremelési javaslat visszavonására szólította fel a szövetségeket.
      Decemberig érvényben van (s ilyenformán akadálya egy esetleges árcsökkentésnek is) a kormány árbefagyasztási rendelete, amely minden orvosságra, így az úgynevezett OTC-termékek (nem támogatott, szabadáras gyógyszerek) körére is kiterjedt. Az ártörvény valóban felhatalmazza a kormányt arra, hogy rendkívüli helyzetben, vagy ha átalakítja a piaci szabályzókat, befagyassza bizonyos termékek árát. A piac átalakításának kereteit azonban az elmúlt egy évben nem sikerült meghatározni, pedig többen is nekiveselkedtek, olyannyira, hogy az Egészségügyi Minisztérium a februári, kormány elé került tárcaértékelésében (Az EÜM tevékenysége a kormányprogram egészségügyre vonatkozó részének tükrében, Összefoglaló, 1998-2000 február) le is szögezte: "A tárca kidolgozta az új, európai színvonalú és korszerű gyógyszer-támogatási rendszer koncepcióját". Majd hozzátette, a minisztérium "jelenleg egyeztetést folytat a gyógyszergyártókkal és -forgalmazókkal a lehetőség szerinti megegyezésre törekedve".
      Egy pozitív hozadéka máris van az árbefagyasztási rendeletnek, amire Kőrössy Péter hívta fel a figyelmet: az ártárgyalások hírére minden évben jelentős felvásárlás kezdődik, ami idén - a kötött árak miatt - elmaradt, így a biztosító a tárgyalások idején "szokásosan" elköltött mintegy ötmilliárd forintot ezúttal megspórolta. Nem véletlen, hogy több gyógyszergyárvezető szerint fel kell készülnie a piacnak arra, hogy a kormány az árbefagyasztást eszközként fogja használni az évenkénti tárgyalások alkalmával.
      Az egészségügyi tárca felkérésére elsőként Szabó Sándor (jelenleg a Magyar Gyógyszerész Kamara tiszteletbeli elnöke, több cégben érdekelt kereskedő) fogott neki a piac-átalakítási koncepcióalkotásnak, még miniszteri biztosként, a tavalyi tárgyalásokat követően; őt az EGIS-ből Svájcba elszármazott, majd gyógyászati segédeszköz-kereskedőként (piaci szereplőként) visszatért Bolla Kálmán követte, mindkettejük anyaga az asztalfiókban végezte. Jelenleg az Országos Gyógyszerészeti Intézet főigazgatója, Páll Tamás vezet ugyan egy munkacsoportot a témában, ám eredményről még korai beszámolni. Nincs tehát egységesen elfogadott piacátalakítási koncepció, amire hivatkozva jogos lenne a kormány 180 napos árbefagyasztási rendelete. Úgy tudjuk, a Mol lépésén felbuzdulva, a közeljövőben a gyógyszergyári tömörülések is keresik majd a jogorvoslat lehetőségét az árbefagyasztás kérdésében. Ha bizonyítani tudják, hogy a kormányrendelet magasabb szintű jogszabályt, nevezetesen az ártörvényt sértette, kárukat, illetve elmaradt hasznukat számon kérhetik a kormányon.

"Kuruzslás" magas szinten

Ebben az esetben még szerencsésnek is érezhetik magukat a gyógyszergyárak, hiszen a törvénysértő kormányrendeletekkel szemben létezik fellebbviteli fórum, jelesül az Alkotmánybíróság. Ám az ártárgyalások eredményéről határozó, a kormánynak előterjesztést készítő Társadalombiztosítási Ár- és Támogatási Bizottság (TÁTB) döntésével szemben a jogszabályok nem tűntetnek fel jogorvoslati lehetőséget - vélik egyöntetűen a gyártók.
      E grémium korábban az egészségügyi miniszter tanácsadó testületeként működött a szakmai kamarák, ágazati érdekképviseletek aktív közreműködésével, s fő feladata a piacra kerülő új készítmények támogatási listára segítése volt. Most az ártárgyalások fellebbviteli fórumaként kél új életre, immáron kizárólag köztisztviselők részvételével, a fent említett szigorú összeférhetetlenségi szabályok mellett. Az új mechanizmus szerint tehát az OEP tárgyalásokat kezd a cégekkel, s ha nem tud megállapodni velük, a végső döntést a TÁTB elé terjeszti, ahol a Gazdasági Minisztérium, az EÜM, az OEP, a Pénzügyminisztérium, illetve a Szociális és Családügyi Minisztérium képviselői tesznek javaslatot a vitás kérdésekben. Kőrössy Péter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a TÁTB csak javaslatot tesz az árakra, melyeket közös PM-EÜM előterjesztésben a kormány megtárgyal, s a végső szót a kabinet mondja ki. Laikus felvetésünkre, hogy tehát bármelyik miniszter belepiszkálhatna akár gyógyszercsoportok konkrét árának kialakításába is, Kőrössy úgy reagált: "ez esetben vállalnia kell a felelősséget, amiért eltért a szakmai véleménytől".
      Idén az első fordulóban tárgyalt csaknem 1500 készítmény szinte mindegyikének ára az éppen mostanában alakulgató TÁTB elé kerül. A gyógyszergyárak ugyanis az eléjük tett jegyzőkönyv-blankettákat záradékolták, nyilatkozattal látták el, így jelezték, ha valamilyen alkalmazott szabályzóval nem értenek egyet.
      Ilyen szabályzóból pedig számtalan van. Az elkészült, de fiókba került piacátalakítási koncepciók egyes elemei ugyanis, kiemelve eredeti helyükről, bekerültek a még koncepció nélküli tárgyalásokra. A fix támogatási kör kiszélesítése, illetve a referenciatermékek körének meghatározása például nem teljesen új dolog (az azonos hatóanyagú termékek közül a legolcsóbb a referenciatermék, ehhez igazítja a tb a támogatást százalékban, s az így kapott forintösszeget kapja támogatásként a drágább termék is), ám az ehhez rendelt 20 százalékos küszöb idei "találmány", Bolla Kálmán terveiből származik.
      Eszerint a referenciatermékek árát 20 százaléknál nagyobb mértékben meghaladó készítmény nem kaphat támogatást, kikerül a rendszerből, s így várhatóan a piacról is. Hacsak a gyártó nem "viszi be" terméke árát a határ alá. Ez az árösszehúzó hatású rendelkezés ugyanakkor a kormányoldalon sokszor emlegetett generikusprogram ellen hat (az úgynevezett lejárt szabadalmi védettségű, generikus gyógyszerek kedvező áruk miatt több európai országban a támogatási rendszerek kedvencei).
      Az Egészségügy-kutató Intézet elemzése szerint hasonlóan generikumellenes hatást fejt ki a patikai árrés degresszivitásának fokozása is, mely szerint a magas árú, elsősorban originális, szabadalmi védettség alatt álló orvosságok fix árrését csökkentik, míg az alacsonyaké változatlan marad (más verzió szerint növekszik), tehát ugyancsak közelednek egymáshoz az árak. Az árverseny kialakítása céljából még az is felmerült kormánykörökben, hogy oldják fel a patikák fix kiskereskedelmi árrését, amivel elérhető lenne a "különböző patika, különböző ár" szituáció. Ez ellen a hazai gyógyszerészkamara és hasonló lépések ellen az idén nyáron Varsóban rendezett nemzetközi gyógyszerész-konferencia is tiltakozott, így a terv, egyelőre, lekerült a napirendről.
      A patikusoknak azt azonban kötelezővé tette a nyári kormányrendelet, hogy fel kell ajánlaniuk a betegnek a referenciatermékeket - igaz, nem tudni, ki és milyen eszközökkel fogja ellenőrizni őket ez ügyben. Ez az elképzelés viszont az orvosoknak nem tetszik, akiknek ugyanis egyedüli joga az országban az orvoslás. Forgács András, a Magyar Orvosi Kamara illetékese felháborodottan utasította vissza az intézkedést, mint mondta, az orvos nem véletlenül írja fel az adott orvosságot. Ha viszont tisztán pénzügyi szempontok szerint megmásítják a döntését, "akkor a pénzügyminiszter akar gyógyítani, ami pedig kuruzslás".
      Az orvosokkal szemben több más lépés is napirenden volt az elmúlt időben, így például az egyéni gyógyszerkeret meghatározása, amelyet túllépve fokozott ellenőrzésekre, míg betartva pénzjutalomra számíthatott volna (Németországban a rendszer csúfosan megbukott, itthon nem támogatta a MOK), s a kormány lesújtott a szerinte erkölcstelen orvos-látogatókra is, akik a kórházaknak ingyen készítményeket, termékmintákat, az orvosoknak konferenciautazásokat, továbbképzéseket juttattak. "Egyedüliként áldozva pénzt az orvosi továbbképzésre" - teszik hozzá a gyógyszergyárak és a MOK egybehangzóan.
      A májusi, már idézett kormány-előterjesztés szerint a kórházaknak juttatott ingyenes készítményminta a cégek számára 15-35-szörös megtérülést eredményez, mivel az orvos ezt fogja felírni a zárójelentésre, s a beteg ezt fogja kérni a patikában is. Ezért felmerült, hogy a vényekre és zárójelentésekre hatóanyagok neve kerüljön a termékeké helyett. Gyógyszergyári és orvosi forrásaink szerint azonban az orvosok nem tudnak hatóanyag szerint gyógyítani. Forgács András ehhez azt tette hozzá, hogy a hazai orvosképzés alapvetően termékközpontú, nem hatóanyagban gondolkodik.
      Különösen izgalmas jelenetekhez vezethet az az ugyancsak időzített bombának minősített OEP-irányvonal, miszerint a gyógyszerek egyenértékűségét nem minden esetben veszik figyelembe a termékek csoportba sorolásakor, s nem mindig számít, ha egy csoportba különböző formájú (tabletta, injekció stb.) és kiszerelésű (50-100 mg), azonos hatóanyagú termékek kerülnek. Így lehet extrém esetben a legolcsóbb, vagyis a referenciatermék, tehát kötelezően felajánlandó - kvázi a betegre bízva a döntést - olyan készítmény is, amit az orvos soha nem írt volna fel. A felelősség kérdése ez esetben nem teljesen tiszta, hiszen az orvos nem azt írta fel, amit a páciens vett, a patikus viszont kötelezett annak felajánlásra, a beteg mehet a PM-be felháborodni. Kőrössy Péter úgy látja, ilyen elenyésző esetben fordulhat csak elő, viszont senki sem hibáztatható ilyen ügyben, hiszen "mindez a beteg felelőssége".
      A termékkör szűkítése (20 százalékos küszöb) oda vezethet, hogy az országba nem jutnak be a modern gyógyszerek, a beteg utazhat külföldre, ha módja van rá, ahogyan tette ezt a rendszerváltás előtti években. Hisz itthon akkor sem veheti meg a drágább terméket, ha neki pedig érne annyit az egészsége.

Mellékhatások

Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter úgy látja, mindig találni kell egy csoportot, amelyen el lehet verni a port a gyógyszerkassza túllépése miatt. A kormány azonban idén átfogó offenzívába kezdett, egyszerre akarta megrendszabályozni az orvosokat (akik szerinte jogtalanul jutnak támogatáshoz a gyógyszergyáraktól), a patikusokat (akiknek még mindig jobban megéri drága gyógyszert eladni, hiszen a kisebb árrés forintban magasabb, mint az alacsony árú orvosság magas árrése), a gyógyszergyárakat (amelyek valahogy "mindig jól járnak") és a betegeket (akik minden évben elfogyasztják a nekik ítélt támogatást, sőt, 1993-óta minden évben 7-30 százalékkal még túl is lépik a keretet, egyszerűen túl sokat vásárolnak és fogyasztanak gyógyszerből, akkor is, ha nem kellene).
      Matejka Zsuzsa, az Egészségügy-kutató Intézet gyógyszerügyi munkacsoportjának vezetője szerint ez utóbbi (a túlzott gyógyszerfogyasztás) valóban létező gond (kormányadatok szerint hatodik-nyolcadik vezető halálok lehet a súlyos gyógyszer-mellékhatás), ám nem lehet megoldás a "mindenki mellé egy rendőrt" elv, az ösztönzés helyett a szankcionálás előtérbe kerülése, mert ez óhatatlanul az ellenállás és nem az együttműködés kialakulásához vezet. Ahogy egy gyógyszergyárvezető fogalmazott: "a kormány kvázi ellenzékinek tekint bennünket".
      A szocialisták a zavaros helyzet miatt parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezték, s ígérik, ötletük várható bukását követően (ebben a ciklusban még ellenzéki kezdeményezésre nem alakult hasonló grémium) sem jegelik a témát: saját bizottságuk igyekszik majd a valóságról tájékoztatni a közvéleményt.
      A gyógyszergyárak mindeközben kissé megrettenve várják, hogy megalakuljon a TÁTB. Sokukban még ott van az OEP-pel folytatott tárgyalások hangulata, amikor is gyakran éjfélig büfé, sőt, egyszerű ivóvíz nélkül várakoztatták őket. Volt, aki emiatt futárral küldte be ajánlatát, s várta a telefont, mikor mehet tárgyalni, és volt, aki szendviccsel és üdítővel ment az Árpád híd pesti hídfőjéhez. Sokan közülük nem akartak nyilatkozni, vagy nem adták nevüket az elmondottakhoz, mondván, a TÁTB még mindig tehet érdekes ajánlásokat.
      Erre már csak amiatt is komoly esély van, mivel a beadott árajánlatok csak a gyártókat kötik, az államot nem. A kiskereskedelmi patikai árrés degresszivitásának fokozását célzó rendelet ugyanakkor még nem jött ki, s megjelenése átrendezheti az árversenyt. Váczi János, a Generikus Gyógyszergyártók és Forgalmazók Magyarországi Egyesületének elnöke szerint azért lett az elmúlt hetekben november elseje a korábban október első napjára ígért határidőből, amikor is az új árakat megismerhetjük, mert "kormányoldalon keresik a kiutat a saját maguk ásta csapdából".
      A TÁTB megalakulása persze nem jelenti automatikusan azt, hogy az év utolsó két hónapjában nyugalom lesz a gyógyszerfronton. A gyártók többsége ugyanis attól tart, hogy a már megszokott "mutyizás", amely eddig az OEP előtt zajlott, most csupán átkerül a TÁTB elé, és ezúttal is újrarajzolja a már beadott ajánlatokból kialakulni látszó képet. Van például olyan orvosság, amely saját piacán szinte egyeduralkodó, versenytársai a forgalomból mindössze néhány százalékot voltak képesek realizálni, ám a gyártó nem csökkentette az árat a 20 százalékos küszöb alá, hanem azt kérte, hogy az "ellátás zavartalansága" miatt kapjon felmentést a szabály alól. Ha megkapja a kedvezményt, az nyilván nagy vihart kavar majd.
      Ugyancsak az ellátást akadályozhatja, hogy az elmúlt évekhez képest lényegesen több "fantomterméket" várnak a piacra. Minden évben van ugyanis negyven-ötven olyan termék, amely megfelel a feltételeknek, kap is támogatást, de se orvos, se beteg nem látja sohasem. Idén több kategóriában is pályázik ilyen orvosság a referenciatermék státusra. Gyártóik, akiket többszöri kérés ellenére sem nevezett meg az OEP a többieknek, vállalják, hogy teljesítik az írásban lefektetett kritériumokat (a termék az adott kategóriában már elért legalább egyszázalékos forgalmat, vagy a gyártó a várható forgalom öt százalékát, de legalább egyhavi forgalomnak megfelelő mennyiséget elhelyez raktárban, emellett a legolcsóbb). Mindhárom gyógyszergyártó tömörülés tudni véli, hogy e csoportban több, a piacot épp elhagyni készülő vállalat van, amely mindössze megszabadulni szeretne itteni készleteitől. A kormányrendelet szerint, aki megszegi a szabályokat, tehát mondjuk, terméke év közben eltűnik a piacról, azzal két évig nem állnak szóba ártárgyalásokon. Azt azonban nem részletezi a jogszabály, milyen módon ellenőrzik a feltételek meglétét. Megoldást az jelenthetne, ha - ahogyan az OEP is tervezi - az állami gyógyszerforgalmazó cégek raktáraiban kellene lennie a gyógyszernek. Továbbra sem tudni ugyanakkor, mi történik azokkal, akiket nem érdekel tovább a magyar piac, s ha elfogy a termékük, eltűnnek. Ekkor ugyanis a patikus hiába ajánlja majd a legolcsóbb gyógyszert, a beteg úgysem jut hozzá.

RAJNAI ATTILA RIPORTJA:

Olaj a bűzre VI.

"Végül is önök azért kapják a fizetésüket, hogy megoldják ezt az ügyet." (Nógrádi Zsolt 2000. június 8-án, 14 órakor, az Országház főemelet 11. számú üléstermében megtartott zárt ülésen)
Riportsorozatunk június 23-án és 30-án megjelent részében bemutattuk az "olajos" koronatanút, Nógrádi Zsoltot, a család olajszőkítés közbeni lebukásának történetét és az édesapa, Nógrádi József nyomtalan eltűnésének körülményeit, valamint kitértünk a hatóságok előtti ügyeik kimenetelére. Bemutattuk a birodalmi méretű olajszőkítés főbb fejezeteit, majd elsőként készítettünk interjút Flaisz Ferenccel, akit a koronatanú a Bács-Kiskun megyei olajmaffia főnökének nevezett meg. Az ÉS július 14-i számában pedig - mielőtt az olajbizottság nyilvánosságra hozta volna a Nógrádi-féle tanúvallomást - fellebbentettük a fátylat néhány, a tanú által megvallott tény igazságtartalmáról. Július 28-án feldolgoztuk a jövedéki engedélyekkel és az üzemanyag-vámolásokkal történő visszaéléseket, az ezek viszszaszorítására megalkotott törvények parlamenti vitáját, az érdekesebb módosító javaslatokat, és bemutattuk az olajozás legújabb kori módszereit is. Az ÉS augusztus 25-i számában a Nógrádi család ellen irányuló kézigránátos merénylet körülményeiről és a köröttük zajló nyomozások ellentmondásairól olvashattak, valamint felvillantottuk a kecskeméti benzinkút-építési láz néhány érdekesebb momentumát. Mostani számunkban Nógrádi Zsolt néhány, a jelenkori olajozással összefüggő visszaemlékezésének valóságtartalmát tárjuk fel, és az ő vallomása alapján megindult nyomozások jelenlegi állásáról is közlünk részleteket.

2000. szeptember 8-án Fazekas Sándor, Dorkota Lajos és Vígh Ilona fideszes országgyűlési képviselők módosító indítványt nyújtottak be a T. Háznak. Ebben azt kérik az Országgyűléstől, hogy a kőolajszármazékokkal történő visszaélések miatt állapítsák meg a Németh- és a Horn-kormányt felelősségét, valamint "a bűnözésbe beletörődő szemléletük miatt" vonják felelősségre az akkori miniszterek nagy részét. Bár a fideszes képviselők szerint 1998 májusában egy csapásra megszűnt az olajozás, a Bács-Kiskun megyei olajosok nem nagyon vettek tudomást a kormányváltásról.
      1998 szeptemberének egyik éjszakáján a kiskőrösi Vám- és Pénzügyőrség udvarának végéből hatalmas lángok csaptak a magas falkerítés fölé. A tűzoltóknak, bár gyorsan a helyszínre értek, nem sok tennivalójuk akadt, mert a fináncok fehér Mitsubishi terepjáróján már nem lehetett segíteni. Az autó pillanatok alatt kiégett, ezért szinte biztosra lehetett venni, hogy a gyorsan elharapózó lángokat nem rövidzárlat okozhatta, hanem szándékos gyújtogatás történt, méghozzá valami nagyon gyorsan lángra kapó anyaggal. Az elsődleges tűzvizsgálat igazolta is: merénylet történt. A példátlan eset miatt óriási lendülettel indult meg a nyomozás a gyújtogató felkutatására, de csupán egy árva lábnyomot tudtak regisztrálni a rendőrség helyszínelői, melyet a tettes hagyott maga után, amikor átugrott a vámparancsnokság kerítésén. A rendőrök abból indultak ki, hogy valaki vagy valakik azt szerették volna elérni, hogy a fináncok egy ideig ne végezhessék munkájukat a terepjáróval. Ezért a környék minden nehezen megközelíthető tanyája számításba jöhetett, ahol a gyújtogatást megelőző időkben illegális olajdesztilláló berendezésre, illetve szeszfőzőre bukkantak, s hogy ne érezze nyeregben magát az, akinek útjában álltak a vámosok, az országos vámparancsnokság egy hét múlva már pótolta is a Mitsubishit.

A tettes ismeretlen

A széles körben megkezdett kihallgatások azonban nem vitték előbbre a nyomozást. A fináncok sem tudtak lendíteni az ügyön, mert akkoriban nem találtak komolyabb ellenállásra és fenyegetésre munkájuk során a tanyavilágban. Csupán egyetlen helyen gyűlt meg a bajuk általában, a bócsai benzinkútnál, bár oda meg nem kell terepjáró. De hogyan is vallott erről a benzinkútról Nógrádi Zsolt az ügyészeknek: "Kismók Andrásnak a soltvadkerti mellett Bócsán is volt egy benzinkútja, ahogy Kecskemét felől bejövünk Bócsára. Ide hat-nyolc kamion hordta folyamatosan az üzemanyagot, a sofőrök két soltvadkerti személy, a Mihók és a Pető János volt. Éves szinten ez körülbelül 30 millió litert tett ki. A hasznot azonban nem lehetett behatárolni, olyan 15-30 forint között lehetett, mert a számlákkal manipuláltak, s mivel benzinkutasok voltak, hivatalos gázolajként, rendes áron adták el, nem úgy, mint a szőkítők, akik 10-15 forintot kerestek csak literenként. 1997-98-ig tudta folytatni ezeket a tevékenységeket, de a bócsai kútnál volt egy tüzelőolaj-manipuláció, és a vámosok meglepték a benzinkutat, utána a vámosok terepjárójára Molotov-koktél dobtak, és ki is égett az autó (...) a pénz, amit keresett, olyan ötszáz [sic!] és egymilliárd forintra tehető, és azt autókereskedésbe fektették, amit Kecskeméten nyitottak az E5-ös mellett, és különböző nagy értékű ingatlanvásárlásba fektették, Soltvadkerten vendéglőt és autókereskedést építettek..." Tény, hogy a bócsai benzinkútnál a merényletet megelőző hónapokban többször is jártak a fináncok, és nagy mennyiségű "fekete", vagyis pakurás, valamint desztillált gázolajat foglaltak le, aminek az eredetét a benzinkút üzemeltetője nem tudta igazolni. Egyre sűrűbben kezdtek járni a mindig "sáros" benzinkúthoz, erre az üzemanyagtöltő-állomást bérlő, fővárosi illetékességű személy bedühödött és "kóstolgatni" kezdte a vámosokat. Egy alkalommal még fegyverrel is fenyegetőzött, hogy lelövi őket, ha nem takarodnak el és nem hagyják őt végre békén. Ennél az esetnél a fináncok a rendőröket is kihívták, akik csak nagy nehezen tudták lecsillapítani a dühöngő nagyfőnököt. Garázdaság miatt eljárást indítottak a benzinkutat üzemeltető férfi ellen, fegyverét azonban visszakapta, mert hivatalos fegyverviselési engedéllyel rendelkezett.
      A kiskőrösi vámosok Mitsubishijét felgyújtó személy, valamint megbízója azonban nem lett meg, mert a nyomozók nem találtak olyan bizonyítékot, amelynek nyomán elindulhattak volna. A bócsai üzemanyagtöltő-állomás főnökének magatartását és fenyegetéseit pedig nem találták elegendő indítéknak. A környékbeliek szerint a terepjárót az olajosok gyújtották fel, a nyomozók feltételezései szerint azonban "a gyújtogatás mögött álló személy alattomosabb, mint a bócsai benzinkút üzemeltetője", ezért gyanújuk inkább a szeszfőzők felé fordult, bár feltételezett elkövetőre és felbujtóra az ő körükben sem találtak.

Lázcsillapító szálak

Mindenesetre az ügy lezárása után a fináncok "leszálltak" a bócsai benzinkútról, s a rendőrök sem akadékoskodtak tovább. Ennek két oka lehet. A szesz- és az olajhamisítás a kilencvenes évek derekától összefonódott, vagyis lényegében ugyanazok a nevek merültek fel a borhamisítás területén is, mint évekkel előtte az olajozásban, valamint a rendőrőrsök bőkezű adakozói is éppen közülük kerültek ki. Nógrádi Zsolt erre az időszakra a következőképpen emlékszik vissza: "A HTO és a gázolaj közötti árkülönbség megszűnte után megkezdődtek a borpancsolási műveletek. Pál Sándor és társa, a Sárfi Jenő megvették az állami pincét, majd a későbbiekben pedig a kiskunmajsai pincét. Ahol mindkét pincészet vezetője a Schuler nevezetű borászmester, aki a nevét adta hozzá. Ezekben a pincékben a mai napig megy a borpancsolás. Tulajdonképpen nem kapnak ellenőrzést, mivel a vámosok öt forintot kértek literenként a megcsinált bormennyiség után, és így nem piszkálták őket." Bár a vámosok őrültségnek tartják Nógrádi ezen feltételezését, a környékbeliek és a pincészetekkel üzleti kapcsolatban állók nem cáfolják, hogy a nagyfőnök valójában Pál Sándor. Hivatalos cégbírósági adatok szerint Pál Sándor és Sárfi Jenő csak egy cégben, az Autó Komplex Vegyeskereskedelmi, Termékelőállító és Szolgáltató Kft.-ben voltak üzlettársak. A kft.-nek többek között tüzelő- és építőanyag-nagykereskedelemre is volt engedélye. Tény, hogy Pál Sándor 1998-ban egy BMW motorkerékpárt is ajándékozott a soltvadkerti rendőrőrsnek, s rövid idő múlva Bodahelyi Antalt, a soltvadkerti őrs vezetőjét Kiskőrösre helyezték át. A fáma szerint azért, mert a vadkerti rendőrök az általuk "látogatott" kutaknál úgymond jutányosan tankolhattak, ám Nógrádi Zsolt állítása szerint Bodahelyinek "üzemanyag-elszámolási problémái voltak". A hivatalos verzió szerint azonban pusztán "kifogásolható vezetői magatartásáért" került át a soltvadkerti őrsparancsnok Kiskőrösre. A Mitsubishi felgyújtásának ügye szépen elsikkadt, akárcsak az idén április 13-án Kiskunfélegyházán felrobbant, hatalmas méretű desztillálóberendezés tulajdonosai utáni nyomozás is. Hivatalos verzió még nincs, az akták Budapestre kerültek. A raktár, amelynek hátsó részében a desztillálóberendezés felrobbant, Bencsik Károly alpolgármester, kisgazda képviselő fiának nevén volt, bár a raktár ezen részét egy fiktív cég, a fővárosi illetékességű Kiara Bt. bérelte.

Bandukol a karaván

"Amióta vallomást tettem, beindultak az ügyek, édesapám ügyében is teljes lendülettel dolgozik a rendőrség, gyűjti az információkat, és jönnek a tanúk, akik az én ügyemben bejönnek, és vallomást tesznek politikusokra és az ő környezetükre. A rendőrség meglátása szerint itt egy-két hónapon belül több letartóztatás is várható..." - mondja Nógrádi Zsolt. Tény, hogy az ORFK "döglött ügyek" osztályáról néhányan leköltöztek Soltvadkertre, és megpróbálják rekonstruálni Nógrádi József eltűnésének körülményeit, és újra kihallgatják a lehetséges tanúkat. Flaisz Ferenc, akit Nógrádi Zsolt a Bács-Kiskun megyei olajmaffia főnökének nevezett és édesapja meggyilkolásával vádol, nem vállalta a poligráfos vizsgálatot. Flaisz és mindazok, akik az öreg Nógrádi baráti köréhez tartoztak 1998-ban, szinte ugyanazt a verziót vallják, mégpedig azt, hogy Nógrádi József Amerikában él, valamint hogy Ukrajnában üzletel, ahol valaha a szülei is éltek. Bár nincsenek arra utaló tények, hogy az öreg Nógrádi 1998. október 25-e óta bárkivel is kapcsolatba lépett volna, sokan nem értik, hogy miért nem mutatják be Nógrádi József fényképét az újságok és a nagyobb televíziók, akkor talán kiderülne, látta-e mostanában valaki. A rendőrök "teljes lendületéhez" az is hozzátartozik, hogy szeptember 18-án Gergényi Péter Bács-Kiskun megyei rendőrkapitány egészségügyi problémákra hivatkozva rendelkezési állományba helyezte dr. Szőllősi Gyulát, Kecskemét rendőrkapitányát. Helyére pedig kinevezte az "aranyháromszögből" a kiskőrösi rendőrkapitányt, dr. Kása István alezredest. Kiskőrösre a kecskeméti hivatalvezető, dr. Csábi Antal került. A kiskunhalasi kapitány Fazekas Sándor alezredes lett, akit addig a tavaly fegyelmivel menesztett, majd jogerősen is munkaügyi pert nyert Kastyják János ezredes helyettesítésével bíztak meg. "A kör most bezárult, újabb változások nem várhatóak" - nyilatkozta Gergényi dandártábornok. A rendőrök mellett az ügyészségi nyomozók sem unatkoznak mostanában. Átnézték a Flaisz Ferenc gazdaságához tartozó földek és ingatlanok tulajdonviszonyait is, de Nógrádi Zsolt vallomásával ellentétben ügyészek, bírák, illetve politikusok nevére nem leltek a tulajdonosok között. Találtak viszont a Bács-Kiskun megyei adónyomozók egy fiktív számlát gyártó céget, amely Pest megye után Bács-Kiskunban volt a legaktívabb. A mindössze öt számlagyártó huszonkét cég nevében állított ki fiktív számlákat, és több mint hatszáz cégnek dolgozott szerte az országban. A költségvetés kára több mint egymilliárd forint. Szeptember 14-én pedig a Győr-Sopron megyei bíróság hozott jogerős ítéletet egy 1995 óta húzódó ügyben. Két év börtönbüntetésre és százmilió forint értékű vagyonelkobzásra ítélte Varga Árpád ménfőcsanaki vállalkozót, aki nyolcmillió liter olaj kiszőkítésével háromszázmillió forint értékben követett el adócsalást. Társai - fia és felesége - felfüggesztett szabadságvesztést és pénzbüntetést kaptak. A vállalkozó Ménfőcsanakon, Lébényben és Jánossomorján üzemeltetett benzinkutat. Nógrádi Zsolt erre csak úgy emlékszik vissza, hogy a Mihók nevezetű soltvadkerti tankersofőrrel ők is szállítottak oda szőkített gázolajat, bár a Győr-Sopron megyei turnékat nem szerette, mert nagyon hosszú volt az út.
      A koronatanú vallomásában érintett Bács-Kiskun megyei olajosok azonban ennél élelmesebbek voltak, mert nevesített vagyonuktól szép lassan mindegyikük megszabadult. Az egyik ügyészségi nyomozó szerint ez "nem egy túl nagy baj, mert legalább annyival is kevesebben lopnak tovább".

 


Vissza az idei számokhozVissza az idei számokhoz