XLIV. ÉVFOLYAM, 30. SZÁM, 2000. július 28.

RAJNAI ATTILA RIPORTJA:

Olaj a bűzre IV.

"Tilos a háztartási tüzelőolaj minden egyéb célú felhasználása, így különösen az ipari,mezőgazdasági termelési, a gépjárművekben üzemanyag céljára történő felhasználás." 1993. évi LVIII. törvény 46.§ (14)

Riportsorozatunk június 23-án és 30-án megjelent részében bemutattuk az "olajos" koronatanút, Nógrádi Zsoltot, az apa, Nógrádi József és fiai "szőkítés" közbeni lebukásának történetét, a családfő nyomtalan eltűnésének körülményeit, valamint felvázoltuk a birodalmi méretű olajbiznisz évekig zavartalanul folyó főbb fejezeteit. Feltártuk, hogy a család milyen szerepet játszik az "aranyháromszög" (Soltvadkert-Kiskőrös-Kecel) társadalmi életében, és elsőként készítettünk interjút Flaisz Ferenc nagyvállalkozóval, akit a tanú a Bács-Kiskun megyei olajmaffia vezetőjeként nevezett meg. A július 14-i számban pedig - mielőtt az olajbizottság nyilvánosságra hozta volna Nógrádi Zsolt tanúvallomását - fellebbentettük a fátylat néhány, a tanú által megvallott tény igazságtartalmáról. Most bemutatjuk a jövedéki engedélyekkel és a vámolással történő visszaéléseket, az ezek visszaszorítására megalkotott törvények parlamenti vitáját, az érdekesebb módosító javaslatokat, majd pedig bemutatjuk az olajozás legújabb kori módszereit is.

Az Országgyűlés 1993. május 25-én vitatta meg a jövedéki szabályozásról és ellenőrzésről, valamint a bérfőzési szeszadóról szóló törvényjavaslatot. A törvényjavaslat vitája a kivételes és gyorsított törvényhozói eljárás keretében zajlott le. A viták során a Költségvetési, Adó- és Pénzügyi Bizottság ülésén a törvényjavaslatot a képviselők részletes vitára alkalmatlannak találták, és a kilenc tagból mindössze ketten szavaztak rá igennel. Az ellenzéki pártok képviselői kétségeiket fejezték ki, mert szerintük a zárjegyragasztás (és annak ellenőrzése) révén komoly eredményeket nem lehet elérni a szesz-, kávé- és dohányjövedék behajtásában. Alkotmányjogi kifogásaikat is hangsúlyozták, amelyek szerint "akár az üzemanyag színének személygépkocsin belüli ellenőrzése, akár a háztartási tüzelőolajjal működő fűtőberendezések létezésének magánháztartásokon belüli ellenőrzése személyiségi jogokat súlyosan sértő hatósági lépés". Az Országgyűlés Ügyrendi Bizottsága a törvényjavaslat ülésnapján a 10 594-es ügyiratszámon eljuttatta állásfoglalását a honatyákhoz arról, van-e jogkövetkezménye az elutasításnak. A bizottság megállapította, hogy "a kivételes eljárásban tárgyalt javaslatok vitája során a kijelölt bizottságnak nem kell állást foglalni sem a javaslat általános vitára való alkalmasságáról, sem részletes vitára bocsátásáról. E tekintetben nem vonhatja magához egyik bizottság sem az Országgyűlés plenáris ülésének jogosítványait". A Pénzügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium szakértői megvédték a jövedéki termékek ellenőrzésére vonatkozó tervezett jogszabályokat, és a hatósági eljárásokat alkotmányosnak találták. A bizottsági viták során 139 módosító indítványt vitattak meg, amelyeknek csaknem a felét elfogadták. Nagy vitát váltott ki, hogy mi legyen azokkal a gépjárművekkel, amelyekben az ellenőrzések során színezett fűtőolajat találnak. Dr. Békesi László magát az ellenőrzést is sértőnek találta, inkább a csalás lehetőségének megszüntetését indítványozta. A vita azonban leginkább arról szólt, hogy a gépjárművet ebben az esetben lefoglalják, vagy elkobozzák-e. Végül a bizottság csak a lefoglalás lehetősége mellett döntött. Hasonlóan éles vitát váltott ki a jövedéki engedélyek kiadása is. A bizottság ugyanis nem értett egyet abban az előterjesztővel (dr. Szabó Iván), hogy a jövedéki engedélyek kiadását csak az állami adótartozások fennállása esetén tagadják meg, javaslatuk szerint a társadalombiztosítási tartozások rendezését is az engedélyezés feltételévé kellene tenni. A bizottság legvégül elutasította Futaki Géza (SZDSZ), Pelcsinszki Boleszláv (SZDSZ), és Vince Kálmán (FKgP) arra irányuló javaslatát, hogy a mezőgazdasági kisárutermelők is jogosultak legyenek háztartási tüzelőolaj felhasználására.

Színre színt

"Tisztelt Országgyűlés! A jogalkotók bizalmát valószínűleg azzal is elnyerte a törvényjavaslat, hogy nem egy merev bürokratikus jövedéki rendszert teremt meg, hanem a mai viszonyoknak megfelelő, a vállalkozások szabadságát nem sértő szabályozást indítványoz (...) A jövedéki termékek előállítását, illetőleg forgalmazását szabályozott és ellenőrzött mederbe tereli azzal a szándékkal, hogy minimálisra csökkenjék az adózás megkerülésének lehetősége. Ha ez mégis bekövetkeznék, a törvény súlyos szankciókat ír elő" - mondta dr. Szabó Iván pénzügyminiszter, a törvény előterjesztője, expozéjában. Dr. Vincze Kálmán a független kisgazda-képviselőcsoport nevében soknak tartotta a törvény hatálybalépését követő türelmi időt: "A javaslat szerint a hatálybalépést követő hatvan napon belül kell kérelmezni az illetékes hatóságtól a jövedéki engedélyt, viszont a hatóságnak hat hónap áll rendelkezésére az engedély kiadásához. Nem kell nagy matematikai érzék, hogy kiszámolhassuk: nyolc hónap türelmi időt adunk a jelenlegi állapotok továbbéléséhez." Az ellenzéki pártok nem támogatták a törvényjavaslat megszavazását. Dr. Békesi László, az MSZP vezérszónoka szerint ez a törvényjavaslat: "nagyon ügyetlen", mert "a visszaéléseket meg lehet szüntetni részletekbe menő állami szabályozással és egy felduzzasztott ellenőrzéssel anélkül, hogy az okokat, az objektív okokat mérsékelnénk vagy csökkentenénk. Anélkül, hogy a gyökerek megszűnnének, hogy ezeket képesek lennénk irtani, a túlburjánzó szabályozás csak növeli a kibúvókat, a jogszabályok megsértésére ösztönöz - azaz még nagyobb anarchiát kelt." Polyák Sándor, az SZDSZ képviselőcsoportjának nevében újólag felvetette a bizottsági ülésen elhangzottakat, hogy a mezőgazdasági kistermelőket ne sújtsa a törvény, valamint "megérdemelt volna egy vizsgálatot például a földgáz, a propán-bután gáz hovatartozása is"- mondotta. Varga Mihály (Fidesz) szerint "sem megoldás az, ha egy jegyrendszert vezetünk be (...) a hto-utalvány nem feltétlenül fűtésre lesz használva, hiszen ezt a feketepiacon értékesíteni tudják a felhasználók. Hasonlóan én is problémának tartom a Békesi László által elmondottakat: ha eddig is volt szabályozás arra, hogy a hto-t nem lehet a motoroknál felhasználni, és a törvényi garanciákat valamilyen módon nem tudta betartani a kormányzat, akkor mi a garancia arra, hogy a későbbiekben a vámhivatalnak a jelenlegi apparátussal lesz erre alkalma és módja?"

Cégkáosz

Természetesen a jegyrendszer nem változtatott semmin, mert bár a jogszabály kimondja, hogy az utalvány eredetisége UV-lámpánál ellenőrizhető, az ellenőrzés kötelezőségét nem írta elő. A bíróságok előtt a benzinkutasok rendre azt vallották: "nekik senki nem mondta, hogy vizsgálgassák a jegyeket". A nagymennyiségű fűtőolaj-kiadások indoka a benzinkutasok részéről az volt, hogy a tartályautóval rendelkező vevők nekik azt mondták, hogy a környékbeli jegytulajdonosok bízták meg őket, hogy részükre a fűtőolajat leszállítsák. A jövedéki törvény nyolchónapos türelmi ideje közben továbbra is növelte az állam veszteségeit. Ám 1994. január 1-jei hatálybalépését követően sem szűnt meg az a módszer, hogy egy sima cégbírósági bejegyzést igazoló pecsétre másnap már dolgozhasson egy cég. A bíróságok ugyanis 3-6 hónapos átfutással végezték el a bejegyzést. Ekkorra azonban már a cégek rendre eltűntek, s ha netán mégis megkerültek, akkor kiderült, pólyásgyerekek, hajléktalanok és külföldiek nevére vannak bejegyezve, de előfordult, hogy állami gondozott nevén is szerepelt vállalkozás. Lényegében a strómanok nevén lévő cégek adósságait sem lehetett behajtani, mert a nevükért kapott néhány milliónak hamar a seggére vertek. Ha égett a talaj a lábuk alatt, külföldre menekültek, a dekkolásra általában Spanyolország, Portugália és az Egyesült Államok volt a legkedveltebb terep. Mivel a nevüket adók jobban féltek megbízóiktól, mint a hatóságoktól, a nyomozások általában megfeneklettek, s ha egy stróman nem "énekelt", kapott egy jó ügyvédet, aki néhány hónap után kihozta az előzetesből. A hto más irányú felhasználása pedig csupán szabálysértésnek számított. Az olajszőkítő telepen, illegális szeszfőzdén, paprikafestő üzemen történő rajtaütés után az ott előállított munkások rendre nem tudtak semmiről, megbízójukat sohasem látták, csak telefonon érintkeztek vele. Az illegális "műhelyeket" szinte minden esetben egy olyan cég bérelte az ingatlan tulajdonosától, amely sohasem létezett. Később valamivel felgyorsult a fináncok ellenőrzési rendszere. Ezért úgy dolgoztak tovább a hamisítók, hogy a cégbírósági bejegyzések közül egy létező céget választottak, kiírták az adatait, a lajstromszámot, és rövid ideig annak a nevén futtatták a vállalkozást. 1996-ban a fináncok rajtaütöttek egy Bács-Kiskun megyei tanyán lévő szeszfőzdén. A bérlő cégnevében szerepelt az "Ital" szó. A nyomozók hamarosan kiderítették, ez egy létező fővárosi cég. Nagyon meglepődtek azonban, amikor kiderült, hogy ez esetben egy olasz bútorokat forgalmazó vállalkozásról van szó, amelynek semmi köze az italkészítéshez, csupán a "szakmába" vágó hangzása miatt választották ki a hamisítók éppen ezt a céget.
      1995. április 11-én, Bokros Lajos pénzügyminiszter előterjesztésére az Országgyűlés módosította az 1993-as jövedéki törvényt. Megszüntették a hto- utalványrendszert, valamint a fűtőolaj és a gázolaj közötti árkülönbözetet, ezzel szemben a személygépkocsik fogyasztásiadó-mértékét minden kategóriában megemelték tíz százalékkal. Akar László pénzügyminisztériumi államtitkár elmondta, hogy a vámhivatalok az 1994-95-ös fűtési idényre közel 400 ezer igénylőnek mintegy 750 millió liter hto felhasználására adtak ki engedélyt és utalványt. A szakminisztérium becslése szerint ez 350 millió literrel több, mint a háztartások valóban indokolt szükséglete. Ennek a többletmennyiségnek a fogyasztásiadó-tartalma 12-15 milliárd forint. "A részletezett anomáliák felszámolása érdekében a kormány a hto-utalvány és fogyasztásiadó-visszatérítési rendszer megszüntetését javasolja. Ezzel, csak ezzel a megoldással lehet gátat szabni a hto-forgalmazás, -felhasználás területén eluralkodott, már-már maffiaszerű állapotoknak." Az ellenzék nem támogatta a törvénymódosításnak a fogyasztási adó megemelésére vonatkozó részét. Varga Mihály (Fidesz): "egyik szemünk sír, a másik nevet. Örülünk annak, hogy a kormány, felismerve, hogy a hto-utalványrendszer alkalmatlan arra a célra, amire szánták (...) és sír a másik szemünk, mert újabb adónövelő terhet alkalmaz a kormány."

Törvényen kívül

A cégkáosz mellett az igazi anarchiát továbbra is az jelentette, hogy nem volt vámtörvény. Iránylevelekkel utaztak a vasúti gázolajszállítmányok szerte az országban, ugyanis a tulajdonos nem volt köteles a beléptetés helyén vámkezeltetni azt, ha megjelölte, hová kívánja szállítani az árut, valamint azt közben el is adhatta. Egy ilyen utaztatás során a vámolandó anyag - ismeretlen tettesek közreműködésével - szép lassan elfogyott. Aki pedig hajlandó volt vámot fizetni, annak a befizetést egy sima postai csekken kellett igazolnia. A befizetett összegnek megfelelő számú tartályvagont lecsatolták az állomáson, majd a szállítmány továbbhaladt, ám ugyanezt a csekket a másik állomáson is felhasználták, sőt nem egy esetben a befizetett összeg megnőtt egy odahamisított nullával. Amint egy szállítmány beérkezett az állomásra, a vasút értesítést küldött a tulajdonos cégnek, a vállalkozás vámügyintézője az értesítést lepecsételte, és ezzel a papírral a cég rögvest meg is érkezett az állomásra az áruért, amit a vasút azonnal ki is adott. A halasztott vámfizetés rendszere egyébként a vámtörvény megalkotása előtt is létezett. A fináncok szabálykönyve, az 1992-es Vámkódex tartalmazta, amely mindössze egy mondatból állt. "U. 181. § Az esedékes vám megfizetésére a vámhivatal a fizetési halasztást határozatban engedélyezi." Vagyis a fizetési halasztást egyszerűen kérelmezni kellett, a többi a vámparancsnokságon dolgozó elbírálótól függött.
      1995. november 14-én végre megszületett a vámjogról, a vámeljárásról, valamint a vámigazgatásról szóló törvény. Búzás Sándor (MSZP) a Gazdasági Bizottság előadójaként elmondta, hogy "a bizottsági vita egyik sarkalatos kérdése a halasztott vámteherfizetés lehetőségének fenntartása vagy megszüntetése volt. Többségében egyetértettünk: az erőteljesebb kontroll mellett megfelelő biztosítékok beépítésével, a felsőbb szintekre érkező utasításos garanciák kizárásával a halasztott vámfizetés intézményét célszerű fenntartani. Az elmúlt időszak visszaélései ne az intézmény felszámolására, hanem a folyamatosan és tisztességesen kereskedők érdekében ellenőrzött, kontrollált és befolyásmentes halasztott fizetés fenntartására ösztönözzenek (...) a törvényjavaslat megfelelően szolgálja a magyar gazdaság érdekét..." A halasztott vámfizetést nem számolták fel, csak szigorodott, viszont bonyolódik a 125. § b) bekezdéssel, az "átvállalás" és a "kezességvállalás" kategóriáival, amely csak a halasztott vámfizetésre jogosított engedéllyel rendelkezőnek járt. A vámtörvényhez a legtöbb módosító javaslatot két szocialista képviselő, Tokár István és Tulok András adta be. Ők járnak élen az 1997-es vámtörvény és a jövedéki termékek forgalmazásáról szóló jogszabály módosításában is. Tokár István módosító javaslata a "vámügynöki megbízás", e megfogalmazás olyan személyre értendő, aki megbízás alapján kérheti a vámkezelést, valamint "megbízója javára halasztott vámfizetési engedély alapján a vámteher befizetését teljesítheti".

Méltányos képviselők

1996. november 12-én módosították a jövedéki törvényt. Jövedéki terméknek minősül a továbbiakban a cseppfolyósított gáztermék, valamint a pentán, a hexán, a benzol és homológjai, a gazolin, a petróleum, a paraffinos és parafinmentes párlat. Miért volt erre szükség? A gázolaj és a fűtőolaj 1995. május 1-jével történő árkiegyenlítésével megszűnt a legnagyobb profitot hozó üzemanyagjáték. A tárolók, a tartálykocsik kihasználatlanul álltak, de nem sokáig, mert megkezdődött a fent említett, addig nem jövedéki terméknek számító anyagok behozatala. Az olajosok szerint ez volt a "kutyulás időszaka", ugyanis ezekből a termékekből a folyamat végén üzemanyag lett, és a benzinkutak tartályaiba került. A cseppfolyós gázt pedig azért kellett jövedéki termékké nyilvánítani, mert az egyre nagyobb számú gázüzemű autó tulajdonosai tartályokból lefejtett gázt tankoltak gépkocsijukba. Az 1996-os jövedéki törvény módosítása után már nagyon beszűkült a "pancsolás" lehetősége, de az olajosok azért nem estek pánikba. Két komoly ütőkártyájuk még maradt, a Solvexol és a dermedésgátló.
      Az előbbi a petróleumhoz nagyon hasonló, olajos faanyagok lemosására szolgáló vegyület, a másik pedig dízelolaj-adalék a hideg napokra, hogy a jármű könnyebben induljon. Egyik sem jövedéki termék, ráadásul a dermedésgátló legnagyobbrészt gázolajat és petróleumot tartalmaz. Vagyis ha az importált gázolajból úgymond dermedésgátlót állítottak elő, nem kellett jövedéki adót fizetni. A fináncok szerint akkoriban papíron anynyi dermedésgátlót gyártottak, hogy az Európa összes autótulajdonosának igényét kielégítette volna.
      A szigorításokkal együtt a törvénymódosítás legnagyobb "húzása" a 66. § (1) volt, amely szerint "legalább 50 ezer forint és legfeljebb 500 ezer forint jövedéki bírság vethető ki" akkor, ha "(c) a kiskereskedelmi tevékenységet nagykereskedelmi jövedéki engedély formájában folytatta", valamint "(d) a nagykereskedelmi tevékenységet 1995. július 12-ét megelőzően kiskereskedelmi jövedéki engedély birtokában folytatta". A módosító javaslatot dr. Haller Zoltán és Miklós László szocialista képviselők nyújtották be 1996. október 21-én. Szakemberek szerint ez a visszamenőleges hatályú "felmentés" példátlan a magyar jogalkotásban. Több száz milliós jövedéki bírság kifizetését úszta meg sok-sok cég. "Ez az egy sor szinte mindent felborított"- mondta dr. Knyihár Márton, aki huszonöt évig volt a Vám- és Pénzügyőrség jogásza, de a tavaly, létszámcsökkentés címén, megváltak tőle. 1994-től ugyanis egyre több üggyel kerültek a bíróság elé a fináncok, mert a komoly jövedéki bírságok ellen szinte minden cég fellebbezett. A legnagyobb bírságot a Q8, a kuvaiti érdekeltségű benzinkútláncnak sikerült begyűjtenie. A cégnek csak nagykereskedelmi tevékenységre volt engedélye, kútjainak többsége azonban nem rendelkezett jövedéki engedéllyel. A 66. § (c) pontjának életbelépésével azonban megúszták a sok száz milliós büntetést. Az állam pedig újabb milliárdoktól esett el.

A játék örök

2000. április 13-án, csütörtökön este negyed hétkor hatalmas robbanás rázta meg Kiskunfélegyházát. A vasútállomás mögött lévő hatszáz négyzetméteres raktár tetőszerkezete felszakadt és az épület sűrű füstű lánggal égni kezdett. A tűzoltók nagyon meglepődtek, mert a papírraktárként bejelentett épületből ömlött a fekete, pakurás gázolaj. A tűz eloltása után a fináncok harmincezer liter, dízelüzemanyaggá alakított gázolajat foglaltak le, valamint egy nagy teljesítményű desztillálóberendezést. A raktár Bencsik Károly kiskunfélegyházi alpolgármester, kisgazdapárti önkormányzati képviselő fiának a nevén volt. Az olajraktár mellett, belül a telepen, egy teherautó parkolt, amely a fiú cégének jelzését viselte. A vámosok, a rendőrök, a tűzoltók szeme előtt azonban már lobogtatta is a tulajdonos azt a papírt, amelyből azonnal kiderült, hogy a raktárnak azt a részét, ahol a robbanás történt, a teherautóval együtt egy budapesti cég, a Kiara Bt. bérelte.
      "A telep nem az enyém, a kisebbik fiamé" - mondta Bencsik Károly az április 20-i kiskunfélegyházi képviselő-testületi ülésen, amikor Ficsor József polgármester, a város jó hírére hivatkozva, lemondásra szólította fel. Bencsik Károly azonban csak a városi kisgazdaszervezet alelnöki tisztéről mondott le, "hogy pártját függetlenítse az olajügytől". A robbanás előtt a szemtanúk két fekete ruhás, bukósisakos motorost láttak nagy sebességgel elszáguldani a raktártól, de nem az úton, hanem a szántóföldön át. Bencsik Károlyt pedig az eset előtt érték az arcán komoly, ütésnyomnak látszó zúzódások, sérülések. A város szegedi behajtókról beszélt, akik így emlékeztették a kisgazda alpolgármestert a rendezetlen anyagi ügyeire. Bencsik Károly azonban cáfolta ezeket a vádakat, és csak annyit mondott, "arcsérüléseit egy futballmeccsen szerezte". A nyomozó hatóság kétmillió-hatszázezer forintnyi bírságot állapított meg adócsalás miatt, és tizenhárommillió-kettőszázezer forint jövedéki bírságot. A papírraktár csaknem felét bérlő Kiara Bt. tulajdonosait azonban a mai napig nem találja a hatóság, mivel a cég hivatalosan sohasem létezett. A raktárat az olajdesztilláláshoz át kellett alakítani. A környéken lakók elmondták, hogy hónapokkal előtte hatalmas építkezés folyt, de hogy pontosan mit csináltak, senki sem tudta megmondani, mert azt általában éjszaka végezték. Többen elpanaszolták, hogy a robbanást megelőző hónapokban állandó gázolajgőz terjengett a környéken, ennek ellenére a hatóságokhoz ilyen jellegű panasz nem érkezett. A tűz eloltását követő utómunkálatok során egy daru alatt beszakadt a talaj, és a raktárban lefoglalt olajtartályokon kívül további tartályok kerültek elő a föld alól.
      Fűtőolajat ma Tüzép-telepeken lehet kapni. Gépjárművek üzemeltetésére nem alkalmas, de egy kis "átalakítással" jó minőségű dízelolaj válhat belőle. Könnyű, extrakönnyű, valamint középnehéz gázolaj az anyag neve. A különbség csupán annyi, hogy valamivel sűrűbb, mint a dízelolaj, mert nem tisztították meg a pakurától, de erőművek, nagyteljesítményű kazánok, erőgépek üzemeltetésére kiválóan alkalmas. A desztillálás során a pakura kicsapódik, és a fűtőolajból jó minőségű dízelolaj lesz. A könnyített gázolaj ára körülbelül száz forint, a Szlovákiából származóé pedig hetven-nyolcvan. A benzinkutasok százötven-százhetven forintért veszik át a desztillált üzemanyagot, de az olajosok leginkább saját kútjaiknál használják fel. Az eladási ára kétszázharminc forint felett van. A haszon, kétségtelen, sokkal nagyobb, mint az olajszőkítés idején, ám a mennyiség kisebb. Bár az elmúlt egy évben minden hónapban lefoglaltak egy-két desztilláló-berendezést, a vámnyomozók tapasztalata az, hogy a berendezések száma egyre gyarapszik. Tízezer literest már alig találni, a húsz-harmincezer literes üstök a gyakoribbak.
      "Nézd, az olajozás ma is jó bolt, csak nem szabad feltünősködni, ugyanúgy éjszaka dolgozunk, csak nem tartálykocsikkal, hanem ponyvásokkal, ezek alatt elférnek a tízezres tartályok, aztán csókolom, azt se tudják ki, kivel van - mondja egy ma is aktív, volt olajszőkítő.

KERTÉSZ PÉTER RIPORTJA:

"El a kezekkel Lakatos Páltól!"

Az a bizonyos ügy, amely az alábbiakban felmondásra kerül, látszólag mindennapi. Egy önkormányzati lap átváltozásáról szól, több stációban. Az "ügy" első felvonása a megüresedett felelős szerkesztői állás betöltésének a nyilvánosság számára nehezen hozzáférhető részleteivel kezdődik.

Gaján Éva, a Szentendre és Vidéke sorrendben tizedik felelős szerkesztője családi okokra hivatkozva 1997 végén benyújtotta lemondását Kállay Péter polgármesternek. Döntésében közrejátszott az a támadássorozat, amely az 1994-es önkormányzati választásokat követő kinevezése óta érte. A háromgyermekes családanya korábban művészeti szerkesztőként bábáskodott a lap mellett annak 1987-es, félig-meddig szamizdatként történő megalakulása óta, logikusnak tűnt tehát, hogy pályázott a felelős szerkesztői posztra. Akkoriban a későbbi alpolgármester, Takács Gábor, a Pest Megyei Módszertani Intézet igazgatója által kiadott Szentendrei Polgár című periodikát szerkesztette. A kezdetben politikamentes, higgadt hangvételű Szentendrei Polgár a városban fellelhető 60 civil szervezet orgánumának vallotta magát - egészen a '94-es önkormányzati választásokat megelőző kampány kezdetéig. A hivatalában veszélyeztetett s egyszersmind politikai ambíciókkal felvértezett kiadó ekkor választási szövetséget hozott létre (három ilyen is volt akkoriban a festők városában), amelybe rendhagyó módon két politikai pártot is bevont. A dolog szépséghibája az volt, hogy a kampány céljára a Szentendrei Polgárt használta fel anélkül, hogy ezt az egyesületekkel közölte volna.

Petty

A választást gyakorlatilag ez az öszvér organizáció (civil szervezetek, pártokkal megerősítve) nyerte meg, s ennek megfelelően az alakuló önkormányzatban Takács emberei kerültek túlsúlyba. A bravúros teljesítményt követően már szinte gyerekjáték volt a megszüntetett Szentendrei Polgár szerkesztőjét a városi nyilvánosságban mértékadó Szentendre és Vidéke felelős szerkesztőjévé választani, bár az ugyancsak háromgyermekes Tarr Erika (akiről még hallunk a későbbiekben), az addigi felelős szerkesztő, kis híján meglepetést okozott.
      Gaján Éva távozása a lap éléről nem volt előzmény nélküli. A felelős kiadó Kállay Péter polgármester ugyanis különböző visszaéléseket vélt felfedezni a vállalkozásszerűen működtetett Szentendre és Vidéke önkormányzati lap gazdálkodásában, ezt azonban a lefolytatott vizsgálat nem igazolta. A polgármester ekkor az addigi, úgymond rossz szerződés helyett újat ajánlott a felelős szerkesztőnek, s nyilvános testületi ülésen bejelentette, hogy amennyiben azt 1997 március végéig nem írja alá, április elején felmond neki. Gaján Éva az új szerződést nem írta alá, a felelős kiadó pedig nem tartotta be a szavát. Kállay Péter azért kényszerült meghátrálásra, mert valószínűsíthető volt, hogy ha meneszti Gaján Évát, a bíróság több millió forint kártérítésre kötelezheti az önkormányzatot.
      Így aztán maradt a háznál a régi rend, s a viszály látszólag elült. Olyannyira, hogy az addig mellőzött felelős szerkesztő bekerült a kizárólag képviselők és családtagjaik részére fenntartott, Szentendre testvérvárosaiba - többnyire közpénzen - utazó küldöttségbe, s élményeiről (mint például a huntingdani sportfesztiválról) terjedelmes tudósításokban számolt be olvasóinak. Ezek után valóban meglepetésként hatott, hogy benyújtotta lemondását.
      A pályázatot annak rendje és módja szerint meghirdették, s várható volt - mint annyiszor a rendszerváltást követő években -, hogy megint csak politikai döntés születik egy szakmai kérdésben. A többször toldozott-foldozott szervezeti és működési szabályzat ugyanis a városi közszolgálati lap szerkesztőjének a megválasztását is a mindenkori képviselő-testületre bízza, amely lényegében laikus grémium. Ilyen szempontból Szentendre nem lóg ki különösebben a sorból.
      A füst 1998. február 10-én szállt fel, s Lakatos Pál, a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorának szerkesztője lett a 12. évfolyamába lépett Szentendre és Vidéke sorrendben tizenegyedik felelős szerkesztője. A képviselőtestület zárt ülésen szavazott bizalmat a városban megtelepedett ismert újságírónak. A felelős szerkesztői posztra rajta kívül Czibor Valéria és Kövécs Tamás pályázott, s a kulturális bizottság az előzetes meghallgatás alapján 4:1 arányban az utóbbi kinevezését szorgalmazta. A jobboldali többségű képviselőtestület ezt nem akceptálta, és végül - bár éppen hogy csak megvolt a minősített többség - Lakatos Pál mellett döntött.
      A részletekről és még inkább a benyújtott pályázatokról sem lehetett megtudni semmit. Szentendrén lassan ez már hagyomány, hogy az egymást követő polgármesterek sírba viszik magukkal a zárt üléseken elhangzottakat. Ahelyett, hogy a döntést követően tájékoztatnák a nyilvánosságot az adófizetők pénzéből előállított, s erre a célra kiválóan alkalmas Szentendre és Vidékében, amelynek történetesen rendre ők a felelős kiadói.

Petty

A zárt ülésen hozott határozat másnapján felhívtam Lakatos Pált, arra kértem, mondjon valamit a lappal kapcsolatos elképzeléseiről, erre azonban nem volt hajlandó. Hasonlóképp megtagadta azt is, hogy a pályázatából bármit nyilvánosságra hozzak a Népszabadság Pest megyei Krónika című mellékletében, amelynek akkoriban, kezdő nyugdíjas zsurnalisztaként, a szentendrei tudósítója voltam. Mint mondotta: ő a pályázatát egy bizottságnak átadta, s attól kezdve nem rendelkezik felette. Ily módon Lakatos Pál - mondtam is neki -, aki első számú nyilvánosságteremtővé avanzsált Szentendrén, mielőtt felelős szerkesztőként debütált volna, megtagadta a nyilvánosságot. Olyannyira, hogy emelt hangon még azt is közölte velem, hogy semmit nem használhatok fel a tudósításban abból, ami a telefonbeszélgetésünk során részéről elhangzott.
      Nem igazán értettem az elutasítását, mert addig szívélyes, s szinte kollegiális volt a kapcsolatunk. Közvetlenül a rendszerváltás előtt még mint elkötelezett kisgazda-szimpatizáns a Kis Újság belpolitikai rovatvezetőjeként felkért, hogy írjak neki. A kéziratokért minden esetben személyesen jött el a lakásomra. Kapásból két cikkre emlékszem, amely az ő szerkesztésében látott napvilágot. Az egyik "hőse" a fehérterrorral riogató Grósz Károly első titkár volt, akinek akkoriban épült fel viharos gyorsasággal a háza Szentendrén, egy dupla pedagógustelken, amelyet a tanács biztosított a részére. A másik dolgozat a nagyapám karcagi nyomdáját államosító, gépeit szétverető városi, majd Szolnok megyei párttitkár, a későbbi honvédelmi miniszter, Czinege Lajos Leányfalun gyakorolt kiskirálykodását összegezte.
      Később Lakatos Pál már mint a Vasárnapi Újság felelős szerkesztője, a Szentendreiek egymás közt című beszélgetéssorozatom egyik vendége volt a Dalmát Pincében. Majd amikor hírét vettem, hogy menesztették a Vasárnapi Újság éléről, interjút készítettem vele a Magyar Hírlapban. Miközben egyetlen országos napilap nem volt kíváncsi arra, hogy őt, az ügy sértettjét, megszólaltassa. Lakatos köszönte szépen, amit érte tettem, s annyira hálás volt, hogy amikor egy izraeli barátjuk meghívta őket a lányuk esküvőjére, a gyerekeim fordították le a héber szöveget magyarra. Nem mondhatni hát, hogy eleve valamiféle zsigeri ellenérzés munkált bennem iránta.
      Lakatos Pált a képviselőtestület 1998. március elsejétől nevezte ki a Szentendre és Vidéke című hetilap felelős szerkesztőjének. A Legfelsőbb Bíróság közvetlenül ez előtt helyezte hatályon kívül a rádiós szerkesztőségvezetői megbízatását két és fél évvel korábban megvonó munkáltatói intézkedést, s mint nyilatkozta a reggeli televíziós műsorban: jelenleg a két éve ki nem vett 62 nap szabadságát tölti, mivel a MIÉP jelöltjeként Kecskeméten indul az országgyűlési választásokon, s ezért szünetelteti a közszolgálati jogviszonyát a rádióban. Ezt azonban a szentendrei pályázatában, valamint a kulturális bizottság és a képviselő-testület előtt történt meghallgatásakor nem említette meg. Mikor a turpisság kitudódott, néhány képviselő fontolgatta, hogy kezdeményezi a felelős szerkesztői megbízatása visszavonását. Tekintve, hogy a Szentendre és Vidéke ugyanúgy közszolgálati orgánum, mint a Magyar Rádió. Következésképp a lap szerkesztése a közelgő országgyűlési és helyhatósági választások alatt nem bízható olyan újságíróra, aki bármilyen párt színeiben indul a választásokon.
      Megkérdeztem Lakatos Pált, miért hallgatta el, hogy MIÉP-képviselőjelölt. Azt válaszolta, hogy a pályázat kiírásában nem volt kizáró tényező, ha valaki indul a választásokon. Különben is - tette hozzá -, a pályázata benyújtásakor még nem volt a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje. A Pest megyei Krónikában megjelent tudósításban szó szerint azt írtam, amit mondott. Másnap felhívott telefonon, s arra kért, ne keressem őt ezután, mert többé nem áll szóba velem.
      Lakatos már az általa jegyzett első számban sem hagyott kétséget afelől, hogy komolyan gondolja a dolgát. A március 6-án utcára került Szentendre és Vidékében egyebek közt Franka Tibor riportját olvashattuk a Kőhegy alatt létesülő új városi köztemetőről. (Franka akkor már a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorában is hallatott magáról hétről hétre.) A lap következő, március 15-i száma az olvasók tekintélyes hányadát megdöbbentette. Ami engem illet: nem gondoltam volna, hogy az új felelős szerkesztő, aki - mint arról értesültem - a pályázatában, a meghallgatásai alkalmával s az első szerkesztőségi értekezleten is pártatlan újságot ígért, elsőre kimutatja a foga fehérét. Arra számítottam, hogy egy ideig megtartóztatja magát, s csak akkor áll elő az igazi farbával, amikor már elaltatta az aggályoskodók éberségét. Nem így lett, s ezért néhányan úgy ítéltük meg, tennünk kell valamit a közszolgálatiság védelmében. Huszonketten írtuk alá azt a figyelmeztető feljegyzést, amelyet egy nappal a március 17-i testületi ülés előtt juttattunk el a képviselőkhöz. Délután fél háromkor végeztem a "kézbesítéssel", s alighogy hazaértem, csengett a telefon. Lakatos érdeklődött: hány aláírás gyűlt össze? Mondtam neki, hogy mennyi, s hozzátettem: nehogy azt gondolja ám, hogy kopogtatócédulákat vagy népszavazásra gyűjtöttem aláírásokat. Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy az adófizetők pénzéből előállított városi lap ne szolgáljon pártérdekeket.
      Másnap a nonstop, zárt testületi ülésen az egyik képviselő szóvá tette a hozzájuk intézett levelünket. Nagy adok-kapok következett ezután, melynek során a Lakatos-hívők azt firtatták: miért írt alá egy ilyen felhívást több intézményvezető is? Határozat az ügyben nem született, miután erre vonatkozó előterjesztés nem volt.
      A nap krónikájához tartozik, hogy Gulyásd József SZDSZ-es országgyűlési képviselő (jelenleg alpolgármester) levelet intézett Kállay Péter polgármesterhez. Idézem:
      "Az elmúlt héten jártam a szerkesztőségben egy hirdetés kapcsán, s akkor a felelős szerkesztő, Lakatos Pál elmondta: bár a MIÉP színeiben indul az országgyűlési választásokon egy másik városban, a lap semmiképpen nem lesz elfogult, valamennyi pártról az egész kampány során egyszer, azonos terjedelemben kívánnak tájékoztatni. Arra a kérdésemre, hogy a lap tervezi-e képviselőjelöltek bemutatását, a felelős szerkesztő válasza az volt, hogy erre még nem gondoltak. Ehhez képest az egyik képviselőjelölt nemcsak a címoldalon szerepelhetett fényképpel a legutóbbi számban, hanem közel másfél oldalas cikkel is. Ezzel sérült a pártokkal és a jelöltekkel kapcsolatosan az egyenlő távolságtartás elve. Ezen túlmenően a lap egésze, szakítva az újság korábbi hagyományaival, nemzetünk szent ünnepére megjelenő számában szélsőséges politikai nézeteknek biztosított nyilvánosságot.
      A lap felelős szerkesztője, Lakatos Pál újságíró, a MIÉP országgyűlési képviselőjelöltje olyan szellemiség hirdetőjévé tette a város lapját, amely szerte Európában szalonképtelen. A lap nem egyszerűen elfogult, hanem gyűlöletet, félelmet keltő, kirekesztő gondolatok hirdetőjévé vált, miközben a város és a régió dolgairól, a város polgárai számára fontos kérdésekről, az önkormányzat működéséről nem kaphatnak információt a lap olvasói."
      Lakatos Pál a Szentendre és Vidéke 1998. március 20-i számában az első és második oldalon hozta nyilvánosságra a képviselőkhöz intézett beadványunkat, "Kommentár nélkül" felcímmel. A 22 aláírás alatt ez állt: "Az aláírásokat összegyűjtötte: Kertész Péter (A szerk. megj.)". A dolog szépséghibája, hogy a felelős szerkesztő elfelejtette megkérdezni az érintetteket, hogy hozzájárulnak-e a közléshez. Az aláírók közül többen személyiségi jogaik megsértésének tartották a szerkesztői önkényeskedést.

Petty

Én különösebben nem bántam, hogy levelünk széles körben ismertté vált, ugyanakkor biztos voltam abban, hogy ez a látszólagos gesztus csupán a lehetőség megteremtése volt egy "méltó" ellencsapásra. Így is lett. Levelünk közzétételének másnapján tudomásomra jutott, hogy Tarr Erika (néhány évvel korábban engem tisztelt meg azzal, hogy az egyik ajánlója legyek az újságíró-szövetségi tagságához), aki a március idusán megjelent Dörner-interjút elkövette, amelyet akár a Magyar Fórum is megirigyelhetett volna, példámon felbuzdulva aláírásokat gyűjt. Akcióját kiterjesztette a Polgármesteri Hivatalra is, túlzott ügybuzgóságában azonban megfeledkezett arról, hogy köztisztviselők szorgalmi időben nem bocsátkozhatnak ilyen kalandokba. Az akciót az egyik irodavezető fülelte le, egyszersmind véget vetve a városháza falain belül éppen csak elstartolt népi kezdeményezésnek. Fénymásoltak nekem egy Tarr-féle aláírásgyűjtő lapot, amelyen "Honfitársaink! Magyarok!" megszólítással egyebek közt ez állt: "Tudomásunkra jutott, hogy Kertész Péter liberális újságíró aláírásgyűjtéssel hadjáratot indított Lakatos Pál, a Szentendre és Vidéke élére a közelmúltban demokratikusan megválasztott főszerkesztőjének leváltása céljából. Meggyőződésünk, hogy Lakatos Pál személye garancia arra, hogy az önkormányzati lap végre olyan értékeket képviseljen, amelyre évek óta vágyunk. (...) Elég volt a kommunista-liberális diktatúrából! A sajtószabadság eszméje szent és sérthetetlen! El a kezekkel Lakatos Pál főszerkesztő úrtól!"
      Gyanítottam, hogy a Tarr Erika válaszát "a huszonkettek" levelére olvashatjuk majd a március 27-i Szentendre és Vidéke első oldalán, s ebben nem is csalódtam.
      A keretbe zárt veretes szöveg azonban némiképp eltért attól, amit százharminchatan ("a szerkesztőségben megtekinthető") aláírásukkal hitelesítettek. A felelős szerkesztő által finomított változatban az utolsó mondatot hiába kerestem, ezért itt és most megismétlem: "El a kezekkel Lakatos Pál főszerkesztő úrtól!"
      A rádiós közszolgálati jogviszonyát szüneteltető Lakatos Pál már a Szentendre és Vidéke március 20-i számában tanújelét adta annak, mit ért valójában pártatlanságon. A lap mellékleteként minden olvasóhoz eljuttatott egy meghívót a Magyar Igazság és Élet Pártjának a Pártok Házában megtartandó március 27-i nagygyűlésére. És bár a (hagyományos és politikai) hirdetések az újság hasábjain szoktak megjelenni, mint a Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz-Magyar Polgári Párt "szabvány méretű" választási hirdetése, ezek azonban érdekes módon csak negyedannyi felületet foglaltak el a lapban, mint amekkora a MIÉP behajtogatott szórólapja volt. Amiből arra lehetett következtetni, hogy a Kecskeméten MIÉP országgyűlési képviselőjelölt, pártatlanságot papoló Lakatos Pál felelős szerkesztőként legalább is elfogult a saját pártja iránt. Erre még az sem lehet magyarázat, ha történetesen a MIÉP négyszer annyit fizetett a hirdetésért, ha egyszer a lex Lakatos valamennyi pártnak negyed oldalt engedélyezett, két alkalommal. De ez még nem minden. A Szentendre és Vidéke március 20-i számához csatolt, kézzel írt meghívón ugyanis a nagygyűlés előadói között nem szerepelt Lakatos Pál felelős szerkesztő, MIÉP-képviselőjelölt neve. A két nappal később utcára került, azonos szövegezésű, nyomtatott plakátokon viszont az előadók között (Csurka István és Cseh Sándor után közvetlenül, megelőzve Győri Béla szóvivőt) ez volt olvasható: Lakatos Pál újságíró, a Vasárnapi Újság főszerkesztője.

Petty

Két megjegyzés kívánkozik ide:
      1) A közszolgálati rádió munkatársai nem vállalhatnak nyilvános pártszereplést. Lakatos Pál ezért vette ki a kampány idejére a 62 nap szabadságát. Mégis (tudtával és beleegyezésével) a közszolgálati funkcióját tüntették fel a MIÉP választási plakátjain a neve mellett.
      2) A Szentendre és Vidéke közszolgálati média. Következésképp a lap felelős szerkesztőjétől elvárható lett volna, hogy legalább Szentendrén tartózkodjon a nyilvános politizálástól.
      Lakatost nem lehetett eltéríteni a maga választotta metodikától. Kitartott továbbra is amellett, hogy valamennyi politikai párt kampánygyűléséről "saját" tudósítás jelenjen meg. Így történhetett meg, hogy miközben Franka Tibor valósággal a mennybe menesztette Csurka Istvánt, az egy héttel később megtartott SZDSZ-gyűlésről írt tudósításában pedig, ahol a belügyminiszter Kuncze Gábor szónokolt, arra hívta fel az olvasók figyelmét, hogy ezenközben a civil rendőrök zsebéből kilógott a bilincs. A szocialisták, okulva a történtekből, ragaszkodtak ahhoz, hogy a maguk kampányáról ők számoljanak be a választópolgároknak. A tudósítást Miakich Gábor országgyűlési képviselőjelöltjük pilisszentlászlói korteskedéséről eljuttatták Lakatoshoz, aki azonban hallani sem akart a közlésről. A felelős kiadó polgármester, Kállay Péter ismételt felszólítására végül mégis engedett, ám kinyilvánította, hogy diktatúrákból ismert az ehhez hasonló eljárás. Közben a város legsűrűbben lakott térségében, a Püspökmajor lakótelepen Dávid-csillagokat ragasztottak Gulyás József szabad demokrata országgyűlési képviselőjelölt választási plakátjaira. A hatágú csillagokon ilyen feliratokat lehetett olvasni: "szabad madár, szabad rablók", "jude", "meleg zsidók pártja". Ez utóbbit erősítendő, a harmadik parlamenti mandátumáért induló képviselőjelölt száját kirúzsozták. Miakich Gábor szocialista országgyűlési képviselőjelölt plakátjaira vörös ötágú csillagot, és "komcsik", "Lenini út" öntapadós feliratokat ragasztottak.
      A Szentendre és Vidéke Lakatos Pál által jegyzett, március 27-én megjelent száma, ha nem is ilyen egyértelműen, de azért markáns kampányt folytatott. Fő csapásának két célpontja (tökéletes szinkronban az akkori ellenzékkel) a közbiztonság és a Dunán esetleg létesítendő vízlépcső volt. A Dunáért, a Dunakanyarért címmel az ország más részében gyakorló MDF-es országgyűlési képviselő, Bogárdi Zoltán jutott a szentendrei adófizetők pénzéből előállított lapban terjedelmes nyilvánossághoz. Méghozzá a 11-es választási körzeten kívül eső, Dömössel kapcsolatos ügyben.
      A "pártatlan" felelős szerkesztő a megsemmisítő csapást ugyancsak március 27-én mérte a városszerte ismert, többségükben értelmiségi huszonkettekre. A már említett, 136 aláírással "hitelesített" keretes anyag és a felelős szerkesztőnek a pártokhoz intézett értesítése mellett Kedves "Levelező" Barátaink címmel megjelent írás hat szerzője (többségükben MDF-es aktivisták, egyikük nem is szentendrei, hanem budakalászi volt) rendesen kiosztotta a közszolgálatiságot sajátságosan értelmező helybélieket. Nem válogattak az eszközökben, tücsköt-bogarat összehordtak, kioktató, arrogáns hangon élcelődtek, egy kalap alá véve tegeztek fiatalabb és tisztes korú szentendrei polgárokat, s a csendőrpertu újraélesztése során attól sem riadtak vissza, hogy igazságosztóként ironizáljanak a Magyar Köztársaság elnökével.
      Közeledve az országgyűlési választásokhoz, néhány képviselő április 14-én határozati javaslatot terjesztett a testület elé Lakatos Pál megregulázására. Előzetesen még úgy volt, hogy meglesz a kívánt többség az eltávolításához, a szavazáskor azonban ketten meggondolták magukat. Végül a leköszönő képviselőtestület 1998 szeptemberében, a helyhatósági választásokat megelőző utolsó (zárt) ülésén súlyos szerződésszegés címen menesztette. Lakatos perelt, ígérte híveinek, hogy hamarosan visszatér, de az ügyben eljáró bíróság másként döntött.
      Lakatos a kecskeméti választáson meglehetősen gyászosan szerepelt, vigaszdíjként a MIÉP delegálta az MTI tulajdonosi tanácsadói testületébe, amelynek jelenleg is tagja. Tekintet nélkül arra, hogy a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának döntése értelmében - amennyiben azt az ORTT is jóváhagyja - "a jövőben a közszolgálati rádió műsorszerkesztői sem rádióadás közben, sem más médiában végzett tevékenységükkor nem adhatnak hangot politikai véleményüknek. Hasonlóképp nem is készíthet politikai és hírműsort a rádióban az, aki valamely parlamenti párt jelöltjeként a sajtót felügyelő testületekben tisztséget tölt be." A lex Lakatosként elhíresült indítványra reagálva Lakatos Pál, a rádió Vasárnapi Újság című műsorának felelős szerkesztője úgy nyilatkozott: nem hiszi, hogy az összeférhetetlenség visszamenőleg érvényes lehet.

KERÉNYI GYÖRGY RIPORTJA:

"...s majdan sírod is"

– romák kanadai kivándorlása -

Az elmúlt két évben 227 magyar roma család kapott Kanadában menedékjogot. Ide készülnek a zámolyiak is, akik egyelőre Franciaországba indultak, ahol előbb megpróbálják beadni panaszukat a strasbourgi emberjogi bíróságon, majd menekültstátusért folyamodnak.

A kanadai Legfelsőbb Bíróság most másodszor halasztotta el (ezúttal augusztus 28-ára) két magyarországi roma család ügyének tárgyalását. Menekültkérelmüket tavaly januárban a Bevándorlási és Menekültügyi Testület (Immigration and Refugee Board - IRB) adminisztratív bírósága első fokon azzal utasította el, hogy "a felpereseknek nem sikerült kellő súllyal bizonyítaniuk, hogy reális esélye vagy komoly lehetősége lenne annak, hogy ha visszamennének, Magyarországon roma nemzetiségük vagy speciális társadalmi csoporthoz tartozásuk miatt üldöztetésben részesülnének".
      Mivel az IRB bírósága - praxisában először - precedensjelleggel tárgyalta a két kérelmet, a tavalyi elutasító döntés nemcsak a két, 1998-ban Kanadába érkezett családot érintette: azóta alig fogadnak el magyar menedékkérelmet a kanadai hatóságok. Bár az IRB szóvivőjének, Paul Hardynak lapunk számára adott értelmezése szerint a korábbi döntés közvetlenül nem befolyásolja a későbbi ítéleteket, a számok alapján úgy tűnik, hogy a bírák hajlamosak voltak a két ügyben összegyűjtött bizonyítékokat más esetekben is relevánsként értékelni. A fellebbezés szerint az ilyen eljárás sérti azt az elvet, hogy minden kérelmezőnek joga van ügye egyedi elbírálásához. A roma kérelmezők ügyvédjei azt is kifogásolják, hogy nekik nem volt arra lehetőségük, mint a kormánynak: míg az utóbbi 1998 novemberében négy szakértő tanút is kiutaztatott Magyarországról (az is hívta meg őket, személyükről viszont információink szerint a két kormány közösen döntött), a kérelmezők tanúi, két amerikai professzor, csak telefonon tehette meg vallomását. Jack Martin menekültekkel foglalkozó ügyvéd szerint megkérdőjelezhető a négy szakértő függetlensége is, hisz például az egyik tanú, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára (Hölzl Lipót) érdekelt abban, hogy ne ismerje el azt, amit a roma családok állítottak, miszerint Magyarországon üldöztetésük esetén az állam nem biztosít megfelelő védelmet romáknak.
      A másik három magyar tanú kormánytól való függetlensége is megkérdőjelezhető - állítják az ellenérdekeltek: Kaltenbach Jenő kisebbségi ombudsman is a politikai elit tagja, az Országos Cigány Önkormányzat - melynek elnöke, Farkas Flórián utazott Kanadába - mindenkori kormánytól való függetlensége is megkérdőjelezhető, és abban az időben az elvileg a civil szervezetek részéről meghívott Bíró András is még a magyar kormány delegáltja volt az Európa Tanács egyik romákkal foglalkozó albizottságában. A négy tanú nem titkolta, hogy Magyarországon sok területen éri diszkrimináció a romákat, a bíróság vallomásuknak mégis azon részeit vette inkább figyelembe, amelyek arról szóltak, hogy milyen állami erőfeszítések történnek a romák helyzetének kezelésére.

Petty

Az IRB elfogadja ugyan a diszkrimináció meglétét a romák életének különböző területein, de a csak erre hivatkozó kérelmeket visszautasítják, arra hivatkozva, hogy ezek nem érik el a a genfi konvenció szerinti menekültstátushoz szükséges üldöztetést. Ezért a romáknak általában bizonyítékokat kell prezentálniuk az őket ért rasszista támadásokról (ami a szkinhedmozgalomnak a 90-es évek közepe óta bekövetkezett lanyhulása miatt egyre nehezebb), vagy rendőri brutalitásról (ami közismerten nagyon nehezen bizonyítható). Bár Paul Hardy is "fokozat kérdésének tartja az üldöztetés és megkülönböztetés kérdését", az egyik ügy ítéletének indoklása szerint "az a személy, aki bizonyos különbözőségek következtében kevésbé előnyös bánásmódban részesül, nem feltétlenül tekintendő üldöztetés áldozatának".
      A négy kormánymeghívott azóta mindenesetre nem örvend túl nagy népszerűségnek a kinti romák között, akik meglehetősen bizonytalanok sorsukat illetően. Ennek ellenére azóta is havonta száz fölött van azoknak a Magyarországról érkező családoknak, illetve egyedül próbálkozóknak a száma, akik menekültstátusért folyamodnak Kanadában. Azonban a tavaly novemberi Orbán-látogatás idején elhangzott, a roma kérdésnek mindkét fél (nem a romák, hanem a kanadai és a magyar kormány) számára kedvező megoldásáról szóló elégedett nyilatkozatok, úgy tűnik, kicsit elsietettek voltak. Olyannyira, hogy a bécsi kanadai követség emigrációs osztályának vezetője nemrég egy napilapban újból meglebegtette a (cseh roma migráció esetében sikerrel alkalmazott) vízumkényszer visszaállításának lehetőségét - a magyar külügyi szóvivő szerint hivatalos megkeresés eddig nem történt az ügyben.

Petty

Kanada ehelyett inkább a repülőtéri szűrés erősítését szorgalmazta (lásd keretes írásunkat), és az itteni követség már 1998 elején felvette a kapcsolatot az Etnikai Hivatallal, amit évente több találkozó követett. Ennek volt köszönhető, hogy a NEKH korábbi elnöke a kisebbségi és az adatvédelmi biztosnál 1998-ban kezdeményezte, hogy vizsgálják meg a néhány civil szervezet és kisebbségi önkormányzat által, Kanadába kivándorolni szándékozó roma részére kiadott származási igazolások jogszerűségét (mivel a genfi menekültügyi egyezmény értelmében a menekültstátus elnyerésének alapja - többek között - az, ha valakit származása miatt üldöznek hazájában és állama ez ellen nem biztosít megfelelő védelmet, az IRB először a kérelmezők származását igyekszik tisztázni, és csak másodszor azt, hogy valóban volt-e részük üldöztetésben).
      Hölzl helyettes államtitkár vezetésével ad hoc bizottság is alakult a kérdés kezelésére, és Martonyi János is levélben fordult az igazságügy-miniszterhez, aktívabb fellépést kérve a romák ügyében. Az akkori kanadai nagykövet asszony jelezte, hogy kormánya szerencsésnek tartana egy kormánynyilatkozat-szintű magyar elköteleződést a romák problémáinak orvoslására, majd következtek a precedensperek. Idén áprilisban újból kanadai kormányküldöttség járt Magyarországon, tájékoztatva magyar partnereiket arról, hogy Kanada bevándorlási és menekültügyi politikájának megváltoztatására készül.
      Hazai kormányzati források követségi tárgyalópartnereikre hivatkozva elmondták, hogy a kanadai kormány túl liberálisnak tartja az IRB ítélkezési gyakorlatát (a jogvédők és ügyvédek, így Jack Martin szerint viszont "Kanada, ha nem is titkos, de meglehetősen bürokratikus módon próbálja a menekültek beáramlását megállítani"), Kanada politikai imázsában ugyanakkor nagy szerepet játszik az a human security-arculat, amely többek között az ország liberálisnak számító menekültügyi politikáját is meghatározza. Információink szerint a - nem a romák, hanem elsősorban a nagy számban, sokszor egy hajóban százával érkező kínai illegális bevándorlók miatt bekövetkezett nyomás miatt - tervezett változtatások, amelyeket várhatóan még idén elfogad a parlament, jelentősen felgyorsítják majd a menekültkérelem elbírálásának folyamatát: három hónapon belül lesz tárgyalás és a mostani három helyett csak egy lehetséges fellebbezés lesz. Így az a 2-3 év, amit a kérelmezők az országban tölthettek, jelentősen lerövidül.
      Bár Ottawa hajlamos arra, hogy elfogadja Budapest cigányügyi sikerpropagandáját ("a magyar kormány koncentrált erőfeszítéseket tesz a romák helyzetének javítása érdekében, amelyek hatásosnak is bizonyultak", áll az egyik ítéletben), információink szerint nem teljesen elégedett a magyar kormány által rendszeresen kiadott "ennyi mindent teljesítettünk" jellegű dokumentumokkal, hanem alternatív összefoglalót kíván készíteni a témában. Ebben támaszkodni fog azoknak az előző kormányhoz kötődő szakértőknek és politikusoknak a véleményére is, akik akkor inkább a menekültprobléma mindkét kormánynak kedvező elsimításában voltak érdekeltek. A roma szervezetek közül akkoriban csak a Roma Parlament és a származási igazolásokat nagy számban kiállító Józsefvárosi Roma Önkormányzat deklarálta nyilvánosan a kormány felelősségét a romák menekülésében, míg az OCÖ elnöke "szervezett kivándorlásról" és "felelőtlenségről" beszélt, és az ellenzékének számító roma vezetők is csak a Fidesz-kormány felállása után kezdték hangoztatni, hogy ha a kormány nem tesz érdemi lépéseket a romák ügyében, számukra is csak a kanadai kivándorlás marad.
      Az idén márciustól májusig tartó, a magyarországi romák migrációs stratégiáit feltérképezni szándékozó kutatás eredményeit összegző beszámolójában egyébként Kováts András szociológus "többé-kevésbé elszigetelt és csak egy szűk csoportot érintő problémamegoldó stratégiáról" beszél. Az MTA Politikai Tudományok Intézete Nemzetközi Migrációs Kutatóközpontjának munkatársa ezt a megállapítását egyrészt a kivándorlást választó romák viszonylag kis számával indokolta lapunknak, másrészt azzal, hogy meglehetősen homogén az a társadalom, amely - döntően kapcsolatai kiaknázásával - a kanadai emigrációt tartja "használható életstratégiának helyzetében."

Petty

A legfrissebb fenyegetést a magyar-kanadai menekültügyi együttműködésre a zámolyi roma családok jelenthetik, amelyek ügyében egyeztetett is tavasszal a kormány és a követség. A családok képviselője, az utóbbi hónapokban szállásadója, Krasznai József vezetésével vasárnap 47-en egy busszal Franciaországba indultak. Végső céljuk Kanada, de mivel az otthontalan családoknak nincs több millió forintjuk repülőjegyekre, előbb Franciaországban folyamodnak menekültstátusért (előbb beadják panaszukat a strasbourgi emberjogi bíróságon), majd kérelmük - általuk is várt - francia elutasításáig igyekeznek annyi pénzt öszszegyűjteni, hogy aztán elindulhassanak Kanadába. Indulásukkor Krasznai lapunknak elmondta, hogy lépésükkel - azon túl, hogy a zámolyi romák kilátástalan helyzetén akarnak változtatni - a kormányt szeretnék arra kényszeríteni, hogy végre tegyen valamit a cigányokért.
      Bár Kanadában több, támadásokkal, leégett otthonokkal kapcsolatos ügyet elutasítottak már, a zámolyiaknak lenne esélyük arra, hogy a menekültügyi bíróság akceptálja kérésüket. Innen is az aggodalom a másik oldalon, hiszen ez precedens lehetne arra, hogy egy helyi konfliktus esetén a romák a kanadai kivándorlással éljenek. Ahogy az egyik precedensper ítéletében áll: "Üldöztetésnek tekinthető az, ha a helyi lakosság komoly diszkriminatív vagy más támadó intézkedéseket hoz, ami a hatóságok tudtával történik, tolerálják azt, visszautasítják vagy képtelenek hatásos védelmet nyújtani az áldozatoknak."
      A menekültkérelmek elfogadása - 1998/99-ben mintegy 2500 kérelmezőből 227-et fogadtak be, de a legtöbb ügy még nem zárult le - azt bizonyítja, hogy a kanadai bíróság szerint Magyarország mégiscsak "bocsát ki" politikai menekülteket. Ezért, hiába az azonos szövetségi rendszer, legalábbis furcsa a két kormány közti szoros együttműködés, adatcsere a menekültprobléma megoldásában, hisz például a Srí Lanka-i kormánynak (Kanada évek óta innen fogadja a legtöbb menekültet) vélhetően nem volt módja arra, hogy szakértőkkel magyarázza a bizonyítványát Kanadában. Mindenesetre a kanadai roma kivándorlásnak a menekültjogot használó formája lassan lecsengőben van. A romákkal kapcsolatos kormányzati tűzoltások sorába illeszkedő esetek arra továbbra sem adnak választ, hogy mikor lesz - tudás, képzettség, tőke felhalmozásával - reménye a cigányoknak is arra, hogy eséllyel bekerüljenek az évi 300 ezer legális kanadai bevándorló közé.

Repülőtéri szűrés

Egy utas 3000 kanadai dollárjába kerül a Malévnak - már ha a kanadai hatóságok úgy találják, hogy a légitársaság olyan utast szállított Torontóba, aki nem felelt meg a tengerentúliak által megkövetelt beutazási feltételeknek. A büntetés és a saját költségen történő hazaszállítás akkor sújtja a légitársaságot - tudtuk meg Joó Gábortól, a Malév utasforgalmi osztályának vezetőjétől -, ha az utas papírjai nem megfelelőek, ha nincs retúrjegye, napi százdollárnyi készpénze, szállodafoglalása vagy ezek hiányában kinntartózkodása költségeinek fedezetét ígérő érvényes meghívólevele. Joó Gábor hangsúlyozta, hogy éles vonalat kell húzni a kivándorlási szándék és a nem megfelelő papírokkal történő érkezés között: ezért a menekültkérelem torontói bejelentése önmagában természetesen még nem jár a légitársaság számára hátrányos következményekkel, az sem terheli őket, ha kérelme elutasítása után a delikvensnek valahogy haza kell térnie, de ha a fenti követelmények valamelyikét "elnézte" a cég, fizetnie kell. Információink szerint ez tavaly 170 ezer dollárjába került a Malévnek - a cég illetékese a konkrét összeget nem, csak a nagyságrendet erősítette meg.
      A kanadaiak nem vonják be a vizsgálatba a légitársaságot, csak tájékoztatják arról, miben hibázott. Emiatt viszont vannak vitatott ügyek, ezért a Malév ügyvédet alkalmaz Kanadában, aki több tucat pert is visz. Információink szerint a légitársaságra az elmúlt pár évben komoly pressziót gyakoroltak, hogy hatékonyabb szűrőként működjön a kanadai migráció megfékezésében. A Malév illetékese is beszámolt a kanadai nagykövettel folytatott megbeszélésről (ennek eredményeként jelölték meg napi száz dollárban az elvárt költőpénzt) és egy tavaly kötött együttműködési megállapodásról, amelyben a társaság vállalja, hogy saját területén mindent megtesz az illegális bevándorlás leküzdésére.
      Joó Gábor cáfolta ugyan azt a romák körében tavaly lábra kapott hírt, miszerint Ferihegyen dolgozik a kanadai emigrációs hivatal embere is (ez már csak azért is kockázatos volna Kanada számára, mert akkor az övék lenne a felelősség, ha mégis átcsúszna valaki), de azt elmondta, hogy "sok segítséget kapnak" a bécsi kanadai követség munkatársától, és ha kérik, a budapesti brit nagykövetség munkatársa is kimegy a reptérre - és nem csak a londoni járatokhoz. A kanadai hatóságok jelezték, hogy szívesen segítenek a szakemberképzésben is, de a légitársaságnak immár van egy hatfős, speciálisan kiképzett document verification teamje, akik persze nemcsak a torontói járaton dolgoznak.

 


Vissza az idei számokhozVissza az idei számokhoz