- Tegnap gyomorpanaszokra hivatkozva föladta a Tour de France-ot Marco Pantani, becenevén Cipollini - jelentette be a Nap-kelte sporthíreiben Borbély Zoltán, becenevén Gyárfás.
Műsorvezető a stúdióban, téma az olajügy, kapcsolás vidéki helyszínre, felkonf, valahogy így: "F. F. Ágasegyházán..." Képernyő feleződik, balra F. F. olajügyekben elhíresült nagyvállalkozó, alatta felirat: "Érsekegyháza".
F. F. megszólal: "Érsekfalván vagyok...". Különben, természetesen, mindent cáfol, tagad.
Ez volt a Tények, a franc tudja, honnan (de teljesen lényegtelen), talán Jászkarafaszajenőről.
Másodvonalbeli kereskedelmi tévé (mintha lenne első vonal...) valami szépségverseny egyik vidéki fordulóját közvetíti. Szólítják a második helyezettet. Tényleg nagyon csinos, szép barna szemekkel. Sose találnák ki, mit nyert. A szponzor jóvoltából egy 150 ezer forint értékű szemészeti beavatkozásra jogosító utalványt.
Nyilván máris erősen töpreng, mire fordítsa. Ha szerencséje van, még úgy ötven év, és lehet egy frankó zöldhályogja. Ámbár lehet, hogy máris kiszúrták a szemét.
Sokadik születésnapját ünnepelték Nagy-Britanniában II. Erzsébet királynő anyukájának. Az RTL Klub nevű tévécsatorna (ugyanaz, ahol Drakulát egy hanyagul odavetett mellékmondatban erdélyi fejedelemmé nevezték ki) az örvendetes eseményről több híradóban is beszámolt, a szokásos nagyvonalúsággal.
Az ünnepség napján délután és este egyaránt, következetesen I. (első) Erzsébetként emlegette híradóiban az anyakirálynét. Mármost, I. Erzsébet, VIII. Henrik és Boleyn Anna leánygyermeke 1533. szeptember 7-én született, a mostani, kissé korábban megünnepelt születésnap eszerint a 467. lenne. Ez már önmagában is bámulatos, hát még, ha hozzávesszük, hogy leányát, aki ma II. Erzsébet néven uralkodik, 1926-ban, tehát 393 éves korában hozta a világra.
Szokás a sajtót azzal vádolni, hogy politikacsináló szerepbe tolja fel magát. Az RTL Klub munkatársai nem érik be ennyivel. Ők történelmet írnak.
"A vadonban még a kardfogú tigrist is imádni tudnám, mert az ott az édenben van. De hogy onnan kivegyem, és egy műkapcsolatot teremtsek vele, ezt köznevetség tárgyának tartom" - nyilatkozta egy villáminterjúban Gyurkovics Tibor, s most ne bíbelődjünk olyan aprósággal, hogy az említett állat már kihalt, tudjuk be azt laza írói túlzásnak, szövegünk szempontjából egyébként is indifferens. Ugyanis a nagy író a házi kedvencekkel való együttélésről úgy fűzi tovább a szót, hogy "de én ezt a fajta állattartást ugyanolyan degradálónak tartom, mint az emancipációt. Ez ledegradálja a nőt, amaz meg az állatokat."
Javaslom csusszanjunk át jóindulatúan a "ledegradálja" szón is, tekintsük azt a nyelvtani szabályokon könnyedén fölülemelkedő írói szabadság megnyilvánulásának, értelmezzük inkább a szöveget, amely súlyos mondanivalót hordoz. A rendszerváltást is megéneklő író nem kevesebbet állít, mint hogy a teremtés hierarchiájában (ha elfogadjuk ennek a baromságnak a létezését) a nők eredetileg magasabb szinten álltak, mint a férfiak, hiszen az alárendeltségük elleni és az egyenlő jogokért való küzdelmük a másik nem szintjére süllyesztette őket. Mi több, még a nőknél is magasabb szinten, tehát a teremtés szabályai szerint az emberiség fölött állnak, az állatok, hiszen az ember alantasabb helyzetbe hozza, lefokozza őket, ha házi kedvenceként tartja otthon, azaz az emberi egzisztencia szintjén.
Mindezek fényében egyáltalán nem meglepő, amikor Gyurkovics, a férfi, őszintén bevallja, hogy "sem filozófiai értelemben, sem egyébként nem szeretem az állattársaságot", hiszen az ember nehezen dolgozza föl a hierarchikus különbségeket, tehát bizonyára őt is hatalmába kerítené az említett helyzetben a kisebbségi érzés. Végeredményben az interjú alapján egy igen szerény és önkritikus embernek ítélhetnénk meg őt, ha Gyurkovics, a művész arra a nagyképű kijelentésre nem ragadtatná magát egy óvatlan pillanatban, hogy "szerintem a szokásosnál jóval több szorult belém az állatból..."
A hírek szerint lehetséges, hogy Hernádi Zsolt, a Takarékbank vezérigazgatója, a Mol és a Malév elnöke lemond utóbbi posztjáról. Nincs azonban semmi probléma, mert az ÁPV Rt. kiváló elnök-vezérigazgatója szerint Szarvas Ferenc, az Államadósság Kezelő Központ vezetője el tudná látni a feladatot.
Végül is, miért ne?
Aggasztó, ha a sajtóban munkasikerekről esik szó, mert az ember abban bízott, hogy a szocializmus öszszeomlása legalább ezt maga alá temette. De nem! Merthogy a nagy példányszámú napilap (fényképpel illusztrált) rövid cikkben számol be arról, hogy Gaál Sándor másodpilóta miamiban Boeing 767-es repülőgép vezetését tanulja. Milyen érdekes! Megértem, hogy a Malév most mindent elkövet megtépázott tekintélyének helyreállítása érdekében, de hát ha ezt lehet, akkor rövidesen már olyan hírek is megjelenhetnek, miszerint Szabó Imre HÉV-vezető tanfolyamon vesz részt Rostockban, ott ismerkedik az új német szerelvényekkel, Mészáros Gábor nőgyógyász Kaposváron ultrahang-továbbképzésre jár, Molnár Géza útépítő-munkavezető pedig szorgalmasan készül olasz nyelvvizsgájára.
Az életnek mennie kell. Ez nem hír.
Ha pedig mégis, akkor az rossz hír.
Hetek óta tervezem, hogy megnézem a Warhol-kiállítást a Várban, de mindig közbejött valami. Ezen a héten bezár, úgyhogy nagyon örültem, hogy a vidéki vendégeink a Várra kíváncsiak, gyerekekkel együtt felmegyünk. Amiből persze következik, hogy többször megállunk fagyizni, meg ide-oda rohangálnak, szóval hat előtt tíz perccel érünk a palotához, a múzeumhoz, majd ők megvárnak a Siklónál. A múzeumi pénztár már zárva. Nem lehet felmenni.
Próbálom magyarázni az őrnek, hogy csak egy cikket kell írnom róla, ismerem a képeket, hadd szaladjak fel csak gyorsan így zárás előtt. Na jó. Gyors léptekkel végighaladok a híres képek előtt. És öt perc múlva megint lent vagyok, az őr csodálkozik:
- Ez aztán gyorsan ment!
- Warhol egyszer azt mondta, hogy 2000-ben mindenki fontos és híres lesz öt percre - válaszolom, kicsit magam is meglepődve, hogy ez most eszembe jutott.
Mire az őr:
- Nem is ér többet.
Verdi Macbethjét két évtizede nem játszották Budapesten. Ezért is tűnt jó ötletnek, hogy Misura Zsuzsa művésznő kezdeményezésére az óbudai Zichy-kastély udvarán néhány nyári estén színre kerül a mű.
Kibérelték az udvart, beszereztek mérhetetlen mennyiségű engedélyt, megrendelték és leszállítatták a mobil WC-ket, székeket, lámpákat, díszleteket, hangszereket és sűrűn imádkoztak az égiekhez jó időért. Ja, és szerepet tanultak, próbáltak. A meghirdetett előadásokból kettő lezajlott, a harmadiknál az esőnapot kellett igénybe venni. Sebaj. Verdi muzsikája mindennap szépen cseng/ene. Igen ám, de a nyitányt követően különös dolog történt: a szomszéd udvar felől óriási hangerővel felcsendült a "János, legyen fenn a János-hegyen" kezdetű örökbecsű opus. Az olasz karmester rémülten intette le a zenekart.
A rendező szervek megpróbáltak kapcsolatba lépni a könnyebb műfaj rajongóival, hátha a békés egymás mellett zenehallgatás jegyében elérhetnek valamit. Hát nem! A szomszédban ugyanis lagzi volt.
A boldog család kibérelte az udvart, megrendelték és leszállíttatták a mobil WC-ket, székeket, lámpákat, hangszereket, tán még próbáltak is, most meg jönnek nekik a szomszédból, hogy opera meg Verdi. Holott egy lány egyszer (kétszer, háromszor) megy férjhez, meg kell adni a módját! Megjegyzem, a klasszikus dalművet is csak háromszor szerették volna előadni. Különben is ahhoz senkinek semmi köze, hogy honnan van egy családnak pénze ekkora parádéra, annak kéne inkább utánanézni: miből telik egy operaházi énekesnőnek ekkora luxusra.
A Zichy-udvar zúgolódó közönsége szerint a szervezők voltak hibásak. Miért nem egyeztettek a környék kocsmárosaival?
Igen ám, csakhogy nem vendéglátóipari egység, hanem a Vasarely Múzeum udvaráról volt szó. Nehezen elképzelhető, amint a Régi Sipos üzletvezetőjével történt megegyezés után Misura művésznő elmegy a Szépművészeti Múzeum igazgatójához - mert oda tartozik a gyűjtemény -, és megkéri, ne hagyja túl hangosan nyihogni a Vasarely-zebrákat, miközben partnere véres kezében tőrrel azt énekli: tutto e finito. Lakodalom elhalasztását nyilván nem kérte volna, nem csupán női empátia okán, hiszen ilyen alkalom egy lány életében csak egyszer... stb., hanem mert Lady Macbeth-szerű véres álmaiban sem jutott eszébe, hogy egy mégoly komoly pénzhiánnyal küszködő múzeum udvarát ilyen célra "hasznosítják". De arra már gondolhatott - persze csak álmában -, hogy ha én beszereztem a rengeteg engedélyt a tűzoltóságtól az önkormányzatig, akkor nyilván ezt teszi a környéken minden törvénytisztelő adófizető. Ha meg bármi dátumbéli egybeesés van, azt egy derék, munkáját felelősséggel végző hivatalnok közli a felekkel. Nem úgy jár el, mint az egyszeri vasutas, aki, mikor ugyanazon a sínpáron két szerelvényt látott jönni egymással szemben, beszólt a feleségének "gyere, anyjuk, ilyen karambolt még nem láttál!"
Óbudán végül a reményteli jövő győzedelmeskedett: a fiatalok és vendégeik rophatták. Az opera közönségét és a művészeket csak az vigasztalhatta, hogy mennyi szörnyű színpadi gyilkosságot akadályozott meg e szerencsés egybeesés.
Vissza az idei számokhoz