- A demokráciában minden miniszter pártkatona a maga módján.
- Úgy, hogy a pártok adják a kormányt. A demokráciának lényege a többpártrendszeru szabad választás, aminek következtében többség és ellenzék jön létre. A többség fogalmazza meg a kormányprogramot, amelynek a miniszterek a végrehajtói, vagy ha úgy tetszik, "katonái".
- Ilyen is elôfordulhat.
- Vagyok annyira pártkatona, hogy ilyesmirôl ne beszéljek. Sok kérdésben cserélek véleményt a miniszterelnökkel, és ha nem értünk egyet, vagy én gyôzöm meg ôt, vagy ô engem. A döntését pedig elfogadom.
- Az általam imént megfogalmazottak szerint - amelyben igyekeztem elvenni a kérdése pejoratív élét - Hámori József is kiváló pártkatona volt.
- Nagyjából eltelt a kormány négy évének elsô fele. A sajtó is eleget foglalkozott vele, hogy egyfajta váltás történt. Nemcsak a miniszterelnök úr stílusában, hanem sok egyéb dologban. Még ha szimbolikusnak tunik is, nem elhanyagolható a dátumban bekövetkezett változás sem. A millennium éve új kihívást jelent. Tehát ha nem is radikális változtatásra, de módosításra szükség volt a kormánypolitikában. Talán még helyesebb, ha úgy fogalmazok: ugyanazon az úton haladunk, de nagyobb sebességre kapcsoltunk.
- Megpróbálok dinamizálni néhány területen. Az elsô lépés a zenei életben történt.
- A minisztérium a kereteket biztosítja arra, hogy a kívánt fejlesztés megtörténhessen, nem folyik bele sem a zenekar muvészeti, sem szervezeti kérdéseibe. Hogy mi a teendô a Nemzeti Filharmonikusokkal ahhoz, hogy a világ élvonalába tartozó zenekar legyen, azt a muvészeti vezetô, Kocsis Zoltán tudja a legjobban. A koncepciójával egyébként egyetértek, ezért is ültünk le januárban tárgyalni a kérdésrôl. Miniszteri biztost neveztem ki, aki fölméri a jelenlegi állapotot, és a fejlesztésre vonatkozó konkrét terveket az asztalra teszi. A pénzt ezt követôen biztosítjuk.
- A felét a minisztérium az idei büdzsébôl, átcsoportosítással tudja biztosítani, a másik felét be kell építeni a következô évi költségvetésbe. Az idei elbír egy ilyen nagyságrendu átcsoportosítást, a gazdasági helyettes államtitkár ezt meg tudja oldani.
- Kíváncsi lennék, hogy melyik területet tudná bárki is megnevezni, ami nem áll hozzám közel.
- Lehet, hogy elôdeimnél többször említettem a zenét, de ebbôl nem következik, hogy más területeket elhanyagolnék. A zene ugyanis alkalmas arra, hogy a nemzetközi színtéren jelentôs sikereket tudjunk elérni, s ha a zenei élet fejlesztésével hozzá tudok járulni az ország nemzetközi tekintélyének növeléséhez, akkor ezt fontos feladatnak kell tekintem.
- Ne feledjük, hogy a Nemzeti Filharmonikusok és a Fesztiválzenekar mellett ugyanúgy kiváló színvonalat képvisel a Vásáry Tamás vezette Rádiózenekar is. És Magyarországon létezik még jó néhány elsô rangú városi, illetve intézményi zenekar is. A minisztériumnak költségvetési felelôssége saját intézményéért, a Nemzeti Filharmonikusokért van, nem is lehet másként. Az állam nem tarthatja el az összes zenekart. A többiért a fenntartó intézményeknek, önkormányzatoknak kell vállalniuk a felelôsséget. ôszintén üdvözölném, ha hozzánk hasonlóan mások is többet invesztálnának a zenei életbe. A Fesztiválzenekar mint önkormányzati együttes egyébként az idén harmincmillió forint támogatást kapott az állami költségvetésbôl. A Nemzeti Kulturális Alapprogramunk több alkalommal is segítette külföldi turnéikat.
- Ha az a kérdés, helyes-e, ha egy minisztériumnak kultúrpolitikája van, akkor azt mondom, hogy igen, ez jó dolog.
- De igen, ebben az esetben azt hiszem, az a kérdés, hogy muködjék-e az NKA tejesen függetlenül a minisztériumtól, vagy a minisztérium valamilyen formában befolyásolhasson, megvalósíthasson kultúrpolitikai szándékokat. Erre az a válaszom, hogy helyes, ha van szándék, és ha azt a minisztérium megpróbálja megvalósítani.
- Az Egyesült Államokban a kultúrafinanszírozás teljesen decentralizált, teljes egészében a magántôke bevonására épül, nincs központi támogatás. Európában ez a megoldás nem jellemzô, Franciaország pedig kulturális értelemben szinte teljesen centralizált ország. Magyarországot e tekintetben sokkal alkalmasabbnak tartom a francia modell követésére.
- Részben önkormányzati, részben állami büdzsébôl tartanak fenn kulturális intézményeket, akárcsak nálunk. Nem állítom, hogy ez az egyedüli üdvös megoldás, de nekem meggyôzôdésem, hogy jó, ha a kulturális kormányzatnak van elképzelése arról, mit akar megvalósítani, és ehhez pénzeszközök is a rendelkezésére állnak. Magyarországon, mint minden demokráciában, politikai váltógazdaság van, egy másik kormánynak alkalma nyílik másfajta elveket követni.
- Mind ez idáig nálam még senki sem adta be a lemondását, de a kérdésére az a válaszom, hogy igen, ha nem is jelentôs mértékben, de változtattam a listákon - törvény adta jogomnak megfelelôen. A minisztérium által adományozott díjak esetében a kuratórium sokféle szempontot figyelembe véve teszi meg javaslatát, a minisztérium pedig továbbiakat is mérlegelve dönt a díjakról. Számtalan olyan díj van, amelyet nem a minisztérium adományoz, azokba nyilván nem is szól bele. Az említett középdíjakért a miniszter a felelôs, akkor is, ha változtatás nélkül elfogadja a javaslatokat, és akkor is, ha módosít a felterjesztett névsoron.
- A miniszter egy kisebb grémium bevonásával dönt a szakmai kuratóriumok által elôterjesztett lista figyelembevételével.
- Bármilyen döntést hozok, ez elkerülhetetlen. Akkor is, ha változtatok, és akkor is, ha nem. Mert az értelmiségnek az a része, amelyik nem x-et vagy y-t szerette volna látni a díjazottak között, azzal dörömböl az ajtómon, hogy miért fogadtam el a kuratórium javaslatát, mások azt kérik számon, hogy z miért nem kapott díjat. Egy szó mint száz, szerintem helyes az, hogy végsô soron a miniszter határoz, képmutatás lenne az ellenkezôjét állítani. Nincs olyan miniszteri döntés, amely ne sértene érdekeket.
- Most tényleg azt gondolja, hogy erre a kérdésre egy hivatalban lévô politikus választ ad? Legfeljebb majd amikor az emlékirataimat megírom, abból fog kiderülni, hogy melyek voltak számomra a legfájdalmasabb ügyek.
- Nem szégyellnivaló, de ezeket nem megosztanom kell a nyilvánossággal, hanem megoldanom. Nekem, magamnak.
- Számomra ebben a dologban a legnagyobb problémát az idôtényezô jelenti. Hogy mikor tud végre elkezdôdni a beruházás, ugyanis sok egyéb is függ tôle. Például: miként és mikor lehet majd a Hevesi Sándor téri épületet hasznosítani. Vagy: Matolcsy György gazdasági miniszterrel tervezünk a Nemzeti Színház új épülete mellé egy múzeumot a huszadik századi és kortárs magyar muvészetnek, amire óriási lenne az igény.
- Futólag vele is beszéltünk már errôl, és neki is tetszett az ötlet, bár hivatalos tárgyalásokra mind ez idáig még nem került sor köztünk. A lényeg, hogy egészen másként nézne ki, ha a környéken kulturális centrum létesülne: új Nemzeti Színház, egy valóban modern muvészeti múzeum és egy konferenciaközpont.
- A kérdés ezen részéhez gyakorlatilag semmi közöm. A kormánybiztos úr a miniszterelnök közvetlen megbízottja, a kulturális tárcának semmiféle beleszólása nincs a részletekbe. Számomra az a fontos, hogy a színház mielôbb épüljön meg.
- Úgy látom, hogy igen fontos szerepe van ma a kultúrának, a kormány nem véletlenül hozott létre egy külön, csak a kultúrával foglalkozó minisztériumot, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a két tárca szétválasztásával több pénzt is juttat kulturális célokra. Hogy ez az összeg sok-e, vagy kevés, arra azt tudom mondani, hogy sohasem elég. Jó lenne például valóban világszínvonalú igényeket kielégíteni, mondjuk Magyarországra hozni Egon Schiele vándorkiállítását, ám tisztában vagyok vele, hogy ez rengeteg pénzbe kerül.
- Felmerülni felmerült, hiszen elengedhetetlen lenne, hogy ne csak Párizsban, Bécsben, horribile dictu Prágában legyenek ilyen tárlatok. A turizmus szempontjából is nagyon üdvös lenne.
- Van egy közös keret, hozzávetôlegesen 150 millió forint, ami azt a célt szolgálja, hogy a két terület, a kultúra és a turizmus együtt tudjon muködni.
- Ez az egyik oka annak, hogy éppen ma ültem le tárgyalni Kraft Péterrel, a gazdasági minisztérium helyettes államtitkárával. Arról beszélgettünk, hogy a két terület hogyan tudná erôsíteni egymást. A beszélgetés még az elején tart, de azért máris érintettünk fontos elképzeléseket, például a múzeumok dinamizálásával kapcsolatos közös lehetôségekrôl.
- A mai magyar múzeumi struktúra eléggé elavult.
- Nyilván nem az egészet, de valamilyen mértékben megpróbálkoznék azzal, hogy a magyar múzeumok jobban hasonlítsanak a külföldön oly jól muködôkre.
- Meg egy kis modern gazdasági szemlélet, amely azt is magában foglalja, hogy marketinges szakembereket kellene alkalmazni minden fontosabb múzeumban. Egyébként ez érvényes más kulturális intézményekre, sôt a piaccal kapcsolatban álló teljes kulturális szférára. Jó lenne, ha a zenekaroknál, múzeumoknál, színházaknál, kulturális lapoknál dolgoznának gazdasági menedzserek. Akik értenek a szponzorok kereséséhez, a marketinghez. Hisz a kultúrát el is lehet adni.
- Nem állítom, hogy a "virágozzék száz virág" alapú gondolkodás ne hozhatna eredményeket. Ugyanakkor én inkább azt tartom, hogy egy kormányzat a kultúrában, éppúgy, mint a gazdaságban, próbálja megvalósítani azt, amiben hisz, amit fontosnak tart. Ráadásul most nagyszeru alkalom kínálkozik erre: itt az ezredforduló, a millenniumi év, itt állunk Európa kapujában, erôsödik a gazdaság. Ilyenkor meg kell nyomni a dolgokat, és eredményeket kell elérni.
- Hogy a kormány ingyenkönyvet oszt, nem tartom túl nagy dresszúrának. Akinek nem tetszik a könyv, majd félreteszi. Ami pedig a Lenin-analógiát illeti: ôszintén, mi közünk van vagy volt nekünk, magyaroknak Lenin elvtárshoz? A Szent Korona azért mégiscsak a miénk, a mi történelmünk. Túl gyakran emlegetnénk? Nézze meg, milyen óriási érdeklôdés kísérte a korona parlamenti elhelyezését! Az emberek többsége fontosnak tartja a magyar államiság történetét, az együtt ünneplést. Akit meg mindez nem érdekel, az legfeljebb nem olvassa el a könyvet, és nem nézi meg a koronát a Parlamentben.