A hetilap elôzô számában A csíny címmel megjelent egy leleplezô cikk: Mink András magyar állampolgár terítette ki kártyáit egy általa elkövetett (és a cikk címével csínynek sugallt) hamisításról. A csapdát a szerzô a Napi Magyarország szerkesztôinek állította, és az újság bele is esett.
A nem rendszeres ÉS-olvasók tájékoztatásául, röviden: nevezett magyar állampolgár az inkriminált cikkben azt állította és "bizonyította", hogy a rendelkezésére álló forrásmunkák tanúsága szerint 1956 októbere, tehát a forradalom és az azt követô drámai szabadságharc elôtt is létezett magyar ellenállás, és ez az ellenállás szervezettnek és folyamatosnak minôsíthetô.
Önmagát leleplezô írásában ezt az állítását visszavonta, és föltárta, hogy "bizonyítékai" nemhogy kitaláltak vagy éppen hamisak, ellenkezôleg: Berkesi András ávós tiszt késôbbi regényeibôl és egyéb, konstruált "dokumentumokból" származnak. A magát Mink András néven azonosító magyar állampolgár ebbôl (mármint a cikke elfogadásából) politikai következtetéseket vont le, legkivált ami a Napi Magyarország által képviselt szellemiséget, valamint annak a hamis történeti tudat iránti fogékonyságát illeti.
Nem kívánok foglalkozni az eredeti cikk és az azt követô önleleplezés sugallta dilemmákkal. Azzal sem, hogy az eredeti szöveg nem csupán a Napi Magyarország címu napilapban, de speciálisan annak szombati kulturális mellékletében, a Nézetben jelent meg, amely rovat a lapon belül korlátozott autonómiát élvezett az újság megjelenése óta folyamatosan. A szerkesztôi hiba csupán részben szállhat az egész lap fejére - a Nézet rovatnak, velem együtt, el kell vállalnia a maga speciális felelôsségét a cikk közreadása ügyében.
Nem óhajtok azon sem eltöprengeni, hogy vajon ezt a rafinált hamisítást volt-e komoly esélye bárkinek fölismerni, ha 1) nem a korszakkal foglalkozó történész; 2) nem föltételezi egy okadatolt textusról eleve, hogy koholmány; 3) nem föltételezi egy liberális elveket hangoztató közíróról, hogy bizonyos speciális esetben nem a tôrbe csalás szándékával küld anyagot egy konzervatív lapnak, hanem éppen azért, hogy - liberális nyíltságát ezzel is bizonyítandó - a konzervatív olvasókat tájékoztassa egy, ôket bizton érdeklô történelmi fölismerésrôl. (Csupán mellékesen jegyzem meg, hogy az önleleplezô írásból - a szerzô szándékától cseppet sem idegenül - erôteljesen kiérzôdik a sértés, egy egész nemzetrész megbántásának szándéka.)
Továbbá alig is kérdéses a számomra, hogy a hamisítást nem ismerhette föl - a fentiekben foglaltakon kívül - az sem, aki 4) nem Berkesi András ávós tiszt regényein, s legkivált nem egyéb ávós koholmányokon szocializálódott. Érzékibben fogalmazva: akinek egyéb perverziói voltak - például Sarkadit, Örkényt, Cseres Tibort, Gerelyes Endrét vagy Galgóczit olvasott szívesebben, ha az irodalomban a saját korára is rá akart ismerni.
Ennek az egész eljárásnak engem csupán egyetlen metszete érdekel és érint mélyen: a hideg precizitása és a kíméletlen embertelensége.
Hogy az ötlet mikor és hogyan fogant meg, nem tudom. De azt igen, hogy születése pillanatától fogva egy olyan terv része lett, melynek kivitelezése során számos intellektuális, szakmai és erkölcsi dilemmát el kellett takarítani az útból. Félre kellett tenni például azt az elvet, hogy bíró törvényt, orvos diagnózist, történész történelmet tudatosan nem hamisíthat. Azt az elvet, melyet az elôbbi két szakmában a világ minden civilizált államában kodifikáltak, és amelynek a megsértését az európai neveltetésu civilizáció mindhárom esetben bünteti: a bíró és az orvos esetében a szakmából való kizárással, a történész esetében pedig azzal, hogy a hamisító, szalonképtelenné válván, a tudomány perifériájára sodródik. Nézetem szerint ez érvényes a közírókra is, legkivált akkor, ha a hitelesség látszatát keltendô, a tudomány eszközeivel vértezik föl magukat.
A cél akkor sem szentesíti az eszközt, ha kituzôjét, úgymond, jó szándék vezérli. Orvos nem ölhet meg azért egy abnormálisan fejlôdô gyereket vagy egy magatehetetlen öreget, mert megsajnálta a családot - és végképp nem kísérletezhet rajtuk az általa magasabbnak ítélt jó, például a tudomány vagy az emberiség üdve nevében. Nincs az a mérnök, aki megengedhetné magának, hogy - más mérnökök tudatlanságát bizonyítandó - tudatosan épít porlékony anyagból völgyhidat, s kárörvendve várja, mikor zuhan a mélybe a bécsi gyors.
És ez nem csupán magánerkölcs kérdése. Az európai gyökeru civilizáció éppen eléggé sérülékeny ahhoz, hogy tudatában legyen: vannak elvek, melyeket nem szabad, és a civilizáció tartós fönnmaradása érdekében nem is lehet fölülbírálni. De még ezért sem fogtam volna bele ebbe a szövegbe. Nem vagyok idealista (bárcsak az maradhattam volna), tudom tehát, hogy a cinizmus réges-régen kikezdte már az elveket, s nem tágít, amíg föl nem emészti valamennyit.
Az a hideg precizitás azonban, ahogyan a tervet végrehajtották, minden, az elveket sértô cinizmusa mellett kíméletlen embertelenséggel párosult. A maga eljárásrendjében persze ez is érthetô: ahhoz, hogy a terv megvalósulásának legyen esélye, meg kellett találni az ellenség leggyöngébb pontját. Pontosan úgy, mint a háborúban. Pontosan úgy, mint olyan helyzetekben, amikor a túlélés érdekében el lehet, sôt egyenesen el kell tekinteni attól, hogy a "másik oldalon" ki fog az akcióba belehalni vagy legalább kiesni a láncból.
Momentán egy olyan szerkesztôt kellett találni, akiben Önök "megbízhatnak". Aki nem politikus, nem történész, nem zsigeri újságíró és nem cinikus intellektuel; aki a rendelkezésre álló jelek szerint nyitottabb s talán függetlenebb a többi szerkesztônél: aki szemmel láthatóan kíváncsibb, mint amennyire gyanakvó. Egy olyan embert, aki ôszintén tud örülni valami történelmileg újnak, s annak legkivált, hogy a híradás a civil világból érkezik. Önök ezt precízen átgondolták, és a stratégiájukat ehhez igazították. Hidegen és kíméletlenül.
Fölmérték: Majoros Sándor nem politikus, nem történész, nincsenek elôítéletei, hisz a (történet)tudomány képviselôjének ôszinteségében, hisz a szellem szabadságában. És tudták, hogy még ha akart volna, akkor sem tudott volna Berkesi ávós Andráson és a politikai rendôrség koholt dokumentumain fölnôni. Hogy tehát becsapható. Ha másért nem, hát azért, mert nem a mi világunkban szocializálódott. S ha másért nem, hát azért, mert író. Túlvilági író, aki ebben a világban esendô. Sérülékeny, tehát kikezdhetô.
Ön, általam kevéssé tisztelt Mink András, és Önök, akik ennek a tervnek a kivitelezôi voltak, fölhasználtak egy védtelen magyar írót arra, hogy a tervüket végrehajthassák. Mindent, ami érték az irodalomban, az irodalom ellen fordítottak. Mindent, amit érték egy íróban, az író ellen fordították. Maguk rituálisan megöltek egy magyar írót csupán azért, hogy át tudják csempészni a pokolgépüket azon az egyetlen résen, amit az az író figyelmezett. Maguk mind egytôl egyig terrorista módjára viselkedtek egy olyan világban, ahol csaták zajlanak, de háború nincs, s legkivált nem egy megszállt ország hadserege ellen.
Önök túl sok Berkesit olvastak, és túl kevés irodalmat.
Szomorúnak kéne lennem, de inkább örülök. Mert megmutatták, mire számíthatunk.
Budapest, 2000. március 6.
szerkesztô
Kedvenc lapom, az ÉS szerkesztôi nem értékelik azt a tréfát, amelyet Mink András a Napi Magyarország rovására (A csíny, márc. 3.)elkövetett. Nem tetszik nekik, hogy - korántsem öncélúan - egy történelmi tanulmányt mímelô koholmányt etetett meg a polgári napilappal 1956 elôzményeirôl. Ez - bár fájlalom - rendjén is volna, de gustibus stb.
Csakhogy az ÉS könnyedén távol tarthatta volna magát az ügytôl, ha már buzlik neki. Szüzessége védelmében elegendô lett volna M. A. önleleplezô cikkének közlésétôl elzárkóznia. De az ÉS a terjedelmes önleleplezô cikk közlése mellett döntött, csak éppen elébiggyesztett egy zavaros, az olvasót félrevezetô, a szerzôvel szemben tisztességtelen elhatárolódást. És ez nincs rendjén.
A kopf állításával ellentétben egy szerkesztôség ily módon való lóvátétele igenis szokatlan sajtóesemény. Még ritkábban fordul elô ilyesmi - bármit is sugall az ÉS - "természettudományi Aktákkal" és "társadalomtudományi Annalesekkel". Mivel az "ilyen sajtóvicc" nem bevett mufaj, nem lehetnek "íratlan játékszabályai" sem. Az ÉS által koholt egyik íratlan játékszabály (az áltanulmány letétbe helyezése "egy közjegyzônél, ügyvédnél stb.") semmiféle értelmes célt nem szolgálna. A másik, szintén légbôl kapott játékszabálynak (a csínytevô "belátható idôn belül tudatja a célcsoporttal ..., hogy ki és mi volt a csínytevés célja") Mink András eleget tett. Négy-öt éves kor felett tíz nap már belátható idônek számít.
Mink Andráséhoz fogható csínytevést az elmúlt néhány évtizedben egyet követtek el: Allan Sokal amerikai fizikus 1996-ban, a Social Text címu posztmodern elméleti folyóiratban. Elég nyilvánvaló, hogy ez a nagy port felkavart tréfa (Sokal's hoax) szolgált Minknek mintául. Nem pedig az a buncselekmény, amelyet egy köztörvényes csaló és hamisító nyereségvágyból követett el 1983-ban a Stern kárára. Hogy az ÉS szerkesztôi mégis ez utóbbi ügyre asszociáltak, csodálkozásra késztet.
A kopf utolsó mondatát javaslom hosszasan ízlelgetni (auf der Zunge zergehen lassen), úgy jön ki maradéktalanul a bukéja. "Kizárólag azért közöljük [M. A.] írását, nehogy a magyar sajtó amúgy is rossz légkörét egy mubalhé tovább szennyezze." Ilyen denunciáló mondat fogan akkor, amikor egymásra lel a helyezkedô rafinéria és a szemforgató képmutatás.
Kedves Zoltán!
Egyrészt köszönöm, hogy gondoztátok a muvemet, és vállaltátok a közzétételét. Tudom, hogy csínytevésem nagyon problematikus, ezért különösen hálás vagyok.
Üdvözlettel:
Mintha mi sem címmel csinál bohócot a Nap-keltébôl Seres László annak alapján, hogy "tévépuccs ide, médiaháború oda, van egy tökös jó fej kis csapat, amely egyetlen pillanatnyi gyászmunka nélkül is képes alkalmazkodni a kialakult helyzethez, és még a nehéz nap éjszakáján képes átmenteni magát a szélsôpolgári ATV-re. Ezer szerencse, hogy muködött a keljfeltomi-effektus..."
Ha nem is az állam, de a tomi én vagyok! A Gyárfás. Szégyellhetem magam. Amikor jött a hír, hogy a TV3-nak befellegzett, igen, Serest olvasva már tudom: tominak nem felkelnie, hanem lefeküdnie kellett volna. Akkor most bizonyára nemcsak a szerzô ünnepelne, hanem a Nap TV teljes kollektívája. Hétfôn este eresztették szélnek a TV3 munkatársait. Kedden reggel a Nap-kelte közel száz dolgozója várt a Nap TV stúdiójában. Közölni kellett volna velük: "éljen a haza, menjetek haza..."
Ez lett volna a beszéd, Seres Laci?
Ha igen, akkor tényleg nagy a baj, mert ehelyett azt mondtam nekik: holnap is (adás)nap lesz. Tehettem - hiszen Seres szerint késôkádári kijárásos módon - a kipuccsolt TV3 helyén máról holnapra automatikusan a Magyar ATV jön be, a muhold muködik, és megoldódott a kábelterjesztés is.
Két televíziós nagymogul lesöpört egy harmadikat, és a Nap-kelte ebbe nem döglött bele, nem nyalogatta a sebeit, nem játssza a mártírt. Ehelyett buzgólkodik, szervez, agitál, cselekszik. Pfuj! Megy a telefon az Antenna Hungáriának, elôkerül egy bankgarancia, tárgyal a kábelszövetséggel és az UPC-vel, az AGB Hungaryval is elkészül a megállapodás. Gyarlóság?! Így tehát a musorvezetôk, a szerkesztôk, az operatôrök, a kábelesek, a telefonosok stb. nem veszítik el az állásukat..., a nézô pedig nem a tehetetlenséget látja, hanem - ha szerette - azt nézheti, amit eddig.
Igaza van Seresnek? Tényleg jobb ilyen és ehhez hasonló esetben kifeküdni? Az jelentené a várva várt szakítást a sötét múlttal? Ha sötét a kép, ha lecsapnak, mint egy villanyórát, hát nem pattogni, nem talpra állni, de mégcsak nem is próbálkozni. Tunj el végleg, ha egyszer eltüntettek!
Ezt követelik az új idôk?
Seres nem beszél a levegôbe. Bizonyítandó, hogy Gyárfás, mint ahogy az egész Nap TV érzéketlen minden iránt, gazdag mondandója alátámasztásául kiragad a Fiala Jánossal készült több mint egy órás beszélgetés 16 órában sugárzott részletébôl egy egész mondatot. (A részlet részlete alapján, Gyárfás szerint "összesen annyi történt, hogy más tévéadó logója látható a képernyô sarkában".)
Dehogy akarom én a kiváló kollega napirendjét befolyásolni, de mégis..., nem volna szerencsésebb, hogy ha már egy interjúra hivatkozik, akkor meghallgatja annak egészét? A nagyon elfoglaltak és a gyengébbek kedvéért hadd szögezzem le: a TV3 képernyôjének elsötétülésével Gyárfás szerint sem csak annyi történt... A kiragadott egy mondatban kelfeltomi-Gyárfás arra kívánta felhívni a figyelmet: bár a képernyôn a Magyar ATV embléma kicserélôdik, a Nap-kelte hangvétele változatlan marad. A musor szerkesztési szabadságát ugyanis a Seres által szélsôpolgárinak titulált Magyar ATV szerzôdésben biztosította.
Egyébként, amúgy nem vagyok megsértôdve. A keljfeltomi vállalható. A feküdjle... kevésbé. A feküdjbe... - nem.
a Nap TV elnöke