Mi magunk is aggódunk Giziért.
E sorok írója egyáltalán nem valamifajta részvétlen barom, mint hinnôk, hanem igenis finom lelkű állatbarát, s ekként mélyen átérzi azt a mérhetetlen szomorúságot, amit egy csipás és nyilvánvalóan hülye macska elvesztése jelent, sôt az úgynevezett becsületes megtalálónak felajánlott egymilliót sem sokallja.
Gizi sorsát mégsem az érzelmek oldaláról fogjuk most vizsgálni.
Olvasóink kedvéért tömören összefoglaljuk azt, amit e szívszorító tragédiáról a napisajtó nyomán tudni lehet: a Gizi nevű hófehér perzsa macska egy Mercedes SL típusú járműben igyekezett a kozmetikusától hazafelé, amikor a gépkocsivezetô engedélyt kért, hogy egy Attila úti parkolóban megállván a csomagtartóban levô kabátját magára ölthesse. Gizi megadta az engedélyt, sôt más források szerint maga Gizi szólította fel a gépkocsivezetôt arra, hogy öltözékével összefüggésben hiánypótló jellegű intézkedést foganatosítson, megint mások pedig akként látják, hogy Gizi a sofôrnek se engedélyt, se utasítást nem adhat, Gizi ugyanis egy káefté tulajdonosának a macskája s e minôségében nem lehet egyszersmind az ugyanezen cég alkalmazásában álló gépjárművezetô munkahelyi fölöttese is.
Mindig baj van abból, amikor egy sofôr akciózni kezd.
Most például azt történt, hogy jól kupán vágták, ettôl félig bezuhant a csomagtartóba, majd amikor ki akart onnét kecmeregni, hangtompítós PA-63-at nyomtak a képibe.
Ô tehát félig még a csomagtartóban, a szituáció, ha szabad így fogalmaznunk, némiképp zavarba ejtô, ráadásul sötét este van, de a mi fázós barátunk így is képes arra, hogy a PA-63-at mondjuk a hozzá megtévesztésig hasonló Walther PPK-tól egyértelműen megkülönböztesse.
Korábban nyilván ô se csipkeveréssel foglalkozott.
Azzal a hangtompítóval mindamellett gondjaink vannak, mi például, amikor gépkocsirablási céllal bolyongunk a budai utcákon, sohase csavarunk hangtompítót a maroklôfegyvereinkre, mert attól a fegyver marha hosszú lesz, sehova nem bírjuk elrakni, kézben kéne lóbálnunk egész idô alatt, ami még Budapesten is feltűnô, bár manapság már egyre kevésbé. Vannak további gondjaink is a történet belsô logikáját illetôen, de ezeket most rakjuk félre, nem fontosak.
A fontos az, ezt a járművet elrabolták a gépkocsivezetôtôl, akire rá volt bízva.
Tavaly is történt ilyen, ha jól emlékszünk, valahogy májusban; akkor is elraboltak egy (jóval kevésbé értékes) járművet attól, akire rá volt bízva. Viszont az a gépkocsivezetô késedelem nélkül elôkapta fegyvernek látszó mobiltelefonját és az elkövetô szervezetébe négy lépésben mintegy három dekagrammnyi fémet juttatott. Orvosilag ez a beavatkozás nem volt indokolt, némiképp meg is ártott a paciens egészségének, viszont a sofôrt kitüntették.
Igaz, az a jármű a miniszterelnök használatában álló terepjáró volt, a sofôr pedig a Köztársasági ôrezred tagja, viszont - Gizi tulajdonosának helyében errôl egy pillanatra sem tudnánk eltekinteni - a kormányfô macskája nem volt az autóban.
Képzeljük el, mi lett volna, ha benne van.
Mellesleg, ahogy ezt a Blikk hírül adta, Gizi az elrablásának estéjén cicazsúron fogadta volna jövendôbelijét, Rossinit.
Elô volt készítve a macskasüti, nemkülönben a szagos műegér.
Mi lett volna, kérdjük a puszta gondolattól is elborzadva, ha valami féleszű rabló egy kormányfôi macska randevúját veszélyezteti?
Ha az autót visszaszerezni igyekvô rendôrhölgy lelki szemei elôtt földereng a szagos műegér, amint étvágygerjesztôen illatozik a tálon, és nincs, aki megegye?
Akkor ott vérfürdô van, utána a rendôrnô minimum a Haza Anyja kitüntetésben részesül, függetlenül attól, hogy ilyen nem is létezik, és egyszersmind legalábbis tengernaggyá léptetik elô.
Gizi tulajdonosának helyében egyébként nem az illetô rendôrhölgy fegyverhasználatát kifogásolnánk, ellenkezôleg, úgy vélnénk, jobb volna, ha mindenkinek, aki autót rabol, számolnia kéne azzal, hogy esetleg néhány apró fémtárgy 397 m/s sebességgel utána iramodik, csak hát mi van akkor, ha az én szerencsétlen, balfasz sofôröm lövi ki azokat a fémtárgyakat?
Letartóztatják a marháját, aztán hozhatom ki drága pénzért.
Ha igazán komoly, mértékadó úriemberek volnánk, eszünkbe jutna továbbá, hogy egy kormányfôi macska ily méltatlan helyzetbe nem is kerülhet egyáltalán. De hagyjuk a kormányfôzést; ilyesmi egy helyettes államtitkár macskájával se fordulhat elô, ha ugyanis a helyettes államtitkár macskája igyekszik a kozmetikustól az elsô randevújára, akkor ott kék fény van, meg nínó-nínó, a plebs pedig kotorhat le az árokba, velem együtt.
Holott - mérlegelnénk, ha csakugyan komoly, mértékadó úriembernek hihetnénk magunkat - a pénzt mégiscsak mi forgatjuk, hiába, hogy mások villognak vele, csakis az működik, amit mi megszerveztünk, és mi viseljük az egésznek a veszélyeit is.
Szegény Kacsát meglôtték, Seresnek, Reichardtnak annyi, most meg már Gizi is oda.
Nem érdemes böcsületesnek lenni ezen a világon.