Szilasi László új regénye, a Luther kutyái „egy nagy, halálos betegség fölötti drámai győzelemről szól”, ahogyan Darvasi László fogalmaz a könyv fülszövegében. A szerző, aki civilben a Szegedi Egyetem irodalomtörténész oktatója, 2015. február 10-én kapott rohamot. Agydaganattal műtötték. Nem működött az agya. Aztán rendeződni kezdtek a dolgok. Hosszan tartott a felépülés. Erről akar minél bátrabban és őszintébben beszélni ez a meglepően vigasszal teli regény.

Szilágyi Miklós: Személyes emlékezet, élettörténet, szépirodalom. Néprajzi tanulmányok. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 277 oldal, 3000 Ft

Sajátos, irodalmi szempontból is nagyon fontos jelenség, mikor egy külső lejegyző önti formába a parasztember szövegelését. (Szilágyi kiinduló példája: A boldog ember.) A pszeudó-emlékiratok, mint például Csalog Zsolt, Mészáros Sándor, Sarusi Mihály és mások itt tárgyalt munkái ugyanakkor nemcsak néprajzi források, hanem másfelől nézve: irodalmi értelmezésüknek is része az, hogy mit és hogyan dolgoznak föl. Elemzésükkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy „létezett/létezik a kortárs irodalomnak egy eléggé markáns vonulata, mely a folklór elbeszélésekkel (...) rokonítható, bevallottan vagy gyaníthatóan azokból merítkező narrációs technikát alkalmaz”. Tar Sándortól Ferdinandy Györgyig sok példa hozható. A legfontosabb példája Szilágyi Miklósnak éppen az a mű, mellyel én is legtöbbször szoktam előjönni: Csalog Zsolt Parasztregénye. Ennek kiváló elemzését adja, hangsúlyozván, hogy Csalog konstrukciójának semmi köze a népköltészethez, az író a vallomásos önportrét emeli különleges művészi rangra. Nem tudná ezt megtenni, ha nem volna profi folklorista is. Mondhatjuk, hogy szépíróinak álcázott társadalomkutatói életmű a Csalogé, de mondhatjuk fordítva is: társadalomkutatóinak álcázott szépirodalom. Ugyanazt mondjuk tulajdonképpen: magas szintű létértelmezési igény, antropológiai minőség fogalmazódik meg ebben az írói életműben, mely nem jöhetett volna létre, ha Csalog nem tudna mindent az „igaz” történetről, ennek „élettörténeti elbeszéléssé szerveződéséről”.

(Elköszönés a rádióműsorok végén)

Kálmán megígérte, utánajár, a Klubrádióban ki hogyan csinálja, nem tudom, megtette-e, de ettől kedvet kaptam, hogy kicsit körülnézzek. Legalább hatféle módja szokásos a műsorvezető megnevezésének elköszönéskor. A hetedik te magad légy. Mivel korábban én is vezethettem műsort, számomra is problémát jelentett, hogyan  kéne ezt csinálni. Elkezdeni egyszerű, az ember bemutatkozik, elmondja, mi a téma, ki a vendég. De a végén hogy legyen? Ez „volt” a téma, ki „volt” a vendég, ez oké. De én „voltam” vagy „vagyok”? Netán kívülről nézzek magamra?

(Magyar FM, augusztus 6–12.)

Jó ötleten alapuló, de egyfolytában nem túl sokáig hallgatható rádió ez. A frekvencia nem maradt üresen, ez kétségtelen, és nem a legrosszabb célra hasznosul, legalább nem durván karcolja föl az étert. Ennyi.

Szvoren Edina: Verseim. Ti­zen­három történet. Magvető Könyv­kiadó, Budapest, 2018, 207 oldal, 3299 Ft

Sokoldalú formaművész, akit mégis az a veszély fenyeget a kezdetektől, hogy fárasztóvá, a lényeget tekintve ismétlővé válik. „Nagyon változatos a narráció, és mégis mindig ugyanolyan rettenetes a világ, ami kirajzolódik. Akárhová tesszük a nézőpontot, mindig ugyanolyan borzasztó a kép. Ez nagyon erős üzenet: nincs, nem létezik olyan nézőpont, ahonnan ez a világ másként nézhetne ki.” – fogalmazott Szilasi László az első kötet, a Pertu kapcsán, aki akkor, egy ÉS-kvartettben a „fekete giccs” veszélyét is fölvetette. Szerintem nem a kép borzasztó, inkább a kedély idegesítő, amely nem enged meg más nézeteket a világról. A világ mindig rettenetes, oké, tegyük föl, hogy így van. De ha a világhoz való közelítés is egyhangúvá válik, akkor félő, hogy mégiscsak beszűkülést fogunk érzékelni.

Krusovszky Dénes meglepett minket első regényével. Az Akik már nem leszünk sosem azt firtatja, „mennyire tudjuk belakni a saját időnket”. Főhőse hazautazik kamaszkora kisvárosába, ahol hajdani lehetőségeivel szembesül. A városka tüdőgondozójának ápolója a vastüdősök lehetséges életével találja magát szembe. Főhősünk – apja agyvérzése után – megpróbálja összerakni a történeteit a hajdúvágási 1956‑os pogromtól egy kórházi ápoló autóbalesetéig. Krusovszky első verseskötete, Az összes nevem 2006-ban jelent meg, további négy követte, köztük egy gyerekverskötet. Műfordítással is foglalkozik, ír esszét, irodalomkritikát, novellát, publicisztikát. Rádiókritikái kéthetente a Magyar Narancsban olvashatók. Legutóbbi verseskötete az Elégiazaj 2015‑ben jelent meg.

(Retro rádió)

Az üzleti és a politikai hátterét megírta már a sajtó, kezdve azzal, hogy a Sláger FM konkurenciája volna, ám a háttérben Andy Vajna sejthető, egészen odáig, hogy jogi problémák is fölvethetők, a helyét pedig sok cikk elegendőnek vélte azzal érzékeltetni, hogy a rádió egyik műsorvezetője, Dénes Tamás „a Mészáros Lőrinc-féle Echo TV időjárás-jelentőjeként is ismert”.

Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete. Regény. Kalligram Kiadó, Budapest, 2018, 198 oldal, 2990 Ft

Mit tehet Kornél? Nem sokat: „azzal nyugtattam magam, hogy én nem az apám vagyok, hogy a vér nem számít semmit, ez nem befolyásol a tetteimben”. (84.) Pedig, de. Aztán az író, aki kiírta magából a harminc éves apahiányát, egyszer csak azzal szembesül, hogy ott találja magát saját regényének díszleteiben. Hiába hiszi, hogy már túlesett rajta: „Szép halált adtam, apámnak. Tulajdonképpen fel is mentettem minden tekintetben. Hagytam, hogy inkább a főszereplőt falja fel az élete.” (188.) Mármint A temetésben.

Született egy újabb remek regény. Olvasható az előzőtől függetlenül is, de ha összeolvassuk A temetés (2016) és a Nova (2011) című könyvekkel, még inkább kirajzolódik előttünk egy nagyon tudatos, nagyon megmutatkozni akaró író arcképe.

(Kossuth rádió, naponta 14.05)

De most jön a kérdés technikai és lelki vonatkozásai után a politikai. Bonyolultabb, mint gondolnánk. Sokan a határon túli magyarok közül azért szerették hallgatni a vízállásjelentést, mert itt magyarul hangzottak el a hajdan magyar települések nevei. Rahó, Técső, Huszt, folyik a Tisza a mai ukrán földön, mígnem Tiszabecsnél végre hazatalál. És így tovább. A Sebes-Körös Csucsánál 74 cm, 32 százalék. Aztán meg ott van az a folklór is, hogy a hajóvonták az ellenzékiek, és a jelentés rejtjelezett jelzés a kommunista titkosszolgálatnak, hol kell oszlatni.

Kár, hogy a jelenlegi rádióvezetés nem használja ki a témában rejlő határtalan lehetőségeket. Ehelyett csak töketlenkednek.

Mészöly Miklós: Vadvizek. 2. ki­adás. Mészöly Miklós művei. So­ro­zat­szerkesztő és az utószót ír­ta Szolláth Dávid. Jelenkor Kiadó, Bu­da­pest, 2018, 114 oldal, 2499 Ft

A kötetzáró novella, a Koldustánc nem zsenge. Szolláth Dávid így jellemzi: „bár afféle »lélektani hadviselésről« van szó, ez azonban mégsem lélektani analízis, hanem a kialakuló hatalmi viszony analízise (...) a megfigyelés és a hatalomgyakorlás legkorábbi és mindjárt igen sikerült mészölyi stúdiuma” – majd részletesen ír róla filológiai és recepciótörténeti szempontból is. A novellát, mely egyesek szerint 1942-ben íródott (sőt megjelent volna?), az 1948-as kötetbeli megjelenés után Mészöly átírta, megfegyelmezte, redukálta, a zárlat lélektani jellegű metonimikusságát nyitottabbá, rejtélyesebbé tette, majd így jelent meg újra az 1975-ös Alakulások című gyűjteményes kötetben. A későbbi verziót szokás ma ismerni, de igen érdekes összevetni a korábbival. A történet dióhéjban: egy idegen újabb és újabb alamizsnával ingerli a templomi koldust, aki végül gyűlölettel utasítja el az adományt, és botjával meg akarja ütni heccelőjét.

(Aréna – InfoRádió)

Az InfoRádió legfontosabb műsora az Aréna. Minden hétköznap este hattól hétig beszélgetést hallunk egy fontos emberrel, aki vagy tud valamit, vagy kinevezték valahová, ahol csinálhat valamit (vagy mind a kettő, netán egyik se). Profi rádióműsor. Ha videón nézzük, akkor is azt látjuk, hogy minden a fülnek szól, nem a szemnek. A fölvezetők nagyon pörögnek, néha a neveket is csak elhadarják, nehogy időt veszítsünk, a műsorvezetői szem a papíron, nehogy pontatlanság legyen. Kameraérzékenység sehol, de hisz ez rádió. Ha az esti drivetime végén a célközönség még mindig csak a Moszkva (pardon: Széll Kálmán) tér fölött araszolgat a dugóban, legalább kapjon valami tartalmasat.

„folyékony szobor vagy szilárd szökőkút”. Tanulmányok Nemes Nagy Ágnesről és más újholdasokról. PIM Studiolo sorozat. Szerkesztette Buda Attila, Palkó Gábor és Pataky Adrienn. Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2017 [2018], 580 oldal, 3000 Ft

Nemes Nagy mindenek előtt költő. Ám ha esszét ír, azt nemcsak abból a szempontból lehet elemezni, milyen a költészetfölfogása, hanem abból a szempontból is, hogy milyen elképzelése van az értekező próza, az esszéműfaj működéséről, tanító jellegéről és gyönyörködtető funkciójáról, az esszé nem tudományos, hanem művészi voltáról. Szerzőnk egyébként fordítóként is jelentős: nemcsak németből, hanem franciából is fordított (a Szőke bikkfák verselemzései közé is hangsúlyosan egy-egy Rilke- és Apollinaire-verset vesz föl a magyarok mellé), ezért érdemes lenne megvizsgálni a francia kultúrához való viszonyát is. Fontos költőnk mentalitása szempontjából a protestáns (retorikai) hagyomány, ha tehát nyelv- és istenélményét vizsgáljuk, erre is érdemes figyelemmel lennünk (lásd erről Visky András írását, Korunk, 2003/3.). A szinkron kritikai fogadtatás is igen tanulságos, mi mindent írt róla Csorba Győző és Rónay György, Fülöp László és Bányai János, Tandori és Vas, Balassa és Radnóti, Németh G. és Angyalosi. Hatása a gyerekirodalomban is számottevő (Bors néni!), kár volna erről elfeledkezni. A női irodalmi hagyomány szempontjai is érdekesek. Lőrincz Csongor és Kulcsár-Szabó Zoltán költőnőnek és írónőnek titulálják a szerzőt, aminek nem biztos, hogy örülne. Na de mitől nő? Miért fontos ezt hangsúlyozni? Miért nem elég az, hogy költő és író?

(A költészet a Kossuth rádióban)

A pártállami Kossuth rádióban naponta van versműsor, nem csak április 11-én, ezt jobb, ha elismerjük, miként azt is, hogy nem a választás napján voltak a legnagyobb csalások. A Vers napról napra (szerkesztő Bognár Monika) múlt héten Rónay György, Babits Mihály és kétszer József Attila műveit adta, a születésnapon pedig Nagy László Az örök hiány köszörűjén című, József Attila ötvenedik születésnapjára írt versét. A Rádiószínházban este Petőfi, Ady, Babits, Kosztolányi, Illyés művei mentek. Szerdán az Akváriumból szólt a Versmaraton: Tóth Erzsébet, Géczi János, Petőcz András, Rónai-Balázs Zoltán és Villányi László olvasta fel verseit. Ha mindez még érdekelne valakit. Attól tartok, nem sokakat. Hacsak nem közéleti tartalma van a versnek, mert akkor talán kicsit több az érdeklődő. Olyan kulturális probléma ez, amely pártállástól független. Hogyan lehetne a költészetet (és a szépprózát) közelebb vinni a közönséghez. Ez is klasszikus közszolgálati feladat volna, nem csak a pártatlan tájékoztatás.

Oravecz Imre: A rög gyermekei III. Ókontri. Magvető Könyvkiadó, Bu­da­pest, 2018, 461 oldal, 4299 Ft

Mit állít ez a regény az óhazáról? Nincs bent vécé és túl meleg a dunna. Nem Santa Claus hozza az ajándékot, hanem a Jézuska. A csonka ország tisztviselői, papjai, pártemberei szörnyűek. Bürokráciája borzasztó. A demokrácia nem működik, a liberálisokat nem tekintik magyarnak. Miközben nem ura az ország magának, hol Hitler, hol Sztálin diktál. Lakói nem polgárok, nincs semmiféle adófizetői tartásuk. A paraszt büdös, az állampolgár kiskorú. Küszködni nem érdemes, mert a kíméletlen komcsik úgyis mindent elvesznek. De itt vannak a rokonok, a hagyományok, Arany László meséi, a magyar nyelv és a magyar anyaföld. Elég ennyi? Ki a jó magyar? Aki nem játszik demokráciásdit. Ám ha az embernek saját háza van Rácfalun, felesége, gyerekei, földjei, munkája, feladata van – akkor mit tegyen?

Mindaz, amit ez a regényfolyam a demokrácia, a liberalizmus, a kapitalizmus és a migráció védelmében állít, megfontolandó. Miként az is, amit a magyar ember természetrajzáról mond. De az is, amit általános antropológiai tanulságként fölkínál: az ember a természettel együtt értelmezendő. Férfitörténet ez, melyben a női princípium leginkább az anyaföld. Az amerikás nézőpont azonban árnyalja a képet. Egy jól működő társadalom más fényben mutatja a magyar parasztot.

Az író hat önálló kötetet adott már ki, drámákat, mesejátékokat, tanulmányokat, novellákat, regényeket. Dramaturgként is dolgozott, színházelmélettel is foglalkozott. Négy műfordításkötete közül a legutóbbi, Giambattista Basile Pentameron című nápolyi mesegyűjteménye 2014-ben jelent meg. A prózaírói pályán P. Lujza: Útvesztő alig eltévedt kislányoknak című regénye indította el 2006-ban. A test hangjai című 2011‑es novellafüzérét követi új regénye, az Apa Szarajevóba ment, mely máris komoly elismerésben részesült.

(Gondolat-jel, a Kossuth rádió kulturális hetilapja, március 18.)

Antall István halála óta is megy a műsor. Legutóbb például nagyon unalmas és érdektelen volt. A Gondolat-jel volt a hajdani közszolgálati rádió vezető kulturális magazinja. Most könnyen felejthető állami szalonműsor, amelyben azért igyekeznek kellemesen és kulturáltan csevegni. Próbálják ugyan tartalommal megtölteni a rájuk kimért egy órát, de nem sok sikerrel. Néha kicsit kiszolgálják a kormánypropagandát is.

Balázs Imre József: Ezeregy mondat. Kritikák a kortárs irodalomról. Lector Kiadó, Marosvásárhely, 2017, 218 oldal, ár nélkül

Balázs Imre József föltalálta a tíz mondatos irodalomkritikákat (és épp most terjeszti ki az irodalom határain túlra), na, ja, nem nagy szám, mondhatja valaki, már hogyne volna nagy szám, mondanám erre azonnal, és a kritikus szavaival erősítenék rá: „ha nem volnának, ki kellene őket találni” (39.) – ahogyan azt BIJ írta Keresztesi József dalszövegeiről.

Demény Péter már közre is adta a maga elismerő 10 mondatát a könyvről, ami végül nála 13 mondat lett. A számok és azok kibillentése itt is fontos: száz könyvről szól az ezer mondat, de van egyetlen plusz. Ezáltal a végtelenhez közelítünk, mint Az ezeregyéjszaka meséiben.

A szerző – aki figyelemre méltó költő, gyerekkönyvíró, irodalomtörténész, kritikus, ha jól számolom, eddig húsz önálló kötet közreadója, egyetemi oktató és a Korunk meghatározó embere, és aki nem hagyta abba a hosszabb kritikák írását sem – 2011 óta rendszeresen publikál 10 mondatos irodalomkritikákat, főleg a Transindexen (transindex.ro), de fondorlatos módon máshol is.

Király Kinga Júlia: Apa Szarajevóba ment
Szécsi Noémi: Egyformák vagytok
Szeifert Natália: Az altató szerekről
Csutak Gabi: Csendélet sárkánnyal

Karafiáth Orsolya: Szirén. Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 192 oldal, 3490 Ft

Karafiáth, mint minden költő, szeretné, ha sokan szeretnék. A függőség sokféleképpen fölvetődő problémája a közönségtől való függést is jelenti. Ám jelen esetben minden okunk megvan rá, hogy költőnket szeressük. Mert a regény témája önéletrajzi ihletettségű: az alkoholfüggőség. Bár az író nyilvánvalóvá tette, hogy ez a történet kitalált és ugyanakkor meghaladott, de azt is tudjuk, hogy a személyes élete hitelesíti. Az olvasó pedig bizony úgy fogja olvasni az egyes szám első személyű fejezeteket, hogy azokban a szerző beszél. Sőt, az egyes szám harmadik személyben megírtakat is úgy fogja olvasni. Ha kézzel-lábbal tiltakozna, akkor is így lenne, de nem is nagyon fog tiltakozni, hiszen a történettel segíteni szeretne mindazoknak, akik hasonló függőségtől szenvednek, és a segítség része az is, hogy személyes hitele van az itt elbeszélteknek. Nagyra értékelem a mű társadalmi hasznosságát. Bárcsak minél többeknek segítene.

(Aréna, Inforádió, január 26.)

Január 19-én, pénteken, egy héttel az adás előtt több ezres tüntetés volt a pesti Alkotmány utcában, légvonalban egy kilométerre a Toldytól. A demonstrációt középiskolás diákok szervezték, ezen tanárok és szülők is részt vettek, talán még a Toldyból is. Tiltakoztak a szerintük elavult oktatási rendszer ellen, és azt mondták, az utóbbi évek kormányzati intézkedései semmit se javítottak a helyzeten, sőt. A hírek szerint egyes nem budapesti iskolaigazgatók igen durván reagáltak arra, hogy a diákok demonstrálni akarnak. Porogi András azonban nem kapott kérdést mindezzel kapcsolatban. Így hát erről egyetlen szó sem esett. Kíváncsi lettem volna, mi a véleménye.