Keresés
A szerző további cikkei

azt tudnod kell, hogy sosem fésülködök. a kezemmel néha beletúrok a hajamba, annyi elég. tőlem csődbe menne az összes hajszárítógyártó is, meg a fésűsök, mert csak megdörzsölöm a fejemet a törülközővel, aztán hagyom, hadd száradjon. talán ezért kaptam a fésűt. utalnak rá a családtagok, hogy esetleg fésülködhetnék. hogy elegük lett a folyton vizes párnákból, a szemembe lógó hajból meg abból, hogy nem veszem le a sapkát, ha belépek valahová, hogy bennem nincsen nyoma a tisztességnek, jólápoltságnak, kellemnek. de hát én azt konkrétan leszarom. összefogom fölül a hajamat, ha a melóba beérek, egy istenverte postagumival, aztán fogom a fanyelet, beállok a centrifugás mellé, hordom a rohadt gyümölcsöstálat nyolc órán át, vagy hordom a pódiumra a szódát, mosom ki kvarchomokkal a vizeskancsót, telitöltöm, rakom le a lábukhoz a fúvóknak, vagy villával a kelyheket viszem a futószalagra.

Tovább
A szerző további cikkei

aztán helyette más lett – pont az ellenkezője. és ezért gondolom, hogy az ember, és most semmiképpen ne írd nagybetűvel, jól is teszed, hogy kisbetűvel írsz folyton, nincs mire használni a nagybetűt, ki is kellene iktatni a nyelvtanból, az írásoktatásból, mert nincsen semmi, ami emberi, és megérdemelné a nagybetűt. csak a kisbetű van, a hitványságunk, az árulásunk, a hamisságunk, a gyűlöletünk kisbetűje, a nevetséges jelentéktelenségünk és pökhendi nagyravágyásunk kisbetűje. minden kisbetű. nagybetűs Ő, persze, a lófaszt. kisbetűs ő, az van, meg kisbetűs én van, meg kisbetűs te. szóval az ember rossz, vagy még inkább gonosz. a rossz gyerekekből gonosz felnőttek lesznek. mert a rossz gyerekeket a gonosz felnőttek tanítják meg felnőttnek lenni. bármit képzelhetsz, azt, mondjuk, hogy a gyerekek eredendően jók, vagy mondjuk azt, hogy a részeg ember mindig igazat mond. jó sok felmentést találtunk ki magunknak. nagyszerű mondatokat, örök igazságokat, ismételhető baromságokat. és tudod, mit gondolok? hogy egyenként ez mind igaz is lehet: a te fiadra, a te lányodra, rád, a szüleidre, a barátaidra, a szomszédodra. egyenként bárkire. de együtt egyikőnkre se, bassza meg, egyikőnkre se.

Tovább
A szerző további cikkei

anyján a sötétkék egyberészes, a combnál volt rajta egy halványabb kék csík, mintha ecsettel festették volna oda. olyan könnyűséget adott az egész mozgásának. a sellőt ilyennek képzelem, csak azzal, hogy nincsen lába, azzal nem tudok hirtelen mit kezdeni. mert hogyan megy a sellő a medence mellett a rücskös bitumenen? technikailag csak úgy tud, mint egy fóka, de mégse tudom elképzelni a sellőt úgy, mint egy fókát, ahogy vergődik meg tolódik, hát az valahogy nem azt hívja elő az emberben, amit ez a sellő asszony bennem. a gyerek meg, az is speedóban, fecskében, persze. halvány bőre volt a gyereknek, hamar pirult, az anyja mindig azután kente csak be, hogy a gyerek leégett, aztán meg kenőcsösen küldözgette a vízbe. nem akartam kiabálni, nem is kiabáltam, nehogy megszégyenülve érezze már magát, ott, mindenki előtt. odamentem, száz százalékban kell egy úszómesternek személyközpontúnak lenni, nulla, értsd így, ahogy mondom, nulla százalékban tárgyiasnak.

Tovább
A szerző további cikkei

én értelek, látod, értelek. tehát azt mondod, hogy „te igenis mindig általánosítasz. micsoda arrogáns módja ez a megszólalásnak”, meg azt, „hogy a férfit és a nőt is megveti a nyelv, amit használsz, megveti mindkettőt, de mert férfi vagy, férfihangon mondod azt, amit mondasz, ezért aztán a nőt sérti, a nőt sérti igazán. hát nem érted, engem sértesz meg mindig, igenis engem”. nem kérdezek vissza, mert akkor még nagyobb lesz a baj, a visszakérdezés az előző mondat ismétléséhez vezet törvényszerűen, azzal a különbséggel, hogy lehetőséget teremt arra, hogy megismételt mondatod másfajta hangvétellel teljen meg. például, hogy sírós legyen kissé, elindított és aztán a férfi mellkasára már csak ráhanyatló ökölcsapás kísérje. egy énekesmadárka elesettségére emlékeztet ez az egyébként is törékeny, piciny test, az arc meg közben dacos, a szemek könnyben, a szájszegletig jól kirajzolódó patak, nem, inkább patakmeder, kis feketével kontúrozva, pedig nem sminkeltél aznap, nem használtál szemfestéket, szempillaspirált, ezt a feketét a harag vagy a sértettség a bőröd pórusaiból préselte elő, látszania is kell a bánatnak, nem csak hangot adni neki szavakkal. én értem, megértelek – de ezt sem mondanám. mert annak a következménye meg a visszakérdezés lesz, a dühöd csak növekszik tovább, egyre hangosabban pörög, mint a wartburg motorja, ha a gázbowden fennakad.

Tovább
A szerző további cikkei

vissza oda, hogy ha a kimaradt perceket összeszámolom, akkor az akár fél órát is kitakar naponta. és fél óra alatt annyi minden történhet: vagy éppen semmi, de a semmi is történés a számunkra, ilyenkor, amikor épp nem történik semmi. mert ahhoz is viszonyulni kell valahogy, ahhoz, hogy eddig a valami volt, most meg a helyére került valami más, amit elhamarkodottan semminek nevezünk. ma mi történt veled?, kérdezem, és te azt feleled, semmi. és ez a számomra inkább azt jelenti, olyan dolog történt, amelyet talán semminek tekintenénk más esetekben, most viszont jelentékennyé válhat. tenyérbe söpörni a morzsát reggeli után, az semmi, kiöblíteni a használt nájlontáskát, az semmi, cipőt tenni le az előszobában, papucsba bújni, az semmi, a lehullott virágszirmokat a parkettáról felszedni, az semmi. most viszont mindezek olyanok, amelyeket megjegyzünk, amelyek olyan lényegessé válnak, hogy levélbe írom.

Tovább
A szerző további cikkei

Bari Károly: A mozdulatlanság örökbefogadása. Összegyűjtött versek, prózai írások és képzőművészeti alkotások, 1966–2018, Kalligram Kiadó, Budapest, 2019, 368 oldal, 5990 Ft

A kötet időrendben halad és ezzel együtt műnemek, művészeti ágak szerinti bontásban, amint ezt az analitikus alcím jelöli. A versek ciklusonként szervezve sorakoznak, s teszik ki a könyv terjedelmének java részét – lévén Bari Károly, bármit is gondoltunk előbb, mégiscsak költő. Érdemes itt elidőznünk egy pillanatra, hiszen a Bari fenomén legfőbb kérdése a kezdetektől fogva ekörül forgott, olyannyira, hogy a költőség, a költőnek lenni kérdése legfőbb identitásalkotó dilemmája volt ennek az Én-nek. Az ehhez kapcsolódó kérdések folytonosan előkerülnek ebben az életműben, ahogy az alkotásokat kísérő recepcióban is. A prózai írások két nagyszövege is foglalkozik ezzel.

Tovább
A szerző további cikkei

interjú, lejegyzés, 2, helyszín, dátum

az, hogy itt van, vagy hogy ide tartozik, azért az különbség. ha én, vegyük ezt, mert látom, nem fogja azért pontosan, szóval én mindennap bemennék a maga munkahelyére, ott ülök mindennap az egyetem folyosóján, meg lemegyek a büfébe, meg kiülök a kertbe egy padra, meg tüzet kérek egy egyetemista gyerektől, attól még nem leszek egyetemista, igaz? tudós se leszek, igaz? nem fogok oda tartozni, csak ott vagyok. na, így van maga most. ért engem? nem tartozik ide. és az én történetem nem tartozik magához. és azért, mert magának mondom, nem tartozik hozzám sem. semmi kockázatom nincsen, ha mondok magának valamit. ne ingassa a fejét, tegyünk próbát, figyeljen: a fittipaldi meg a niki lauda volt a két haverom, száguldottunk a hatoson teherautókkal, fasza kis időszak volt, csempésztük a nyolcszornégyet.

na, mi történik? maga most ezt felvette, aztán leírja odahaza, magában persze azt gondolja, hogy a fickó képzeleg, de itt nem mondja nekem, hanem kussol. aki maga mellett ül, nem tudom a nevét, de ha neki mesélném, azt mondaná, hogy a faszt, képzelegsz, jogsid sincs, kocsid sincs, sose volt annyi pénzed, hogy legyen, meg milyen nyelven beszéltetek volna egyébként is. ezt mondaná, helyből ezt. és elfordulna. szóval, neki jól kéne hazudnom, vagy igazat mondani. de magának azt mondok, amit akarok, maga is leszarja, én is leszarom.

Tovább
A szerző további cikkei

mondom, szerintem olyan volt.

és amikor azt mondja valaki, hogy olyan, akkor két dolog biztosan megfordul a fejedben: az, hogy az olyan végtére is milyen, ez az egyik, a másik meg, hogy az, aki olyan, az semmiképp se ilyen. ilyen, mint mi, ilyen kimondható, ilyen leírható, ilyen felismerhető, ilyen ilyen.

azzal, hogy apa azért mégsem mondja ki, hogy az olyan az milyen, sejteti, hogy az valami rosszat jelent, vagy az is lehet, hogy jót, de akkor valami tőlünk különböző jót kell feltételezni. most figyelj még egy kicsit, tényleg, csak egy kicsit, aztán lesz történet is – tehát, hogy biztosan jól értsd, ahonnan indultunk, azt tisztázom mégis előbb:

Tovább
A szerző további cikkei

(...) szóval a ravatalos fejet nem azért rossz megcsinálni, mert az illető történetesen halott. hanem azért, mert nem lehet körbehordani a tükröt, mert a halott hanyatt fekszik, hátul mindenképpen lelapul a haj, mert a ravatalon hanyatt fekszik az ember. furcsa is lenne hason, mondja a nő, és megint nevetnek, mert elképzelik, ahogy hason fekszik a halott a ravatalon, az arca belefúródva a párnába, és az emberek meg egymástól kérdezgetnék, hogy az kicsoda, mert nem látnák az illető arcát, és ezen megint nevettek, aztán a fodrász meg még azzal fejelte ezt meg, hogy azért van, akit a tomporáról felismernék, amin megint nevettek, és a nőnek jólesett, hogy tudta, hogy itt most az ő feneke van a ravatalon, hogy ő fekszik párnába fúrt arccal ott. és akkor a nő sírt, elsírta magát, és arra gondolt – hogyan is magyarázhatná meg azt, miért is sír valójában.  

Tovább
A szerző további cikkei

(interjú – rögzítés dátuma, helye, időtartam, lejegyző, blabla)

joggal állítasz meg, hogy kik is az igazi felnőttek. nem mintha nem tudnád, kikre gondolok. pontosan tudnád mondani a nevüket, nem igaz? csak a fene nagy definícióéhséged, hogy nevezzük nevén a dolgot. hát jó, nevezzük nevén, és adjunk nevet akkor az okostojás rátarti viselkedésednek, többször voltál pesten, mint egyszer, hazajössz a savaria expresszel, azt ismételgeted, hogy lejöttél vidékre. hát apádhoz jöttél, meg anyádhoz, és nem le, és úgy rúglak seggbe – ezt már tisztáztuk: valagba, inkább mondja így, ha arra törekednék, hogy szó szerint adjam vissza, amit abban a pillanatban mond, amikor belépek a lakásba –, ha megint ezzel jössz. az igazi felnőttek, arra térek vissza. úgy képzeltem mindig, hogy egy család három generációt bír el. négyet is. persze, bazmeg, vitatkozz megint, de a négy az inkább kivétel, mintsem a standard. mert a négy nemzedék az már olyan, hogy az egyik oldalon csonkul. mondom a példát. hogy a dédi él, de a sok dédiből akárhogy osztol-szorzasz, azért a kisebb hányada van még ezen az oldalon, hogy meg ne bántódjál, mondom ilyen finomkodva. így aztán ez a nemzedék már korántsincs jelen.

Tovább
A szerző további cikkei

Blénesi Éva: Cigánynak lenni, költőnek lenni. Közelítések Bari Károly alkotói világához. Kalligram Kiadó,  Budapest, 2018, 236 oldal, 3000 Ft

Az a reflektált viszony, amelyet a monográfia szerzője szinte mindvégig tartani képes a kötetben – ez jelentős, a saját szövegére vonatkozó alkotói szigorúságot feltételez –, önmagában hiteles nézőpontot állít elő. A személyes kötődés élményét, amelyet a bevezetőben éppen az Elfelejtett tüzek kötet kapcsán ír meg Blénesi, aki kimerevíti azt az élmény-pillanatot, amelyet tinédzserként a számára jelentett a könyv, vagy azt a metafora-készletet, amely inkább esszéisztikus, értelmező továbbírása a Bari-univerzumnak, nem kívánja elleplezni. Mert a hivatásos olvasó éppen attól válik azzá, hogy képes mit kezdeni érintettségével, úgy is mondhatnám, szöveggé képes formálni a szöveghez való sokféle viszonyulását. Blénesi eddigi életművét egyébként is ez a fajta érdeklődés jellemzi: a szövegek benneállása a nem-szöveg-valóságban, a műalkotás identitása és az általuk megtermelt identitások, a köznapi tapasztalatok irodalommá írása.

A Bari-monográfia pontosan tagolt: fejezetről fejezetre laza kronológiai rendben halad, ami ennek a fél évszázadnyi, egy esztétikai tapasztalatból induló, de több művészeti ágban (és tudományterületen) is megmutatkozó életműnek az átlátását segíti.

Tovább
A szerző további cikkei

Onnan kellene kezdenem, hogy Berta Péter könyve (Fogyasztás, hírnév, politika, MTA, Budapest, 2014) a lokálisan néhány erdélyi településre koncentrálódó gábor romák társadalmáról szól. De ez a szentencia – miközben alapvetően igaz, mégis éppen azt fedi el, ami a könyvet megkerülhetetlen alapművé teheti a kulturális antropológia magyarországi és nemzetközi színterein is. 

Tovább
A szerző további cikkei

Jónás Tamásról

Tovább
Élet és Irodalom 2020