Az esszéíró, szellemtörténész, a naplójában önmagát szellemi kaméleonnak nevező Szerb Észak-Itália néhány városát (Velence, Vicenza, Verona, Bologna, Ravenna, San Marino, Ferrara, Trieszt) látogatja meg. A nevezetességek bemutatásába beleszövi reflexióit, személyes benyomásait, ugyanakkor a mindennapi turistaélet látószögét is érvényesíti. Szemtanúként, az esszé szabados formaelveit követve látleletét is nyújtja egy korszaknak, a hely szelleme sűrítetten, hol ironikus-szarkasztikus, hol melankolikus tónussal szövődik át a beszámolókon. Ilyen például a velencei San Marco-székesegyház, amelynek építésekor „Európa még nem határozta el magát végérvényesen, hogy Európa legyen. Még Bizánc is lehetett volna belőle.” Colleoni szobrát látva, a ló és a lovas egységét csodálva egy síremléket idéz fel, ahol a halott és koporsója ugyanúgy egyek: „Ez jobban megrendített: mert lovával nem mindenki jön együtt a világra, de a koporsójával…”

Sopotnik Zoltán versesköteteiről beszélgetve szóba kerül a világ legelső prófétájának apokrif irata, a kánonok merevségének kérdése, vagy a tatabányai cigányság és a zuhanó angyalok képe is. Megidéződik a „félretett író” Bólya Péter és „az univerzumba belehajoló” Hamvas Béla mellett többek közt Petri György, Kukorelly Endre, Pollágh Péter és Ladik Katalin. Végül fölvetődik a kérdés: vajon „béketeremtő angyal”-e Donald Trump.