Augsburg, 2018
Az őszi ülésszak első napján egy ellenzéki képviselő a parlamentben Semjén Zsoltot kérdezte vadászati szenvedélyéről. Nevezetesen azt, nem érzi-e úgy, hogy neki mint miniszterelnök-helyettesnek morálisan vállalhatatlan több milliós ajándékok bevallás nélküli elfogadása. Semjén, miután kikérte magának, hogy privát ügyeiről faggassák, elmondta, hogy helikopteres vadászataiban nem volt semmiféle luxus – a helikopter nem is őt, hanem az általa leterített domesztikált szarvast szállította –, kifejtette, „próbáljon csak egy éjszakát eltölteni öt részeggel”. Hogy a nyilvánvalóan kivételes józanságú Semjénnek ez a kijelentése miért tartozik a magyar köznyilvánosságra, azt elképzelni sem tudom, főként annak tükrében, hogy ezzel szemben miért nem tartozik a parlamentre az ilyen-olyan haveroktól kapott nagyértékű ajándék. Ez nem jogi természetű kérdés, hanem inkább morális jellegű, és ezt akkor is fölteszem, ha egy egész ország röhög rajtam, amikor a mai kormányzattal kapcsolatban morált emlegetek. És azért teszem föl mégis, mert a kormányzat emberei, élükön a kormányfővel, kevésbé romlott éveikben szikrázó szájjal kértek számon morális normákat az elmúlt rendszer emberein. És azért is a kérdés, mert politikusoktól normális esetben azt várja el az állampolgár, hogy belső indíttatásból fakadóan morális többletigényt fogalmazzanak meg magukkal szemben, lemondva esetleg egyéni javakról, de ez nálunk fordítva történik: a többletigény nem morális természetű, hanem főként anyagi, a saját zsebek kitömésével kapcsolatos. Szomorú ezt leírni, de minden egyéb hazugság és megtévesztés volna.
Megjegyzések a kritikáról
A kritika kifejezés angol, francia, német stb változatai a latin criticus=megítélő, eldöntő szóból erednek, aminek az ógörög krites=bíró és kritikos=ítéletalkotásra képes az alapja. Kapcsolatos a krinein=elkülönítés, döntés, krei=megkülönböztet és krisis=ítélet, szelekció szavakkal, illetve a hozzájuk nélkülözhetetlen felkészültséggel. A kritika gyakran nemtetszőt tűz tollra, élesen vitatkozik, de elismerő is lehet. Közvetett vagy közvetlen párbeszéd, ebben az értelemben bensőségesen társas tevékenység.
„A kritika könnyen elkerülhető: nem mondani semmit, nem csinálni semmit és nem létezni” – állapította meg Arisztotelész, mivel már ő is tapasztalta, hogy a kritika nem kimondottan boldogsággal tölti el azokat, akik kiváltják. Amióta ember az ember, különösen a másik nemtetsző megnyilvánulásait kritikával illette. De távol attól, hogy sokáig nyilvános, rendszeres tevékenység lett volna. Amikor azzá kezdett válni, elsősorban irodalmi kritikát, illetve tágabban: műkritikát értettek rajta. A kritikus kifinomodott ízlésű, kiművelt, jó ítéletalkotó, aki elhatárolja a művet annak helytelen megítélésétől. A tudományra vonatkozó kritika magának a tudás képességének jóval későbbi vizsgálatán alapul. Kimondottan XX. századi fejlemény, hogy minden intézmény minden megnyilvánulása az emberi életnek (maga a kritika is) kritikai vizsgálódás tárgya.
„Nesze neked XXI. század”
Interjú Aczél Gézával
„A költészet társadalomformáló erejében korábban se nagyon, ma már végképp nem hiszek. Más utakon jár a világ” – mondja Aczél Géza, akivel a Jelenkor Kiadónál az idén megjelent (szino)líra 2. című verseskötete kapcsán beszélgettünk a költészetről, a szerkesztői munkáról, az avantgárdról, sőt a közéletről is. Aczél Géza 1947-ben született Ajakon. 1978 és 2015 között a debreceni Alföld folyóirat szerkesztője, főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője volt.
