Egy régi magyar nyár

Lengyel Balázs idézi föl Két Róma című esszéjében, hogy amikor 1948. július végén, augusztus elején a római ösztöndíj és egy párizsi kitérő után Nemes Nagy Ágnessel hazatértek volna, a jugoszlávok nem akartak átutazóvízumot adni, „s amikor erősködtünk érte, talányos arccal adták át, olyan kifejezéssel: Maguk akarták!” A jugoszláv szervek természetesen jobban tudták, mint a magyar értelmiségiek, hogy az újholdasok hova mennének haza; hogy év eleji kiutazásuk óta valami megváltozott. Talán ők tudták a legjobban. A Tájékoztató Iroda június 28-i határozatával Sztálin és a hozzá hű pártok ellenséggé nyilvánították Tito szintén kommunista – sőt akkor még sztálinista – Jugoszláviáját, és ennek Kelet-Európa-szerte belpolitikai következményei voltak, Magyarországon is.

Megindult az ország militarizálása – Sztálin terveiben mint egy Jugoszlávia elleni háború potenciális felvonulási területe és kulcsfontosságú csatlósa szerepeltünk –, az új honvédelmi miniszter a moszkovita Farkas Mihály lett a politikához és a hadügyhöz egyformán nem értő népi író, Veres Péter helyett.

A jugoszláv összejátszás gyanújába keveredő Rajk László – akkortájt, amikor Lengyel Balázsék hazajöttek – belügyminiszterből külügyminiszterré bukott. Utóda, Kádár János az Államrendőrség Államvédelmi Osztályát egy fokkal önállóbbá tette a BM Államvédelmi Hatósága néven, és hatalmát is megnövelte. A Nitrokémia-perben – amit már a háborús paranoia jegyében indítottak meg – halálra ítélték és kivégezték Szabó Kornél vezérigazgatót, ő volt az új koncepciós perhullám első áldozata.

Kutyák és emberek

Írás az új magányról

A társas magány fogalom, ha jól emlékszem, Sartre-tól ered. Együtt élsz valakivel, sok minden közös, sok mindent megosztasz vele, ő is veled, és mégis a leglényegesebb ügyekben magadra vagy hagyatva: mintha társ nélkül lennél, egyedül kell döntened. Ebben az esetben hiába van kutyád, nem segít, legfeljebb kedélyed támasza lehet. Nem tudsz a másik emberrel mindent megbeszélni, látszik, hogy nem érdekli, amit mondasz neki. Viszont azt, amit társad mond, csinál, beszól, azt le kell nyelned, azaz komment nélkül kell hagynod. Ha nem, abból házi/munkahelyi ramazuri lesz (lásd a járványidő alatti közös térben elszaporodó verekedéseket…) Szóval teher a másik, mint társ. Ami furcsa, mert kívülről nézve együtt vagytok, semmi baj nem látszik, belülről azonban dolgozik az egyedüllét szindróma. Aminek terhét jobban érzed, mint mikor tényleg egyedül vagy. A németeknek találó kifejezései vannak erre: van ugye az Einsamkeit (egyedüllét) és a Zweisamkeit (kettős magány). Nyelvi bravúr.

Nálunk gyakran a nincsenek állnak össze valamikké

Beszélgetés Pritz Pál történésszel, az MTA doktorával, az ELTE magántanárával

Jó ötven éve kutat, ír és tanít, legjobban a történettudomány érdekli, annak függetlensége, szakszerűsége, hitelessége – és társadalmi haszna. Témáit illetően leginkább az újkori magyar történelem jelenségei és szereplői izgatják, azon belül is kitüntetetten Trianon előzményei és következményei – nemcsak politikai síkon, hanem gazdasági, szellem- és mentalitástörténeti szempontból is. Közmondásosan tömören – olykor élesen, mégis árnyaltan – fogalmaz, rövid válaszait tovább firtató kérdéseimre nemegyszer csak annyit mondott: aki többet akar tudni, olvassa el a könyveiben.

Én is csak ezt javasolhatom.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2020