Három nyitott

Cenzúrázatlanul beszél Európa jövőjéről Orbán Viktor, Vučić szerb elnök és Janša szlovén miniszterelnök szerdán egy webkonferencián – jelentette be Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke egy Facebook-videóban a múlt hét végén. A cenzúrázatlan beszélgetésről, lévén, hogy lapzárta után zajlik, nincs lehetőségünk beszámolni, de ez a cikk nem is erről szól.

Hanem arról, hogy a Facebook-hírben vagy talán csak megfogalmazásában van valami sompolygó kioktatás, ami mindenkinek szól, aki ezen a hármason kívül rekedt, legfőképpen is nyilván Brüsszel bürokratanyelven beszélő bürokratáinak. Hirdeti a mondat, hogy akad Európának még olyan térsége, ahol szabad, sőt követendő és természetes a nyílt beszéd. Büszkén és harsányan kiáltja a világnak, hogy a webkonferencia résztvevői elutasítják a mellébeszélést meg a félretájékoztatást. Balog bejelentése azt sugallja, hogy mindennek az alapja az akadályok nélküli őszinte eszmecsere. Majdnem azt írtam, nyitott társadalom, de hát józan mértéktartás.

Szép versek 1990

Az antológiát Alföldy Jenő állította össze. Az 1939-es születésű irodalomtörténész akkoriban az ÉS munkatársa, valamint A hónap versei című tévéműsor szerkesztője volt. Nyolcvanhattól éppen kilencvenig ő állította össze a Szép versek  kiadványokat. Alföldy Jenő idejében a Szép versek kötetekhez előszót is írtak – ilyenre volt ugyan példa korábban, de általában nem jellemző a sorozatra. Alföldy Jenő először Vas Istvánt, majd Juhász Ferencet, Csorba Győzőt, és végül Csoóri Sándort kérte fel a megtisztelő feladatra. Mindnyájan „nagy öregek” – a 80 körül járó Csorba és Vas mellett Juhász 60 és Csoóri szintén 60 éves a tárgyévben. Maguk is az antológiákban rendszeresen szerepeltetett szerzők, de aligha véletlen, hogy a két „igazán öreg” költő mellett két kerek számú születésnapos írhatott előszót. Ám egyikük pályájának sem olyan kitüntetett szakasza a hatvanadik év, mint Csoóri Sándorénak.

„Bolondok hajójában evezünk”

Beszélgetés Salman Rushdie-val

Még azok is hallottak róla, akik egyetlen könyvét sem olvasták. Bár Az éjfél gyermekei című nagyregényével 1981-ben elnyerte a Booker-díjat, a hét évvel később megjelent Sátáni versek révén vált világszerte ismertté. Mint az köztudott, Salman Rushdie eposzi hosszúságú regényét Khomeini ajatollah istenkáromlónak nevezte, s az íróra 1989. február 14-én kimondta a halálos ítélettel felérő fatvát. Az indiai származású brit szerző azonban nemcsak túlélte az egy évtizeden át tartó hajtóvadászatot, de íróként sem vonult illegalitásba. Az immár húsz éve Amerikában élő és alkotó Salman Rushdie tavaly megjelent Quichotte című regényével ismét felkerült a Booker-díj rövidlistájára. Az elismerést végül nem ő kapta, de az nem tekinthető véletlennek, hogy többszörösen díjazott „India-regénye” után a 2019-es Don Quijote-parafrázisa szerepelt a díjesélyes könyvek között. 

Salman Rushdie tizennegyedik regénye metafikciós tükörjáték, vállaltan Cervantes művének parabolája. A néhány hete magyarul is olvasható Quichotte (fordította Gres­ko­vits Endre, Helikon Kiadó, 2020) igencsak él­ve­ze­tes szatíra, amelyben az ironikus csavarok érzékeltetik korunk abszurditásait. A bestsellerszerzőt egyebek mellett az alkotás folyamatáról, a valóság és fikció kapcsolatáról, a migráció problematikájáról meg persze a határtalan emberi butaság természetrajzáról kérdeztük.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2020