Végy négy megyét

Miután Orbán Viktor hálálkodva megköszönte Vlagyimir Putyinnak, hogy „ezekben a nehéz időkben” is két nap alatt volt hajlandó fogadni őt – sokáig Orbán maga sem tudta eldönteni, milyen minőségben  volt is a Kremlben –, megjegyezte, lassan elfogynak azok az országok, amelyek mind a két háborúban álló féllel tudnak beszélni, sőt, lassan Magyarország az egyetlen olyan ország Európában, aki mindenkivel tud beszélni.
 

Hír

Boltlista

Kedves Olvasónk!

Itt vásárolhatja meg az ÉS aktuális számát:

TOVÁBB >>>

 

 

Tovább

A tárgyak: szellemek

Nemes Nagy Ágnes tárgyszeretete

Nemes Nagy szerint a dolgokban hír van, a tárgyakban istenek laknak, ez az objektív költő szent meggyőződése. Kedvenc metaforám is egy személyes élményéhez kapcsolódik. Ha túlságosan elragad a hév, valósággal úgy érzem, magam is részese voltam az élménynek, szinte élesen látom a Soroksári úton áthaladó tevét, mely akadályozza a forgalmat. Mi a teve két púpja? A szó öröme és a szó elégtelensége, mondja Nemes Nagy. Vagyis gyermekkorban megéljük az előbbit (a szóeufória korszaka ez), amikor a kifejezés öröme, konkrétsága kétség nélkül van jelen. Nemes Nagy szerint a kamaszköltészet sok mindenre megtanít, például a jel és a tárgy közötti távolságra, mely fontos, főleg, ha költői ambíciói vannak az illetőnek.

Itt embernek tekintik a pácienst

Sasvári Andreával Fóti Tamás beszélget

Sasvári Andrea, a bécsi egyetemi klinika, az AKH kardiológusa 2017-ben költözött át Ausztriába, ezalatt kellő rálátást szerzett az egészségügyben. Tapasztalatairól, a magyar és az osztrák betegellátás körülményeiről beszélgettünk. A két ország közötti gazdasági különbség természetesen az egészségügyben is megmutatkozik, például a kórházak gépi felszereltségét nem is nagyon lehet összehasonlítani. Ugyanakkor úgy látja, hogy ez elkényelmesíti az orvosokat, Magyarországon kreatívabban gondolkodik az orvos, inkább támaszkodik intuíciójára, míg Ausztriában ezt leveszik a válláról. Pazarlást is lát a rendszerben, gyakorta nem várják meg a gépek amortizációját, idő előtt lecserélik. Úgy látja, a magyar kórházak szerkezete előnyösebb, Ausztriában „például a belgyógyászat sok esetben olyan, mint amilyen nálunk volt a 80-as években: egy nagy öntvény, senki nem tudja az egész belgyógyászatot átlátni”. A külföldről érkezett orvost inkább az idősebb betegek fogadják bizalmatlanul, a fiatalok kevésbé előítéletesek.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2024