Magad, uram
Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon, s ont monoton bút konokon és fájón, hogy miért, az nem kérdés, a turáni átok miatt. Utóbbi elsődlegesen abban áll, hogy kormányzó urunknak mostanában valahogy semmi se akar összejönni, pedig ő láthatólag iparkodik. Ez utóbbi abból is kiderül, hogy egyre nagyobb blődségekkel hozakodik elő, a minap például avval próbálta lenyűgözni a publikumot, hogy ez egy olyan ország, melyben mindig két párt volt és két párt lesz: vannak a baloldaliak és vannak a jobboldaliak, vannak a nemzeti érzelműek és vannak az internacionalisták. Megnéztem a huszonnégy kötetes Magyarország történetében, nem ez áll benne, megnéztem Hóman–Szekfű Magyar történetében, az se tesz említést ilyesmiről, vagyis kormányzó urunk badarságokat beszélt, persze nem először, és nyilván nem is utoljára.
Cápa a francia könyvtengerben
A 2000-es évekre Bolloré meghatározóvá vált a francia médiában, és nem csupán üzletemberként, hanem politikai-ideológiai befolyást gyakorló szereplőként is ismertté vált. Ennek fényében érthető, hogy a könyvkiadás felé fordult, hiszen Franciaországban a könyv mindig is több volt puszta árucikknél: a nemzeti identitás, a szellemi párbeszéd és a kulturális önértelmezés egyik legfontosabb szimbóluma volt. Bolloré terjeszkedése különösen erőteljes tiltakozásokat váltott ki politikai jellege miatt. A Bolloré-birodalomnak a médiában tapasztalt jobboldali-ideológiai befolyása sokakat arra figyelmeztetett, hogy a könyvkiadás is hasonló sorsra juthat.
„Houdinis szabadulószámok”
Bán Zsófiával Hegedűs Claudia beszélget
Amikor először olvastam tőle egy nagyobb lélegzetvételű esszét, és ez nem tegnap volt, úgy tűnt, mintha a magyar Susan Sontag hangját hallanám. Évekkel később úgy érzékeltem, Lydia Davisszel vannak szoros szellemi rokonságban, majd arra jutottam, hogy istenigazából senkivel sem mutat hasonlóságot, mert olyan, mint a prímszámok. A különféle műfajokban létrehozott szövegeiben úgy montírozza egybe a nyelvi és képi rétegeket, hogy mindeközben tripla fordulatos gondolatcsavarokra is képes.
A Rio de Janeiróban született és tizenkét éves koráig Brazíliában nevelkedett Bán Zsófia esszé- és novelláskötetek után (Amerikáner, Esti iskola, Próbacsomagolás, Amikor még csak az állatok éltek, Turul és dínó, Lehet lélegezni!) idén mikrotörténetekből építkező, négygenerációs (női) családregénnyel (Alétheia él) jelentkezett. Az összetéveszthetetlen hangú író-esszéistával műfaji határátlépésekről, az emlékezés-felejtés ikerpárjáról, az egyéni és társadalmi múltrekonstrukcióról és nem utolsósorban a hiánynarratívákról beszélgettünk.
