Tényleg húzzanak el
Amikor olyan fotót látok, amelyiken például Tiborcz István 250 milliós Ferrariból száll ki (nem saját, hanem bérelt autó!), vagy olyat, amelyiken Mészárosné Várkonyi Andrea 120 millió forintos, vajszínű Bentley-vel megy végig az Andrássy úton, eszembe jut az Internazionale futballcsapatának már visszavonult ghánai játékosa, Sulley Muntari, aki a szegénysorból fölverekedve magát megvehette álmai kocsiját, egy Dodge Challengert. Attól kezdve megváltozott az élete: nem utazott a csapatbusszal, hanem bárhova tartott az Inter, Muntari ment a busz után tűzpiros kocsijával, ha kellett, tilos jelzésen keresztül, másokat veszélyeztetve, de ez a legkisebb volt a bajok közül. Éjjelente képtelen volt aludni, szobája ablakából (mindig parkolóra tekintő szobát kért) hosszan nézett lefelé, nézte a lángvörös kocsit. Csapattársai eleinte csodálkozva figyelték a közben világklasszissá fejlődött játékost, azzal magyarázták mindezt, társuk olyan mélyről jött, hogy sosem tudott betelni a vakító piros luxusautók látványával, sőt később a luxuskarórákba is szerelmes lett, volt is belőle baj.
Kalandozások sötétben (3.)
Egy készülő regény margójára
A hatalom mindenhova elér. Roncsolja a személyiséget, felőrli. Mint harcteret végigsöpri a mindennapokat, amit hátrahagy: behódolás, tudatzavar, közömbösség (Alfred Jarry többször idézett szófordulatával), agytalanítás. Egyetlen törvényt ismer, azt, hogy a hatalom felette áll minden törvénynek. Közben ájtatos hamisításaival, megbecstelenített szavaival háborúk idején is békét hirdet.
„A béke pedig, amit ajánl, rémisztőbb még a háborúnál is. Az ilyen béke az utolsó menedékünktől is megfosztana. A totalitarizmus karja elég hosszú ahhoz, hogy elérje a sivatagban meghúzódó remetét is” (Az Ember Városa – Nyilatkozat a világdemokráciáról, 10.).
A Nyilatkozatot (magyarul: Osiris Kiadó) a második világháború kitörésekor tette közzé tizenhat Amerikába emigrált kiváló író, tudós, miközben Európában már hullottak a bombák.
Nyolcvan év után is időszerű felismerések.
„Ha találkoztam volna Kosztolányival”
Sophie Kepessel beszélgetett Várkonyi Benedek
Író, de arról is ismerik, hogy szenvedélyesen fordítja a magyar írókat franciára. Legutóbbi esszékönyvében – melynek a címe: Désappartenir, ami nagyjából annyit jelent, hogy nem tartozni valahová – mélyre szálló magyar gyökereiről is ír, az „apanyelvéről”. Amelyet ugyan nem nagyon beszél, mégis jól tudja; legutóbb A Pál utcai fiúkat fordította le, Adorján Andor – Gara László nevezetes 1937-es kiadása után újra. Jól ismeri az irodalmunkat, Kosztolányi-rajongó, ami érthető, de maiakat is szívesen fordít. Elmélkedő alkat, írás és fordítás nála szinte egyre megy. Végtére is mindkettő irodalom.
