Barátok közt

Ez év februárjában még az volt a kérdés, mit keresett Orbán Viktor a madridi szélsőjobbos találkozón, ahol egy magyarellenes román pártvezető, George Simion is megjelent. A nacionalista, szélsőjobboldali román párt, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ugyan hivatalosan nem vett részt az eseményen – mert erre csak azok kaptak meghívót, akiknek képviselői is vannak az Európai Parlamentben –, de George Simion maga mondta el a Balkan Insightnak, hogy ő is Madridban volt, és a konferenciához kapcsolódóan találkozott és tárgyalt is a többi résztvevővel. Korábban maga jelentette be, hogy az AUR kezdeményezné az etnikai alapon szerveződő romániai pártok, így a magyar pártok betiltását is, sőt még korábban törvényen kívül akarta helyezni Székelyföldet. A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat például 2020 decemberében panaszt intézett a Diszkriminációellenes Tanácshoz az AUR magyarellenes megnyilvánulása miatt, miszerint a párt országos kampányt indít az olyan etnikai alapon létrehozott politikai pártok ellen Romániában, mint például az RMDSZ. A panasz indoklásában kiemeli, George Simion és így az egész AUR kijelentései rasszisták és gyűlöletet gerjesztenek a magyar közösség iránt, elpusztítanák a közösséget, és kizárnák tagjait a parlamenti képviselői munkából. Az úzvölgyi magyar katonai temető meggyalázójaként megismert George Simion, az AUR egyik társelnöke a 2020-as európai választásokon indulva a következőket nyilatkozta: „Törvényen kívül helyezzük az úgynevezett Székelyföldet!”

Hír

Boltlista

Kedves Olvasónk!

Itt vásárolhatja meg az ÉS aktuális számát:

TOVÁBB >>>

 

 

Tovább

Fotó és art brut

A fotográfia nem kíván külön definíciót. De mi az art brut? Rendkívül összetett jelenség, lehetetlen egy mondatban leírni. Az általános definíció szerint olyan művészeti alkotás, amely a szokásos művészeti élet (akadémiai tanulmányok, galériák stb.) világán kívül – legtöbbször arról nem is tudva – jön létre. „Az art brut a művészeti világ rendszerétől és gazdasági megfontolásaitól szabad egyéni mitológia kifejeződése” (Christian Berst galerista, művészettörténész, Párizs).

Nem érdemes a definíciókon rágódni – az art brutot úgysem lehet pontosan meghatározni.

Nézzük inkább, mikor és hol bukkant fel az, amit ma art brutnak nevezünk.

„Megszűnt a szabadság szeplőtlen fogantatása”

A. Sajti Enikő történésszel, az SZTE professor emeritájával Bod Péter beszélget

Alig tudunk róla valamit, miközben a két világháború közötti délvidéki magyar kisebbség történetének egyik központi alakja volt Várady Imre ügyvéd, akiről nemrég Kisebbségben – Délvidéken, Várady Imre (1867–1959) címmel írt monográfiát A. Sajti Enikő, ami a Kronosz Kiadónál jelent meg, 2024-ben.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2025