Az elhárító díja

A bársonyos forradalom harmincadik évfordulóján, pontosabban egy nappal előtte, november 16-án az eltelt haminc év legnagyobb kormányellenes tüntetését tartották Prágában. A tavasz óta rendszeres megmozdulásokon nemcsak azért követelik Andrej Babiš miniszterelnök távozását, mert – az OLAF és a rendőrség szerint csalással – magánemberként a saját vállalkozása javára térített el uniós pénzeket, és hogy ezt jogilag elkenje, még az igazságügy-minisztert is lecserélte. Szemtanúk szerint a transzparensek fele arról szólt, hogy nem kell nekik estébák.

Legalábbis a miniszterelnöki poszton. A köznyelvben elterjedt szót az StB rövidítésből képezték, a Státní Bezpečnost, azaz Állambiztonság kezdőbetűiből. Babišt Pozsonyban szervezték be, a kémelhárítás megbízottja volt 1980-tól; ez a magyar III/II-nek felel meg. Csehországban és Szlovákiában nincs olyan különbségtétel, mint nálunk, hogy törvényesen csak a belső elhárítás (III/III) tisztjei és besúgói számítanak rossz embernek; ott tudják, hogy a kommunista titkosrendőrség egyes osztályai ugyanahhoz a kártékony szervezethez tartoztak, és ugyanúgy a diktatúra fenntartásáért dolgoztak. További különbség, hogy a nevek hozzáférhetők, főként Bukovszky László érdeméből, aki előbb a szlovák Nemzeti Emlékezet Intézetének levéltárát vezette, majd a cseh Állambiztonsági Levéltár igazgatója lett.

Hír

A Szépírók Társaságának közleménye

Szépíró-díj és Junior Szépíró-díj

A Szépírók Társasága 2001-ben alapította Szépíró-díját, amellyel az írókból és irodalmárokból álló szakmai közösség az általa különösen nagyra becsült szerző munkáját ismeri el. Az évek során a díj a magyar irodalmi élet egyik legrangosabb elismerésévé vált, amelyet a Szépírók Társasága tagjaiból alakult szakmai zsűri ítélt oda az előző év legkiemelkedőbb próza-, vers- és esszékötetéért. 2013-ig a díjat minden évben kiosztottuk, ám 2014-től a tavalyi évig támogató híján azt nem kapta meg senki.

tovább >>>

Tovább

Aztán elbonyolódott

A kortárs irodalom és a mese

Mikor nemrégiben megjelent Ransmayr Cox vagy az idő múlása című regénye, a kritikai recepció egyöntetűen fontosnak találta a regény nyelvi megformáltságát, a szöveg mondatainak szépségét. Kevesebb figyelem jutott arra, hogy mi a funkciója a Cox tökéletesre csiszolt mondatainak, hogyan nyitnak ablakot a világra, mit takarnak ki belőle – és hogy egyáltalán milyen ez a világ.

Nem azért voltak szembeszökőek a Cox mondatai, mert annyira ritkán lehetne szépprózával találkozni kortárs szövegekben. A furcsaságot inkább az okozza, hogy első ránézésre a nyelv leginkább a mesélés eszköze, szépsége így mintha főképpen a történet fényében lenne értelmezhető. Egy utazó, egy angol órásmester egy ismeretlen világba, Kínába érkezik, ahol a császár megbízásából egyre lehetetlenebb feladatokat kell elvégeznie. Megszokott, egyébként derékba tört életét felfüggeszti, és a segítőtársaival együtt azzal tölti az idejét, hogy a mindig és mindenkinek másképpen múló időt mérő órákat készít a császár szeszélyei szerint. A császár az idő ura, így az általa rendelt órák elkerülhetetlenül a felségsértés gesztusai – csak egy idegen számára nyitott egyáltalán a lehetőség, hogy a kísérlet vakmerősége és a benne rejlő kísértés ne legyen a tehetetlenségig bénító, hogy csak felségsértés legyen az idővel és így a császárral való játék, és ne árulás.

„Bolyai (nem) én vagyok”

Beszélgetés Láng Zsolttal

Bolyai Jánosról, a nagy erdélyi tudósról írt regényt a szintén erdélyi Láng Zsolt, holott – mint a vele készült beszélgetésben elmondja – eleinte nem is Bolyai élete érdekelte, hanem a ránk maradt kéziratai. Ám ezekből a kéziratokból  olyan ember alakja bontakozott ki előtte, akit idővel nagyon megkedvelt, olyannyira, hogy azt érezte: tán Bolyainak is jó, hogy együtt töltik az időt.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2019