A Tengeri Népek mi vagyunk
Még hogy a klasszikusok nem érdekelnek senkit! Még hogy kultúrsznobok csecsebecséi! Rég láttam olyat szép hazánkban, hogy kulturális eseményt akkora vitázhatnék kísért volna, mint Christopher Nolan Odüsszeia-filmjét. Majdnem akkora, mint egy szabvány belpolitikai csörtét, amiből minden héten van kettő-három (de sokkal jobban érdekel mindenkit, mint ami a művészetekben, a tudományokban vagy a technológiában történik, mondjuk, egy hónap alatt), vagy egy fontosabb focivébé-csoportmérkőzést (de azért a döntőt nem).
A világban is sokat vitatkoztak. A trumpistáknak és hazai elvbarátaiknak túl woke volt (mert Helené fekete, és szerepel a filmben egy transz színész is). Emily Wilsonnak, az Odüsszeia első angol nyelvű női fordítójának – az ő értelmezése bizonyítottan hatott Nolanre – nem elég progresszív (és a professzor asszony vetette be azt a nyomós klasszika-filológiai érvet, hogy a filmben „nincs szex, és minden étel rémesen néz ki”). A magyar fogadtatás inkább kedvező volt, de azért alapjában vegyes.
Bevezetés a transzilvanizmusba
Sütő nyomait követve, kigyalogoltam a falu határába, a Sóskúti erdőhöz. Akkor már negyedik éve éltem Erdélyben, és ismertem ezt a helynevet, de máshonnan, Székelykeresztúrról. Keresztúr a szívemhez nőtt, összesen négy évet laktam ott, és az a Sóskút, a városka határában, kiránduló- és üdülőhely volt, míg ez tömeggyilkosság mementója. Ez a mementó itt nem jelentett mást, mint egy emlékhelyként kialakított temetőt, ahova azokat a legyilkoltakat, kihantoltakat temették, akiket 1944. szeptember 16-nak éjjelén, önkéntes alapon, magyar honvédek csendőr cinkosaik segédletével összegyűjtöttek és sietve kiásott tömegsírba lőttek. Az áldozatoknak szánt sírgödröt szovjet hadifoglyokkal ásatták ki, míg a magyar tisztek az egyik főhadnagynál vacsoráztak, és beborozva várták a tisztiszolga jelentését a munkálatok előrehaladtáról: 126 nagy- és kissármási zsidó, köztük 43 gyerek. A legfiatalabb, a karonülő Emster Ráhel csupán egyéves volt.
Felértékelődnek az európai régiók
Jaume Duch katalán politikussal Fóti Tamás beszélget
Jaume Duch a katalán kormány külkapcsolatokért felelős minisztere. Korábban az Európai Parlament kommunikációs főigazgatója volt, csaknem két évtizeden át elnöki szóvivő. Az európai integráció szenvedélyes védelmezője, a parlament „arca”, a Magyarországról Strasbourgba vagy Brüsszelbe látogató újságírók személyesen is megtapasztalhatták segítőkészségét. Két esztendeje elfogadta Salvador Illa fölkérését, hogy lépjen be kormányába, „mert úgy gondolom, hogy amit ő javasolt, és amit tesz, az a megfelelő recept volt a megfelelő pillanatban Katalónia számára. Az az elképzelés, hogy a katalán társadalmat visszavezessük egy normálisabb helyzetbe, megpróbálva elkerülni az állandó konfliktusokat a katalán társadalmon belül, de egyúttal Spanyolország többi részével, sőt bizonyos esetekben Európa többi részével is.”
