Vége van, kicsi!
Lehet finnyáskodni, lehet elhűlni azon, amit kedd este a hírműsorokban látni lehetett: a kormánypárt kommunikációs igazgatója és a legnagyobb ellenzéki erő vezetője csak szörnyű stílusban képes kommunikálni egymással. Elsősorban azért, mert a kormánypárt nem hajlandó tudomásul venni, hogy váratlanul fölbukkant ellenfelének kijárna a normális és kulturált közéleti-politikai vita, aminek kereteit nem kell kitalálni, mert extrém berendezkedésű államok kivételével naponta gyakorolják, ez a természetes. Annyiban azonban Magyarország is egyre inkább extrém, hogy a közpénzekkel bőven kitömött, eredetileg közcsatornaként működő televízió és rádió közelébe sem jut ellenzéki ember, stúdióiba a lábát be sem teheti. Övék a közpénzen tápoltatott ún. köztévé és közrádió, meg a jobbára állami pénzekkel jóltartott, az utcát látványosan megtöltő szervezetek, elsősorban is a Civil Összefogás nevű közpolitikai szemfényvesztés. Vezetőjük eleinte azt akarta lenyomni a politikai érdeklődését már-már elvesztő nép torkán, hogy a felvonuló tömeget vidékről fölutaztató, ingyenvirslis akciókat egyéni befizetésekből fedezik, mígnem az Átlátszó.hu 2016-ban kiderítette, hogy bizonyára van ilyen tétel is, de van egy félmilliárdos Villamosművek-befizetés is, ami a szervezetet fönntartja. Az erre irányuló CÖF-kérelem pont olyan sunyi és aljas, mint az egész rendszer CÖF-östül, közrádióstul, hogy egyszerűsítsünk: kormányostul. A kérelem első bekezdése: „Kérem Elnök-vezérigazgató urat, hogy célkitűzésünk megvalósításához járuljon hozzá 508 millió forinttal. Az összeg lehetőséget adna arra, hogy javítsuk a közgondolkodást, kidolgozzuk a civilitika alapjait, segítsük a lakossági üzenetek széles körű terjesztését, amelynek fontos része a természet megóvása, az emberi élet fenntarthatósága, az energiatudatosság és az energiabiztonság témaköre is.”
Nagyban
Darvasi László Neandervölgyiek című regényéről
„Az interakciók természetéhez tartozik, hogy ha A könnymutatványosok legendájára áll az a megjegyzés, hogy olyan sokféle, változatos halálnemmel magyar regényben még nem haltak meg, mint ott, akkor a Neandervölgyiekre is igaz az állítás: ilyen sokféle módon még nem szereztek maguknak és egymásnak szexuális örömet vagy elégültek ki egyetlen magyar irodalmi szövegben sem.
A Neandervölgyiek negyven fejezetét az 1908-tól 1957-ig terjedő évszámok címezik, de nem mechanikusan: két évszám néha nagyobb időtávot fog át, van olyan esztendő, ami a következő fejezet címeként megismétlődik. A regény mozgató ereje a telő, könyörtelenül haladó, mindent letaposó idő – jellemző, hogy az elbeszélői technikában milyen csekély szerep jut a visszacsatolásnak, a flashbacknek (miközben a szereplőknek van emlékezete, nagyon is képesek például a bosszúra) és milyen elhanyagolható narratív tényező az elmélkedés, a meditáció.”
„Mi ketten összetartozunk”
Kovács Dominikkal és Kovács Viktorral Antal Nikolett beszélgetett
Kovács Dominik és Kovács Viktor teljesen egyedülálló jelenség. Együtt írnak, ismeri őket a színház és az irodalom világa is – különdíjat nyernek a 2024-es Margón Lesz majd minden című regényükkel, mindketten a reformkor drámairodalmából doktorálnak, miközben aktuális darabjuk, a MILF éppen a Jurányiban fut. Ők pedig két lélek összegyúrva, nagy női, életigenlő felmenőkkel és küzdelmekkel. Olyanok, mint két mesemondó, akikből áradnak a szavak, mintha történetet mondani a legegyszerűbb dolog volna a világon. Holott nem az. Ülünk egy asztal körül, most először nem egy, hanem két interjúalanyom van. Bizonytalan vagyok. Nemcsak mondják, tényleg befejezik egymás mondatait, de nem csak úgy a semmiből, hanem mint a váltófutásban a bot átadásakor, egy darabon már együtt futnak. Az egyikük beszél, de a mondat átvételekor már rég ugyanazon szavakra formálódik a szájuk. Az interjúban is együtt, egyszerre szólalnak meg.
