Narancssárga folt

Az Economist Intelligence Unit közzétette ranglistáját a világ legélhetőbb városairól, és az első helyezett náluk most először Bécs lett, ledöntve trónjáról az ausztráliai Melbourne-t. Hogy miért? Egészségügy, oktatás, infra­struk­túra kipipálva, mindketten a maximális pontszámot kapták, a kultúrát, a környező tájakat meg a gondosan ápolt hagyományokat ne is említsük, viszont Bécsben az utóbbi év során javult a biztonsági helyzet, csökkent a terrorfenyegetés, sőt, hétköznapi, köztörvényes bűncselekményből is kevesebbet követnek el. Így lett végre az EIU szerint Bécs, a Baross tértől két és fél órányi vonatútra, a világ legjobb városa. Hozzá kell tenni, hogy az amerikai Mercer cég konkurens listáján mindig is az volt. Ezt egy-két évenként megírja a magyar sajtó is, tudja minden művelt újságolvasó.

Sokan emlékeznek Lázár János bécsi tudósítására, ahol ugyanezt a várost mint a bevándorlók által elviselhetetlenné tett koszfészket írta le, ahonnan elköltöztek a „fehér, keresztény osztrákok”, ahol „láthatóan sokkal több a bűnözés”, und so weiter.

A fiatal Juhász Ferenc és a „társadalmi megrendelés”

A költő születésének 90. évfordulója alkalmából

Eörsi István Tézisek az olvashatatlan költészetről és Juhász Ferencről című, A Szent Tűzözön regéiről szóló kritikai diskurzushoz kapcsolódó publicisztikájában ekképp foglalja össze véleményét az 1969-ben megjelent kötetről: „Nagy költők olvashatatlan költeményeit is társadalmi szükséglet hozza létre. Ha ez elég erős és körülhatárolt, akkor legalább korukban hatnak a szóbanforgó művek. […] Juhász újabb művei mögött a társadalmi megrendelés csak határozatlan, elmosódott hangulat, elvont világérzés, mely elveszetten kóborol a sok ezer folyosós verslabirintusban.” A „társadalmi megrendelés” hiányával mint a nagy művészet létrehozását lehetetlenné tevő körülménnyel – ahogy az idézet is mutatja – nem a közelmúltban szembesült a Juhász-olvasás, és természetesen nemcsak az ő szövegeinek befogadását változtatta meg az irodalom feltételrendszerének alapvető átalakulása. Eörsi ugyanitt arról is ír, hogy éppen ebből kifolyólag a korai alkotások jelenthetik az életmű későbbi darabjainak aranyfedezetét: „Juhászt senki sem olvasná, ha újabb eposzai előtt nem írta volna meg olvasható – zseniális – verseit.” Meglehetősen sarkos és túlzó állítás, azzal azonban aligha vitatkozhatunk, hogy a szerzőt jó ideig övező kultusz gyökerei a korai művek környékén keresendőek. Bár Eörsi nyilvánvalóan nem a negyvenes és az ötvenes évek fordulóján megjelent kötetekre utal (Szárnyas csikó – 1949, A Sántha család – 1950, Apám – 1950), amikor „zseniális” verseket említ, úgy gondolom, éppen ezek azok az alkotások, amelyek leginkább a „társadalmi megrendelés” hitében születtek, és amelyek a későbbi művekkel szembeni olvasói és kultúrpolitikai elvárásokat is meghatározták – akkor is, amikor szerzőjük már felfedezte, hogy írásainak mondandója és formaeszménye nem minden ponton esik egybe a befogadó közeg elképzeléseivel. Ahhoz tehát, hogy Juhász Ferenc költészetfelfogásának viszonylag hamar észlelhetővé vált anakronisztikusságáról beszélhessünk, elengedhetetlen, hogy számot vessünk a pályakezdő művek által megjelenített költői önértelmezésekkel.

Csodafegyver vagy csapda?

Interjú Molnár György matematikus-közgazdásszal

„Ma már, miután megváltoztak a külső körülmények, elindult a fellendülés, és ennek következtében egyszerre van munkaerőhiány és közmunkás-túlfoglalkoztatás, látszik, hogy ez a perverz helyzet nagyon jelentős mértékben a közfoglalkoztatás rendszere miatt alakult ki” – mondja az MTA kutatója, számos, a közmunkáról szóló tanulmány szerzője. Molnár György, aki egyik tervezője volt és ma is önkéntes munkatársa a társadalmi mobilitást és a roma integrációt elsődleges küldetésének tekintő, foglalkoztatást szervező és vállalkozásfejlesztő Kiútprogramnak, csak az nem érti, miért hozott a választáson oly sok szavazatot a Fidesznek a közmunka, noha az nem ismeri a szegénység és a kiszolgáltatottság természetét.

Galéria
Tovább
Élet és Irodalom 2018