Különösebb ok nélkül

Márai az Egy polgár vallomásaiban (I. 2.) kassai gyermekkorából idézte fel a házbeli szomszéd galiciáner kiskamasz fiút, a fülhajas Jónap Lajost, akit egyszer csak kiemelt közülük a rászakadt gyász. Az apjáé. Emiatt „egész nap gőgösen viselkedett, pöffeszkedését már nem lehetett elviselni. Ezért alkonyatkor, különösebb ok nélkül, jól elvertük.”

A mi generációnk úttörőtáborainak utolsó éjszakáját fogkrémes arcpakolás, sátorgomb-levagdosás tette érdekessé. A tábori vicceskedésből a népítélet (osztrakiszmosz, lincselés) baráti változata sem maradhatott el. A közösségi pokrócolás kijárt például Dögésznek, akinek a kloroformos üvegcséjéből elkóboroltak a zsákmányállatai, de annak is, aki trehányul árkolta a sátrat, s miatta mások alá befolydogált az esővíz. A pokrócolás nem elverés, nem is bosszú, csak a tábori zsűri negatív eredményhirdetése. A nyolcadik utáni táborozáson az említett zöldfülű maflaságok már nem fordultak elő: Dögész jövendő dr. Pártosfalviként vigyázott a rovaraira, mindnyájan gondosan körülárkoltuk a sátrat, különben is: a nedvszívó szalmát felváltotta a matrac.

De a hagyomány az hagyomány! Valakit pokrócolni kellett!

Szeptembertől júniusig a Kós Károly tervezte budai iskolaépületbe régi urak és új elvtársak gyerekei közé proliivadékok is jártak. Szemben az iskolával a Városmajor utca és a Gaál József út magasodó háromszögét bő másfél évtizeddel korábban szétbombázták. Romok se maradtak. Onnan bámészkodtunk a délutáni váltás lányosztályaiba. Jobbra az üres telektől a Szívkórház, balra a hegyről lefutott Alma utca túlsarkán a zsidó szeretetotthon, ahonnan a barátságos Nyaki bácsi járt ki a trafikba. A fiúk enyhe megcsipkedését szerette. Ahogy róla, az időnként előkerülő, felnyírt tarkójú fülhajas srácok fejéről sem hiányzott a simléderes smicisapka. Nyaki bácsival ellentétben bennünket mintha meg se láttak volna.

A lerombolt zsidókórháztól egészen az egykori Városmajor utcai nyilas pártházig és az Árkay-féle Jézus Szíve templomtól fel a Németvölgyi útig ismerős minden kő, minden ház, minden kapu és ablak. Azonban az 1944–1945-ös Véresmajor nyolcadikban nem került elő. Kései iskolatársunk, Zoltán Gábor írta meg az Orgia és a Szomszéd lapjain, hogy mi történt azokban az utcákban, amelyek a Kós Károly-féle épületet övezték. Márai – akinek kassai emlékképét felidéztem – akkor már szomszéd volt Budán. A trafikos, Nyaki bácsi és mások szintén.

Gyuriék a Gaál József úton felfelé egy ugrásra laktak.

Néhányunkat – tanítási időben – hozzájuk delegált az osztályfőnök, hogy tévén megnézhessük a világ első űrhajósa, Gagarin Vörös téri fogadását. Vendéglátónk a tagozatos osztály jó tanulóinak egyike, mosolygós, mindenkihez kedves, sportos, népszerű gyerek. Nyolcadikban kiemelték, Gyuri lett az úttörő csapattitkár.

A táborzárás éjjelén meg kellett pokrócolni!

Különösebb ok nélkül…