Közösségi könyörgés

Gerőcs Péter fontos témákról írt tévedésekkel és indokolatlan pesszimizmussal tarkított esszét (Irodalmi közérzetünk, ÉS, 2026/39., szept. 25.). Az általa leírtak jó részével egyetértek, mégis fontosnak tartom a problémás kérdések árnyalását.

Érdemes azzal kezdeni, hogy a szerző két alkalommal is AI-t citált. Ez szerintem igen hanyag megoldás, és megingatja a cikk hitelességébe vetett bizalmamat.

Előkerül a magány témája is. Rendkívül fontos téma, viszont egyes megállapítások túlzottan borúlátók. Egy helyen Gerőcs azt írja, „most nincsenek közösségi terek. Nincs érdekvédelem, nincs szakszervezet”. Igaz, hogy intézményi téren rengeteg hiányosság van, viszont nem szabad figyelmen kívül hagyni a közelmúlt pozitív törekvéseit. Például már van szakszervezet, hiszen június 28-án alakult meg az Irodalmi Szakszervezet, amely számos, Gerőcs által említett probléma megoldását is célul tűzte ki. Azzal sem értek egyet, amikor predesztinációként írja, hogy a könyves eseményeken kívül „az irodalom nem rendelkezik egyéb informális terekkel, a (…) kollégák szívében napról napra apad a szolidaritás képessége; gyanakvóvá, lassan pedig ádáz ellenségekké válnak”. Ezzel a legnagyobb probléma az általánosító jelleg. Vannak klikkek és antagonisztikus ellentétek a közegen belül, viszont ez korántsem általános vagy kikerülhetetlen. Azzal pedig, hogy a szerző ilyen módon beszél a kérdésről, semmit nem tesz a már meglévő árkok betemetése érdekében.

Ezek a problémák az esszé lezárásában is megjelennek, ahol Gerőcs megoldási javaslatokkal áll elő. Mint írja, bármit lehet csinálni, „csak könyörgöm, közösségi jelleggel”. Azt a hatást kelti, mintha a közeg nem rendelkezne szocializációs terekkel. Érdemes sorra venni: „Ha valaki sétákat szervezne” – valóban a kelleténél kevesebb van, de például a várban tartanak Szerb Antalról szóló sétákat, és bizonyára egyéb tematikus programok is elérhetőek. „Ha valaki időnként összetrombitálná a többieket a Margit-szigetre” – szeptember 12-én a FISZ pont ezt csinálta. „Ha valaki tábort szervezne” – a számuk csökkent, de még van néhány jó tábor. „Ha valaki kocsmát nyitna” – itt Gerőcs egyedül a már bezárt Kis Présházat említi, de csak néhány a nyitva lévő közösségi terek közül: Három Holló, Magvető Café, Kiadó, Nyitott Műhely, Manyi, Gólya, Gdansk. „Ha valakik együtt új írószervezetet hoznának létre” – az Irodalmi Szakszervezet pont ilyen.

Számos probléma van a magyar irodalmi közegben. Viszont fontos, hogy elismerjük a már meglévő szervezeteket, közösségi tereket. Mindig jó, ha újak alakulnak, de ez nem jelenti, hogy most teljességgel hiányozna a „közösségi jelleg”. Ahelyett tehát, hogy a szolidaritás hiányát és az egymás ellen fordulást említjük meg mint általános érvényű jelenséget, fontos lenne tudatosítani, hogy mind a Respublica Litteraria tagjai vagyunk, ehhez mérten pedig támogató és odaforduló módon álljunk egymáshoz, szervezzük magunkat. Igyekeztem ezt a cikket ebben a szellemben megírni.