Háy János drámái

Háy János drámáinak szereplői nem istenek és félistenek, nem hősök és nem gonosztevők, hanem a kórus figurái. A kar éneklő és táncoló alakjai már az ókori menandroszi vígjátékokban önálló életre keltek. A kérdés időről időre újra felmerül: az egyházilag cenzúrázott angol moralitásokban, amelyekben eredetileg Jézus történetének csak ördögök és angyalok lehettek a mellékszereplői, az ördögi – népi – karakterek úgy elszaporodtak, hogy ebből nőtt ki az egész Erzsébet-kori színház. A hősi, tragikus témák, az uralkodó ideológia példameséinek alakjai periodikusan újra meg újra kialakulnak és letűnnek, és átadják a helyüket annak a középrétegnek, amelyet az ideológia már alig érint, és amelyet hagyományosan népnek szokás nevezni. Ez a nép komikus, mert hülyeségeket beszél. De mi mást is tenne, ha a lényeges információktól el van zárva, távoli erők formálják az életét, a tudatát pedig a bulvár? Ezzel szemben állt egy ideig a szocialista realizmus mindenható és erkölcsös népe, amely merő fikció lévén a színházban is megbukott.