Magyar DNS, amerikai DNA

Gadó Gábor legutóbbi kommentárja (Az Alkotmány DNS-e, ÉS, 2026/36., szept. 4.) több érzékeny alkotmányos problémára világít rá a Sulyok Tamás menesztését kimondó alaptörvény-módosítás és annak alkotmánybírósági elbírálása kapcsán. Mint ismert, az Alkotmánybíróság visszautasította a menesztés alkotmányosságát vitató új-ellenzéki (Fidesz) beadványt, mivel a Fidesz által még 2012-ben kiötlött negyedik alkotmánymódosítás értelmében az Alkotmánybíróság valamely alkotmánymódosítás érvényességét tartalmi kifogások alapján nem jogosult elbírálni. A rendszerváltást óhajtó nagy többség itt és most megnyugtatónak találta, hogy aki másnak vermet ás, maga esik bele. A rendszerváltó elán alkotmányosságában rejlő ambivalenciát is felfedező akadékoskodók (így Gadó és az alant megnevezett személy) mindazonáltal nem mulasztják el annak kimondását, hogy ebbe a verembe, bármilyen kivételes és végső soron alkalmazott legyen is az, Sulyok Tamás személyén túl esetleg más is beleeshet. Gadó felhívja a figyelmet arra (is), hogy a volt államfőt menesztő alaptörvény-módosítás rövid mondata valójában nem tekinthető jogszabálynak, jogi normának, amelyet, ha az alaptörvény-módosítás formájában jelenik meg, az Alkotmánybíróság nem vizsgálhat meg érdemi módon. A menesztés valójában egyedi aktus volt, amelyet az arról döntő testület, a magyar Országgyűlés, egyedi esetben egyetlen személyre fogalmazott meg. Hogy a jogrendben mi a norma és mi az egyedi aktus (mondjuk így), az messze vezetne, de maradjunk abban, hogy egy olyan szabály, amely szerint „aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére”, minden bizonnyal egy absztrakt, általában alkalmazandó jogi norma, de az, hogy „Sulyok Tamás nem kap rétest, és mellesleg lelép”, nem jogi norma, hanem egy egyetlen személyre alkalmazandó több mint ajánlás: ukáz. És mint ilyen, annak elbírálása tekintetében nem áll meg az, hogy azt az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja felül. Többen is rámutattak arra, hogy ebből mi következhet. Egy valóban profán felvetés szerint ha egy alaptörvény-módosítás utolsó mondata azt mondaná ki, hogy – alfabetikus sorrendben – minden második alkotmánybírót ki kell dobni az ablakon, akkor vajon az alkotmánybírák ezen normaszerűnek látszó, ám nagyon is konkretizált felszólítás esetében is visszautasítanák-e az érdemi vizsgálatot?

Gadó ezen túlmenően több javaslatot is felvet az alkotmány barátai számára. Arra biztatja ezen barátokat, hogy az új alkotmány/alaptörvény elfogadása során tegyék egyértelművé, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálhassa, hogy valamely alkotmánymódosítás sérti-e az alkotmányosság kritikus tartalmát, így a hatalommegosztás lényegét, az alapvető jogok korlátozásának feltételeit, a megkülönböztetés nélkül mindenkit megillető egyenlő szabadságot és méltóságot. Gadó szerint, ha egy alkotmánymódosítás fogadna el olyan, alkotmányba ütköző rendelkezést, amely ellentétes az alkotmány „jogállami DNS-ével”, az Alkotmánybíróságnak kellene eldöntenie, megtűri-e az alkotmány az ilyen módosítást.

Nos, ha nem is pontosan egyezően, és még jóval a DNS, amerikaiul DNA felfedezése előtt, az amerikai Legfelső Bíróság (a Marbury v. Madison ügyben) már 1803-ban döntött egy hasonló kérdésről. Jó kétszáz éve félreérthetetlenül kimondta, hogy egyértelműen a bírói hatalmi ág feladata annak megállapítása, mit mond ki a jogrend, az alkotmány, és miként kell értelmezni azok normáit. A bíró mondja ki mindezt, ő értelmez, ő a végső arbiter. Legyen az jogszabály, a hatóság aktusa vagy alkotmánymódosítás. Ne legyen kétségünk, ez több mint hatásköri döntés – sokkal inkább fontos hagyomány, ethosz és közmegegyezés áll mögötte. Természetesen hosszú út vezetett el odáig, hogy a döntés következményeit (majd) mindenki elfogadja (a kivételeket sejtheti az olvasó), és az lassan valóban részévé vált az alkotmányosság amerikai DNA-jének. A magyar DNS tekintetében az út elején tartunk, de érdemes ezt az utat választani.