Ácsi, vész!

PÁRATLAN OLDAL - LXX. évfolyam, 35. szám, 2026. augusztus 28.

Kisfaludy Károly 1824-es Mohács című versében szíven üt e két sor: „Hantra dül a pásztor s fütyörészve legelteti nyáját; / És nem tudja, kinek hőspora nyugszik alatt…” Akad azonban furcsaság előbb és utóbb is.

Pázmány Péter 1603-as vitairata, a Felelet például az új hitet okolja. „Az mi országunk régútátul fogva hadakozik az török ellen. És jóllehet, níha igen megverettek az magyarok, (…) de mindazáltal úgy eltérítette Isten az ellenségnek erejét és eszét, hogy az országba belé nem kaphatna. Miúta pedig ti támadátok, ugyan kitúr országunkból. Mert legelőször 1526-ik esztendőben (mikor immár az lutherség belépett vala országunkba […]) megverék Mohácsnál hadunkat, de még akkor is visszatéríté Isten az ellenséget, pusztán hagyatá az országot véle, noha mind Buda és mind az több házak [várak] kezébe jutottak vala. Ebből nem tanulánk, hanem megízelítvén azt az testi kívánság szerént való szabadságot, melyet ti béhozátok, beljebb gázolánk az hitnek újításába, mely miatt látjuk, mire jutánk.”

Korának kedvelt élclapja, Az Üstökös 1867. szeptember 21-én szóvá tette: „Mohácson a nagy veszedelem évfordulóján gyászünnepélyt tartottak, mely tánczvigalommal végződött.” Szintén e lap 1899. október 22-én már buta tréfát közöl: „Mohácson a macskák nyakra-főre vesznek meg. Tehát ismét vész van: Mohácsi macska-vész.”

Illyés Gyula a Naplójegyzetekben 1946. február 27-én úgy látja: „Takáts Sándor pompás korrajzú novellái után – s legutóbb a fajtestvérség legendájának hatása alatt – már magyar is volt seregestül, akik a törökökben holmi jótevőinket látták s a Mohács–Buda közti másfél századot tán népünk (»népi«) fénykoraként is emlegették.” Tehát: Ácsi, vész!

Találta és tálalta: – ős – bor.

A szerző további cikkei

LXX. évfolyam, 37. szám, 2026. szeptember 11.
LXX. évfolyam, 32. szám, 2026. augusztus 7.
LXX. évfolyam, 31. szám, 2026. július 31.
Élet és Irodalom 2026